Pharaoh

Pharaoh

The Vanishing of Ethan Carter előzetes

Link másolása
Az itt látható anyagot egy állásajánlatra írtam (fizetős állás egy konkurens oldalon) , de sajnos a pályázatom lecsúszott az első helyről, úgyhogy, ha már megírtam, nem bánkódom, publikálom :D!

The Vanishing of Ethan Carter előzetes:

 

 Az Ex-People Can Fly fejlesztőkből kivált tagok által alapított, The Astronauts névre keresztelt "formáció", máris első alkotásán dolgozik! A The Vanishing of Ethan Carter-t idén februárban jelentették be egy rövid teaser videó kíséretében, mára azonban újabb részletek is napvilágot láttak a játékmechanikával és a sztorival kapcsolatban.

 

 

Adrian Chmielarz, a PCF volt kreatív igazgatója elmondta, hogy egyáltalán nem szeretnék másolni és reprodukálni, azt a vonulatot, amivel előző munkásságuk során foglalkoztak. Emellett úgy gondolja, hogy megvan a technikai tapasztalatuk ahhoz, hogy teljesen új univerzumokat alkothassanak, gyönyörű látványvilággal, így első fejlesztésük célplatformja a PC lesz, bár kiemelte, hogy a későbbiekben lát esélyt rá és szeretné, ha az új generációs konzolokon is tiszteletét tenné a produktum.

 

 

A 20. század elején járunk, protagonistánk, Paul Prospero egy Ethan Carter nevű, elrabolt kisfiú ügyében nyomoz (, ahogy a cím is mutatja), de mint később kiderül, mégtöbb megválaszolatlan kérdés lapul a háttérben mint gondolta, amik néha már-már a józan ész határait súrolják, hiszen egy megmagyarázhatatlan, természetfeletti erő járja át a vidéket. A játék, a nagyszerűen sikerült, hasonló tematikájú Heavy Rain-hez képes kevésbé urbánus környezetben játszódik, kalandjaink során hegyes-völgyes tájakon kell feltárnunk a hátborzongató titkokat, miközben egyre több megcsonkított holttest kerül elő, köztük a fiú elrablójáé is. Detektívünk karaktere sem akármilyen, a Hannibál című sorozatból ismerős módon, főhősünk is egyedi képességekkel rendelkezik, látomásszerűen tudja vizualizálni a megtörtént események részleteit, bár így sem lesz könnyű dolga a csavaros, több szálon futó történet során. Interakcióba léphetünk a környezetünkkel, és a modern, nyomozói eszközök, illetve médiumi tehetségünk kombinálásával bogozhatjuk ki a rejtélyt. Minél több nyomot találunk és elemzünk, annál tisztább és hosszabb víziókat élhetünk át az eseményekkel kapcsolatban, ami külön feldobja az élményt, hiszen a készítők elmondásai alapján nem lesznek átvezető videók, ami az FPS nézettel karöltve még jobban segíti a játékost, hogy úgy érezze, ott van és ténylegesen részese a cselekménynek.

 

Valaki nem látta a kontaklencsémet?  Anélkül nem élem túl a napot! :D

 

A végig nyomasztó, csendes terror szerű érzetet a hangulat és a horror művekre jellemzően nagy hangsúlyt kapott zenei aláfestés mellett, az is fokozza majd, hogy semmiféle harcban nem lesz részünk a nyomozás alatt, így a lekövethetetlen (, minden játékosnál egyedi) tempó, a folyamatos nyugtalanság érzetét kelti bennünk. Az "Asztronauták" szeretnék elérni, hogy az egyedi történetmesélés mellett a szereplők személyiségét is jobban megismerjük és azok tulajdonságai érzelmeket váltsanak ki belőlünk.

 

 

Az eddig látott anyagok tanúsága szerint, az Unreal Engine 3 legújabb verziója szépen "muzsikál", a kicsit eltúlzott, karikatúra szerű (nem Dishonored szinten) megjelenítés egyedi látványvilágot kölcsönöz a sztorihoz. Bátor színkezelés és dús pályaberendezés jellemzi a megvalósítást, illetve a trailer-ben ízelítőt is kapunk a valós idejű, dinamikus fény effektek által feldobott, gyönyörű panorámából. Az első mozgókép, a melankólikus, őszi, avartól sárgálló hangulatával, engem, személy szerint a tavaly, szintén letölthető formában megjelent Datura című alkotásra emlékeztet, a belső nézetes irányítással együtt.

 

 

Az indie kategória az utóbbi időkben egyre több, egyedi és kreatív címmel bővült, viszont a horror szekcióra, a felemás fogadtatású Amnesia: A Machine for Pigs és a kiemelkedően teljesítő Outlast mellett ráférne még egy kis "vérfrissítés" egy ingyenes, minőségi mű formájában. Reményeink szerint ez a "gamma" beváltja az általunk támasztott feltételeknek megfelelő várakozásokat, és karakterünk, Uri Geller szintű képességeihez hasonlóan, itt is múúúkodni ;) fog a koncepció! A kiadás 2013-ban esedékes, de pontos megjelenési dátumról még nem kaptunk információt. A további részleteket már tűkön ülve várjuk! :)

 

Kommentelni/kritizálni ér, trollkodni/fikázni nem!  ^-^

5.
5.
Kharjo
Biztos jó játék lesz
4.
4.
LiL Troy
Érdekes játéknak ígérkezik, biztos hogy kipróbálom, jó lett, köszi az előzetest.
3.
3.
Yanez
#2: A követelményeknek bôven eleget tettél! Azért megnézném magamnak az 1-sô helyezetet!
2.
2.
Pharaoh
Nekem megtiszteltetés, hogy TE dícsérted meg a munkám! Örülök, hogy tetszett! A téma adott volt, nekem karaktermegkötés nélkül kellett egy előzetest írnom a címről, a hazai és külföldi sajtó, a videómegosztók, interview-k átnézésével, saját vélemény megfogalmazásával és természetesen nyelvtanilag helyes, illetve formailag tetszetős megvalósítással.
1.
1.
Yanez
Eddig még nem is hallottam erről a játékról, de a címe valamiért ismerősen cseng. Kösz, hogy bővítetted tudásom eme téren, de elsősorban a remek írásért vagyok hálás! Nagyon meghoztad a kedvemet ehhez a stuffhoz, főleg, hogy a Heavy Rain-t is rohadtul szerettem! Ha nem jön konzolokra, akkor ez lesz az első játék, amiért rendes PC után nézek majd. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...