Fülszöveg

Persze, hogy van élet a halálon túl, de létezik egy egészen különleges, evilági változata: amikor például ennek a regénynek a főszereplője, egy első világháborús amerikai katona elveszti arcát, hangképző szerveit, látását, hallását és végtagjait. Fiatalember létére kerül abba az állapotba, amelyből a süketnémán és vakon született Helen Kellernek (a valóságban és csakugyan) végül is sikerült kitörnie.

A borító

"Nem kérek boldog életet. Méltóságosat, becsületeset, szabad életet sem. Túl vagyok mindezen. Halott vagyok, egyszerű életet kérek. Élni akarok."

 Az az igazság, hogy a felvezető nem árul zsákbamacskát. Biztos vagyok benne, hogy egy részetek már elgondolkodott azon, milyen a halál. Olyan, mint az álom nélküli alvás? Mint a születés előtt? Csak a nagy semmi? Nos, a regény főszereplője, Johnny, hasonló helyzetbe kerül, azzal a különbséggel, hogy nem hal meg.
Képzeld csak el, se arcod, se végtagjaid, se nyelved, semmid sincs, amivel tudnál kommunikálni. A körülötted lévő világ, a kórház, bár életben tart, jogosan feltételezi azt, hogy agyhalott vagy. Elvégre, honnan tudhatnák, hogy te, a tudat, az egyéniség, a lélek, megmaradtál odabent, csak börtönbe zárva? Rettenetesen sanyarú sors volna, egy örök harc azért, hogy tudják, élsz.

Bevallom, engem kapásból megragadott magának az alapötlet. Hiszen, egyrészt az eset részben igaz történeten alapszik, mert valóban létezett egy ilyen katona, másrészt senki sem tudta meg soha, hogy agyhalott-e az illető, vagy sem. Honnan is tudhatták volna, nem igaz?

A harmincas évek elején a walesi herceg meglátogatott egy kórházat Kanadában. A folyosó végén volt egy ajtó ezzel a felirattal: „Tilos belépni”. „Mi van ott?” – kérdezte a vendég. „Szeretnénk, ha nem menne be.” – mondták neki. A herceg mégis belépett, és amikor kijött, könnyezett. „Az egyetlen mód, ahogy köszönteni tudtam, és ahogy kommunikálni tudtam azzal az emberrel – mondta – az volt, hogy megcsókoltam.”
*Forrás: http://nagyhaboru.blog.hu/2014/07/24/metallica_one_955

A Született július negyedikén jelenetében is megtalálható a könyv.

Nyilván a történet egyrészt a ráeszmélésről szól, hiszen Johnny nem tudja meg rögtön, hogy kvázi mindent elvesztett, ezen túlmenően pedig a kétségbeesett próbálkozásokról, hogy kapcsolatot teremtsen az emberekkel, hogy észrevegyék, tudják, hogy még ott, legbelül létezik Johnny.

A kettő között pedig átmenetet képeznek főhősünk álmai, amiből megismerjük múltját, érzéseit, vágyait, és politikai szemléleteit is. Utóbbi a könyv utolsó negyedéig abszolút belesimul a történetbe, a végére viszont átmegy propagandába, bár, kétségkívül okos propagandába.

Ennek az az oka, hogy a regényt Dalton Trumbo írta. Az ő életéről is lehetne írni egy egész korrekt hosszúságú cikket, dióhéjban annyi, hogy Trumbo-t a negyvenes évek vége felé, az állítólagos amerika ellenes nézetei miatt, feketelistára tették - tehát hiába írt forgatókönyveket, hivatalosan azt nem vehették meg a stúdiók -, jó néhány társával egyetemben. Ekkor tetőzött a kommunizmustól való félelem, Trumbo pedig baloldali volt, amit nem is rejtett véka alá.
A politikai szál is ezért nyilvánul meg a könyvben. Aki egyébként kíváncsi a szerző életrajzára, akit kortársai Hollywood legjobb forgatókönyvírójának tartottak, és kettő Oscart is nyert álnéven – hiszen hivatalosan tiltólistán volt -, annak bátran ajánlom a Trumbo című filmet, amiben Bryan Cranston /Breaking Bad/ alakítja őt.

A regény 1939-ben jelent meg, csupán néhány hónappal a második világháború előtt. Ezért is történt az, hogy hiába kapkodták el az összes példányt, Trumbo nem engedte, hogy a második világháború alatt újra kiadják. Később aztán ismét rettenetesen népszerű lett, például a Vietnámi háború idején.

Annyira népszerű volt, hogy a Metallica One című számát konkrétan ez a történet ihlette – lessétek meg a dalszöveget -, illetve az abból készült 1971-es film, amit egyébként Trumbo rendezett. Ez volt az első Metallica szám, amihez videóklip készült. Ha megnézitek, láthattok belőle a filmből származó jeleneteket is.

A kislemez borítója

A filmet nem láttam, arról nem tudok nyilatkozni, de a könyv rettenetesen jó. Nem szívszorító, hanem húsbavágó. Képzeld el, hogy nem vagy képes semmire. Beszélni, enni, inni, levegőt venni, csupán csak egy darab hús vagy. És képzeld el, hogy még megölni sem tudod magad, örökre csapdába estél. Mit tennél, hogyan bírnád ki, hogy ne őrülj meg?
Dermesztő ez a könyv, de komolyan. A politikai szál ellenére sem egy tucat propaganda regény, talán éppen ebben van a nyitja, hogy egy háborúban, ez bárkivel megtörténhetne. Annyira hétköznapi lenne, hogy senkit sem hatna meg. Csak ilyenkor megdöbbentő, mikor békésen olvasgathatja az ember.