Könyvajánló - Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas prófétája

Link másolása
Alternatív történelem? Érdekelnek a "mi lett volna, ha?" történetek? Akkor ez a könyv neked szól.

Fülszöveg

 

Egy világban, melyben a kisded Jézus nem élte túl Heródes betlehemi mészárlását, az Úr mostohafiául fogadott egy másik ifjút, és birtokába adta az Igét, egy varázsszót, amivel csodákat tehetett. Tanításainak és varázshatalmának köszönhetően az Üdvözítő a Római Birodalom császára lett, s immár a trónról próbálta elérni az emberiség megváltását, akár a szelíd erőszak eszközeivel is. Amikor azonban így sem járt sikerrel, elkeseredésében eltüntette a világból a háborúzáshoz legnélkülözhetetlenebb vasércet, majd beteljesítette a rá kirótt végzetet, és ő maga is távozott egy párhuzamos dimenzióba, melyet az Ige segítségével nyitott meg.
Közel 2000 év telt el azóta, de a vasszegény Föld továbbra is nehezen vánszorog a tudományos-technikai fejlődés útján. A legtöbb ember lovon jár, a tenger hullámait vitorlás hajók hasítják, és mind az elektromosság, mind a repülés gyerekcipőben jár. Ugyanakkor elterjedt az Igék használata, melyek segítségével kisebb-nagyobb dolgokat lehet elrejteni abban a bizonyos párhuzamos dimenzióban.
A kényszermunkára ítélt tolvaj Angolna Ilmart több más bűnöző társával együtt egy vitorlás szállítja büntetése letöltésének színhelyére, a Gyászos-szigetekre. A fedélzeten megismerkedik egy fiatal fiúval, Marcusszal, akiről sejteni kezdi, hogy nem egészen az, akinek mondja magát, ráadásul egy Ige is van a birtokában. Együtt tervelik ki szökésüket, amelynek sikere az egész világ képét átrajzolhatja.

 

 

Történet

Érdekes, hogy ez az első olyan általam olvasott regény, ahol a hátoldalon lévő szöveg, nem egy egyszerű ajánló, hanem kiegészíti a könyvet. Ugyanis abban olyan infók szerepelnek, amik a műben fel sem tűnnek, illetve csak futólag említik, ami felett könnyű elsiklani.

Nos, az Igék földje, egy két részes regényfolyam, a Vas prófétája ezek közül értelemszerűen az első - hiszen a második résszel butaság lenne ajánlót kezdenem.

Anélkül, hogy fontosabb dolgokat elárulnék, az első könyv a szökésről és a felismerésről szól. Mi jutott Marcus birtokába, miért fontos, és mit kezdjenek ezzel. Az egész történetet Ilmaron keresztül ismerjük meg, aki hála az égnek - vagy az Üdvözítőnek -, nem egy bosszantó karakter. Mivel tolvaj, ezért találékony, gyorsan jár az esze, ugyanakkor hátráltatja az a tény, hogy ügyelnie kell Marcusra. Magyarul nem mindig fog neki sikerülni minden.

Az egész történet a fiktív Gyászos-szigetek környékén kezdődik, ám a kalandozás során eljutunk az alternatív Európába, ahol a Római Birodalom székel. Innentől nyert meg magának a könyv, bár az is igaz, hogy az alternatív történelmi dolgok a gyengéim, szóval fogékony vagyok a témára.

Minél előrébb jutunk a történetben, annál jobban megismerjük ennek a másik világnak a szokásait, társadalmát, hitvallását. Utóbbitól nem kell megrémülni, egyáltalán nem tolakodó annak jelenléte, függetlenül attól, hogy erre épül a cselekmény.

A vallás, a kereszténység egy elképzelt válfaja, melynek prófétái az Üdvözítő, illetve az őt megmentő Nővér. Utóbbi az irgalmat, míg előbbi a keménykezűséget szimbolizálja. Alapvetően mindkettő ugyanazon vallás része, ám az idők folyamán elkülönültek egymástól. Külön templomok, külön szertartások, külön hivatások.

Eszméletlen érdekes volt olvasni, hogy hiába tűnt el a vasérc - persze nem az összes, de piszok ritka - az emberiség más anyagok felhasználásával is képes fegyvereket készíteni és elpusztítani a másikat. Továbbá az egész gazdaság a vasra épül. A Birodalom pénzneme az acélmárka, a divatos ékszerek vasból készültek, illetve ebből jöttek létre az elvétve előforduló "golyózók" is.

Párszor előfordul a regény során, hogy olyan történeteket ismerünk meg, amikről mi is hallottunk már, csak ott "egy kicsit másképpen". Példának okáért Dávid és Góliát története, ahol Góliát a hős, büszke harcos, míg Dávid egy aljas, csalás révén győzedelmeskedő valaki. Ez annyira beleivódott a kultúrába, hogy komplett szoborparkok emlékeznek meg az esetről.

Természetesen a világ többi részéről is olvashatunk. Az Egyesült Államok helyén például egy Nyugat-India nevű ország alakult ki, melynek fővárosa Boston, az aztékok egy még mindig létező, rejtélyes nép, míg a kínaiak technológiailag fejlettebbek a birodalmiaknál.

És persze ne feledkezzek meg az igékről, melyet az Üdvözítő hozott a világba. Képzeljétek el, hogy nincs szükség bankokra, rejtekhelyekre, mert rendelkeztek egy igével, melynek szavait kimondva elrejthetitek a számotokra fontos dolgokat egy másik univerzumban. Teljesen máshogy alakult ki emiatt is a társadalom, persze igével csak az arisztokraták rendelkeznek, az egyszerű emberek nem, ezzel is élesen elválasztva egymástól a társadalmi rétegeket.
Érdekesség, hogy Britannia amiatt hódolt be a Birodalomnak, mert annak királya az igéjén rejtette el a királyság vagyonát, ám váratlan halála okán, soha többé nem lett az hozzáférhető - nem árulta el senkinek a szavakat - így az állam, csődbe jutott, lázadások, felkelések törtek ki és romba dőlt az ország - rengeteg ehhez hasonló történet van a könyvben, szóval nem árultam el a legjobbakat.

 

Benyomás

 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szerző más könyveit még nem olvastam, tehát nincs viszonyítási alapom. Ellenben több helyütt is olvasható neten, hogy az Őrség ciklushoz képest, ez sokkal gyengébben lett kidolgozva. Nos, én nem éreztem így, sőt, meglepett, hogy ennyi részlet ismerhető meg, hiszen sokszor csak a háttér meghatározásához kell egy érdekes körülmény, annak kidolgozását pedig már elhanyagolják egyes írók.

Itt nem így volt, bár vannak benne naiv húzások.

A könyv puhakötetes változatban jelent meg, szívfájdalom számomra, de térképet nem mellékeltek, így a fantáziánkra hagyatkozhatunk csak. Rövid, valamivel több, mint 300 oldal, hamar elolvasható.

Aki kedveli az alternatív történelmet, ami kidolgozott, és mindehhez egy izgalmas történet is társul, azoknak azt tanácsolom, nyugodt szívvel kezdjenek hozzá.

 

Free Hit Counter
Free Hit Counter

5.
5.
Scat
#4: Ebben igazad van, viszont mostanában rengeteg akció van a könyvesboltokban. Ha szerencséd van, akár egy áráért megszerezheted mind a kettőt.
Szukitsnál ez már majdnem sikerült nekem, de sajnos a második rész nincs raktáron :(
4.
4.
Mr.Dead
#3: Csak hát árban a kettőt nem lehet együtt nézni...
3.
3.
Scat
@1: Szívesen! Hamarosan megírom a második rész ajánlóját is, mert már azzal is végeztem egy ideje.

@2: Igazad van, de a két kötetet célszerű egyként kezelni, főleg, hogy az első egy olyan cliffhanger-rel ér véget, hogy az ember rögtön neki akar kezdeni a másodiknak.
A kettő együtt pedig, kb olyan 650 oldal.
2.
2.
Mr.Dead
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...