Könyvajánló - Simun Vrocsek: A pétervári háború (Metró 2033 Univerzum)

A Metró 2033 Univerzum legújabb kötete. Lássuk, milyen is lett.

 

Fülszöveg

Pétervár, Petrográd, Leningrád – vagy egyszerűen csak Pityer: a város, amely egykor Péter cár parancsára nőtt ki a Néva-parti mocsaras földekből, hogy aztán a világ egyik legszebb városa legyen.
De most, a Katasztrófa után már Pityeren is az enyészet az úr. Pontosabban a meghibbant evolúció által létrehozott új lények uralkodnak a város romjai között: Pavlov-kutyák, szárnyas sárkányok, a mitikus „blokádnyikok”, melyekről csak annyit lehet tudni, hogy senki sem éli túl az összecsapást velük.
A felszín ezer veszélyt hordoz, és nem is merészkedik oda senki, csak a legerősebb, legtapasztaltabb diggerek. És ők sem mindig térnek vissza. Ivánt mégis vonzza a felszín, olyannyira, hogy menyasszonya, Tánya féltékeny arra a fenti világra, melyet ő még sohasem látott.
S amikor a mindig nyugtalan Metróban háború tör ki: új szövetségek jönnek létre, az emberek halomra gyilkolják egymást, és újra felosztják egymás között az állomásokat, Iván egy véletlenül összeverődött csapat élén minden eddiginél veszélyesebb expedícióra indul a felszínen. Az atomerőműhöz akar eljutni – amely minden jel szerint még működik –, hogy blokád alá vont állomásának áramot szerezzen.

 

 
A magyar borító

 

Történet

Aki olvasta már az Univerzum eddigi, magyar nyelven megjelent köteteitvagy az azokról írt ajánlóimat, melyeket ezen cikk végén linkelek -, azt talán furcsán nézhet, hiszen Pétervárban már több, más író tollából származó regény is játszódott már.

Először is hadd jegyezzem meg, hogy azok, és a jelenleg tárgyalt regény nem függnek össze. A szereplők nem azonosak, még csak nem is tesznek említést sem rájuk, sem az másik kötetben történt cselekményekre. Csupán csak a helyszín azonos…többé-kevésbé.

A korábbi történetekkel ellentétben itt nem stalkerek, hanem diggerek vannak, a mutánsok sem azonosak – bár azok nem csak neveikben különböznek –, az egyetlen, ami nagyjából ugyanaz, az a már létrejött frakciók nevei és hozzáállása/természete, de természetesen új „hagyományokkal,  legendákkal” is kibővült. El kell ismernem, utóbbiak sokkal érdekesebbek voltak, mint a Gyjakov által írt könyvekben.

A regény, igazából két részre bontható. Az első harmad a metróban kitörő újabb háborúról, és annak tovább burjánzási lehetőségéről szól, míg a maradék kétharmad, Iván és összeverődött csapatának történetét meséli el. Természetesen a végén mindkét szálra pont kerül.

-Tudod miért nem laknak a metróban négerek? (…) Itt, ugyebár, napfény, az nincs, igaz? Napfény nélkül meg nem termelődik a bőrben D-vitamin. Még nálunk, fehéreknél is csak alig valami, még a nappali fényt adó lámpák mellett is. (…) A négereknek meg semennyi. (…) Tudod miért van szükség D-vitaminra?
Iván vállat vont.
- Attól függ, kispajtás, a térbeli tájékozódás képessége. A szerencsétlen fekák elkezdtek bóklászni a metróban. És a nyomingerek totálisan eltévedtek. Sehogy se találtak meg a helyes utat. Hát fogták magukat, és kinyuvadtak.

 

A pétervári metró térképe

 

Szereplők

Egyetlen főszereplő van a könyvben, ő pedig már a korábban is említett Iván. Ő egy tapasztalt digger – stalker -, aki éppen visszavonulna, ám az események más döntésre sarkallják. A háború során egy taktikus, harcedzett parancsnokot ismerhetünk meg benne, akinek kiváló taktikai érzéke van. Eközben, és ezután is szépen lassan megismerjük belső énjét, a múltbéli történetek segítségével. Sajnos ő nem kapott egy minimális filozofikus oldalt sem, így aztán találó gondolatokat, nem várhatunk a karaktertől. Inkább csak kevésbé érdekes belső vívódásokat.

A már eddig magyar nyelven megjelent Univerzum kötetek közül egyértelműen ő a legfelejthetőbb főszereplő.

 

A véletlen csapatának tagjai viszont kifejezetten jó mellékkarakterek. Egyértelműen színesítik a történetet, nélkülük sokkal kevésbé lenne szórakoztató ez a könyv. Vegyük hát őket sorra.

Vogyjanyik professzor, a középkorú, mára már megfáradt ember, aki egymaga képviseli azt a filozofikus ént, amit a főszereplőből hiányoltam. Egyrészt neki jutnak a legjobb elmélkedések, másrészt a metró társadalmának kialakulásáról szóló történeteket is ő meséli el javarészt, amik kifejezetten lebilincselőek.

Überführer, a szkinhed, aki bár az elején afféle zsoldosként jelenik meg, rettentő érdekes világszemlélettel, mégis, ahogy halad a cselekmény, úgy lesz egyben a legszórakoztatóbb és leglojálisabb társ. A professzor mellett ő volt a kedvencem.

Kuznyecov, az újonc, aki fiatal, ám nagyon lelkes, Ivánra mint parancsnokára tekint – holott nem egy „kasztba” tartoznak – és felnéz rá.

Mandela, avagy Jura, a metró talán egyetlen négere. Ő körülbelül a történet felénél csatlakozik a csapathoz. A közte és Überführer között zajló párbeszédek a regény egyik legjobb részei. Kár, hogy nem volt belőlük sok, igaz, azok nem voltak rövidek.

Akadt még néhány útitársuk, ám ők inkább amolyan statiszta szerepet töltöttek be.

 

Az emberek többsége képtelen önálló döntéseket hozni, félnek attól az őserőtől, amely az "úgy teszek, ahogyan jónak látom" elvében megnyilvánul. Akarom, és megteszem. Az emberek félnek a hibázástól, tartanak attól, hogy az eredmény rosszabb lesz, mint a kiindulópont. De hát ez gyengeség, infantilizmus! Még ennél is rosszabb - ostobaság! A döntéshozás képessége, és az, hogy elfogadjuk az ezzel járó veszteségeket, és alakítjuk, a mi képünkre formáljuk a világot - vezetői erény.

 

Az orosz borító

 

Benyomás

Ezt a regényt, a már fent említetten felül két részre lehet osztani, elmesélési szempontból. A könyv kétharmadáig400. oldal környéke – az események folytonosak, olvasmányosak és jól áttekinthetőek. Az utolsó harmadban viszont az egész átalakul egyfajta kapkodásba. Ezt úgy képzeljétek el, mint ha egy filmet összevissza vágtak volna. Például hőseink elindulnak egy vasútállomásra, épp kilépnek a metróból, majd ugrás, már ott is vannak és a vonatok körül sündörögnek.
Az a legnagyobb baj, hogy az utolsó harmadban ebből rengeteg lesz. Van, hogy egy oldalon belül kétszer is ekkorát ugranak az időben, ami engem roppant mód zavart. Igencsak rontott az élvezhetőségén a könyvnek. Főleg annak tükrében, hogy a regény kétharmadáig erre valamiért nem volt szükség, és remekül is működött.

A sztori, nos, a fülszöveg kicsit füllent ezzel kapcsolatban, mert Tánya sokkal kisebb szerepet kap annál, mintsem említést érdemeljen. A többi stimmel. A háborús rész, ha jeggyel kellene jutalmaznom, akkor a „megfelelő” lenne rá a legjobb. Az utána induló kalandozás viszont egész jól sikerült, néha még a „vágások” sem tudtak levonni ennek az értékéből.
Maga a világ újabb részletekkel bonyolódott, tetszett, hogy tovább bővült legendákkal
, amik arra adtak magyarázatot, hogyan is alakultak ki az állomás méretű városállamok, mihez kezdtek magukkal a néhány napja a metróba menekült emberek a katasztrófa után. Ezek a részek roppant szórakoztatóak voltak.

A fordítást nem éreztem magyartalannak, két dolog zavart csupán, ám azok az író sarai. Egyrészt a „vágások”, másrészt az „átnevezések” – szörnyek, szakmák. Egyébként korrekt.

A könyv 600 oldalas összesen, vagyis maga a regény kb 585 lehet. Az ilyen hosszúságú könyvekkel már elégedett vagyok személy szerint, mert ezért szívesebben fizetek ugyanannyit, mint egy fele ilyen hosszú írásért. Sajnálatos módon ez is puhakötetes formát kapott, ráadásul ebben sincs metrótérkép. A borító viszont nagyon klassz lett, bár magához a történethez nem igazán van köze.

 

Mint mindig, most is feltehető a kérdés, hogy kell-e ismerni valamelyik korábbi könyvet ehhez? Nos, nem. Abszolút különálló, csak a világ azonos – értelemszerűen, hiszen ezért tartozik az Univerzum kötetek közé. Hiába játszódik Péterváron, nincs utalás más, ezen a helyszínen játszódó kötetek hőseire, szereplőire.

Végül, érdemes-e elolvasni? Azoknak ajánlom, akik minden metró kötetet olvastak már és mindenre kíváncsiak azzal kapcsolatban. Újoncoknak vagy Az ég gyökerei-t vagy az alapművet tartom érdemesnek kezdésként.

 

- Minden rendben? – A járőr még mindig vigyorgott. És közben rettenetesen hunyorgott, szinte keresztbe állt a szeme.
De hiszen ez alig lát, döbbent rá végre Iván. Szemüveget meg nem hord, mert az drága mulatság, nem mindenki engedheti meg magának. Láthatólag csak a dolgok mérete után tájékozódik.

 

További idézeteket itt találhattok a könyvből.

 

Eddig magyarul megjelent Univerzum kötetekről írt ajánlóim:

Andrej Gyjakov: A fény felé (Metró 2033 univerzum)

Andrej Gyjakov: Vissza a sötétségbe (Metró 2033 univerzum)

Tullio Avoledo: Az ég gyökerei (Metró 2033 univerzum)

 

Free Web Counter
Free Web Counter 


Végezetül, szeretném megkérni azon néhányakat, akik rászánják magukat a kommentelésre, hogy döntsék el, a következő cikk egy "sorozat ajánló" legyen, vagy esetleg egy "anime ajánló". Nyilván, ha senki sem ír, akkor nekem kell döntenem, de úgy kevésbé mókásabb.

3.
Mr.Dead
#2: Én még csak a 2033-at olvastam (elmaradás felsőfokon) de az nálam top3 könyv. Valami hihetetlenül eltalált lett.
2.
Scat
#1: Az Univerzumból ez a négy, illetőleg a Metró 2033 és 2034.

Viszont a következő metró könyv, ami kiadásra kerül, az a Metró 2035 lesz. Személy szerint nekem az Univerzum könyvek jobban tetszenek, az olasz író pedig azóta már elkészült egy újabbal, remélem az is kiadásra kerül majd magyarul :)
1.
Mr.Dead
Sorozat.
Kérdés: mennyi könyv jelent már meg magyarul?( karácsonykor szerintem vàsárlás lesz :) )
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...