Scoo

Scoo

?/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Ez valami más. L.A. Noire teszt

Link másolása
Pár napja már játszom a játékkal, de gyakorlatilag már az első percekben kiderül, hogy ez a játék más, mint amit eddig láttunk. Lássuk miért.

A játékban egy nyomozót alakítunk, nem egy kommandóst, így senki se várjon GTA-szerű akciót, történetet. Vannak ugyan akció részek (amik nagyon hasonlítanak a Red Dead R. megoldására), a mellék küldetéseknél pl mindig lőni kell, de a játék fő része nyomozásból áll. Kéttucat ügyet kapunk a játék során, melyet fel kell göngyölítenünk. 

Ez abból áll, hogy kiküldenek minket a helyszínre, ahol meg kell keresnünk az összes nyomot, majd ki kell hallgatnunk a szemtanukat. A nyomkeresés egyszerű. A zene és a joy rázkódása is segít. Ha meg van minden, jöhet a kihallgatás. Van egy kis jegyzetfüzetünk, ott lehet kiválasztani, hogy mit szeretnénk kérdezni. A lényeg az, hogy rá kell jönni, az illető igazat mond, hazudik, vagy épp nem vagyunk benne biztos, de valami nem kerek. Erre a szereplő arcjátékából lehet rájönni. Arra, hogy igazat mond e könnyű rájönni (egyesen néz, nem izeg-mozog), de hogy épp hazudik, vagy csak rejteget valamit, azt már nehéz eltalálni. Ráadásul ha ráfogjuk, hogy hazudik, még akkor is tagadhat ha nem találtuk meg a bizonyítékot ami egyértelművé teszi a helyzetet. Így vagy úgy, de végül fogunk kapni egy új nyomot, ahova kimegyünk, újabb bizonyítékot gyűjtünk, újabb emberek hallgatunk ki, addig amíg el nem jutunk a bűnösig.

Ez mind szép és jól hangzik, de van egy nagy hibája: nem lehet elrontani a nyomozást.

Ha nagyon ügyesek vagyunk, akkor hamarabb megoldjuk az ügyet, de ha mindent elrontunk a kikérdezés során, akkor is eljutunk végül a bűnösig. Ez elvesz abból, hogy úgy érezzem, tényleg én oldottam meg az ügyet. Ráadásul volt olyan, hogy szembesíteni akartam egy tanút egy elég kompromittáló bizonyítékkal, mégse volt hozzá ilyen kérdés (biztos lett volna, csak az elején elronthattam az első kérdést).

A látvány felemás. Szép, szép de nem az igazi. Persze, nyitott a város, ezért nem is várhatjuk, hogy ugyanazt a látványt hozza, mint egy csőjáték. Viszont az arcmimika tényleg fantasztikus. Picit lehet túljátszott, de akkor is eszméletlen. Az érzelmek tényleg ott vannak a karaktereken. Ez mindenképp csillagos ötös és követendő példa más készítőknek is.

Említettem, hogy nyitott városba száguldozhatunk, de ez akkor sem egy GTA. Nem lehet gengszterkedni, azaz szabadon gyilkolászni, autókat ellopni, de még embereket se lehet elütni. Ez mondjuk nem olyan nagy baj, mivel nem illene a karakterhez. A mellékküldetések is mind rendőri munkák, így azok se olyan változatosak.

Ennék fényében én nem adnék 100%-ot a játékra, mivel tényleg formabontó, de sokaknak nem fog bejönni a játék lassúsága és az aránylag kevés lehetőség. Adrenalin hunterek kerüljék, mindenki más lessen bele.

Úgy tűnhet nem tetszik nekem a játék. Ez koránt sem igaz, csak próbáltam rámutatni a hiányosságokra, mivel valószínűleg a legtöbb helyen agyon lesz dicsérve (jogosan).

Az L.A.Noire az lett amit ígértek nekünk. Egy egyedi, eddig nem látott játékfajta.

L.A.Noire IGN videoteszt

9.
9.
kele0815
#5: ne vedd meg! várj vele...
8.
8.
kele0815
Hát ez egy csiszolatlan gyémánt. Az elrontás lehetőségének hiánya ugyanis nem rontja, hanem teljesen mególi a nyomozás élményét, bármelyik 2d-s point'n'click-es nyomozós játék jobb ennél. Mikor már már belemerülsz egy ügybe, hopsz, már vége is van...A játékmenet teljesen lineáris, kár hogy nem tudok egy rakás tanút, ismerőst, rokont, barátot vagy akárkit kikérdezni.. A megoldandó esetek 5 éveseknek vannak kitalálva, bár amúgy sem tudnánk elrontani...A város nagy, unalmas és csúnya, lett volna inkább negyede ennek a méretnek, de hangulatos, ugyanis a filmekből jól ismert érzés, amit ennél a stílusnál megszokhattunk, sajnos egy kicsit sem jön át. A játékot mindenkinek ajánlom, negyedáron, fél év múlva...mivel két nap alatt végigtoltam, fáj is már az a tízenezerakármennyi forint érte....Hogy mér toltam végig? Az arcmimika fenomenális, a karakterek jobban élnek, lelkük van...pl nekem az első társam szimpatikus volt, a második meg egy @sshole... ez valamilyen szinten mégis szórakoztatóvá teszi a játékot. Ami megnyugtat, hogy a technológia adott, remélhetőleg a jövőben minél hamarabb viszontláthatjuk más alkotásokban is ezt a ''pofákat vágnak a karakterek'' dolgot.
7.
7.
Scoo
#6: Meglehetett volna oldani úgy, hogy ha végül nem jön össze, akkor kezdheted elölről az egészet. A mellékküldetéseket el lehet rontani és épp ezért újra is lehet kezdeni.
6.
6.
nincstelen
Az nekem sem tetszik, hogy ha a kihallgatást, meg a helyszínelést elrontod, akkor is megtalálod a gyilkost - igaz, hogy tovább tart, de végül is eléred a célod. De úgy igazán nem tudom, hogy hogyan lehetett volna megoldani másként, mert ha ezek függő tényezők lettek volna a játékban, akkor már a játéknak RPG féle története lett volna, ami azzal járt volna, hogy az Xbox-on nem 3 DVD-es lett volna a játék, hanem 5... ( és ezt már nem engedhették meg maguknak - amúgy is több mellék küldetést is ki kellett vágniuk...)
5.
5.
Django
Egyetértek Quent1n-el, hogy kár volt elrontani a nyomozást, így nincs benne semmi kihívás, ahogy olvasgatom az eddigi teszteket és hozzászólásokat nekem egyre jobban nem tetszik ez a játék, kezdek elbizonytalanodni a megvételben.
4.
4.
Quent1n
#3: Kár. Szerintem sokkal jobban megkedveltethették volna a főhőst a játékosokkal ha belecsempésznek egy kis magánéletet is ld. RDR. Eddig nagyon meg akartam venni a játékot most azonban elbizonytalanodtam a sok teszt és videó után. A fő bajom vele, hogy a főhős valahogy nem jön át meg hogy ahogy mondtad ügy - vágás - ügy - vágás -ügy így megy a játék. No meg amint alant írtam.
3.
3.
Scoo
Van egy pici. Főleg flashback, de nem nevezném igazi magánéletnek. jellemzően epizodikus jellegű a játék. kezdődik a rendőrségen ahol megkapod a munkát, onnan kocsiba vágod magad és mész is a helyszínre, majd ahova kell. Ha vége az ügynek akkor jön a következő epizód cím és megint a rendőrségen kezdesz.
2.
2.
Quent1n
Olyan 85-90% -os játék 5-6 tesztet + sok videót átnyálazva. A nyomozást kár volt elrontani azzal, hogy mindegy mit csinálsz úgyis eljutsz a bűnösig. Lehetett volna ideiglenes lefokozás vagy valami büntetőfeladat (irodai munka, sofőrködés, gyalogjárőr, forgalomirányítás stb) . :)

Amúgy a főhősnek van lakása/privát élete?
1.
1.
The Lone Drow
Pont ezért lenne szükség egy PC-s portra :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...