A 43 legjobb film 2021-ből*

*amit láttam

Év végi legjobb listát mindig nehéz összeállítani, úgy hogy az akár kicsit is komolyan vehető legyen. Egyrészt nyilván ott van már hogy maga  a műfaj (filmes toplista) is agyon koptatott klisé, valamint a  szubjektivitása miatt vitára okot adó jellege. Másrészt meg manapság olyan ütemben ömlik ránk a  filmes tartalom hogy azzal lépést tartani gyakorlatilag lehetetlen. Csak érzékeltetés képpen a Letterboxd filmes weboldal adatai szerint 2021-ben 26 546 film jelent meg világszerte, míg 2010-ben ez a szám csak 14 121 volt.

Ezért ezen lista előtt is kitételeket kell megfogalmaznom illetve letudni a mentegetőzést a lista nyugat, és első sorban angloszféra központúsága miatt. Illetve amiatt is kell a csillagos megjegyzés a poszthoz mert jópár nagy film még nem elérhető digitálisan, vagy pedig még a mozikba se jutott el, pl. Joel Coen The Tragedy of Macbeth című filmje ami jópár tengerentúli kritikus top 5-ös listájába bekerült. Ezért január végén vagy február elején egy új posztban kirakom a teljes listámat, szerintem a blog részleget elnézve, egy ilyen multiposzt nem fog sok vizet zavarni. Azért hogy ne csak képek legyenek, viszont ne legyen még ennél sokkal hosszabb a poszt azzal hogy kritikát írok minden filmről, röviden az egyes filmekhez berakom azokat a kis jegyzeteket amiket a film megnézése után rögtön a mobilomba beírtam.

A kitételeim: - A film eredeti vagy magyar premierje 2021-re esett
                    - A film elérhető vagy moziban vagy valamely stream szolgáltatónál.
                    - Ha csak külföldi stream szolgáltatónál elérhető, az legalább feliratosan letölthető

Ezzel a poszttal kívánnék mindenkinek boldog új évet, akinek van kedve kommentbe a saját listáját is beírhatja.
Letterboxd profilom: https://letterboxd.com/defthun/

A 2/10-es filmek:

43.

Nobody Sleeps in the Woods Tonight Part 2

A történet közvetlenül az előző után folytatódik de már érezhetően komolytalanabb hangvételben, majd az utolsó 40 percre teljesen elszállt a készítők agya és nem a jó értelemben. A végeredmény se nem félelmetes, se nem humoros és egész biztosan nem izgalmas viszont unalmas és nagyon lassú. Teljes katasztrófa, nem is értem ezt hogy engedhették közönség elé.

A 4/10-es filmek:

42.

Free Guy

2 óra folyamatos soy face és más létező IP-kre való folyamatos utalgatás, minden eredetiséget nélkülözve, más filmekből összeszedett panelek egymás után pakolva. A színészi alakítások kifejezetten idegesítőek, különösen Taika Waititi aki úgy állt a filmhez hogy "hogy játszaná ezt a szerepet a világ legrosszabb színésze". Az influencerek bevonása külön kínszenvedést zúdít a nézőkre, elképesztően idegesítő.

 

41

Old (Idő)


Egész érdekes alap ötlet, teljesen kudarcos megvalósítás, illetve teljesen amatőrnek tűnő színészi játék.

 

40.

 Sweet Girl (Édes kislányom)

Helyenként jó akció, egy egész érdekes fordulat, kár hogy szét esik az egész a végére.

 

39.

V/H/S/94

Egy antalógia, váltakozó minőségű rövidfilmekkel és egy nagyon hitvány összekötő sztorival, az indonéz kisfilm valami zseniális volt ha mást nem is azt érdemes megnézni.

 

Az 5/10-es filmek:

38.

Mortal Kombat

Néhány remek jelenet és végre igazi brutalitás egy MK filmben, de a sztori kiábrándítóan gyenge, unalmas és értelmetlen, jobban jártak volna ha inkább követik az új játékok (MK9+) sztoriját, ezért kár volt feléleszteni a MK-t a mozivásznon

 

37.

Fear Street Part One: 1994 (A félelem utcája 1. rész: 1994)

Igazából örülni kell hogy még csinálnak ilyen filmet, bár a történet itt még a zsánerhez képes is ostoba, tucatnyi ember hal meg csakhogy a főszereplő szerelmének tárgya életben maradhasson, végül pont a két leginkább érdektelen és unalmas karakter marad életben, néhány meglepő brutálisabb jelenet de ennyi, és még lesz lét további rész.

 

36.

Red Notice (Különösen veszélyes bűnözők)

A cselekmény kifejezetten érdektelen és unalmas, 1-2 érdekesen fényképezett jelenet és pillanat amikor mintha valami szikrányi kémia lenne a szereplők között (ami a film nagyrészében teljesen hiányzik) menti valamennyire.

 

35.

No One Gets Out Alive (Senki nem szabadul élve)

Viszonylag szórakoztató horror kifejezetten elvont pillanatokkal, de összességében sok érdekeset vagy újat nem tudott mutatni.

 

34.

There's Someone Inside Your House (Valaki van a házadban)

Néhány apró pillanattól eltekintve átlagos vagy inkább átlag alatti slasher, egy egészen ostoba végkifejlettel.

 

33.

Resident Evil:Welcome to Raccoon City (Raccoon City visszavár)

Valamivel próbál hűségesebb lenni a játékok történetéhez mint az eredeti, de mind a cselekmény mind az alakítások rettenetesen felejthetőek, a film fényképezése viszont kiváló, ami nagyon meglepő egy ennyire középszerű alkotás esetében, ez az egy menti, de csak egy egészen picit.

 

32.

Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings

(Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája)

Eléggé megfáradni tűnik a Marvel recept, egy kifejezetten érdektelen, unalmas felvonása lett ez a film az MCU-nak. A recept ugyanaz , de a poénok már sokadjára nem ülnek úgy mint 10 éve, a soy banter mára végleg kínossá vált. Az eredeti és érdekes alapanyagot annyira sikerült kiüresíteni és könnyen fogyaszthatóvá tenni hogy minden ami érdekes lett volna elveszett belőle, minden elem amiből a film felépül már láttuk valamelyik Marvel filmben. A karakterek se nem érdekesek, se nem kedvelhetőek, a történet önmagában is problémás, gyakorlatilag nem reflektál az MCU világára, légüres térben mozog. Egy-két jó akció jelenet és néhány jó zene amit pozitívnak ki lehet emelni, kár érte ebből többet is ki lehetett volna hozni.

 

31

Godzilla vs. Kong (Godzilla Kong ellen)

Igazából próbálták érdekessé tenni ami bizonyos mértékig sikerült is, de nagyon lélektelen az egész sajnos.

30.

Army of the Dead (A halottak hadserege)

Snydernek nem sikerült akár egy kicsit is érdekes vagy egyedi sztorit keríteni ami igazából egy tátongó lyuk a film kellős közepén. Minden más működik: a cgi remek, a zombik jól néznek ki, a szereplők egy ilyen filmhez megfelelnek. Legnagyobb jóindulattal közepes zombifilm, néhány remek (bár nem túl eredeti) ötlettel és pillanattal.

 

29.

Jungle Cruise (Dzsungeltúra)

A karib tenger kalózai után újabb Disney World látványosságból csináltak filmet, ami már majdnem szemtelenül nyúl a kalózos filmekből (de nagyon nem sikerül elérni azt a színvonalat) és a Múmiából is, a szereplők korrektek de nagyon érződik hogy szinte panelekből lett egybe rakva az egész, a kicsit a lélek hiányzik belőle. Ennek ellenére és amiért ennyire ritkaság számba mennek a kalandfilmek manapság, kifejezetten nézhető darab.

 

28.

Candyman (Kampókéz)

Nem reboot hanem inkább folytatás, vagy inkább átértelmezése az eredetinek. Modern, szociális problémákat felületesen említ ugyan, de inkább csak mint buzzwordként puffogtatja őket ami hamar zavaróvá válik. Ezen kívül a cselekmény nem valami érdekes, a véres jelenetek viszont kemények és néha már zavarba ejtőek, ez a legtöbb amit fel tud mutatni.

 

27.

Fear Street Part Three: 1666 (A félelem utcája 3. rész: 1666)

Mindenki elő került az előző részekből egy érdekes húzással, végül is szórakoztató lezárás volt.

 

26.

The Tomorrow War (A holnap háborúja)

Valahol ez egy film lenne a klímaváltozásról de a végeredmény egy 200 milliós scifi akció film 0 mélységgel, de mégis egész szórakoztató formában, ami az ég világon semmi újat nem próbál nyújtani.

 

25.

Gunpowder Milkshake (Lőpor turmix)

Könnyed akció-vígjáték rengeteg CGI vérrel. Egy pillanatig sem tud egyedi vagy újító lenni de egy élvezhető próbálkozás a titkos bérgyilkos szervezetek témájában, bőven nyúl a John Wick-ből is. Karen Gillian-nek viszont kifejezetten jól állt a szerep, van jövője akció és kalandfilmekben ez mára nyilvánvaló, a többi színész inkább csak hozta a kötelezőt. A humor sem túl erős, de szerencsére a soy banter a minimálisra van fogva.

 

24.

F9 (Halálos iramban 9)

Egyre eszementebb, egyre kopik a varázs, de még mindig szerethető a maga szintjén.

 

A 6/10-es filmek:

23.

Fear Street Part Two: 1978 (A félelem utcája 2. rész: 1978)

Jobb lett mint az első rész, az átívelő szál a háttérbe került de ez nem is volt baj. A hetvenes évek végi hangulat is elég jól megvolt, elég véres is volt, a trilógia legjobb része.

 

22.

Halloween Kills (Gyilkos Halloween)

A nagy siker és még inkább a nagy bevétel miatt mégiscsak folytatódik a Halloween széria, sőt rögtön trilógiává avanzsál. Ennek minden hátulütője érződik is a filmen. Először is át kell esni a kifejezetten erőltetett megoldáson, ahogy Michael valahogy még is túléli az első film végén történteket, aztán Jaime Lee Curtis gyakorlatilag teljesen a háttérbe szorul és a Michael keresésére induló haddonfieldi lakosok kerülnek a középpontba. Akiket sikerül valamilyen ostoba erőltetett módon hozzákötni az eredeti filmhez. A gyilkolást és a vérengzést jó két fokozattal feljebb kapcsolták, ez mindenképp hangsúly változás az előző részhez képest. A végét  nyitva kellett hagyni hogy a jövőre érkező harmadik résznek megágyazzanak. Kifejezetten nézhető folytatás néhány jó pillanattal.

21.


The Guilty

Izgalmas film annak ellenére hogy lényegében csak Jake Gyllenhaal-t mutatja a kamera az egész film alatt. A cselekmény egy ponton nagyon izgalmasnak és érdekesnek tűnik, a végkifejlet azonban kifejezetten lapos lett, Jake Gyllenhaal remek mint mindig, bár a karakter kicsit túlságosan is "sok", de ez az írás és nem a színész hibája.

 

20.

Without Remorse (Bűntudat nélkül)

Pörgős, izgalmas akció, a sztorit már sokszor elsütötték, néha jobban is mint ez a film. Michael B. Jordan viszont nagyon érzi ezeket a karaktereket. A világot nem váltja meg de egész szórakoztató film volt, a végéből ítélve még folytatás is lesz. Ranbow 6 ? Trom Clancy cinematic universe?

19.

No Time to Die (007 Nincs idő meghalni)

Korrekt lezárás a Daniel Craig érának, nem újítja meg a sorozatot, nem is a legjobb rész közülük, mégis van benne valami, ami megfogja az embert arra majd 3 órára.

 

18.

Black Widow (Fekete Özvegy)

A valamivel jobb Marvel filmek közé tartozik, egészen a végéig vicces és érdekes tudott maradni, a végső konfrontáció viszont unalmas és érdektelen volt. Az alakítások közül Florence Pugh akit talán érdemes megemlíteni kifejezetten jól állt neki ez a karakter, a többiek hozzák a szokásos korrekt színvonalat. Scarlett azért összességében megérdemelt volna egy jobb búcsút az MCU-tól és a kis túlzással ikonikus karakterétől.

 

17.

Malignant (Eleven kór)

Kifejezetten érdekes történet, de inkább horror-akció, vagy inkább slasher kategória, nem a félelemkeltésen van a hangsúly. Vannak érdekes fordulatok, rengeteg vér, a végkifejlett kissé suta és ostoba lett szerintem, de így is inkább pozitív az eredmény, sőt szerintem van rá esély hogy Gabriel személyében újabb Slasher "ikon" van születőben.

 

16.

Zack Snyder's Justice League (Zack Snyder: Az Igazság Ligája)

Természetesen köze nincs ahhoz a mesterműhöz amit a fanatikusak vártak, de így is egy koherens összefüggő történetet alkot Snyder korábbi DC filmjeivel, és már csak ezért megérte kiadni. Ami korábban is erőssége volt Snyder DC filmjeinek az itt is megvan, viszont ugyanazok a gyengeségek is, a karakterek és a színészek viszont továbbra is helyenként szórakoztatóak tudnak lenni együtt.

A 7/10-es filmek:

15.

The Matrix Resurrections (Mátrix: Feltámadások)

Ritka, vagy inkább egyedi dolog a film elején közölni hogy a stábból igazából a stúdión kívül senki nem akarta az adott filmet elkészíteni. Ez minden pillanatán érződik is a filmnek, ami egy érdekes-vicces meta narratívát eredményez a film elején, amit később szinte teljesen elhagynak és marad egy borzalmas akció jelenetekkel tűzdelt soft reboot, ami a korábbi filmek emlékezetesebb pillanataira utalgat. A színészek is teljesen érdektelen alakítást nyújtanak, Jessica Henwick Bugs szerepében akin érezni hogy komolyan élni akar a lehetőséggel. Összességében erre a filmre semmi szükség nem volt, a végeredmény messze nem olyan rossz mint amire számítani lehetett, az akció jelenetek leszámítva, ráadásul valami kis mondanivalót csak sikerül bele csempészni.

14.

Luca

Nagyon kedves és aranyos és nem utolsósorban nagyon jól megírt történet.

 

13.

The Witcher: Nightmare of the Wolf (Vaják: A Farkas rémálma)

Kiváló kiegészítő sztori a Witcher sagához, látványos, fordulatos, de ennél nem több, kicsit el is rugaszkodik a witcher hangulatától, ez kinek mennyire tetszik, az nagyjából el is dönti mennyire fogja majd értékelni.

 

12.

Spencer

Nagyon elfogult de mégis érdekes tálalása ez Diana és királyi ház kapcsolatának. Az alakítások remekek, szép a rendezés is, a cselekmény viszont eléggé szétesik, és ahogy már mondtam nagyon elfogult, a királyi családot gyakorlatilag démonokként mutatja be, ez a kettő komolyabb negatívuma van a filmnek

 

11.

The Harder They Fall (A vadnyugat törvényei szerint)

Klasszikus western modern köntösben. A cselekmény és a történet a film kb leggyengébb része a remek színészi gárda és a zene viszont elviszi az egészet a hátán. Nem akar többnek mutatkozni mint ami, szórakoztató, olykor vicces 2 óra.

 

10.

The Green Knight

Egy sokszáz éves történet modern feldolgozása, elképesztően hangulatos felvételeken, remek alakításokkal, az év legjobb filmje között mindenképp ott van.

 

A 8/10-es filmek:

9.

Raya and the Last Dragon (Raya és az utolsó sárkány)

Bájos és nagyon szórakoztató ugyanakkor talán túlságosan is klisés animáció, amely minden ismert Disney szólamot megszólaltat. Szerethető karakterek, csodás zene, egész érdekesen kitalált világ, néhol gyönyörű látvány, remekül sikerült új eredeti történet a Disney-től.

8.

Don't Look Up (Ne nézz fel!)

Remek humorral és maró gúnnyal mutatja be hogyan is reagálunk a krízisekre, (jelen helyzetben a klímaváltozás és a koronavírusra), parádés szereposztás, néha sajnos nagyon túl tolják cringe faktort és néha túlságosan is libbe csap át. A legjobb mérce hogy mennyire betalált a film az hogy akikről szól hogy reagáltak rá, pl a kritikai oldalakon, nem egy maradandó alkotás de az év egyik legszórakoztatóbb filmje.

 

7.

The Suicide Squad (The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag)

Vicces, szórakoztató és pörgős bár a cselekményben van néhány váratlan bugyuta húzás, viszont a karakterek elég szórakoztatóak hogy a végeredmény egy jó film legyen. Ha ez a film mondjuk 10 éve jelenik meg, egyrészt nagyobbat ütött volna jóval, másrészt a szuperhős filmek is talán más irányba mentek volna el.

 

6.

The Last Duel (Az utolsó párbaj)

Az év egyik meglepetés filmje. Egy igencsak hosszú középkori dráma egy "valóban megtörtént nemi erőszak ügyről", hát ez alapján a legrosszabbra számítottam, de Ridley Scott nagyon helyretett. Remek cselekmény, remek alakítások, csak mint középkoros kosztümös film is megállná a helyét de ennél azért nagyobb ambíciói vannak amit sikerrel meg is valósít.

 

5.

Judas and the Black Messiah (Júdás és a Fekete Messiás)

Kiváló film egy kevéssé ismert, de nagyon fontos személyről. Kiváló alakítások és nagyon jó zene, az év egyik legjobb filmje.

4.

Titane (Titán)

Olyan emberekről szól a film akik valamilyen módon összetűzésbe kerültek a saját testükkel (pl:terhesség, öregedés) mindezt nagyon felkavaró és nagyon nem szájbarágós módon teszi. Nehéz is emiatt a filmről beszélni, az első fele teljesen más mint amivé végül kifut a történet, ez az éles váltás nagyon megrendítőre sikerült (egy külön filmben megnézném azt is amikor a sztori első részét hosszabban kifejtik). Nehezen emészthető de fontos dolgokat feszeget, elég kényelmetlen módon, érdemes megnézni.

3.

Pig

Érzékeny és érzelmes film a gyászról és a továbblépésről, vagy épp az arra való képtelenségről. Kicsit bepillant a portlandi gasztronómiai szcénába, bár elég negatív képet fest róla. Nicolas Cage olyan hitelesen alakít "hajléktalan" karaktert amit ritkán látni, gyönyörű felvételek, és néhány hosszú néha már meditatív jelenet elfedi hogy a cselekmény annyira talán nem erős. Az év egyik nagy meglepetése.

 

2.

Dune (Dűne)

A könyvek ismerete nélkül is élvezhető volt de néhol érződik hogy nem minden lett elég részletesen kibontva. A rendezés és a látvány a film nagy részében lenyűgöző, ehhez hozzátesznek a kiválóbbnál kiválóbb alakítások, ez egyszer nem csak a marketingről szól hogy ennyi nagy nevet összegyűjtöttek. A vége valóban félbehagyottnak érződik hiába írták ki a film elején hogy "part one", de az is igaz hogy akármilyen epikus is ez a film, nem lehetett többet beletuszkolni. Igazából nehéz többet mondani róla de az hogy már most újranézném mindent elmond.

 

Az egyetlen 9/10-es film:

1.

.

Riders of Justice (Az igazság bajnokai)

Thomas Vinterberg után egy másik legendás dán rendező, Anders Thomas Jensen is végre új filmmel jelentkezett. Az eredmény egy fantasztikus film a gyászról, a veszteség feldolgozásáról, a sikertelenségről, arról hogyan próbálunk megbirkózni a múltban történt (akár gyererkkori) traumákkal. Arról hogy bizonyos esetekben ezeknek az elfogadása micsoda önpusztító útra tudja terelni az embert. Valamint a véletlenekről és arról ahogy kétségbe esve próbálunk minden történés mögött valami, okot vagy akár felsőbb szándékot felfedezni. Mindezt remek, de finoman adagolt (helyenként fekete) humorral és csodásabbnál csodásabb alakításokkal. Ideje szembenézni a ténnyel hogy Mads Mikkelsen a top 3 legjobb férfi színész egyike a világon.

 

 

 

5.
Aanash
Az igazság ligáját a megtekintése után el is felejtettem, a különösen veszélyes bűnözőket meg tönkretette a cukormáz.
Van a három szuper tolvaj, akik igazából ritka bénák, és ezen alacsony léc alá kellett helyezni mindenki mást.
A zsaru vagy fbi ( nem emlékszek már) hölgyikét néztem volna tovább is.
A dzsungeltúrát még kerülgetem.
A dűnétől nem dobtam hátast, kb népírtást mutat be. Igazi lélekemelő téma.
A halálos iramban borzalmasan megfáradt, Diesel alig tudott valamennyi dühöt az arcára erőltetni, a karakterek vagy kicsavartak, vagy unalmasak, és a végső akció istenem de szar volt.
Shang Chi meg olyan semmilyen.
Ami viszont kellemesen meglepett, az az Örökkévalók.
Végre egy mélyebb történet.

Ahogy látom van pár horror.
Ajánlanám a fist of jesus-t és a treevenge című rendkívül agyhalott alkotásokat.
Máig nem értem miért néztem meg ezeket, pedig nagyon régen volt már.
Valahol az asylum filmek mellett/alatt vannak, csak elképesztően kretén filmek.
4.
sloth
egyedül a titánra voltam képes rászánni magam az idén, de arról vártam is hogy blog vagy cikk jelenjen meg, mert elég komplex moziélmény. nyilván nekem is vannak kivetéseim/kérdéseim magával a cselekménnyel és a megvalósítással kapcsolatban, de ez szerintem mind annak tudható be, hogy tényleg nagyon összetett alkotás, és elég egyedi módon mutatja be ezeket a nagyon kurrens problémákat. egyetlen problémám, hogy ha nem is maradt el, de nem volt erős katarktikus élmény, amit nem tudom hogy a komplexitásának tudjam-e be. mindegy szerintem legyen is ilyen egy film 2021-ben, ha most még túl korai is szerintem idővel rátalálnak az emberek.
3.
SLi
#1: na erről még nem hallottam, de meg fogom nézni, esetleg a Jöjj és lásd, ha még ilyen kelet európai háborús film és még esetleg nem láttad:
https://port.hu/adatlap/film/tv/jojj-es-lasd-i-ii-igyi-i-szmotri/movie-1243
észtek egyébként nagyot mentek filmes téren a 2000-es évek közepén, Az osztály a legmegrendítőbb film az iskolai zaklatásról amit valaha csináltak:
https://port.hu/adatlap/film/tv/az-osztaly-klass/movie-92866
2.
Ooorky
1.
Ooorky
A listából csak 4 filmet láttam (Free Guy, The Suicide Squad, Zack Snyder's Justice League, Dune), az itt leírtakkal maximálisan egyet értek velük kapcsolatban, kivéve az utolsót ami nálam 6/10-es.

Nálam idén főleg az év vége fele a kelet-eupai filmek domináltak, abszolút kedvencem a Kalasnyikov (2020) lett, elég durva látni milyen véletlenek vezettek az ikonikus fegyver elkészültéhez (főleg mivel csak a filmben háromszor kerül zárdába ahonnan elég könnyen vezethetett volna út valamelyik gulágra...).

Másik az 1944 című 2006-os észt film ami számomra örökre tönkre tette minden más világháborús film nézhetőségét annyira nyersen és korhűen mutatja be milyen mocskos volt a háború, zseniális forgatókönyvvel és színészi játékkal megtámogatva (mikor az egyik észt ss katona megy leváltani az ikertestvérét az őrségből és az orra előtt lövi agyon egy szovjet mesterlövész az különösen kegyetlen).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...