Toplista

Link másolása
A Top 5 majom szerintem

5. Csita

Ki ne ismerné Tarzan hűséges társát, számtalan moziflmben küzdöttek egymás oldalán. A listán való szereplését indokloni nem szükséges, a történelem egyik legnagyobb majomcelebje.

.

Csita (bal oldalt) egyik barátjával.

 

 

4. King-Kong

Szintén nem szorul bemutatásra, élete első filmszerepe egycsapásra híressé tette,majd jött számtalan folytatás, remake, re-remake, reboot melyek mind a mára legendássá vált életművet gazdagították. Később megpróbálkozott a politikusi pályával, nem sok sikerrel, így visszatért igazi szerelméhez a filmgyártáshoz.

Mielőtt híressé vált, Kong légiirányítóként dolgozott a 20-as évek New Yorkjában.

 

 

3.Lajcsi király

A 70-es évek híres bártulajdonosa, és a 40-es évek Jazz énekese. Fiatalon különböző bárokban zenélt, majd lemez szerződést kapott egy nagy kiadótól és innen nem volt megállás. Jöttek a sorban a jobbnál jobb lemezek, toplistás dalok, musical szerepek. Így szerzett vagyonát a 70-es évek elején nyilt bárjába fektette, ami hamar a legnagyobb sztárok kedvenc helyévé vált, a Lajcsi Király Játszóháza egyet jelentett a Hollywoody csilogással és pompával. A fantasztikus pályafutásnak egy pedofil botrány, és gyermekrablási ügy vetett végett. Végül 20 év börtönre ítélték, jelenleg egy hírhedt pilóta kocsmát üzemeltet. Az esetből Martin Scorsese készített egy 6 Oscar díjjal jutalmazott filmet, mely remekül mutattja be a 70-es évek drogfogyasztási szokásait a JAzz-bárokban. Itt egy részlet a filmből:

2.Charly

A többi listán szereplővel ellentétben nem, a szórakoztató iparban szerzett nevet magának. Bevándórló szűlők gyerekeként nőtt fel Németországban, zűrös fiatalkora majdnem tragédiába fulladt de a család egyik barátja még időben maga melé vette és állást ajánlott neki magánklnikáján. Ez megváltoztatta életét hamarosan elkezdte az orvosit, és alig tíz évvel később németország vezető ortopéd specialistája lett. Több útörő tanulmányt írt, rengeteg kutatást vezetett. Jelenleg saját magánklnikája igazgtói posztját tölti be, de életét továbbra is a kutatásnak szenteli.

Charly egy konferencián, kollegái társaságában.

1. Caesar

Az első helyezett nem is lehet más, a történelem legfontosabb majom szereplője. Már fiatalon elszánt híve volt a majmok egyenjogúsági harcának. Karizmatikus személyisége révén hamar a mozgalom élére állt, és még a legradikálisabb eszközöktől sem riadt vissza. Hatása örökre nyomott hagyott történelmen. Fiatal kora ellenére életét előbb egy fikciós,majd nemrég egy életrajzi film is feldolgozta.


Remélem élveztétek, köszönöm a figyelmet. További jó olvasást.

7.
7.
Hubert Cumberdale
Először aszittem trutykó a top majom :D
6.
6.
Gorre
5.
5.
ReNegAdE
Konkrétan a végére már visítva röhögtem!Jobb lett az estém így meló közben!Faxa lett!:)
4.
4.
SWBF2
Azt hittem, hogy valami jó kis GK-s összeállítás lesz :D De ez a Top 5 majom lista sem rossz :D
1.
1.
shooter1234
Hehe, ez nagy cucc, először azt hittem, hogy a Való Világ nevezetű nagy volumenű műsorról, vagy az ezen az oldalon megtalálható trollokról van szó, de nem! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...