Avengers VS. X-Men (2012)

Link másolása
A két leghíresebb szuperhős csapat egymás ellen

A Marvel 2012-es nagy nyári crossover eventjét igencsak komoly várakozás előzte meg, tekintve, hogy a kiadó két legnépszerűbb szuperhős csapata készült egymás torkának esni. Abba persze bele lehet kötni(és sokan bele is kötöttek), hogy a két alapvetően baráti brigád összeugrasztása mennyire eredeti ötlet, mindenesetre a sztori mindenképp érdekesnek tűnt első hallásra is. Aztán később kiderült, hogy az események igen komoly változást fognak hozni az eredeti (earth 616) Marvel univerzumban, sőt az egészre a koronát a 2012 őszén startoló Marvel Now relaunch fogja feltenni. Az elvárások tehát magasak voltak, lássuk mit sikerül összehozni a Marvel legnépszerűbb íróiból verbuvált All-Star csapatnak.

Merthogy a  Jason Aaron, Brian Michael Bendis, Ed Brubaker, Jonathan Hickman és Matt Fraction-ből álló írói teamet nyugodt szívvel nevezhetjük annak. A munkamegosztás úgy nézett ki, hogy közösen kitalálták a sztorit, aztán az egyes számok szkriptjeit pedig felváltva írták, a rajzokat pedig a John Romita, Jr., Olivier Coipel, Adam Kubert.trió készítette ugyancsak felváltva. A sztori röviden összefoglalva:

New Yorkban tart találkozót és megbeszélést az Avengers amikor is egy tárgy csapódik be a városba. Miután elhárították a veszélyt, felfedezik, hogy a „tárgy” valójában Nova volt aki elmondja, hogy valami közeleg a Föld felé, hogy mi az nem derül ki ugyanis rögtön ezután elveszíti az eszméletét. Ezalatt Utopián Cyclops minden eddiginél keményebb edzéseket tart Hope számára, sőt túl is lépi a lány határait aminek következtében rövid időre megjelenik a Phoenix. Iron Man és Cap találkozik az elnökkel és tájékoztatják, hogy Nova figyelmeztetése alapján felfedezték, hogy a Phoenix Force a föld felé tart. Ezután Cap Thor vezetésével kiküldi a Secret Avengers csapatot az űrbe azzal a céllal, hogy megpróbálják eltéríteni vagy ha ez nem sikerül legalább lelassítani a Phoenix Force-t. Nem sokkal később a Phoenix figyelő rendszer az erő földi jelenlétét jelzi (Hope az edzésen), de nemcsak ők értesülnek róla hanem a Jean Grey School hasonló berendezése Beastet és Wolverine-t is riasztja. Wolverine felkeresi Capet és elmondja neki, hogy meggyőződése szerint a Phoenix Hope Summersért jön a földre.

Captain America találkozót kezdeményez Utopián Cyclopsszal, ahol arra kéri, hogy adja át Hope-ot az Avengersnek akik védő őrizetbe akarják helyezni a lányt. Scott azonban nem hajlandó erre sőt, szerinte Hope egyfajta mutáns messiás aki a kihalás szélére sodródott faj (kevesebb mint 200 mutáns él már csak ekkor a Földön) talán utolsó esélye a túlélésre. Miután Cap semmilyen érvvel nem tudja meggyőzni Cyclopsot, a két vezér néhány pillanatig farkasszemet néz egymással a tengerparton, majd elhangzik a legendás „Avengers Assemble!” felszólítás és elszabadul a pokol. Egykori szövetségesek és barátok csapnak össze és mindenki érzi, bármi is legyen a harc vége, ennek a csatának csak vesztesei lehetnek. A káosz közepén Emma Fost kimenekíti Hope-ot  a partról, vissza az épületbe. Azonban Wolverine és Spider-Man sikeresen bejut és megtalálja Hope-ot. Wolverine kész beváltani az ígéretét és megölni a lányt azonban Hope-ból újra előtör a Phoenix ereje amivel szemben esélye sincs Logannek. Miután Hope eltűnt a szigetről Cyclops és csapata megadást színlel majd elmenekül Utopiáról.

Ezután mind Cyclops és csapata mind az Avengers részéről hajtóvadászat indul Hope után. Egy quinjet fedélzetén Cap és Wolverine komoly vitába keverednek amiatt, hogy mi is legyen Hope sorsa ha megtalálják ugyanis Logan szerint az egyetlen megoldás az ha végeznek a lánnyal. Az események odáig fajulnak, hogy rövid harc után Cap kivágja a repülőgép fedélzetéről Wolverine-t. Az egész világ a két csapat harcától hangos, Wakandától Latveriáig ahogy próbálnak Hope nyomára bukkanni. A lány azonban ügyesen elrejtette a nyomait, meglepetésre önszántából keresi meg Wolverine-t és megkéri, hogy vigye el a Hold Blue Area nevű helyére. Mialatt a páros egy A.I.M. űrhajót ellopva elindul a Holdra, Thor és társai végzetes vereséget szenvednek az űrben. Mikor Hope és Logan megérkezik a Holdra hirtelen megjelenik Captain America és az Avengers, ugyanis Wolverine megszegve ígéretét elárulta Capnek hova tartanak. Ezzel egy időben megérkezik Cyclops és az X-men is, ugyanis Emma Frost leolvasta Captain America gondolatait, így értesültek hova tartanak az Avengers tagjai. A két fél ismét összecsap, amikor is a félájult Thor csapódik be a harcoló felek közé és elmondja: a Phoenix megérkezett.

A csata forgatagában és a Phoenix fokozódó közelségében, Hope kezdi elveszíteni az irányítást és ráeszmél, hogy hiába ez a sorsa még se képes kontrolálni a Phoenix erejét. Mielőtt végleg elvesztené az irányítást utolsó erejével még megkéri Wolverine-t hogy ölje meg. Azonban A Phoenix már megérkezett, Iron Man pedig végső elkeseredésében beveti azt a gépet amit Giant-Man segítségével épített. El is találja a Phoenixet azonban ahelyett, hogy megsemmisíteni csupán apró darabokra tördeli. Ezek a darabok pedig öt X-ment találnak el. Így jön létre a Phoenix Five (Cyclops, Emma Frost, Namor, Colossus és Magik). Az új erővel a birtokukban pillanatok alatt legyőzik a még talpon maradt Avengers tagokat és Hope-al együtt visszatérnek a Földre és elkezdik a saját képükre formálni a világot…

Ez lenne tehát  az alaptörténet, amiből nagyon sok mindent kilehetett volna hozni, sajnos azonban a remek írói stáb ellenére elég ingadozó volt a füzetek színvonala. Egy ilyen epikus, világot átformáló történettől több drámát és mélységet vártam volna, azonban ilyen szempontból csalódnom kellett. Félreértés ne essék, az események pörgősek a csaták látványosak, szinte minden ismert karakternek jut szerep, valahogy mégis inkább „tisztes iparosmunka” érzése volt az egész történetnek az utolsó pár rész kivételével. Merthogy a végére bizony elkapták a fonalat a srácok és a finálé már az elvárható minőséget hozta. A fordulópont a Jason Arron által jegyzett, Spider-Man-t a középpontba állító, egészen zseniális #9 szám volt ami szerintem könnyen lehet, hogy az év legjobb (mainstream) képregény füzete volt. Onnan kezdve már nem igen lehetett ok panaszra, és így visszanézve volt néhány emlékezetes pillanat, amikor a haragtól eszét vesztett Namor porig rombolja Wakandát, Spider-Man önfeláldozása, vagy amikor Hope könyörög Wolverine-nek, hogy ölje meg és persze a finálé nagy drámája amikor Cyclops megöli azt az embert, Charles Xavier professzort, akitől mindent megtanult és aki apja helyett apja volt. Ami a füzetek rajzolását illeti, ebből a szempontból nem lehet okunk a panaszra, nagyon magas színvonalú gyönyörű munkák jellemzik az egész sorozatot, aki tudni akarja hol is tart a modern képregény rajzolás az mindenképp nézze meg, sőt az Infinity részekkel még a digitális képregény olvasás jövőjébe is betekinthetünk.

Ez volt hát a Marvel idei nagy dobása, amit ha nem is fogunk még évtizedek múlva is emlegetni azért mindenképp érdemes elolvasni. Azt pedig kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő a Marvel univerzum számára hiszen, már itt van a nyakunkon a Marvel Now ( Az Uncanny Avengers #1, már meg is jelent), de még lesz egy 5 számos mini AvX: Consequences címmel ami (meglepő módon) az események következményeit meséli el, egy szó mint száz: unatkozni biztosan nem fogunk. Verdikt: 6.9


http://criticalhit.freeblog.hu/archives/2012/10/26/Avengers_VS_X-Men_2012/

8.
8.
SLi
#7: Na ez király, ránk férne már egy igazán jó Superman képregény, szerintem talán a leghánytatottabb sorsú DC karakter, ezen sajnos a New 52 sem változtatott.
7.
7.
Batman
#6: Napokban olvastam, hogy nem lesz köze a jövőre megjelenő filmhez.
6.
6.
SLi
#5: Nekem az utóbbi idők legjobb híre a DC háza tájáról jött, a Batman irója Scott Snyder és Jim Lee indítani fog egy új Superman sorozatot Man of Steel címmel, nyilván a film apropóján. Bár ez nem biztos siker, hiszen az Avengers mozival egyidőben indult, Avengers Assemble például kifejezetten pocsék lett.
5.
5.
Batman
Szép kis munka ezeket a dolgokat ilyen sok karakterben leírni leírni, valóban nagyszerű cikk lett.

Én végigkövettem az eseményeket, ami igen érdekesen alakult. Úgy éreztem, hogy mindig valami nagy epikus dologra törekedtek, de ez sajnos elmaradt. A finálé se nagyon jött be.

VISZONT: DC oldalról most cseszett jó hónapok jönnek elénk. Batman univerzum (Éjszárny, Batgirl, Batwoman, Batwing, Batman) Mind mind Joker visszatérésére koncentrálnak, Superman univerzum (Superman, Superboy, Supergirl) pedig a Hell on Earth nevű titokzatos történetre fókuszál majd.
4.
4.
hedzsooo
Ez nem volt rossz tényleg!^
3.
3.
SLi
#2: Teljesen jól látod, pedig nagyon igyekeznek ezen változtatni.
Most pl. két "botrány" is kirobbant, ugye az egyik, hogy vége lesz a leghosszabb ideje tartó sorozatnak, a 700. számmal véget ér a The Amazing Spider-Man, ráadásul a finálét illetően Dan Slott azt mondta, hogy a megjelenés után ő lesz a legyűlöltebb ember a képregény bizniszben. A másik meg, hogy a bejelentett utód sorozatban a Superior Spider-Man-ben ( nem viccelek tényleg ez lesz a címe...) nem Peter Parker lesz a főszereplő. Megölni nyilván nem fogják azt tavaly már eljátszották az Ultimate Univerzumban.
Szóval próbálkoznak, majd kiderül milyen sikerrel.
2.
2.
névtelenség
Jó cikk!
Én személy szerint a Polgár Háborút tartom az egyetlen épkézláb szuperhős összeugrasztós történetnek. Az általad közölt sztoriból is az jön le, hogy a koponyák mindent elkövettek valami badass event összehozására, de (lassan már szokásuknak mondhatóan) ismét túlvállalták magukat.

A Marvel valami miatt nagyon nem képes felrúgni (vagy legalább csavarintani egy látványosat maradandóan) a saját status quo-ján; és éppen ezért azaz érzésem, hogy az itteni események is pár hónap után jelentéktelené fogják degradálni (mint korábban annyi halált és katasztrófát). De kívánom, hogy ne legyen igazam, mert éhezem a változatosságra! :)

Ha valamit rosszul éreznék, tudnék akkor persze javítsatok ki!

All in one: Várom a további cikkeid, mert öröm olvasni őket!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...