Derek Cianfrance a 2010-es Blue Valentine-el egyből beírta magát a legfigyelemreméltóbb amerikai független filmesek közé. Már a módszerei is érdekesek voltak, hiszen a szűrő nélküli kézikamerás felvételek életszerűsége mellé a színészeknek nem volt előre megírt szövegük valamint fogatás előtt a 2 főszereplő Ryan Gosling és Michelle Williams közel egy hónapot éltek együtt a rendező kérésre. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy nagy várakozás előzi meg az új filmje bemutatását, én a saját listámon az év 3. legjobban várt filmjének soroltam, be és a The Place Beyond the Pines nem is okozott csalódást.

Luke egy vándorcirkusz ( vagy vidámpark?) motoros akrobatájaként dolgozik és járja az országot. Azonban mikor a cirkusz újra Schenectady ( a cím a város indián nevére utal The Place Beyond the Pines, vagyis „a hely a fenyvesen túl”) városába érkezik és Luke előadása után egykori szerelme Romina megy oda hozzá valami fontos mondanivalóval. Bár a lány elsőre nem mondja el, de hamarosan kiderül, hogy gyereke született Luke-tól, akivel teljesen megfordul a világ, hiszen az eddigi kötődés mentes élet után végre van valami ami miatt érdemes megállapodnia. Fel is mond a cirkusznál és nekiáll valami „rendes” munkát keresni, hogy támogatni tudja a gyermekét.

Összebarátkozik egy helyi szerelővel, aki munkát ajánl neki, azonban hamarosan be kell látnia, hogy ebből nem fogja tudni eltartani a családját, már pedig Luke számára ez lesz a legfontosabb dolog a világon. Ezért elhatározza, hogy kaszkadőr tudását felhasználva a környék kisebb bankjait fogja kirabolni. Azonban bármennyire is jó motoros Luke, valószínűleg a legjobb aki valaha be tette a lábát a városba, az egyik rablás balul üt ki és kénytelen defektes motorral menekülni. Ekkor fonódik össze a sorsa Avery-vel, a kezdő zsaruval. Kettejük találkozása generációs következménnyel jár mindkettejükre és a családjaikra.

Ahogy a Blue Valentine-nek, úgy a The Place Beyond the Pines-nak és némileg rendhagyó a szerkezete, és ez a film egyik nagy erőssége. Tulajdonképpen a két és fél órás filmet 3 egyenlő részre fel lehet osztani, akár 3 különböző film is lehetett volna. Ezek a részek még zsánerüket tekintve is eltérnek egymástól: Luke bankrablással fűszerezett családi drámája, Avery szembesülése a rendőrség korruptságával, majd a 2 fiú apjuk tettei által terhelt útkeresése akár 1-1 teljes értékű filmet is kitenne. Azonban itt ezek a részek, és ez az iró-rendező Cianfrance tehetségét jelzi, koherens egésszé állnak össze melyeknek csak így együtt van igazán jelentésük.A rendező már az előző filmjénél is bebizonyította, micsoda tehetsége van életszerű karakterek megalkotásához, illetve ezek kapcsolatainak ábrázolásához. Nem nagyon van még egy ilyen filmes, aki ennyire életszagú párbeszédeket és szituációkat tudna teremteni. Az egészre a „koronát” a film technikai megvalósítása teszi fel. A már említett szűrő nélküli kézikamerás ( és itt nem a kamra idegesítő rángatására kell gondolni) megvalósítás a lehető legközelebb hozza a nézőt a cselekményhez és a szereplőkhöz.

A film talán legerősebb pontja a színészek játéka, szerintem Cianfrance legnagyobb erőssége a színészvezetés. A színészek gyakorlatilag eggyé válnak a karaktereikkel a keze alatt, bármi is legyen a módszere az biztos, hogy nagyon működik. Persze, azért az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy egészen kiváló színészekkel dolgozik együtt. Természetesen nem is lehetne mással kezdeni a sort mint Ryan Goslinggal aki végre, ahogy azt sokan már tűkön ülve vártuk, visszatért a független filmekhez, és azt kell mondjam ez az ő igazi közege. A film hosszú, vágás mentes nyitójelenete ahogy Goslingot látjuk tele tetoválással, kiszőkített hajjal ahogy a pillangókéssel szórakozik ( ahogy az James Franco kritikájából kiderül,  kifejezetten a film kedvéért tanulta meg ezeket a trükköket.) majd elindul a karneváli estén keresztül a gömb alakú fémketrecbe ahol két társával életveszélyes mutatványokat produkálnak ( olyan hatást keltve mintha Gosling csinálná meg a trükköket, bár megtanult a film kedvéért motorozni, és a jelnetek jórészét ő csinálta, ezt nem tudom elképzelni, hogy engedték volna neki, bár nem rajta múlt ez biztos). Ez a több perces, vágás nélküli nyitány azonnal beránt a filmbe és nem ereszt el csak két és fél óra múlva. Gosling játékára, azt hiszem már tényleg minden jelző el lett lőve, és itt bár nem ő  főszereplő, az biztos, hogy amikor látjuk, akkor uralja a vásznat. Remek az összhang közte és a Romitát játszó Eva Mendes között, aki szintén nagyon jól játszik. (ők egyébként az életben is egy pár, így túl nehéz dolguk azért nem volt, csak hogy egy kis bulváros érdekességet is megemlítsek) Az először csak társadalmon, majd később már a törvények kívüli, igazi kívülálló Luke után Avery kerül a középpontba, aki viszont nagyon is a rendszer része, és bár van igazságérzete, a karrierjét bizony az elvei elé helyezi.

A film szokatlan szerkezetének köszönhetően majdnem egy teljes óra eltelik míg a főszereplő Bradley Cooper először megjelenik. Akik csak a Másnaposokból ismerik és nem látták a Napos oldalt, azoknak furcsa lehet ilyen szerepben látni, de ők bizony nagy meglepődés előtt állnak. Bradley Cooper ugyanis egy egészen kiváló színész ezt már nem először bizonyítja, ebben a filmben is remek alakítást nyújt. Én nagyon remélem, hogy ebbe az irányba folytatódik a karrierje és a Másnaposok borzalma csak egy lábjegyzet lesz a pályafutásában. Ebben a középső szegmensben lép színre Ray Liotta egy korrupt zsaru szerepében, és bár alig pár percet szerepel, parádésan hozza a karakterét, igazi jutalomjáték a veterán színésznek. Végül jön a két fiatal, Luke és Avery fiainak felnövés története, arra koncentrálva, hogy találják meg a helyüket és hogyan birkóznak meg apáik bűneivel és emlékével. A két fiatal színészt is csak dicsérni lehet, a filmbe ebből a szempontból (se) nem lehet belekötni.

Összegzésképpen, tényleg ez idáig az év legjobb filmje, jó érzés amikor a nagy várakozás után nem csalódik az ember, 9/10