Végre volt időm nekiülni egy blog írásának, témaként más nem is jöhetett szóba, mint egy Könyvajánló. Legutóbbi, ilyen témájú irományom óta több, mint egy év telt el, ami bővelkedett a hasonló élményekben, de ezek főleg klasszikusok voltak, amikről nem szívesen írok, de most karácsonykor megtörtént a fordulat. Egyenest 3 könyv, 3 hazai, középkorú, kortárs írótól (ill. írónőtől).

És itt is lennénk. Az első könyv, ami szerintem a legvisszataszíttóbnak tűnik, főleg az élénk borító és az azon elterülő srácok miatt. Nyilvánosság előtt muszáj volt rejtegetnem, hisz első ránézésre egy lányos szerelmesregény benyomását kelti mindenkiben.

Én még sosem

De vajon tényleg nem lenne több Kemény Zsófi első regénye egy újabb szentjohannagiminél? Olvassunk bele!

A sztori egy szilveszteri buliban kezdődik, itt ismerjük meg 3 főszereplőnket, akik tudatosan vagy tudatalatt hátrahagyják tinédzserfájdalmakkal teli múltjukat, egy szebb jövő érdekében. Eszter, az életvidám művészlány megismerkedik Tomával, akibe aztán bele is esik, így ezentúl a viszonzatlan szerelem nehézségeivel kell megküzdenie. Toma sem könnyű eset. Az ő harca saját maga megtalálásáról és emberekkel való elfogadtatásáról szól. Harmadik emberünk, a halállaza kívülálló, Ágó látszólag nem küzködik semmi nehézséggel, ezért nagyszerű emberismerő képességét arra használja, hogy segítsen a fennt említett két fiatalnak elérni céljaikat.

Így első olvasásra nem tűnik túl megindítónak az egész, mégis miért érné meg elolvasni?!

Ez a kérdés elég egyszerű: Kemény Zsófi miatt. Most nem a személyére gondolok, vagy női létére, hanem az írói tehetségére. A szereplők és a konfliktusok nagyon élőek, és hogy az első kérdést is megválaszoljam: itt lesz több az Én még sosem, mint az SzJG; nem az alkohol és más drogok miatt, bár azok is hozzájárulnak, szimbolizálva a mű komolyabb hangvételét a mai tizenévesek problémáiról. De inkább térjünk vissza az élő karakterekhez, ha már így kezdtük a bekezdést: csináljunk egy szereplőjellemzést!

Egy átlag gimnázium átlag diákjai, minden sarkon velük találkozunk, ők ülnek reggel a buszon/villamoson/metrón, ők jönnek szembe az utcán, ővelük vannak tele a szórakozóhelyek péntek este. Ezért is érezhetjük olyan közelinek a történetet. De kik is ők?

Eszter: A hármas egyetlen női képviselője, az írónő által legjobban eltalált karakter testesíti meg a könyv nőnemű célközönségét, a pubertáló tizenéves lányokat. Véleménye és az élet nehézségeihez való hozzáállása sosem hagyja el a karakterét, és minden gondolatmenete olyan tisztán le van vezetve, hogy azt hiszem nem mondok sokat azzal, ha kijelentem: Eszter nem más, mint a felnőtt írónő tizenéves énje, vagy jelen énjének tizenéves képe.

Toma: Eléggé elveszett és kétségbeesett karakter, amiből persze a külvilág semmit sem láthat, hisz kívülről egy nyugodt, elégedett és a kisfiúból egyre inkább férfivá érő srácnak látszik. Én azt hittem jobban fogom kedvelni Tomát, az első pár fejezet után, közelinek hatott a karaktere, de aztán valahol a sztori közben elkezdett szenvedni... És ezután annyi mindenen tudott feleslegesen rágódni a mű folyamán, már-már lassan kezdett lányba átmenni. Ilyenkor "dobtam" Tomát, és elkönyveltem, hogy K.Zs. nem ért a fiú szereplőkhöz, mert nincs tisztában a nem értékrendjével. Aztán jött Ágó.

Ő az a szereplő aki mindenki kedvence lehet. A barátai számára csak tehert jelentő, azonban a mélyen intrikus és titokzatos srác, aki elrejtve saját életadta nehézségeit, próbál legjobb barátjának egy könnyebb jövőképet formálni, miközben úgy tekeri ujjai között, mint egy bábut. Zseniális. Ő egyértelműen a sztori egyszemélyes hajtóműje, és talán az ő játszmái miatt olyan könnyen olvasható a könyv, hiszen ha valami, akkor Ágó karaktere tele van izgalommal, és a történet általa tudja azon "átlag" küszöbét, ahonnan aztán kezd érdekessé válni.

Slam. Ezt a fogalmat is érdemes megemlíteni, ha a műről beszélünk, hisz az írónő elég nagy hangsúlyt fektetett neki. Ez az ami valamilyen módon segíti a fiatalokat, hogy leküzdjék gondjaikat, és egy szinten össze is köti őket. De miért pont a slam? A borító hátsó felén - ahol általában az íróról van egy pár sor megemlítve - Zsófi elmondja, hogy kellett valami ami a történetet egésszé formálja, és hogy saját élettapsztalatai segítettek végül abban, hogy erre essen a választás, de ettől függetlenül nekem nem jött be. Olvasás közben,  erőltetésnek éreztem, mintha egy slampropaganda lenne az egész (azért a végén leesik, hogy többről van szó). Így olvasás után kevésbé zavaró, és persze, elfogadhatónak tartom, mint a sztori egyfajta kötőszövetét, meg azért  a slam teszi valamennyire modernné a történetet, és ha már Zsófiról szól a könyv, alakítsa azt saját ízlése szerint.

És akkor a várva várt összegzés: Mivel a sztori nem megy túl mélyre, és legfőképp csak apróbb, gimnazista méretű problémákat hoz fel a felszínre, nem hinném, hogy az idősebb réteg nagy mértékben tolerálná, ahogy pár tizenéves egyfolytában csak picsog és szenved, bár nem csak erről szól az egész... szóval ha csak sztori/filozófia miatt olvasol könyveket és elmúltál 30, nem nagyon fog tetszeni. Viszont a 15-20 éves rétegnek nagyon fog tetszeni az iromány. Mindenkinek! Rosszul érzed magad? mások is vannak hasonló helyzetben. Elégedett vagy? akkor itt egy könnyű kis történet.

fin