souskes

souskes

Darksiders Wrath of War Teszt

Link másolása
2009-ben bemutatásra került a Joe Madureira és David L. Adams. vezetésével alapult Vigil Games új játéka, a Darksiders, és amikor 2010-ben végre kijött, hát amit kaptunk, arra nincsenek szavak.

Darksiders

 

Régen találkoztam olyan hack&slash játékkal, amelyik olyan hatással bírt volna rám, mint a darksiders. Számomra első látásra szerelem volt, de azért ne menjük ennyire bele,kezdjük a legelejéről.

 

Történetileg nem lehet panaszunk a játékra,Timothy Bell kiváló munkát végzett. A Játék elején kapunk egy bevezetőt, hogy a pokol és a menny örökös háborújának a Charred Council vet véget az apokalipszis lovasai segítségével, és az úgynevezett seven seals (hét pecsét) segítségével. A seven seals arra hivatott hogy megőrizze a békét, és majd ha az emberek felkészültek rá, ezeket a pecséteket feltörik. Ám ezeket a pecséteket idő előtt elkezdik feltörni, és megidézik War-t, az apokalipszis lovasai közül egyet. Ám a csavar csak most jön, ugyanis csak war kerül le a háború sujtotta földre, és őt hibáztatják a pecsétek feltöréséért. War tétlenül áll ott hogy miért csak ő van a földön ugyanis nem szabadna ennek így történnie.(The law is clear. When the Seven Seals are broken, four Horseman shall ride forth to punish the wicked, be they Sons of Man, Lords of Heaven, or the Dregs of Hell...) Miután megtörténik az első Boss Fight, a Charred Council színe elé állunk, akikkel egyezkedések árán, de visszakerülhetünk a földre, hogy helyrehozzuk amit elrontottuk. Méllyebben a történetről csak ennyit, a többit majd megértitek úgy is a játék során.

 

A játék során sok helyszínen megfordulunk, romos városokban, elhagyatott templomban, Sivatagban, égen lebegő fellegvárban és még pár helyszínen ami kimaradt. Segítőtársaink közül hamar megismerünk már a legelején kettőt, az első Vulgrim, akitől kombókat,skilleket vehetünk, és még sok egyéb más dolgot. Egyebek közé tartoznak a potionok, ami szerintem felesleges,annyi HP/Wrath töltő láda van a játékban. Van még a  Schythe(kasza), a játékbeli mana (Wrath) 4 darabját is tőle vehetjük meg.Vulgrimtól nem csak vehetünk, hanem adhatunk el neki Artifactokat, amikből egész szép summára tehetünk szert. A második Samael, akit börtönéből kiszabadítva elmondja, hogyan juthatunk el a Black Throne-ként nevezett égen lebegő fellegvárba. Samael meg kér minket, hogy gyüjsük össze neki a Black Throne őrzőinek(Chosen ones) sziveit. Ám ő is kárpótól minket erőfeszítéseinkért, és minden egyes szív után kapunk egy egy képességet. 

 

Képességeink közé tartozik a repülés(Shadow Flight), időlassítás(Chronomancer) stb. A játék jól kombinálja a képességeinket a platform feladatokkal, ugyanis miután megkapjuk az adott képességet az elkövetkező részekben bizony sokat fogjuk őket használni. A játék egyik nagyon erős része, inkább a lelkének az egyik fele a sok Platform feladat. Samael képességeivel el leszünk egy darabig, de ez kevés lenne egy 25-30 órás játékhoz. Lesz még teleportáló fegyverünk(voidwalker), maszkunk(Mask of Shadows), amivel olyan dolgokat látunk amik rejtve vannak, Eldobható pengénk(Crossblade), Láncunk (Abyssal Chain), és még megemlíteném az Earthcaller-t ami nem fontos, de ezzel ébreszthetjük fel a Guardianokat, amik az utunkat állják.

 

De ha már Hack&Slash játékról beszélünk, a játék lelkének a másik feléről, szót említenék erről is. először is dícséretesek a mozdulatok amiket War-al lehet kivitelezni, mindegyik szebbnél szebb. A fejlesztők még egy kicsit megbolondították a játékot a felkapható tereptárgyakkal, szóval ha valakinek egy villanyoszloppal lenne kedve csépelni az ellent, az bátran tegye. Megemlítés szintén még ottvannak a felkapható canyonok.

Gyüjtögetőknek persze itt is van mit szedni, a Wrath Shardok, Life Stone-ok, és az Abyssal Armor. Útóbbi jól jön, ha újrakezdenénk Apocalypticon(Hard-on) a játékot, akkor még mielőtt jönne az Intro eldönthetjük hogy viseljük e az abyssal armor-t vagy nem(ezt akkor dobja fel a játék, ha egyszer már összegyüjtöttük az armor-t). A játékban még ha mászkálni támadna kedvünk, hű paripánk, Ruin mindig velünk lesz, emellé még társul Vulgrim Fast Traveles rendszere a Serpent Holes, amikkel eljuthatunk egyik pontből a másikra ám ez nem szokványos hogy " rányomok és ott vagyok". itt végig kell sétálnunk egy kijelölt útvonalon, először nem tudtam mire jó, ám később rájöttem hogy arra is van elrejtve pár lifestone/wrath shard.

 

Utolsónak hagytam a Bossokat, amikre nincsenek szavak, kiválóak. mindegyiknek van egy adott módja hogyan lehet legyőzni, a fejlesztők próbáltak bele színt vinni, méghozzá sikeresen, hogy ne legyen monoton ütni az ellent.

 

A játék dizájnjára nincsenek szavak, Haydn Dalton kiváló munkát végzett, ez a stílus tökéletes számomra. A színek gyönyörűen vegyülnek a játékban, ha jobban megnézünk egy-egy épületet, mindegyik egytől egyik ki van dolgozva. Aki játszott vele érti miről beszélek( vagy nem:) ennek a fajta stílusnak számomra van egy varázsa.

A játék kellően hosszú, elsőre 20-25 óra volt, és nem volt meg minden artifact, wrath shard,life shard. A játék során orbitális bugot nem sikerült találnom, pár darab van benne, de nem olyan hogy kitépi az ember a haját. Akik Achivmentekből is ki akarják maxolni azt a bizonyos ezrest, azok sem fognak unatkozni. összességében ez egy NAGYON jó játék, amit nem felejtettem el 4 év alatt sem, nálam örökre benn lesz a játék abban a bizonyos top 10-ben. A Vigil Games gyönyörű munkát végzett, nem is csoda, hogy a THQ 2012-re berendelte a második részt, és mit ne mondjak, az első rész után gondolhatjátok hogyan vártam a játékot.

2.
2.
p3ti
Story, hangulat, gameplay simán 10/10. Nagyon sokan mondták nekem anno hogy mennyire jó game, de a borító alapján valahogy sosem szimpatizáltam a Darksidersel. Aztán mikor hozzám került és beleöltem kb. 3 órát, akkor esett le az igazán az állam...

Mondjuk szvsz kicsit sokat nyúlkáltak más játékokból (pl. Zelda) de ennek ellenére valahogy mégis eltalálták az egész atmoszféráját a játéknak. Nálam is simán top 10es, és bár a 2. része nem tetszett annyira mint az elődje...ennek ellenére kötelező vétel mindenki számára aki szeretne tartalmas korrekt játékkel eltöltenie az idejét.
1.
1.
KeXxX
Én ugyan nem gyűjtöttem össze mindent, mert nem annak vagyok a híve, de 2x is végigvittem a játékot Normal és Apocalyptic fokozaton. Egy zseniális játék, kíváló folytatással.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...