Azok kedvéért akiknek nem ismerős a téma,  egy kicsit messzebbről indítanám a mai blog-bejegyzésünket. 90-es évek, ezredforduló. Az internet még képben sem volt sokunknak, közösségi médiák nem léteztek. Sőt nem is mindenkinek volt megfelelő cucca, hogy gamer legyen. Mi például a havernál  összeülve játszottunk Heroes III-at, Hot Seatben hosszú éjszakákon át. A világ teljesen máshogyan nézett ki 10-15 éve, de ne ijedjetek meg, ez nem egy „régen minden jobb volt cikk!” J

A gamer közösség nem volt ilyen széles, mint mostanság, igazi szubkultúra volt. De létezett egy másik gamer szubkultúra is, amiről lehet, hogy kevesen hallottak, de napjainkra sajnos szinte teljesen kihalt. Ők voltak a Szerepjátékosok.

M.A.G.U.S., Shadowrun, Vampire the Masqurade, csakhogy néhányat említsek a hazánkban futott népszerűbb szerepjátékok közül. Lehet, hogy néhányatoknak ismerősnek csengenek ezek a kifejezések, azok előtt emelem kalapom.

De mi is az a szerepjáték? Szerintem nem lehet szó szerint definiálni, ezért megpróbálom átadni az érzést. Vegyél egy csapat közeli ismerőst, barátot akik fogékonyak a fantasy vagy sci-fi témakörre, szeretnek álmodozni arról milyen lehet, egy elképzelt világban élni és az általa elképzelt személy (karakter) szemszögéből átélni eseményeket. A társaságból egy ember felveszi a mesélő szerepet, akinek az a feladata, hogy egy történetet találjon ki a többieknek, a játékosoknak, akik aztán kényük-kedvük szerint cselekedhetnek, elképzelt karaktereikkel.

A jó mesélő nagyon fontos! Ő tulajdonképpen a rendezője az egész kalandnak. A helyszínek bemutatása, hangulat megteremtése, nem-játékos karakterek irányítása, párbeszédek. Ha kellően összeszokott társasággal rendelkezünk, akkor hosszú délutánokra, éjszakákra elegendő kalandban lehet részünk.  Az egészhez, hozzá tartozik egy nagyon bonyolult szabályrendszer, ami a játék folyamán igyekszik minden cselekedetet definiálni.

 Röviden én így adnám át, de szerintem ahány ember játszott, ilyen stílusú játékkal, annyi verziója lenne a témára.

 De kanyarodjunk vissza, hogy miért is ez a címe a blog-bejegyzésemnek. A technika fejlődésével és a hétköznapi élet további gyorsulásával (meg persze mi is megöregedtünk) egyre nehezebb volt délutánokat összehozni, a mesélőkre egyre nagyobb terhet pakolt a komolyabb kalandok összerakása. A játékdélutánok egyre szűkültek, egyre kevesebbszer tudtunk összeülni, végül sajnos el is tűntek.

Sokan kerestek alternatívákat, hogyan is tudnák pótolni ezen irányú igényeiket. Sokat segített, hogy a modern video szerepjátékok nagyon jó minőségben készülnek. Elder Scrolls, Witcher, Fall Out, Deus Ex széria, mind remek játékok de azonban a „multiplayer” interakciók sajnos hiányoznak, amik a régi szerepjátékok igazi varázsát adta.

Nekem a szerepjátékos „új aranykor” az MMORPG-k térhódításával jött el, azon belül is a World of Warcraft népszerűségének növekedésével egyidejűleg. Nem kellett mesélő, nem kellett előre egyeztetett időpontban több embernek megjelennie. Volt egy szabad fél órád az este, és már bent is voltál Azeroth élő és lélegző világában, több ezer más társaddal együtt. Persze az élményt alapvetően határozta meg a szerver amin játszottál. Egy rossz választás egy életre megpecsételte a WOW-os élményeidet. A Blizzard persze megpróbált minden igényt kielégíteni, így működtetett különböző dedikált „szerepjátékos” szervereket, ahova a hasonszőrű fura alakok csatlakoztak, ugyanazt a rég elveszett élményt keresve. A csoda évekig tartott. Az én választott otthonom a Venture Company „RP-PVP” szerver volt. A közösség csodálatos volt, minden kis hangyának meg volt a maga szerepe, mindenki saját maga sorsának volt a kovácsa, nem a loot, hanem az együtt megélt közös élmények számítottak.

 Aztán a Blizzard „elkurvult”…..

A WOW töretlen sikere sok olyan embert is bevonzott akinek életében köze nem volt a szerepjátékhoz. Vér Istvánok, Lút Lászlók, a mostani feltörekvő „conzumel” generáció, akiknek értéktelen minden olyan másodperc, amit nem valamilyen „hasznos” tevékenységgel töltenek.

• Kinek van ideje már a designerek véres munkájával összeállított csodálatosan részletes világában hosszú perceket lovaglással tölteni, adjunk mindenkinek repülést, hisz az az igazi szabadság. Az senkit sem érdekelt, hogy így, az általuk teremtett világ kiürül és elveszti a véletlen játékos találkozásokból fakadó tartalmat.  
• Kinek van ideje arra, hogy interakciókba kezdjen más játékosokkal, hogy csapatot találjon egy adott dungeonhoz? Vagy ne adj isten szociális hálót-, ismeretségi kört alakítson ki, jó hírnévvel, odafigyeléssel vagy szorgalommal. Nesztek itt a dungeon finder. Sőt egyből odateleportál, ahova csak akarod…. Az senkit sem érdekelt, hogy ez oda fog vezetni, hogy a játékosok között lévő szociális interakciókat

kiölik. A bajt csak tetézték azzal, hogy a findereket szerverek közöttivé tették, ami így komplett közösségek halálához vezetett.

• Kinek kell egyediség, ma már majdnem minden karakter képes ugyanazt a szerepet betölteni.
• Craftrendszer és még sorolhatnám napestig.

 Mára a játék teljesen elvesztette a régi képét, és az egykor nagyra becsült MMORPG (Masszív többjátékos, online szerepjáték) egy egyszerű online loby játékká degradálódott, ahol arctalan tömegek játszanak egymás mellett és nem egymással.

Az a közösség, akik a szerepjátékhoz kapcsolódó emlékeiket próbálták újraélni sajnos újra elveszett. Sajnálom, hogy mára ez a közösség nem jelent akkor fogyasztói rést, hogy erre egy vanilla servert üzemeltessen a híres-neves cég. De egyszer talán eljön majd az idő is. Addig is ezzel a kis szösszenettel szeretnék emlékezni arra a „hardcore gamer” közösségre, amit szerepjátékosoknak hívnak.