TheNick

TheNick

Reagálás a női játékosokról való véleményre

Link másolása
A nagy 'gamer' kérdés és további érdekességek...

Korábban már szerettem volna blogot írni, de őszintén szólva egészen más vizeken jártam, inkább komolyabb témákkal akartam foglalkozni. Egy, az oldalon kijövő cikk alatt lévő kommentek viszont arra világítottak rá, hogy érdemes mélyebben belemenni ebbe a kérdésbe, még ha felszínesnek is tűnik, igenis elég számottevő. Előre leszögezem, hogy általánosítani fogok, nem megyek végig minden egyénen, hogy ráillik-e. Maximum meglehet köszönni azoknak, akik itthon így állnak hozzá ehhez a témához is.

Az említett hír egy felméréssel kapcsolatban íródott, mely szerint Amerikában a játékosok 48%-a nő. A reagálás előtt először a 'gamer' szót kellene definiálnunk. Mit is takar ez pontosan? Az általános jelentése annyi lenne: egy személy, aki videójátékokkal játszik. Szó szerinti fordításban természetesen játékost értünk ezalatt.

Úgy vettem észre, hogy itthon a magukat 'gamernek' tekintő emberek sokszor negatívan reagálnak arra, ha valaki olyanokat nevez így, aki nem játszik napi több órát, nem beszélve arról, ha nem elég jó, de erről később. Ez sértő számára, ezért elutasítja, megveti azt, hogy a nem megfelelő embereket így nevezzék. Ebből kifolyólag az az érzésem van, hogy ők egy sajátos, maguk által felállított világban élnek, melyben szerintük kiemelkedő szerepet játszanak. Nem egyek a sok közül, hanem a kevesek egyike, akik átérzik ezt az átadhatatlan életérzést.

 

Mivel főleg a hazai hozzáállást követem, az mindenképp elmondható, hogy a magyar játékosok abszolút különbséget tesznek a gamer szó hallatán. Elszeparálják azokat, akik életüket nem ennek a hobbinak szánják, kizárják a körből azokat, akik nem napi több órát játszanak, ezáltal nem olyan jól vagy nem olyan "odaadással", mert ők nem érdemlik meg ezt a "kitüntetést".

Különösen igaz ez, ha a nőkről/lányokról és kezdőkről van szó. Mivel sokan ebben a világban teljesednek ki, rossz szemmel nézik, ha egy olyan személy lép be ebbe a különleges szférába, akik - úgy gondolja - jogtalanul elveszik róla a figyelmet, beakarnak törni ebbe a világba. Persze feljöhet a kérdés, hogy miért zavarná ez ezeket az embereket, hisz valószínűleg a való életben sem szeretnek kirívóak lenni, nem akarnak középpontban lenni vagy legalábbis nem tudnak, illetve nincs rá lehetőségük. Nem csak a játékok világában, de bármilyen téren megfigyelhető, hogy mindenki a másik fölé akar nőni: ha a hivatásodban megjelenik valaki, akkor a riválist látod benne, ha mondjuk a festőművészetet űzöd, akár már előrehaladottan, a kezdőkre megvetéssel nézhetsz vagy irigységgel, mert bár szerinted borzasztó a munkájuk, mégis elismerik, bíztatják őket.

Az ember természetében benne van a rivalizálás. Benne van az, hogy jobb akarsz lenni másnál, miközben az is kérdéses, hogy mi számít jónak. Miért lesz valami nagy teljesítmény? Általában mert a közösségek, a társadalom megteremti maguknak a nehéz célokat, az elviekben már-már lehetetlen küldetéseket. Ezek lehetnek apróbbak: emlékszem 10-15 éve óriási elismerést kapott az, aki lefutotta a maratont, ma már nem nagyon hallunk ilyen éltetéseket. Kiderült, hogy az átlagemberek is megtudják csinálni, főleg csak akarat kérdése. Ekkor elmentünk az extrém feladatok felé, mint a kötélen táncolás két szikla között vagy leugrani szabadesésben az űr pereméről.

Valószínűleg az az általános elképzelés, ha az átlagember képes megcsinál valamit, akkor az onnantól kezdve könnyű, te már nem vagy egyedi, csak egy a sok közül. Pedig az igazság az, hogy mindannyian egyediek vagyunk, mégis egymáshoz tartozunk. Lennünk kéne annyira civilizáltnak, hogy nem a széthúzásban, az ócsárolásban leljük örömünket, hanem hogy megoszthatjuk élményeinket, szórakozásunkat, saját világunkat és világnézetünket másokkal.

Örüljünk, hogy a nők is elkezdtek nyitni a játékok felé, hisz lehetőség adódik itt is találkozni, élményeket szerezni. Ne az legyen a cél, hogy magunkat bárki fölé helyezzük, mert gamerek csak az igazi, kemény arcok lehetnek, akik egész nap játszanak. Legyen ez a játékos társadalom azért jobb, mert összetartó, nem egymás szidását élvezik, hisz ez mindenkinek az előnyére válna.

Ne az különböztessen meg minket, hogy valaki PC-t, Xbox-ot vesz vagy Playstationt, ne az különböztessen meg minket, hogy okostelefonunk vagy van hagyományos, ne az különböztessen meg minket, hogy a Call of Dutyt vagy a Battlefieldet szeretjük jobban. Gondolkodjunk kicsit el az ilyen apró, semmitérő, nevetséges dolgokon és hogy emiatt micsoda perpatvart tudnak rendezni egyesek.

Egyébként a PlayIT-k pontosan azért hagynak hidegen, mert ahogy hallom az emberek ott is ugyanolyan zárkózottak, miközben a fő érdeklődésük megegyezik. Ott lenne a lehetőség nyitni mások felé, közösségeknek létrejönni, erre nem érdekel senkit vagy csak nem mernek nyitni. Mindenesetre remélem elgondoltatja azt a pár embert ez az írás, akiknek szántam. Mint látható volt kitértem a nemzeti hozzáállásra is, mert sajnos nagyon rosszul állunk e tekintetben, miközben szerintem már mindenki tapasztalta, hogy sokkal több lenne bennünk.

Ha valakit érdekelne pár dolog még a GK-s hírrel kapcsolatban, annak köszönöm a további figyelmet, a gamer kérdést a magam részéről lezárom.

A cikkben letölthető PDF formátumban megtalálható a felmérés további része, pár érdekességet találtam, amiről szerintem érdemes lenne még beszélni, ez pedig a gyerkőc-szülő kapcsolat. Talán kezdésként rögtön a közepébe is csaphatnánk: hány éves kortól szabadna engedni a videójátékokat? Nem egyszerű rá válaszolni, de én úgy gondolom, hogy meg kell próbálni felmérni a gyermek felfogását, illetve hogy mennyire érett a korához képest. Nem szeretném azt a helyzetet, hogyha például kirándulni szeretnék a családommal, a sírás megy a játékért és a gépért. Függetlenül attól, hogy valamiben van brutalítás vagy nincs, a játék nagyon könnyen függővé teheti a felnőtt embereket is, nem hogy a még fejben nem kifejlett, tapasztalatlan gyerekeket.

Engem egyébként nem így neveltek, viszonylag szabadon játszhattam, akkor még főleg a sárga kazettás konzolokkal és maximum Dos-os PC-vel. Azután folyamatosan volt számítógépünk, egyre jobb, de úgy 2006 környékén megrekedtem e tekintetben és egy elég gyenge darabot használtam évekig. Akkoriban volt egy társaság, akik focizni mentek az általános sulis osztályomból.

A foci érdekelt, de nem nagyon tudtam játszani, velük viszont lejárogattam, végül évekig voltunk együtt és elég sok ismeretségre és élményre tettem szert. Jó érzés volt tartozni valahova úgymond, előtte nem nagyon éreztem ezt. Mielőtt az jönne le, hogy megvetem a játékokat, nem így van, sőt, eléggé szeretem őket, de az igazi közösség érzése mindennél édesebb volt. Ettől függetlenül ahogy korábban megfogalmaztam a hozzászólásaimban, az egyensúlyt tartom a legfontosabbnak, nem szabad a ló túloldalára esni, mert azzal csak a baj van.

Visszatérve Amerikára, az ESRB egy olyan szervezet, mely a játékok besorolásával foglalkozik, megkönnyítve ezzel a szülők munkáját. Egy 2005-ös felmérésben a szülők 70%-a vette figyelembe játék vásárlásánál az ESRB osztályzatát, a 2014-esben ez 88%-ra duzzadt. A megkérdezett szülők 87%-a hasznosnak tartja a konzolok szülői felügyelet lehetőségét. Újabb érdekesség, hogy a család vezetőinek 57%-a pozitívnak tartja a videójátékok létét gyermekük életében.

 

Tegyük fel, hogy valaki már korán engedi a gyerekét videójátékokkal játszani. Azért teszi, mert a gyermek szeretné kipróbálni, nyúzza és végül beadja a derekát, vagy esetleg hogy lefoglalja magát addig is valamivel? És ha már engedi, foglalkozik vele tovább vagy csak kiválasztja a megfelelő korhatáros játékot és magára hagyja? A felmérésben a legnépszerűbb okok arra, hogy miért jó vagy miért játszanak együtt a gyerekkel/családdal, az alábbiak voltak:

- az egész család számára szórakozás (88%)
- mert a gyerek megkéri őket (84%)
- ez egy jó lehetőség arra, hogy a gyerekeddel lehess (75%)
- ez egy jó lehetőség arra, hogy figyelhesd mivel játszanak (61%)
- a szülők ugyanúgy élvezik a játékot, mint a gyerekek (47%)

Végezetül a másik nagy kérdésről (inkább a vásárlók között), a digitális vásárlásról és a fizikai adathordozók csatájáról is újabb képet kaptunk. 2010-ben az eladások 29%-a állt digitális formátumból, 2013-ra ez már több mint a fele, 53% lett. Mint látható óriási ugráson ment kereszül ez a részleg is, úgy tűnik kényelmesebb, de az is lehet, hogy olcsóbb lett tehát online áruházakban begyűjteni a kívánt játékokat.

11.
11.
Kreeper
Szubkultúrák és versengés, egymás szapulása és ilyesmi... nekem ez ismerős a többi témából is. Anime? Tv sorozatok? Sport? Mindenhol ott van. Az emberek ilyenek, kell ez. Véleményt formálsz, megmutatsz magadból egy apró darabkát (amiről aztán a többiek eldöntik számukra elfogadható-e). A probléma a stílussal szokott lenni, mind a "kizárók", mind a "kizártak" részéről.

Gyerek témában én aljas lennék, engedném neki akár 4-5 éves korától, de akkor még csak dosos cuccokat. Szenvedjen vele kicsit. Szenvedjen a dossal. Persze amikor már suliban szükséges, élvezze csak a jövő grafikáját és sebességét, de addigra meg is tanulja értékelni (szerintem).
A játék témája meg nagyjából tökmindegy, ha majd rémálmai lesznek tőle, úgyis abbahagyja. Csak az a fontos, hogy ne menjen a tanulás/sport/egyéb hobbi/szoc. kapcsolatok rovására.
De olyan ez, mint a többi gyerek téma: tökmindegy mit csinálsz, valaki úgyis megvet érte.
9.
9.
catilina
#8: A Facebook-játékok is játékok, és a passziánsz is játék, ugyanannyi köze van a COD-hoz – szerintem –, amennyi egy MMORPG-nek egy point and clilck nyomozóshoz vagy egy single player városépítőhöz.

Egy single player menedzserjáték viszont mutat némi hasonlóságot a Farmville-lel, vagy nem?
8.
8.
Giggsy
Nem tudom, engem inkább az érdekelne, hogy abból a 48%-nyi női gamerből mennyi az, ami ténylegesen videojátékokkal játszik, és nem Farmville klónokkal. A FB játékosokat kivonnám a gamer körből, de azon kívül nem hiszem, hogy idő, platform, vagy bármi alapján értelme lenne szűkíteni a kört.
6.
6.
catilina
#1: De hát ez elég nagy butaság. Azzal játszol. amivel akarsz, nem kötelező egyszerű játékot venned, ha nem szereted, és nehezet sem, ha azt nem szereted. Nem értem ezt a felhíguláskérdést. Minden egyes generáció ezen sopánkodik, minden műfajban és minden szubkultúrában. Most vagy igazuk van, és akkor az ember minősége egyre silányabb, vagy nincs, csak a távolság és a fiatalság megszépíti a múltat.
3.
3.
FrankBlack
A blog első felében a "gamer kérdést" illetően teljes mértékben egyetértek veled, és szerintem zseniálisan jól megfogalmaztad. Nálam eddig ez a hónap legjobb blogja :)

Én gyermekkorom óta rajongok a videojátékokért, és mai napig is ez a fő hobbim. Csak éppen manapság már nincs annyi időm játszani, mert havi 220-240 óra meló mellett, leginkább csak hétvégén van egy kis szabadidőm (bár akkor is dolgozom), és még talán azt a kevés szabadidőmet sem mindig akarom 100%-ban játszással tölteni...és ezért egyesek szerint már nem is vagyok gamer...

Én úgy látom, manapság egyre jellemzőbb lett, hogy mindenki ítélkezik a másik fölött. Sokan önkényesen ítélnek el másokat, hogy ki mennyire gamer, vagy nem gamer. Csak ezt nem tudom milyen jogon... Meg hogy ki a casual, és ki a hardcore. A casual gamert pedig sokan igencsak lenézni, és megvetni szokták. Szóval az ítélkezés a másik gamer fölött az nagyon megy manapság gamer körökben is. Persze általában azért, hogy saját magukat a másik fölébe helyezzék...Rivalizálás
("én nagyobb, komolyabb, jobb gamer vagyok, mint te")

Ezért nagyon jellemző tehát a széthúzás, az ócsárolás, és a megkülönböztetés a gamerek körében. Rivalizálás, amely nem intelligens, nem értelmes módon történik. Ugyanis platformokat, játékokat, műfajokat, stílusokat versenyeztetnek, és azon vitatkoznak, hogy melyik a jobb, holott ez egyéni ízlés dolga csupán. De mégis rivalizálnak. Mert szerintük csak az a platform, játék, vagy játékstílus, műfaj a legjobb, amivel ők játszanak. Ezért jobbnak, többnek, különbnek hiszik magukat, mert a másik platformot, vagy játékot lenézik, megvetik, mert az szerintük gagyi, xar, és különböző módon ócsárolják, ahogyan azokat is, akik azzal játszanak.

Amúgy való igaz, hogy az ember természetében benne van a rivalizálás, de számomra egyszerűen döbbenet, hogy sok gamer mindenből versenyt, versengést, rivalizálást csinál, hogy melyik a jobb, és ezen veszekednek, egymásnak ugranak, és megy az ellenségeskedés, meg a gyűlölködés. De még sokszor, ha azonos műfajt, vagy játékot is szeretnek, akkor meg megy az okoskodás, hogy ki érti, ki tudja, ki ismeri azt a játékot jobban, és így rivalizálnak egymással. Sokszor ebből is csak vita van, és a másik ócsárolása, meg kioktatása, hogy ki ismeri alaposabban a játékot, és mennyire értette. sokszor megy is a kioktatás oda-vissza, hogy "az nem úgy van", stb. Számomra ez valami agyrém, és dühítő is, hogy sokan, akik olyan nagy gamernek tartják magukat, azoknál ez a szellemi színvonal...és még csaknem is azért van, mert pl. mind 12 éves gyerekek lennének... elvileg zömében nagykorúak sokszor...agyrém...

Persze kivételek mindig vannak, és amúgy valószínűleg az értelmesebbek vannak többen, csak a hozzászólások nagy részét ezek a vitatkozó, rivalizáló réteg alkotja. Az értelmesebbek meg inkább meg se szólalnak...Mint ahogyan én is csak passzív olvasója voltam az oldalnak évekig, amíg teljesen el nem ment az eszem, és el nem kezdtem én is leírni, és közkincsé tenni a véleményemet :))
2.
2.
biohazard rex
1. http://tinyurl.com/lfxlkf6

2. Playit-en rengeteg a a gyerek (12-13 évesek és az alattiak)
amivel nem lenne baj, de ők csak azért mentek ki, hogy játékot vegyenek meg a kiállított konzolokon játszanak. Így hiába voltak 13100~-an a playit-en, ha a színpadi programokba nem kapcsolódnak be. Dota 2 színpad előtt kb 30-40-en voltunk, ahogy néztem lolnál ez a duplája lehetett. a Nagy színpadon voltak számot tevően többen. (1-200 ember, bár ezt annyira nem figyeltem, a cosplay-esek túlságosan lefoglaltak :P). A lényeg az, hogy így nem is lesz közösség, ha senki nem vesz részt semmiben.

3. Szerintem a szülő feladata felméri, hogy a gyereke milyen játékokkal játszhat. A dobozokon lévő korhatár csak egy iránymutató lehet a szülőnek. De attól, hogy egy játékra 16+ van írva, lehet hogy a gyerek simán leülhet elé 13-14 évesen...
1.
1.
Sun9us
Szerintem a probléma ott leledzik, hogy a "gamer" társadalom kezd felhígulni. Ez alapvetően nem baj, sőt, kifejezetten előnyös, hisz azt jelenti, hogy a videójáték, mint művészeti ág, egyre elfogadottabb. Viszont minden öreg motoros érzi, hogy a játékok egyre szélesebb közönség felé akarnak nyitni, és ez a minőség rovására megy. A görcsös félelem, pedig abból adódik, hogy a gamer-ek lassan kiszorulnak a saját sub-kultúrájukból.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...