Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Uncharted 4: Egy Tolvaj Utolsó Kalandja

Link másolása
Végre kivártam, megkaparintottam és adtam a PS4-emnek munkát rendesen!

 Egy rövid kis bejegyzés formájában szeretném megosztani az UC4 által megélt tapasztalatokat, illetve még folyamatban lévő élményeimet. Már majdnem a végénél járok, de nem bírom tovább magamban tartani a szót. Egyszerűen kénytelen vagyok írni pár sort, hogy utána a Ti véleményeteket is meghallgassam, na meg azokét, kik még a kaland előtt állnak.

 

 Kezdjük azzal, hogy a játék előtt megjelent videók és gameplay felvételek, bár nagyon szépek és meggyőzőek voltak, én nem láttam bennük semmi kiemelkedőt. Semmi olyat, amit az előző UC játékokban már nem lőttek volna el. Persze szebb grafika, új sztori és a megszokott élmény jelenléte így is átjött ezekből a videókból. Tehát tudtam, hogy így vagy úgy, imádni fogom, de álleejtésre semmiképp sem számítottam. Aztán a megjelenés előtt egy nappal már le is perkáltam a zsét a digitalis verzióért. Másnap letöltöttem, nekiugrottam, és azóta más játékra nem került sor a PS4-emen.

 

 Azt azonnal szögezzük le, hogy a gameplay vidik, amiket a neten láttam, és ugyanezek átélése kontrollerrel a kezemben, akkora különbséggel bírnak, mint amikor pl egy focista a kispadról nézi a meccset, vagy ha maga is a pályán harcol. Ám a legkíválóbb példa erre szerintem a régi nóta: a különbség akkora, mint a pornózás közbeni matyizás és a valódi prütykölés közt! De komolyan!!! Senki ne merje a netes videókkal, végigjátszásokkal elrontani az élményt, mert higgyétek el, nagyon rossz lóra tesztek vele! Ez a játék hihetetlenül aprólékosan lett megteremtve, minden pontját tökéletesre csiszolták. Amikor mész a karakterrel és átjárod azokat a varázslatos helyeket, akkor érzed csak igazán, hogy mekkora lélekkel alkották ezt a játékot!

 

 Szavakkal leírhatatlan, videókkal átadhatatlan! Az aprólékosan kidolgozott grafika, amelyet művészíességgel bolondítottak meg, csodákra képes! A világ néhány legszebb helyéből, még szebbet varázsol! A fejemet rá, hogy a valóságban nem ennyire lenyűgöző! Amikor megpillantottam Madagaszkárt, a húgy is megállt bennem! Minden másodpercét élveztem, és bakker, a büdös életben nem csináltam még ennyi screenshotot játék közben!!! Nem tudtam betelni vele, szinte mindent leakarózott fényképezni. Aztán a végén az a vihar… emberállat!!! Egy játékban sem volt ennyire élethű. Néha tényleg már-már Drake bőrében éreztem magam, és olykor fel is síkoltottam egy-egy veszélyes helyzetnél. Szépen beleéltem magam a kalandba! Tudjátok ez nem csak az a sima megyek előre-lövök-ugrálok-finish. Ott vagy, és úgy is viselkedsz. Körbenézel, csodálattal tölt el az érzés, hogy ilyen helyeken vagy. Az életben is de jó lenne ott lenni, leülni és meginni egy jéghideg sört, majd fejest ugrani a kristálytiszta vízbe, ahol a pálmafák, ergo a dúsgazdag természet az egyetlen közönséged!

 

 Persze a játékmenet is tartogat meglepetéseket! A jól megszokott recept mellett a legnagyobb újdonság a lasszózás, ami olykor élvezetesebb lökést ad a játéknak. A platformer részek így sokkal változatosabbak, de akciózásra is használható. Egyéb apróbb újítások is helyet kaptak, mint például a rombolhatósag, ami lövöldözés közben igencsak látványos tud lenni. A tökéletesített közelharc, a lefelé csúszkálós ügyességi részek, a kocsikázás és motorcsónakázás, meg még ez-az. Fejtörőkből is akad jópár, amelyek szerintem nagyon jóra sikeredtek! Az pedig szintén nem elhanyagolható dolog, hogy a játékmenetbe egy kis The Last of Us stílust is csempésztek! Nagyon adja! Tényleg mindent megtettek a srácok, hogy a maximumot hozzák ki a stuffból!

 

 Amire ugyancsak felhívnám a figyelmet, az a szereplők és “színészi játékuk”. Elképesztő milyen pompásan ki van dolgozva a dolog! A karakterek arca és mimikája, szinte szavak nélkül is beszélni tudna! Annyira egyedi, hogy beszarás! Ezen a téren legutóbb az L.A Noire nyűgözött le, úgyhogy számomra nagy szó, hogy ennyi év után ismét láthattam valami egyedit. Komolyan mondom, nincsenek azok a hús-vér színészek, akik olyan jól eljátszanák a szereplőket, mint a CGI-s változatuk! Legalábbis nem tudom elképzelni. Arról már nem is beszélek, hogy mennyire élvezetes Drake bátyjával kettesben kalandozni! Remek szereplő lett a csávó! Na meg ott van nekünk Sully is, úgyhogy felejtsük el a magányos, néma TR-féle játékmenetet! Mindig lesznek jó kis párbeszédek, tehát unalomra semmi okunk!

 

 Mindenkinek tiszta szívvel ajánlom a játékot! Aki szereti a kincskeresős akció-kaland játékokat, megszórva remek kis fejtörőkkel és élvezetes sztorival, az bátran csapjon le rá, mert jelenleg az UC4-nél nincs jobb a műfajban! Ismered az előző részeket vagy sem, vágjál bele! Azt hiszem ez minden PS4 tulaj számára kötelező vétel, tehát nem éri meg a habozást! A kötelező UC élményt többszörösen adja vissza, plusz a multi része, amibe még bele sem fogtam, pedig állítólag rohadtul élvezetes! Aki már nagyban tolja, írhatna pár sort, hogy milyen.

 

 

                                                     Free Web Counter

44.
44.
kamgecam
Látom neked is adja! :D
37.
37.
Yanez
#36: En sem, foleg, hogy ez a resz jobban teljesitett es teljesit, mint eddig barmelyik, ami az eladasokat illeti!
36.
36.
Azeroth87
Zseniális...
Utálok arra gondolni, hogy vége ennek a sorozatnak. Nem is akarok vele többet foglalkozni, mert csak bánt a dolog...
Nem értem a döntést :(
35.
35.
Vito01Zoli
Atya... Ùr... Isten. Ez ez..... ez..... kèsz. Vègig vittem. Nincs mit mondani erről. (Tudnèk de az ha nem is spoiler, de elvenne a jàtèk elmènyből).
Mi a francèrt most kellett az Uncharted-nak a befejező rèszèt csinàlni? :( vègre olyan èlmènyt tudnak a konzolnak köszönhetően összehozni amiről a ps3-nàl csak àlmodtunk.....
(Witcher ugyanez... :( ........)
Aki teheti ezzel jàtszon. (Szerintem èv jàtèka)
34.
34.
Vito01Zoli
#31: Igazàn nincs mit. Maximum a cègnek lehet köszönetet mondani, rèvèn miattuk lehet ezt àtèlni :D

Egyszerűen nem bìrom ki hogy ne ìrjak arròl mennyire jò. Ma is tolom.
NINCSENEK RÀ SZAVAK. Ez az èlmèny ami ebben a jàtèkban van, hihetetlen. Ahogy haladok vele egyszerűen WOW!!! Annyira magàval ragad a törtènet a làtvàny az audio a pàrbeszèdek a rengeteg poèn, a dràma a fordulatok..... egy szòval MINDEN. Ez a jàtèk le merem ìrni hogy a mai korban minden tekintetèben TÖKÈLETES!!
Van benne egy kicsi assassin's creed, tomb raider, blag flag beütès illetve "màsolat" (akik viszik èrtik mire gondolok). Ezek annyira jòl vannak összegyùrva hogy az eszmèletlen. Ès szemèlyes vèlemènyem hogy ez egy òràsi pofon abbòl nèzve, hogy igenis lehet a "leràgott, egymilliòszor vègigjàtszott, ki ismert ezàltal dögunalmas jàtèkmehanikàbòl" egy olyan kombot kreàlni ami mèrföldeket ràver az eredetire is.

Szòval, ha engem bàrki is megkèrdezne; hùzzàl nagyon gyorsan betegàllomànyba, szabadsàgra..... vagy amit akarsz, vedd meg tedd fel a fülest (sokkal jobban el lehet így veszni benne az audio vilàga miatt) ès NE ROHANJ VELE!! Èlvezd ki minden percèt, àllj meg mindenhol, nèzz be minden fa mögè bokor, kő alà. Lehengerlő.
33.
33.
_NMI_
Na ilyenkor sírok belül, hogy nincs PS4-em csak PC-m. Olvasva a kommenteket és látva gameplay videókat szinte forr a vérem, hogy nem játszhatok vele :(
De hát ez az én formám, egy játék miatt meg nem akarok beruházni konzolra. Majd beszerzem a Rise of Tomb Raidert, az talán majd kielégíti a kalandigényeimet valamilyen szinten.
32.
32.
#24: Hát pont ez a gond, ami multiplatform, arra ott a PC. Max olyan címek maradnak, ami konzol-exkluzív. Bár igazság szerint az Xbox címei meg sosem érdekeltek, a Quantum Brake a legelső, ami megtetszett, de az meg eljött PC-re is. (Khmm.. Win 10-re.) Szóval ha konzol, akkor biztos hogy a Sony masinája lesz az, de nekem az sem tetszik, hogy alig jött ki a konzol, már dobnák ki a felturbózott változatát. Így főleg nem érné meg, ki tudja, mikor jön azután a következő ismét.
31.
31.
Yanez
#30: Mindig örömmel tölt el, amikor ilyen lelkes gamer kommenteket olvasok, nem pedig a sok elégedetlenkedő, negatív emberekét, akik szinte minden játékban csak a hibákat keresik, a játékélményt a háttérbe szorítva. Szóval köszi!
30.
30.
Vito01Zoli
Ez valami brutàl zseniàlis lett. Àllandòan csak pislogok, mindig ùjat mutat. A Witcher 3 vàltott ki ehez foghatòt. Erről csak ömlegeni lehet.
Van pàr dolog ami egy az egybe Tomb Raider, fèltem is tőle mielőtt megvettem hogy zavarni fog...... de nem.
Ez a jàtèk azon tàborohoz tartozik amit nem lehet kihagyni.

Plusz eszembe jutott, ha ez a Witcher 3, a Boolborne, a Last of us ès mèg pàr remekmű..... (a Tomb Raider csak azèrt sorolom ide mert "Tomb Raider"). Ha ezek a jàtèkok AAA cìmek, akkor az összes többit ami szintèn AAA cìmkènt adja el magàt, le kène fokozni a ....csàba. Csak pèldakènt az UBI .ostengere ezekhez a cìmekhez sehol nincs. Se a Divison, se az Assassin se a Primal....
Remèlem a Naughty Dog, CD Projekt Red kicsit ösztönözni fogja az összes olyan cèget ami eddig a mellèt döngette a cìmei miatt.

Grafikailag az Uncharted kenterbe ver MINDENT!!! NEM HITTEM A SZEMEMNEK! ILYEN NINCS ÈS MÈG IS VAN!
Fenomenàlis a jàtèkmenete. 13:30 vettem ma meg. 14-òràtòl viszem, most hagytam abba, mèg szerintem a felènèl se jàrok (a terepjàròval majdnem minden 10mèteren megàltam ès mindent àtnèztem, megnèzek.XD).
29.
29.
#27: Mindig mindent összespoilereznek, aztán meglepetés már alig marad!
Ilyenkor gyerekkorom Mekis szülinapjára emlékszem, amely végül sosem jött össze, mert mindig otthon tartottuk :'(
24.
24.
Yanez
#23: TLoU, UC collection, Bloodborne, Driveclub, Ratchet & Clank, LBP3, Killzone. Ha varsz meg 1-2 evet, sokkal tobb lesz!!! Szoval ne siesd el, de amugy meg ha nem tervezel rajta multiplatformokat is jatszani, akkor inkabb ne is vedd meg, mert nem biztos, hogy ugy megeri.
23.
23.
Hát, a korábbi részeket én is csak neten láttam. Soha nem is volt konzolom, a közeljövőben sem lesz szerintem, így valószínűleg erre is ez a sors vár. Ugyanakkor annyira meggyőzően néz ki az alapján, amit eddig láttam belőle, hogy ismét el kell gondolkoznom, hogy álljak-e neki spórolni. :) Viszont ennyiért (meg esetleg mellé egy ND Collection) szerintem nem érné meg a konzol. Kéne még pár húzócím.
22.
22.
Yanez
#21: Úgy emlékszem a 2013-as TR nagyon tetszett neked. Akkor képzelem ettől mennyire el fogsz ájulni! :) Hát idén tuti nem árazzák le, legfeljebb karácsonykor, de az csoda lenne. Bár ez pont az a játék, amely minden garast megér, erre majd csak akkor jösz rá, ha tolni fogod!

Mellesleg jó nagyot tévedtem, amikor azt írtam a cikkben, hogy már a végénél járok, mert két nap után azt kell mondjam, csak a felénél voltam, sőt talán még ott sem, hiszen még mindig tart a game. Jó kis tartalmas sztori! Úgy érzem emiatt kissé lemaradok a multiról.
21.
21.
giga321
Az a youtubos rész úgy érzem nekem szólt hehe.
Majd kitolom én is de most elvagyok a Divisionnel. Talán ha leárazzák storeban megveszem.
20.
20.
Yanez
#19: Akkor azt kell mondjam, jó kis kincskeresős kalandok várnak rád! Mivel a PS3-am adja be a derekát, lehet beszerzem a trilodzsit PS4-re és még idén nekiesek! :)

ricopatrik: Nagyon jól hangzik!

delphijos: Na ja, most kiderült, hogy nem is annyira gyenge ez a masina, mint ahogyan mondják!
19.
19.
AfterLife
Annak ellenére, hogy egész életem során kizárólag PC-s voltam, mindig is érdekelt az UC sorozat, de a hosszú évek alatt, soha egyszer nem gondolkoztam el azon, hogy PS-t vegyek. De mára azt kell mondjam, megtört a jég és megszületett az elhatározás is. Júliusban beszerzem a saját PS4-emet, a teljes UC szériával együtt.
18.
18.
delphijos
Nagy UC rajongó vagyok, és ez tényleg ez a rész tette fel a koronát a sorozatra. Amúgy egyetértek, ha ilyen minőségű stuffok jönnének a konzolokra, akkor senkit nem zavarna hogy PC esetleg még szebb, mert ez azért több mint "elfogadható". :)
17.
17.
ricopatrik
a multi ugyan olyan rendben van mint a story!! elvezetes elegge nagy a porges. engem megfogott pedig nem vagyok nagy online kedvelo.
16.
16.
Yanez
#15: Köszi! Eddig nálam is a generáció legjobbja. Bárcsak több stúdió tudna ilyen minőséget letenni az asztalra, meg nagyobb lenne az elégedettség!
15.
15.
PiXELRaNGER
Az év, nem is, a mostani generáció legjobb játéka, ezt túlzás nélkül állíthatom. Nagyon szeretem az előző részeket is, így nem volt kérdés, hogy ezt is kijátszom majd. Még eléggé az elején járok, de egyszerűen beszippantott, és más játék ilyen intenzitással nem tudja ezt elérni nálam. Bár nem tudom, hogy miért kell ezeket kiemelnem, hiszen a Naughty Dog nemigen készített még rossz játékot. :D
Ha végigjátszottam, akkor majd alkalmazom a cel-shaded szűrőt, mert elég pofás, és kipörgetem még egyszer! :D

Egyébként jó az írás Yanez! ;)
14.
14.
Yanez
#13: Én nem toltam a felújított változatokat, cserébe PS3-on többször is kipörgettem őket. Most is megvan mindhárom rész. Jó mókát hozzá!
13.
13.
Első játékom lesz PS4-en, csak már legyen egy szabad hetem, hogy bevásárolhassak ezt-azt aztán még előtte a felújított verzákat is letolom újra. Azokat próbáltad Yani?
A blogért pedig köszönet, kellő hangulatcsináló a sörös részt pedig átéreztem teljesen. Pontosan értem ugyanis azt amiről beszélsz.
A videó játékok mágiája, hogy az ember sokszor nyaral velük és emiatt a kalandjátékok egyértelműen az élvonalba tartoznak a valósághűség szempontjából, de a kémjátékok is szerintem.
Kicsit féltem, hogy a blog végén esetleg 10-20 kép lesz még ami SPOILER szempontból megölt volna de szerencsére nem így volt :D
A youtube videókból én csak az elsőt néztem, többet nem is merek.
Ez már az a szint, amikor az ember mindent magának akar így még egy képkockára se néz rá :)
12.
12.
h.jozsa
#8: ha ha......jó,ez elfogadható érv! :)
8.
8.
Yanez
#1: A teszt már megvolt, de sajnos jött a fôszerkesztô kutyája és megette. Másolatot pedig elfelejtettek készíteni. Gondolhatod mennyire dühös lett az író! Na de most megyek, mert a stáb meghívott egy jó kis kutya-pörköltre!
7.
7.
Yanez
#2: Én mindig unalmasnak tartottam a magányos kalandozást a tps-ekben. A szavaknak nagy hatásai szoktak lenni, épp ezért nem egyszer van az, ha egyedül van a szereplô, úgy oldják meg, hogy adóvevôn társalog, vagy folyton mond valamit, na meg a gondolatait halljuk. Természetesen nem baj, ha valakinek a "néma Levente" stílus jön be inkább, elvégre nem vagyunk egyformák! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...