Yanez

Yanez

35/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Egy Gamer Listája: 2017

Tavaly sem unatkoztam, azaz ismét végigvittem néhány pazar játékot!

Jó reggelt, jó kockulást!

 Sokan csak most dőlnek ki a szilveszteri bulit követően, mások pedig már rég húzzák a lóbőrt, de én itt vagyok tök józanul, és már szállítom is az év első bejegyzését! No nem mintha nem lenne okom koccintani egy pohár pözsgővel, hisz újév van a mindenit, de az az igazság, hogy karácsonykor már kitomboltam magam. Érdekes, akad még olyan itt, mint én? :)


  Ismét lepörgött villámgyorsan egy év, így ismét mindenkinél hízott a kitolt játékok listája. Jómagam is hasonló cipőben járok, úgyhogy most elővettem a noteszem és vetettem egy pillantást azokra a címekre, amelyeket összegyűjtöttem benne idén. Egyetlen piciny gondom, hogy az utóbbi 4 esztendőben évről évre egyre kevesebb játékot tolok ki. Ez legfőképp azért van, mert minél tovább, annál kevesebb a szabadidőm. Így sikerült, hogy míg négy éve még 39 játékot pörgettem ki, tavaly 19-et és idén már csak 16-ra tudtam időt keríteni. Na de azt mondom ez is szép szám, legalábbis számomra biztosan. Nem is gyepálom tovább a szót, nézzük hát mikkel büszkélkedhetek!

Rise of the Tomb Raider (január 7)

 Mivel a 2013-as TR könnyedén elnyerte a tetszésemet, így már csak idő kérdése volt mikor látom a képernyőmön a folytatását. S ez bizony szószerint igaz, mivel az Xbox exkluzívitás miatt 1 teljes kerek évet kellett várni rá, hogy PS4-en is elérhetővé váljon. Mi tagadás, megérte mint hegymászónak életbiztosítást kötni! Bár Lara második kalandja nem hozott sok újítást az elődjéhez képest, és ismét egy B-ZS kategóriás sztorit kaptunk, én még így is baromira élveztem. Ez leginkább a szép havas tájnak és a megunhatatlanul élvezetes akciónak köszönhető. Nálam ugyanis pont az akció része az, ami például lekörözi az Uncharted-et. Minden másban viszont elhasal, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lenne jó vagy hogy gyenge cím. Erről szó sincs kéremszépen! A játék alatt egy percet sem unatkoztam, mert egy fantasztikus kalandban lehetett részem. Sokan azért rinyáltak, mert nem fejlődött eleget az első részhez képest, én viszont azt mondom, az első rész pazar színvonalát simán hozta, plusz továbbcsiszolta azt! Szóval az apró hiányosságok ellenére is egy remek akció-kaland játékkal bővült a repertoár, ismét! A műfaj szerelmeseinek musthave kategória!
8.5/10

Knack (február 5)

 Ez az a cím, amely megjelenése óta cseppet sem érdekelt. Ez viszont csak és kizárólag az én hibám, ugyanis teljesen más összképre emlékeztem. Valamiért azt hittem, hogy ez nem is egy platformer, hanem valami "hülyülős" játék. Ám amikor aprópénzért vesztegették a storeban, gondoltam teszek vele egy próbát. És milyen jól tettem! Mint meglepve konstatáltam azt, ez egy ízig-vérig platformer játék. A nosztalgikus játékmechanikája miatt, pedig nem kis meglepetést okozott nekem. A története egy klisétenger vagy mondhatnám olyan egyszerű, mint egy Marió játéké, és picit ordít a változatosabb játékmenetért, de ennek ellenére mégis van egyedisége. A főszereplő ugyanis nem mindennapi figura és különleges képességekkel bír, ennek hála mindig látunk valami újat, vagy legalábbis olyasmit, amit eddig nem láthattunk más stuffokban. Mint minden hasonló game, ez is könnyed játékmenetet és pofás bossfightokat kínál, de azért nem kell semmi fenomenálisra gondolni. Aki szereti a platformereket és egy könnyedebb kikapcsolódásra vágyik, mondjuk egy Dark Souls után, az nyugodtan üljön neki, mert nem fogja megbánni! Minden bizonnyal idén a folytatásra is időt kerítek.
8/10

Telltale Batman (február 17)

 Amíg ez a stúdió játékokat csinál, addig nálam nem telik el úgy év, hogy ne játszak valamelyikükkel. Igaz itt is akad olyan témájú, amely nem érdekel.  Ilyen például A Galaxis Őrzői. Bár a filmet imádtam, a videojátékra mégse tudom rávenni magam, pedig bírom ezt a műfajt. Bevallom erre a Batmanesre  is kételkedve ültem le, de végül nagyon megtetszett a cucc. A játék nem csinált nyarat, de hozta a jól megszokott szintet, ergo szokásos grafika, szokásos párbeszédek és  döntések, csak mindezt természetesen a Denevérember köntösében. Mivel nekem asztalom az interaktív mozifilmek világa, ezért ezt is kellő étvággyal fogyasztottam. Viszont azt mondom, hogy ideje lenne már lépniük egy szintet, ha másban nem, hát legalább grafikában. Nem mondom, van amihez illik a képregényes stílus, de van amihez rohadtul nem. A Trónok Harca játékukat például sokkal szívesebben ültem volna végig realisztikusabb látványvilágban. Ám ahogyan mondani szokás, ez van ezt kell szeretni, vagy ha nincs ló, jó a szamár is. Akiknek eddig is tetszettek ezek a játékok, azok most is jól fognak szórakozni. A többieknek pedig ott van minden más.
8.3/10

SOMA (március 6)

 No erről a játékról itt-ott olvasgattam és mindenütt azt láttam, hogy nagyon jó pontokat kapott és a játékosok is pozitívan nyilatkoznak róla, így hát egy fantasztikus akció keretében csaptam le reá. Mit mondjak mit nem, gondoltam arra, hogy lehet megtetszik, de arról álmodni sem mertem, hogy életem egyik legjobb játékává növi ki magát. Egy olyan fantasztikus élményt tudott nyújtani, amelyre csak nagyon kevés cím képes. Annyit viszont beszéljünk meg, hogy nem annyira a játékmenet, mint annak története és annak kivitelezése küldött padlóra. A csavar a végén is mekkora volt! Igaz, én már előre gondoltam, hogy valami hasonló lesz, de azért ott volt az a DE. Ilyen merész és lebilincselő játékokat bármikor bevállalok, úgyhogy ha valaki tud hasonlót, bátran írja meg! Ja és ha valaki még nem játszott vele, az egész game egy pszichológiai sci-fi élményre épül, amelyet a főszereplő egyedi kalandjaként élhetünk meg. Olyan mint egy jó könyv, csak vizuálisan. Bátran ajánlom mindenkinek!
10/10

Inside (március 10)

 Tudtam, hogy nem fog kimaradni a Limbo fejlesztőinek új játéka, mivel az említett cím is rohadtul bejött anno. Nos ez a próbálkozásuk is legalább annyira pozitív hatással bírt, de már képtelen volt behálózni a meglepetés erejével. Ez mondjuk annak köszönhető, hogy ugyanarra a sémára épült, mint a Limbo. Ez viszont senkit ne tántorítson el, a két játék ugyanis egyáltalán nem ugyanaz. Annyit bizton állíthatok, ha tetszett a Limbo, akkor ez is fog. Annál viszont sem több, sem kevesebb.
7.8/10

Resident Evil VII (március 28)

 Az utóbbi két Resident Evilt annyira rossz irányba vitte a Capcom, hogy bevallom, én már nem számítottam semmi jóra. Mi több, a remasterelt első részből is kinőttem már, ergo  számomra nagyon elavult lett a játék, hiába volt gyerekkorom egyik legnagyobb kedvence. Tehát érthető volt, hogy semmi jóra nem számítottam már. Aztán egyre több volt a pozitív visszajelzés, és a demó is rendesen felforgatott. Úgy éreztem a Capcom megcsinálta a lehetetlent és nem tévedtem! Sikerült visszahozniuk a szériát régi medrébe úgy, hogy közbe új köntösbe bújtatták! Ehhez persze nemcsak a hentes akciót kellett feladniuk, hanem a stílust megváltoztatni, ami annyit tesz, hogy immár belső nézetből kell darabolni a zombikat. Ezzel az újféle lökettel életre keltették a sorozatot. Azt a sorozatot, amelyet gyerekként imádtam és ismertem meg. Ismét gazdagabbak lettünk egy minőségi túlélő-horror játékkal, amiből valljuk be, elég nagy hiány van mostanában. Egyedüli negatívum, hogy a végén itt is átbillen a mérleg az akció irányába, de közel sem annyira vészes, mint az előző két részben. Ha szeretted az eredeti sorozatot, vagy csak eleged van az észnélküli kaszabolós játékokból, akkor ess neki bajtársam!
9.5/10

Tales from the Borderlands (június 4)

 Sokáig halogattam eme gyöngyszemet, de leginkább azért, mert az eredeti Borderlands játékok hidegen hagynak. Nagy hiba volt! Ez gyerekek az egyik top TT játék! Megvan benne az a különlegesség, hogy szerethetőek a szereplők, jó a története, és páratlan a humora! Ez egy unicum a hasonló játékok körében. A műfaj kedvelőinek szeretettel ajánlom!
9/10

Deadlight (június 28)

 Egészen idáig halogattam ennek a spéci játéknak a kezdetét. Azt hiszem ennek a legfőbb oka az, hogy nem volt mindig elérhető a Sony konzoljára. Ám ennek már semmi akadálya, úgyhogy gyorsan bele is csaptam a lecsóba! Soha nem láttam egyetlen videót sem a cuccról, mindig csak screenshotokat nézegettem. Viszont ez az az eset, amikor nekem ennyi bőven elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzzön. A game egy oldalnézetes, akció, ügyességi és puzzle elemekkel megáldott alkotás, melynek fő témája a poszt apokaliptikus zombi világ. Mint egy The Walking Dead rajongó számára, ez egy kihagyhatatlan darabnak bizonyult. Noha egy amolyan indie féle anyagról van szó, a megvalósítás, ergo a végeredmény fantasztikus lett! Ha pedig rossz szót akarunk szólni ellene, azt maximum a szavatosságánál róhatjuk fel neki. Ha még rajtam kívül van olyan ember, akinek ez a cím kimaradt, de szereti a zombis cuccokat, az ne habozzon!
8.7/10

Type: Rider (július 11)

 Mégegy indie a listán, amely szintén pozitív csalódást okozott. Ez egy igencsak kreatív alkotás, amely amellett hogy ügyességi platformer, bevezet minket a betűtípusok és azok megszületésének történelmébe. Mi több, a játék dizájnja és erre épült! Szóval ha épp akad egy "lyukas órád", adj neki esélyt!
7/10

Crash Bandicoot (augusztus 23)

 Végre kivártam gyerekkorom egyik kedvenc játékának remakejét! Egyúttal ez lett az első és utolsó előrendelésem 2017-ben. A játék átszabásának végeredménye profi munka lett! Az irányítást finomították, a látvány meseszép, és ráadásként három részt kaptunk egy csomagolásban! Bárcsak több sikeres játékot tudnának visszahozni ilyen köntösben abból a korból! Tehát aki akar egyet nosztalgiázni full HD-ban vagy 4K-ban, az most szabadon megteheti. Ha pedig soha nem volt szerencséd a szériához, hát akkor most legyen!
9.8/10

Uncharted 4 (szeptember 28)

  Ez lett életem második olyan játéka, amelyet kb 1 évre rá ismét kijátszottam. Az első ilyen A The Last of Us volt. Érdekes, hogy mindkettő ugyanattól a stúdiótól származik! Már előbb is újra akartam játszani, de direkt úgy időzítettem, hogy a kiegészítő előtt frissítsem fel az enyhén megkopott élményeket. A sztorit leszámítva, a játékot másodszor is ugyanakkora móka volt kitolni. Most már Nathan Drake nélkül sincs nálam év! Tavaly már mindent elmondtam róla amit lehetett, egy élménybeszámoló keretében is. Most csak annyit mondok: kihagyhatatlan!
10/10

God of War 1 (október 1)

 Közben psvitán (újra) befejeztem Kratos legelső kalandját, összesen már harmadszorra. Hihetetlen milyen régi játék, de még most is megállja a helyét! Azt hiszem örökké tudnám játszani és úgy sem unnám meg soha. El sem tudom mondani mennyire várom az új részt PS4-re! Ja mellesleg God of War nélkül sem telik el nálam év! :)
10/10

Uncharted: The Lost Legacy (október 6)

 Nagyon vártam már ezt a kiegészítőt és nemhiába! Viszont én nem egészen kiegészítőnek hívnám, számomra ez egy teljesértékű játék. Legalábbis a mai világban kb 10 óra biztos annak számít, ha single mókáról beszélünk. A végeredmény ezúttal is lehengerlő lett. Mindent megkaptunk, amit az UC4-ben, és még rá egy kis pluszt. A nyitottabb világ szerintem jót tett a sorozatnak, és elhárították azt a félelmünket is, miszerint Drake nélkül nem lehet Uncharted. A két lány kalandja feledhetetlen élményt okozott nekem és gondolom a rajongóknak is. Noha történet szempontjából nem volt akkora durranás, mint az előbbi részek, minden másban viszont nem szenvedtünk hiányt. Most már jöhet is egy 20 órás kampány valamelyik mellékszereplővel, mondjuk Sullyval? :)
9/10

The Walking Dead 3: A New Frontier (október 12)

 Ejha, a harmadik Telltale játékom az évben! No de mit tehettem volna, ha egyszer a The Walking Dead számomra kihagyhatatlan darab! Bár úgy hallottam egyesek csalódtak ebben a részben, nekem legalább annyira tetszett, mint az előzőek. Azt azért aláírom, hogy voltak benne unalmasabb, elnyújtott pillanatok is.  Ez persze majdnem minden TT alkotásra igaz, de ezúttal feleslegesnek is éreztem néhányat. Ettől eltekintve összességében még így is remek lett, és csavarban sem volt hiány! Jöhet a következő!
8.7/10

Crash Bandicoot 2 (november 18)

 A ráncfelvarrt trilógia második darabját is sikerült befejeznem. A harmadikat az idei évre raktároztam el, csakhogy elnyújtsam az élvezetet. :) Ez a széria olyan, hogy ha picit szüneteltetjük, utána nagyon előakaródzik kaparni újra, hogy még egy kicsit tologathassuk azt a randa vörös rókát, aki valójában bandikút. A második részben, ha lehetséges, még szebb a látvány és változatosabb a körítés. Plusz a játékmenetben is akadnak nemi újítások. Remélem egyszer majd készítenek egy hasonló szintű folytatást!
10/10

Resident Evil 4 (december 11)

 Nem tudtam betelni 2017-ben egy Resident Evil-el, a 7-ik rész ugyanis annyira felpezsdítette vérem, hogy kénytelen voltam mégegy epizóddal játszani. Ezúttal, a még a PS2-esen pengetett 4-ik részt halásztam elő a store akciós tavából. Annyira beszippantott, hogy azon kaptam magam, nem tudom letenni a játékot, és emellett még tartalmas is! Ám ez nem indult ilyen könnyen az elején! A játék több szempontból is elkopott már. Grafikailag még bőven elmegy a cucc, de például az irányítással már komolyabb gondok voltak. Nincs ugyanis szabad kamera nézet, ez pedig megnehezíti a körbetekintést és a célzást is. Egy idő után viszont már annyira hozzászoktam, hogy észre sem vettem ezt a ziccert. A másik fatális hiba, ami már akkor is zavart, az a helybenállás akció közben, ami annyit tesz, hogy miközben lövöldözünk, nem mozoghatunk a karakterrel. Minden más szemszögből még ma is egy zseniális akciójáték, változatos és emlékezetes bossharcokkal! Szerintem ez volt az a game, amely elindított egy hullámot az akciójátékok világában. Leon dö best!
8.3/10

 Ennyi volt tehát számomra a tavalyi év. Szerintem 16 játék még mindig elég szép szám! Majd igyekszem legalább 15-t kitolni évente, bár a munkám mellett ezt egyre nehezebb lesz megvalósítani. Ugyanakkor annyi jó cím jön idén, és annyi pótolnivaló van még, hogy  ellentmondani is képtelenség lesz. :)

Ezek voltak számomra 2017-ben a legjobb játékok (nem feltétlen mind akkor is jelent meg):

Resident Evil 7, SOMA, Crash Bandicoot N'sane Trilogy és a The Lost legacy.


 Nos kedves Gamekapocs tagok, barátok: Boldog Újévet kívánok nektek!!! Nem utolsó sorban pedig, rengeteg feledhetetlen videojátékot! BÚÉK!!!

 

 U.I: Ez volt életem első olyan posztja, amelyet nem írtam, hanem diktáltam! Természetesen utánjavítással, de kb 95%-ban hanggal "írtam" az okostelómon, a Speech Texter app segítségével!

29.
Yanez
#28: Köszi! Biztosan nem hagyom ki, pláne hogy az első is tetszett!
28.
strangerthingsfan
Yanez, köszi a listát! Egy kettőt ki fogok próbálni róla például, Soma!
Viszont neked is ajánlok egyet, az evil within 2 őt ki ne hagyd mert, mesterdarab.(az egyhez nem sok köze van stílusban és hangulatban, más rendező) Pacsi!
26.
Yanez
#25: Szia! Csak gondoltam hátha más is akarna így szerkeszteni, s ha véletlenül még nem tudott a módszerről, ez az infó a minimum amivel segíthetek. Én is pl már rég tudtam erről a metódusról, de valahogyan teljesen kiment a fejemből, pedig ha valaki megemlíti, rég így "írnám" a bejegyzéseket. Mindig nálam van a teló, így bármikor írhatok pár sort az adott bloghoz, anélkül, hogy írnék, ergo úgy használom, mint egy diktofont, amit nem kellesz visszahallgatni. :)
25.
sloth
Mizu yanez már spónzorálják az írásaid vagy mi a végén az a promó?
24.
Yanez
#22: Jókat toltál ki boxon, de PS4-en is lesz majd mivel kockulnod! ;)
23.
Yanez
#20: Az jó lesz, mert arra a játékra már nagyon nem emlékszem!
22.
kopic
Idén meg akarok egy PS4 prot is venni majd, mert a rengeteg ütős exkluzív csabitasa miatt nem bírom tovább.:)
21.
kopic
Mivel én tavaly májusban ruhaztam be egy Xo S-re, így csak ezeket nyomtam végig:
Halo 5
Geow4
Sunset overdrive
Halo 2 Anniversary
Ryse
Wolfenstein TNO

TW3 GoTY: ennek meg rohadtul nem értem a végére.:D
20.
daenath
Ne szomorkodjal Yanos ba' Jon a MediEvil Remake...Crash utan ennel jobbat nem is varhatna az ember, amugy szep lista, csak igy tovabb....
19.
Yanez
#16: Már rég észrevettem, hogy az ízlésünk különbsége minimális. :)
18.
Yanez
#8: Na nekem nagyon tetszik ez az élet lista ötlet, és én is szívesen elolvasnám! Mondjuk a te esetedben nem kizárt, hogy pl Márióval kezdődik és azzal is végződik a lista, méghozzá ugyanazzal a Márió játékkal. XD
17.
Yanez
#4: Lehet, hogy eltérő az ízlésünk, de nekem szimpi a listád! Wolfi2-t én is épp pörgetem, Evil Within 2 meg remélem még idén ki lesz végezve!

Amúgy meg mindenki tudja, hogy az enyém nagyobb, úgyhogy ezzel ne fáradj! :p
16.
RangerFox
Már pont kérdezni akartam, hogy mikor rakod ki a blogot. Elég impozáns lista, több mint a felét én is idén játszottam ki. Elég sokban hasonlít az ízlésünk
15.
Yanez
#1: Nem tom mi van a könyvtáradban, de ne hagyd ki Ratchet és Clankot sem! :)
14.
Norbiii
#13: :D
Rendben, meglátjuk majd, de örülök, hogy így várod. :)
13.
#12: X'D
Nem kell félre érteni, ha arról van szó, az enyémnél nagyobb senkinek se lehet.
Azért a 25 colos befigyel, nem megy az össze.

Érdekel a blogod így végképp, mert nálam 5 óra még ha nem is gyakori, nem nagyon szokott feltűnni.
Én kíváncsi vagyok, hogyan látod ezt.
Miképp osztod be az idődet játszásra és hasonlók :)
12.
Norbiii
#9: "Nem baj régen nekem is nagyobb volt, mint Yanesznak,"

Juj................. XDDDDDDDD
11.
Norbiii
#10: Köszönöm. :) Ha örül valaki neki az király dolog, a cél a szórakozás és az örömszerzés, viszont én nem tudnék 50 játékot kitolni egy év alatt, egész életemben toltam ki kb ennyit, ezért is gondoltam egy ilyen élet listára, és nagy örömmel töltene el, ha elolvasnád, örülök, hogy biztatsz rá! :)

Őszinte leszek, nálam egy kivétel volt, amivel 2017-ben többet játszottam, az pedig az online fifa volt. Voltak hónapok mikor hozzá nem nyúltam, de voltak napok, amikor akár 5 órát is játszottam kb egyhuzamban csak azért, hogy megnyerjem az online kupát, kedvem sem volt, de én hülye csak ezért ott ültem..... És ez rám egyáltalán nem jellemző, mert nemhogy 5 órát, de sokszor fél órát nem bírok a gép előtt ülni....
Szerencsére ez már nincs, két hónapja nem játszottam singlie online fifát, és singlieben olyan 1 hónapja nem játszottam a Ps4-en sem.
10.
#8: Ha írnál egy Élet listát (XDXD) én boldogan olvasnám blogként, mert egy elég nagy képet mutatna, magáról az évek alatt lezajlott fejlődésről is és ugye a Nintendo-s oldal is ritkán képviselteti magát, lehet, hogy még engem is hívővé tudnál varázsolni XD
9.
#7: Nem baj régen nekem is nagyobb volt, mint Yanesznak, 50 gamma körüli volt év végi listám, ilyen pedig nekem is akad pár, hogy rá se nézek.
Sokan nem szokták elhinni, hogy pont a Fallout 3-al voltam így.
Játszogattam vele, 10-13 órát aztán abbamaradt, hangulatos volt nagyon, de várnia kellett még egy darabig míg tényleg beszippantott, akkor viszont mint a gépszíj XD

Sleeping Dogs nagyon nem jött át, rövidnek mondják, de még mindig nem pörgettem ki, idén talán egyetlen amit abbahagytam, pedig a Dead Island-el is szenvedtem, de tényleg.
Igen üresnek érzem, szerintem rosszak a pályák is, idegesít az a marha csík ami jelöli az utat ha csak a sarki közértig megyek is.

A bunyók elnyújtottak, messze nem lehet annyi interakciót csinálni, mint ahogy hittem. Meg ezek az ázsiai zenék se jönnek át.
Yaninak bejön azt tudom, így nem támadom tovább XD
8.
Norbiii
#6: 27 évem alatt kitoltam olyan 50-60 játékot, lehet jobban járnék egy ilyen élet listával, mert éves szinten nem sok játékot tolok ki. XDD A legtöbbet a fifával játszottam, de egy jó ideje már azzal sem játszottam singlieben. Wii U-n szoktunk párommal ilyen rövidebb party játékokkal játszani, szeretjük a Mario kartot, ezek rövidek így van kedvem hozzájuk. :) Most amúgy a Snes mini az, aminek nagyon örülök.
7.
Norbiii
#6: Hát igen, nem túl hosszú a listám. :D Megvettem, de a WD2 is úgy járt, mint a többi játék, játszom vele egy kicsit, majd kikapcsolom, és hetekig, hónapokig rá sem nézek. xd Pesze majd fogok vele játszani.

Jó listád van Solomon, és bár nem játszottam velük, de azt tudom, hogy nagy címek. :) Sleeping Dogs-al viszont játszottam egy keveset, de azt is abbahagytam.
6.
#2: Amúgy úgy emlékszem, hogy Watch Dogs 2-t is nemrég szerezted be, játszottál már vele?
5.
Norbiii
#2: Na ezt elfelejtettem. Úgy emlékeztem, hogy az Until Dawn-t 2016-ban toltam ki, de látok 2017 januári trófeát, így már fene tudja. Szóval akkor:

LISTÁM 2017:

- UC2, Until Dawn, Donkey Kong 1, 2.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...