Assassin's Creed III teszt

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 13.
  • assassin's creed iii, teszt, x360
Ismerd meg az ősi tudást, amely felmenőid vérében keringett, ismerd meg a saját végzeted, amely az egész Újvilág sorsára kihat, sőt azon túlra is. Ismerd meg a rend elszánt követőit, akik tiszta hittel számolnak le az önkényes és lázító templomosokkal. Érdemeld ki krédód eszközeit, amely félelmet keltenek a hitvány ellenségeidben.

A történelmi hűséggel soha sem állt hadilábon a Ubisoft, ám az Assassin’s Creed-sorozat harmadik számozott része mindközül a legmélyebbre hajtja a fejét az írott krónikák előtt. Desmond Miles életútját bemutató ötödik felvonás hírneve megelőzte magát a játékot. Mindmáig a legdrágább projekt a franciáknál, melyet mód felett tolakodó marketinghadjárat előzött meg. Hosszú évek tapasztalatát gyúrták össze egyetlen címben, miközben új összetevőkkel bővítették a receptet. Egy új kontinens, egy új fűhős és egy új kor hajnala ez: a középkor és a reneszánsz után a gyarmati Amerikában járunk – a montreali csapatnak nincs több kibúvója. Az évente jelentkező alibi-epizódok után valódi folytatással rukkoltak elő és semmit nem bíztak a véletlenre. Az Éden darabkáinak kutatása közben észrevétlenül a széria csúcspontjára jutunk fel, amely megnyugtató biztonságérzetet ad rajongók milliói számára. Erős cím, még erősebb ambíciókkal - ám a rutin is veszélyes fegyver: fennáll a kockázata egy izzadságszagú végeredménynek. Ha már a bortermelés és az autógyártás nem megy a franciáknak, legalább a széria dicsfényét felragyogtatták, amely az utóbbi két évben csupán takaréklángon pislákolt. Valld be, hogy így volt!


Az Assassin’s Creed III lemezével megetetni a meghajtó-tálcát bizsergő érzést vált ki az emberfiából. Hirtelen emlékek százai és ígéretek ezrei tolonganak a szeme előtt, aztán lecseng az egész, amikor a kezdő képsorokon felsejlenek a londoni operaházban játszódó első képsorok. Nem célunk egyetlen poént sem lelőni, ám korunk videojátékaiban ritkán tapasztalunk olyan prológust, amely két-három órát tesz ki. Hol van már Connor? Ki ez a nemesi vonásokkal megáldott férfiú, aki egy büszke fregatt fedélzetén hajózik át az Atlanti-óceánon az újvilágba? Az első, roppant érdekes és lassú tempójú szekvenciákban gyorsan belerázódunk az alapokba, miközben néhány új elemmel ismerkedünk meg. S mikor feltűnik Boston kikötője, s megvetjük a lábunkat az szárazföldön, önkéntelenül is elkalandozunk a részleteken: a csaholó kutyákon, a pimasz utcakölykökön és a város színes forgatagán. Odacsapunk párszor a vöröskabátosok orrára, majd jön az első, de annál hangsúlyosabb fordulat, ami már ott bizsergett bennünk, de a fondorlatos narratívának hála, abban a bódító percben levegőért kapkodunk. 


Desmond Milest még az ág is húzza. Nem elég, hogy korábban elrabolták, még a templomosok által alapított Abstergo-rend is folyton a sarkában lohol. Az Animus segítségével minduntalan átéli ősei emlékeit, miközben a kirakó apró részletei csak csigalassúsággal állnak össze. A világ csak akkor menekülhet a közelgő végzete elől, ha az emlékek szövevényéből felszínre kerül az Éden darabkáinak holléte. Desmond vállán nagy a teher – nem elég, hogy saját apja is folyton a fülét rágja, a fiú nem mindig bízik saját képességeiben – még szerencse, hogy egy okos csapat áll mögötte, akik átsegítik a nehéz időszakon. Újkori hősünkkel olykor a semmiből felépülő, mesterséges szekvenciákban gyakorolhatjuk a spéci mozdulatokat. A körítés mit sem változott: habár papíron Desmond a főszereplő, a gyakorlat ismét mást mutat. Szerencsére a történet kuszasága ezúttal sem esik át a ló túloldalára, az új irány még a korábbi kivetüléseknél is hívogatóbb. 


Ratonhnhaké:ton szerencsétlen csillagzat alatt született. Az irokézek törzsszövetségébe született mohawk anyától és brit apától. Már fiatalon szembesül a telepesek mohóságával: anyját a templomosok ölik meg, s kis híján ő maga is lángok martalékává válik. Ám egy rejtélyes álom után rátalál saját végzetére, megfogalmazódik benne a szabadság gondolata, s az, hogy az emberek szabadságjoga feljebbvaló a saját akaratánál is. Hosszú út áll előtte, a zaklatott gondolatok minduntalan a bosszúra sarkallják, míg megismeri, hogy mit rendelt neki a sors. Az orgyilkosok szimbóluma elvezeti őt egy renegát mesterhez, aki arra tanítja, hogy csak a saját kárán tanulva, emberfeletti erőfeszítéssel emelkedhet fel. A bizonytalan politikai hangulat a tetőfokára hág: az amerikai forradalom kitörése pusztító vihart kelt. Connor az események kulcsfigurájává válik - csakhamar megszerzi a tudást és az igazságszolgáltatás minden gyilkos eszközét ahhoz, hogy a földet veszélyeztető zsarnokokkal le tudjon számolni. Hősünk szerethető figura: egy lázadó gyermek, aki hamar a saját bőrén tapasztalja a két, egymásnak feszülő birodalom káros hatásait, az őslakósok elnyomását és a szálakat mozgató templomosok elszántságát. A kezdeti, indián nyelven hallható, gyermeki bolondozásnak vége: a nyulak, rókák vadászata csakhamar embervadászatba csap át. 


Már a bejárható terület nagysága előtt leborulunk. Connor eggyé válik a természettel: a játékban nem csupán a korhű Boston és New York városát járhatjuk be keresztül kasul (különös tekintettel a sikátorokra, a háztetőkre, a forgalmas terekre, a kikötőkre és a földalatti alagutakra), hanem a két nagyvárost összekötő vadon – a Frontiet – is a mi játszóterünkként szolgál. Ez több nagy vadászterületet foglal magában, apró falvakkal, tanyákkal és vadonélő állatokkal. A terep kellően tágas és változatos: sziklamászásnak teret adó, meredek hegyláncokon baktathatunk, dús erdőkben leshetünk zsákmány után, megmártózhatunk a sebes sodrású folyókban. Ráadásul nem céltalanul: a külső településeken számos apró küldetés vár ránk, ahol a helyiek ügyes-bajos dolgaiba segíthetünk be. Különféle állatokra vadászhatunk a húsukért, vagy a prémjükért. Kutathatunk a nyomaik után, csapdákat állíthatunk, netán csalival vonzhatjuk magunkhoz. Farkasok, pumák, medvék, nyulak, rókák, hódok és megannyi más faj példányait ejthetjük el változatos módszerekkel. A vadabb példányok viszont könnyedén szembeszállnak velünk – karmaik és fogaik elől QTE-szegmensek formájában térhetünk ki. Az értékes jószágok ellen a nyílvessző nem mindig a legjobb fegyver - tekintve, hogy a bundájukban is nagy kárt tehetünk. A becserkészés után, leszúrva nagyobb összeget remélhetünk a bőrükért. Ha nem követjük a küldetéseket, még akkor is számos tennivaló akad a vidéken. 


Ahogy telik az idő, úgy változnak egymás után az évszakok is. A szélsőséges időjárás mellett beköszönt a tél, amely az Asssassin’s Creed III leglátványosabb momentuma. Az előrehaladás a derékig érő hóban nem a legkomfortosabb: a kitaposott ösvényről letérve csak akkor reménykedhetünk gyors előrehaladásban, ha a fák ágai között lengedezünk. Mindemellett a hús-vér célpontok egy ideig nyomot hagynak a hóban - jó pár alkalommal csak az árulkodó jeleket követve akadhatunk rá az áldozatunkra. Csupán a hecc kedvéért a járőröző brit katonákat is kifoszthatjuk. A váltakozó évszakokat a fejlesztők teljes mértékben kihasználták, a természet homlokegyenest másmilyen hangulattal vértezi fel a játszóterünket, ráadásul a részletgazdagság tényleg szembeötlő. Ősszel a lágy színek keverednek, sűrű avar képződik a talajon, télen kevésbé aktívak az állatok, s a zord hőmérsékletben még a kóbor macskák lehelete is meglátszik, a polgárok pedig bebugyolálják testüket, az utazók kocsija fennakad a hóakadályokon Tavasszal új élet sarjad, markáns zöldbe borul minden, míg a nyáron a kikötői piacról származó rothadt szag szinte már a mi orrunkat is csavarja, miközben a nap fénye teljesen elvakít.  


Ha pedig engedünk a csábításnak és belefeledkezünk Connor történetébe, akkor a sorozat történetének legprofibban összerakott darabjával gazdagodhatunk 20-30 órán keresztül. A dramaturgia nem csupán egy részlet gazdag korrajz, hanem egy megható mese a szegény legény felemelkedéséről. Boston és New York lakosainak közvéleménye csakhamar megfogalmazza, hogy a brit monarchia egy ámító, élősködő és kiéhezett hiénák csoportja. A forradalom nem is várat magára, a nagyok párharcába az orgyilkosok testvérisége is beleszól - a templomosokkal vívott harc pedig minden eddiginél „személyesebb” a hősünkre nézve. A háború fontos jeleneteit az első sorból élhetjük át: kiélezett csatát vívhatunk a bostoni teadélutántól kezdve a Bunker Hill-i ütközetig. S habár kétségtelen, hogy számos szegmens csupán a fikció tárgyát képezi, a függetlenségi háború olyan valódi kulcsfiguráival is találkozhatunk, mint George Washington, Benjamin Franklin és Samuel Adams. 


A szereplők egytől-egyig kidolgozott figurák, a párbeszédek érdekesek és a tálalás elsőrangú. Vannak árulók és örök barátok, a montreali csapat pedáns hozzáértéssel csempészte bele a templomosok kontra assassinok fordulatokkal teli örök harcát Amerika talán legfontosabb korszakába. Olykor a könnyünk csordul ki, máskor csillapíthatatlan dühöt érzünk, de előfordul az is, hogy csak céltalanul lézengünk ebben az autentikus világban, s az alkony fényében átkaroljuk egy ősöreg fát, engedjük, hogy a nap utolsó sugarai felmelegítsék sajgó sebhelyeinket. Az anyatermészet szült minket, ám egyetlen ember is képes hatalmas tettekre, s rátalálni az igazi útra. Hazafinak érezzük magunkat, s a befejezés magasztos hangulata felett egy perc kétségünk se legyen. Olyan minden, mint egy jól megírt történelmi film, amely bár nem nélkülözi a leheletnyi giccset, kellően heroikus ahhoz, hogy hosszú ideig emlékezetes maradjon. 


A kezelőfelület alapjai nem változtak. Mivel Connor ereiben a vakmerő indiánok vére csörgedez, így az új lehetőségeink is eszerint változtak. Ahogy azt már említettük, hősünk egyik fáról a másikra is képes lengedezni. A módszer hasonló ahhoz, amikor a házak tetején ugrándozunk, ám a megvalósítás dinamikusabb. Ahol korábban külön gombbal ugrottunk, most csak a ravaszt kell nyomva tartanunk és az elrugaszkodás automatikusan végbe meg. Persze még így is véthetünk hibát, de a korrigálást manuálisan is elvégezhetjük. A magasból lecsapni az áldozatunkra – legyen az egy szarvas, vagy egy gyerekgyilkos brit katona – még mindig iszonyúan látványos és kegyetlen. Nem pusztán a gerillaharcmodor a kifizetődő, sok esetben csak nyílt csetepatéval tehetünk pontot a konfliktusok végére. 


Ha inkognitónk lelepleződik – amire hamarjában sor kerül, ha látványosan bontjuk a rendet és köröznek bennünket – teret engedhetünk az indián ösztönünknek. Nevezetesen a tomahawkkal csaphatjuk le a rendszerint túlérőben lévő ellenségeinket. Az önuralomra fittyet hányva bukfencezhetünk a vívópartnerek között, felmorzsolhatjuk azok ellenállását. Közben figyelnünk kell a hátulról vagy oldalról érkező csapásokra, amit a B-gombbal kerülhetünk el és támadhatunk vissza. A harc tehát némileg változott, de csak a javára: tisztább, átláthatóbb és gördülékenyebb lett. Az esztelen hadonászással semmire sem megyünk, folyton sasolnunk kell az ellenség reakcióit. Előfordul, hogy a háttérben szépen sorokba rendeződnek, hogy aztán puskájukkal sortüzet zúdítsanak ránk. Ilyenkor a legközelebb eső delikvenst használhatjuk élő pajzsként, majd egy gyors sprinttel felboríthatjuk az osztag rendjét. A kivégzési mozdulatok olykor tényleg gyomorforgatóak – főleg, hogy lassítva és közelről láthatjuk őket. A küzdelem talán soha nem volt még ennyire élvezetes; belső tereken kihasználhatjuk a környezet adottságait: egy kocsmai bunyónál törnek az asztalok és más berendezések. Ezzel együtt a kihívás is nőtt: a gyors, láncba fűzött mozdulatokat a program is díjazza, nem beszélve a pusztítóbb hatásról sem. 


Connor vállára szinte már odanőtt az íja, ami nem csupán a vadászatkor jön jól, hanem a csendes gyilkolásra törekszünk. Alapesetben az Y-nal lőhetünk automatikusan, de a nagyobb pontosság végett a bal ravasszal kedvünkre célozhatunk. Az új lőfegyverek is hasonló elven működnek: a pisztolyok és a muskéták pontosak és azonnal megölik az ellenfelet, ám a korhű mordályok újratöltési ideje iszonyatosan lassú. Szerencsére ezen később változtathatunk. A lopakodás egyébként szerves része a játéknak: magas főben szinte láthatatlanná válunk, elvégre rengeteg olyan feladatunk lesz, ahol nem lepleződhetünk le.  Már viszonylag a játék elején tudomást szerzünk egy félig elsüllyedt hajóról, amit kellő türelemmel kijavíthatunk. A kapitány szerint a lélekvesztő a maga idejében a leggyorsabbnak számított; miután kipofoztuk, valódi hadihajót varázsolhatunk belőle és tengeri ütközetekben is részt vehetünk. Nem csak egy filmszerű interaktív élmény ad, annál több beleszólásunk lesz a dolgokba. Nekünk kell a ladikot irányítani és a fegyverzettel tüzelni is. Brutálisan ádáz akciók ezek, ahol nem árt figyelnünk, hogy mikor kell félig, vagy teljesen kinyitni a vitorlákat. Hatalmas viharok kerekednek, magunkon érezzük a levegő sós illatát, a tenger moraját túlharsogják a matrózok ordibálásai, s gúnyánk csurom vizessé válik. A brit ellenfelek előszeretettel pécézik ki a jenki kereskedelmi hajókat, így aztán vad, de okos tűzerővel oszlathatjuk fel a bagázst. Kétségtelen, hogy a játék legizgalmasabb küldetései közé tartoznak a tengeri hadviseléssel teli percek. 


A lebilincselő történelmi körképként is funkcionáló küldetésfolyam mellett mit kínál még a játék? Ahogy azt sejteni lehetett, a felfedezőkedvűek ismét tobzódhatnak a lehetőségekben. Először is megpróbálhatjuk elkapni a levegőben repkedő lapokat, melyeken Benjam Franklin érdekfeszítő téziseit olvashatjuk el. Különféle öltözeteket is megnyithatunk, illetve orgyilkos társakra is szert tehetünk, akik aztán a későbbi, nagyobb vérontásoknál a segítségünkre lesznek. A kincses térképeket és kulcsokat megszerezve magunk is drága ereklyék után loholhatunk elfeledett földeket felkutatva. Az elszórva megtalálható újságcikkeket bogarászva még jobban elmélyülhetünk a történetben. A nagy tornyokat megmászva ismét feltérképezhetjük környezetünket, ám a számos, vadászattal kapcsolatos kihívás is jó pár órát elvesz az életünkből. A masszív távolságokat lóval vagy gyorsutazással is legyűrhetjük, de csak akkor, ha a végcélnál már jártunk korábban. Az Assassin’s Creed III egyszerűen játszatja magát, főleg akkor, ha a küldetéseket a megadott felvételekkel újrajátszva teljesítjük, így érve el Desmond emlékeinek teljes szinkronizálását. Mentorunk, Achilles jóvoltából hamar hozzájutunk a saját tanyánkhoz, amit kedvünkre kicsinosíthatunk, s amely egyfajta központi gazdasági utóízt ad a játéknak – hasonlóan az elődökhöz. 


Ami a legfontosabb, hogy maga a tanya nem pusztán egy épületet takar, hanem egy komplett falut és kapcsolatrendszert a helyiekkel. Az ottani munkások, vadászok és háztartásbeliek külön küldetést adnak becses személyünknek: ha megvédhetjük a bányászokat a veszélytől, máris ércekkel üzekedhetünk, a fuldokló favágókat kimenthetjük a folyóból, netán egy részeges orvost vakarhatjuk ki a kocsmai verekedésből. A delikvensek aztán hálával tartoznak nekünk, s ők is letelepednek majd a környezetünkben. Mindenki jól jár: ők is, mi is. Hamarosan fellendül a menedékünkként szolgáló település - tanyánk épül, szépül, bővül. A jólét első csírái előbukkannak, s tudjuk, jó úton járunk. Nem csupán vidékén találjuk meg a számításunkat, a városokban támogathatjuk a forradalmároknak a britek elleni akciókban, máskor próbára tehetjük magunkat a szerencsejátékban: malmozhatunk és öklözhetünk a helyi alkoholistákkal. Más szóval, eggyé válhatunk a várossal, s élhetjük az egyszerű életünket, ám a sorsunk fenyegető árnyéka továbbra is felénk magasodik. Az átlagosnál kissé nagyobb függőséggel akár 50 órát is kisajtolhatunk a programból, a maximalistáknál ez a szám könnyedén háromjegyű is lehet. A mellékküldetések összetettebbek, mint valaha. 


A multiplayer csupán néhány aspektusában változott a Revelations óta. Nevezetesen, hogy megújult a kezelőfelület és néhány játékmóddal bővült a felhozatal. A móka elején a rengeteg karakter közül választhatunk egyet magunknak - a skála széles és minden igényt kielégít. Az alap játékmódok lényege nem változott: kapunk egy portrét, a képen szereplő személy meg kell találnunk és kiiktatnunk - lehetőleg feltűnés nélkül. Az óvatos megközelítésért több pont jár, de akkor sincs veszve semmi, ha lelepleződnénk. Természetesen a rivális játékosok szemében lehet, hogy mi leszünk az áldozat. A 12 játékmód közül tutira találunk majd kedvenceket: olykor a térkép egy bizonyos pontját kell megtartanunk, máskor pedig falkába verődve, összehangoltan kell pontot tennünk a célpontjaink életének végére – ez a Wolf Pack, amely négyfős kooperatív mulatságot kínál 25, fokozatosan nehezedő szekvencia formájában. A prédáink számára megalázó célok hosszú ideig fenntartják az érdeklődést. A montreali brigád nem akart sokat fogni, inkább a meglévő kínálatot polírozta tovább - talán így már fogyaszthatóbb lesz a shootereken nevelkedett nagytöbbség számára is. 


Tényleg le a kalappal a stúdió előtt, elvégre a látványt tekintve tényleg hangsúlyos előrelépésről számolhatunk be. Noha ez nem a textúrák minőségében mutatkozik meg, hanem abban, hogy rengeteg az új és részletes animáció, valamint a nagyobb tereknek és a változó évszakoknak hála az Assassin’s Creed III valami döbbenetesen jól néz ki. Lehet rajta fogást találni, és ne essünk hiú ábrándokba: az AnvilNext csupán a régi motor egy alaposan felturbózott változata. Az illúzió viszont tökéletes: amikor letekintünk a hegyek közül az alattunk sokasodó erdőre, vagy amikor a lassan szálingózó hó beteríti Boston utcáit – nos, az mellett mi sem mehetünk el könnycsordulás nélkül. Mindig találunk valami érdekeset, amibe belefeledkezhetünk, a távolságok tényleg izzasztók, ráadásul minden extra a részletekben rejlik. Oké, lehet, hogy az utolsó koldus szakadt gúnyája nem nyűgöz le bennünket, de a nyomatékos részekbe nem lehet belekötni. Ha a lélegző, és az élettel teli világ iskolapéldáját keressük, jó helyen kapirgálunk a produktummal. Aminek ára van az öregecske konzolon: a framerate nem a legfürgébb, néha a kamerakezelés is feje tetejére áll. A szinkron ismét tökéletes, bár az indiánok vontatott hanglejtése a kultúra része, a többi szereplő átélésével nem volt gond. A zenék tökéletesen beleillenek a forradalmi légkörbe: a vadonban megbújnak a háttérben, míg a csatákban peregnek Connor tomahawkjával együtt. Említsük még meg a magyar feliratot, amely szinte profi munka. Külön figyeltek a nemesek mesterkélt körmondataira, illetve az aluliskolázott személyek ízes tájszólására is – még egy megnyerő érv a játék mellett, a hazai játékosok legnagyobb örömére. 


Az Assassin’s Creed III egy formabontóan tartalmas történelmi kitekintő az amerikai függetlenségi háború időszakába - az már csak hab a tortán, hogy a sorozat eddigi legjobb részét üdvözölhetjük. Nem egyszerű megfelelni az elvárásoknak, de szemrebbenés nélkül kijelenthetjük, hogy a Ubisoft tényleg nem túlzott. Nem mondjuk, hogy nincs benne hiba, beleütköztünk jó néhány technikai bakiba, az ugribugri hiába simább, olykor nem az történik, amit szeretnénk. Lopakodáskor néha kiszámíthatatlan, hogy mikor vesznek észre, máskor még akkor se, ha magasból közvetlen az ellenség mellett érünk földet. A cím mellett csupán időhúzásnak tűnik az előző két epizód – jelen darab komolyabb ellenállás nélkül talált utat a szívünkbe. A monumentális mű szereplői egy érzelem-gazdag, művészi ügyességgel megírt sztori részesei - egy olyan főhőssel, aki nem kért, s nem kapott semmit az élettől, a sors egyszerűen fegyvert adott a kezébe, a szívébe pedig dühöt. S olyan barátokat, akik segítettek abban, hogy Connor minden nehézség ellenére megőrizze tisztánlátását. Az érdemeket hiába soroljuk fel, Te magad is rájössz arra, hogy nem a levegőbe beszéltünk.

Kapcsolódó cikk

161.
Sid3481
#160: Sok sikert, szükséged lesz rá!:D
160.
Blackhard89
Na adok neki még egy esélyt újra elkezdem 5-re. Megpróbálok túl lépni a hibákon ha már egyszer megvettem, és az egyik kedvenc játékom a sorozat.
159.
LionHD
#158: Igen jól meg gondoltam bár én először a 2.résszel játszottam én akkor még az volt a kedvencem, de evvel megváltozott azóta az AC3 a kedvencem és pont, hogy az AC rajongók fele szerint az AC3 legjobb másik fele szerint pedig az AC2.
158.
Blackhard89
#157: ""Ez jobb is mint a brotherhood vagy a 2."" Ezt jól meggondoltad ??? Szerintem minden Ac rajongó számára pont ez a 2 rész volt a legjobb amiért rajongók lettek főleg a második rész.
157.
LionHD
#156: Ez jobb is mint a brotherhood vagy a 2. "Ő igazi hős, olyan mint egy igazi indián fontos a népe."ez igaz ő neki köszönhetik, hogy amerika nyert és tényleg fontos a népe mindent azért csinált z mind igaz. "A véleményem a játékról leljebb elolvasható "az X számú" oldalon, akit érdekel természetesen. És elég pozitív:DxDXD" Mi van?
156.
KőbányaKispest
#155: Ha te nem unod ezt az : "Ő igazi hős, olyan mint egy igazi indián fontos a népe." - akkor én se unom a saját véleményem. Örülök hogy tetszik neked ez az Ac-nek nevezett valami, de nekem nem. Ez is vélemény. Faszom... Amúgy hülyéskedtem. A véleményem a játékról leljebb elolvasható "az X számú" oldalon, akit érdekel természetesen. És elég pozitív:DxDXD
155.
LionHD
#153: Nem unod a flegmáskodást? Mert mást sem tutsz.
154.
LionHD
#153: Haha nagyon vicces.
153.
KőbányaKispest
#152: Szerintem is, torony magasan a legjobb AC. Egyszerűen minden percét élveztem. A farm építés. Szinte fenomenális. Az ai, a harcrendszer, csak kettő gombot kellett nyomnom, semmi mást, minden klappolt. És maga a főHŐS. Ő szó szerint az volt, annyira megfogott, áá. Szavakba nem tudom önteni. Alig akartam elengedni. A fára mászás. A 99. fán is úgy ugráltam, szinte talajon nem is voltam. A folyamatos lovacskázás. Annyira awesome, hogy órákon át, csak lovacskáztam, annyira, de annyira jó volt. A Zenék. Mert hogy olyan is volt benne. Öröm volt hallgatni a .... a ..... azt igen. A legjobb az AC történetében. Ma napig hallgatom yt-on a soundtracket. Nem az 1-ét, meg a kettőét. fúj. A 3-ét. csak az a legjobb!!!

Én nem értem ezt a 9.2-őt. Bőven 9.6-8 kellett volna kapnia. Egyszerűen TÖKÉLETES, MEGUNHTATATLAN JÁTÉK.
152.
LionHD
#151: Van benne valami (harc rendszer, AI, futás). A vadászat azért van benne, mert ebben az időszakban nagy volt a lényege meg, mert indián (pl: AC2 Montergioni vár fejlesztés abban az időben nagy volt a lényege) Engem a története fogott meg meg a karakterek (haythem, connor, washigton, achilles...stb) amik kárpótolnak mindenért (fordulatos, izgalmas, hosszú és történelem hű). Amúgy még ami nagy fejlődés az a évszak változás az ami nagyon jó volt meg a ára mászás.
151.
mcs73
#150: Hát nekem ez a rész ÓRIÁSI csalódás. Nem a főszereplő miatt, hanem mert minden ami az előző részekben jó volt és egyre jobb lett az itt egy rakás sz..
A legelső a harc rendszer... hót unalom és gyenge..... 600 szúrás egy emberbe mire kész. Két gombot kell nyomkodni és kész. A kontra is siralmasan könnyű, emiatt unalmas. HARC= kontra és csapás. A korábbi részekben sokkal nagyobb szabadság volt a küzedelemben, annyira jó volt ,hogy néha mást se csináltam csak harc, mindegyik fegyverrel, puszta kézzel stb.
AZ AI Borzalmas, ha el akarok futni mindenen átlátnak, olyan helyekről észrevesznek, nevetségesen gyenge megvalósítás.
A szabad futás is idegesítő, semmi kihívás benne mert csak előre nyomod és kész, és persze időnként meg felmegy ahova nem szeretnék stb.
Nekem az assasin egy hihetetlen jó sztori, szuper akció, tökéletes irányítást jelentett. Ebbe meg lehet nyulat lőni, hordót készíteni, eladni vásárolni, meg ez a farm építés... MINEK? OKé, jó de ez már egészen más, ne legyen ASSASIN és nem futok lyukra. Majd a kövekező részekben lehet majd focizni meg kosrazni is?
A teljes szinkronizálás már nem is érdekel, olyan unalmas, hogy bizonyos videokat nem lehet elnyomni, amikor újra kezdeném.
Egyedül a tengeri küldetések hoztak újdonságot és látványt. Nem is csodálkozom, hogy az új rész majd ezen a vonalon megy.
Ezt a részt kár volt megvennem. A következőt már emiatt nem is fogom, előbb megnézem, hogy milyen.
Még az első rész is 100szor jobb. Pedig abban sem az EZIO van...
150.
LionHD
#149: Látszik, hogy neked is azért nem tetszik, mert nem Ezio a főszereplő.
149.
Blackhard89
#126: Teljesen egyetértek veled. Borzalmas ez a játék, már többször feküdtem neki hogy ki viszem de a vége mindig unninstall pedig mennyire vártam ...............
Ötletek az jók de a kivitelezés,........ egyszóval félkész játék. Nem tudom mire föl tetszik ennyi embernek, ilyen sokan túltesznek a rengeteg hibán??? Egy küldetést sem tudtam kivinni hiba nélkül. egyszerűen vicc az egész. Eddig nagy rajongója voltam a sorozatnak de ha így folyatódik akkor én messzire elkerülöm ezt a gyerekeknek való arcade játékot...
148.
LionHD
#134: Connor a legjobba karakter és én a legtöbb helyen csak azt hallom, hogy ez a legjobb AC és a legjobb karakter.
147.
heganelo
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy tudja-e valaki, hogy miképpen lehet kenuhoz hozzájutni.? Vagy igazából csak kedvcsinálónak vannak azok a képek?
146.
LionHD
#145: Jaja:D Van benne valami.:)
145.
karneol81
#144: Szerintem Orbán templomos :-)
144.
LionHD
#143: Ő igazi hős, olyan mint egy igazi indián fontos a népe.
143.
dajkalaszlo
#129: Ennyi, nincs normális érve Conor ellen; éppen hogy pont illik hozzá, hiszen az indián harcosok büszkeségéhez jól passzol, hogy assasin-nak képezték ki.
142.
dajkalaszlo
#114: Márpedig az AC3 játszatja magát. több szót nem is érdemes a vitára pazarolni:)
141.
Cviktoria9696
Ez egy csalodas volt a szamomra.. Kb a sequence 6ig jutottam el, addig mig megkapta a rejtett penget. Egyszeruen unalmas.. Semmi nem tortent benne. Nem ertem azokat az embereket akik szerint ez a legjobb resz. Es h 9.2-re ertekeltek.. Eddigi tapasztalataim alapjan erre a reszre kb 6-os adnek jo szivvel. Az AC2 utan ez egy semmi. Es nem Connorral van a baj, hanem azzal h unalmas az egesz..
140.
Xbox360 a legjobb
Valaki tudja hogy ki írja ezeket az infókat a gamekapocsra????????
139.
LionHD
Az egész sorozat jó, de az AC3 a legjobb, de az AC1-ben a legjobb a lopakodás!:D
138.
LionHD
Világ legjobb játéka!:D
134.
KőbányaKispest
#133: Hát, sokkal érdekesebb, meg "életrevalóbb", mint a az emberiség dicső lovagja, és hagyományokat betartó, üresfejű, tisztelet felsőfoka connorka, akinek még a neve is hazugság.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...