2013 legjobb játékai

  • Írta: zoenn
  • 2014. január 6.
Link másolása
Feladtuk a leckét nektek, ti pedig nyomatékosan megszavaztátok a 2013-as esztendő legemlékezetesebb játékait. Tobzódtatok a kínálatban, napokig rágódtatok rajta, de megszavaztátok a legkiemelkedőbb alkotásokat.

Ahogy fojesz mondaná, alapvetően kétféle vélemény létezik az év játéka-szavazásoknál: a játékosok egy része azt mondja, hogy a vizsgált év volt az eddigi legjobb, míg a többiek pont az ellenkezőjét vallják: az eddigi legrosszabb. Tény, hogy izgalmas éven vagyunk túl. A menetrendszerűen érkező folytatások mellett vadonatúj frencsájzok születtek, megérkezett az új konzolgeneráció, amely új rekordokat állított fel, illetve csalódásból is bőven kijutott nekünk.

Hisszük, hogy 2013-ban is megérte hódolni a hobbinknak, az alapanyagok megannyi vitát gerjesztettek, vélemények feszültek egymásnak, máskor pedig egyöntetűen pozitív benyomásokat hallhattunk és olvashattunk. A legjobbakat kiválasztani nem könnyű, ám a nálunk a többség szava dönt, így idén is győzteseket avathattunk. Ha laikus szemmel követjük a játékvilág eseményeit, akkor egy tökéletes mércét alkottunk: a győztes alkotásokkal biztosan nem vallsz szégyent, ha vásárlás előtt állsz, vagy pótolni szeretnéd lemaradásodat.

Idén 2644-en szavazatok a legjobb játékokra - mindenkinek köszönjük a részvételt! Egy kis újítást is behoztunk: a bekezdések között stábunk tagja is megemlékeznek a saját kedvenceikről. Nyereményjátékot is hirdettünk, a nyertes nevét a cikk végén találjátok.

Az év akciójátéka

Az egyik legfontosabb kategóriában győzött a papírforma. A Rockstar Games pénzt, erőforrást és időt nem sajnálva olyan produktumot alkotott, amely rekordokat döntött az egész világon. Olvasóink számára is a Grand Theft Auto V jelentette a non plus ultrát 2013-ban, 862 szavazatot kapott. A győzelem nem volt olyan elsöprő: a voksok csak 18 százalékát szerezte meg. Habár a három főhős szerepeltetésével 19-re húzott lapot a stúdió, a játékosok imádták a valódi szabadságot nyújtó, tisztességes sztorival megáldott polgárpukkasztó címet. Így kell kinéznie most egy sandbox játéknak, a riválisoknak kapkodniuk kell magukat, ha egyszer az életben túl akarják szárnyalni. Talán majd a Watch Dogs?

Az ezüstérem Edward Kenway nyakában lóg: az Assassin's Creed IV: Black Flag 741 szavazatot kalapozott össze, míg a harmadik a Tomb Raider lett 673 vokssal, Larát követi a Naughty Dog drámai akciójátéka a The Last of Us (585), amely csak azért maradt le a dobogóról, mert nem multiplatform cím. A sorrend a továbbiakban így alakult: DmC: Devil May Cry 243 és Batman: Arkham Origins 205 szavazattal (látszik a Rocksteady hiánya).

Daks kedvencei

1. Grand Theft Auto V
A GTA sorozat mindig is a kedvenceim közé tartozott. A Vice City és a San Andreas örök kedvenc marad, sok év után pedig az ötödik rész lett az, amit egyszerűen nem tudok abba hagyni. A játékvilág, a hangulat és a három főhős eltérő karaktere mind telitalálat lett a szememben, a helyszín pedig egyszerűen tökéletes. Nyáron voltam Los Angeles-ben, a játék teljesen hű a városhoz, a hangulat, hogy ott lövöldözhetek, ahol nemrég magam nyomtam a gázt, egyszerűen leírhatatlan.

2. Tomb Raider
Lara Croft kalandjai még akkor indultak, mikor általános iskolába jártam. A Tomb Raider hosszú ideig vezette a suli utáni kedvenc elfoglaltságok listáját, úgy 5000 alkalommal toltuk végig a velencei pályát, örökké emlékezni fogok rá. A későbbi részek nem lettek rosszak, viszont az idei reboot vitt mindent nálam. Játékújságíróként sokszor csak azzal játszok, amivel muszáj, ám nem így volt az új Tomb Raiderrel, elvarázsolt, rég éreztem ilyen jól magam.

3. Ryse: Son of Rome
Minden évben van legalább egy olyan játék, ami másokat nem, engem viszont valamiért magával tud ragadni. Idén az Aliens: Colonial Marines lett majdnem ilyen, akciójátéknak nem volt egy kiemelkedő alkotás, és akkor még finoman fogalmaztam, viszont annyira hátborzongatóan visszaadta a Bolygó neve: Halál hangulatát, hogy minden mást megbocsátottam neki, a 8 pontos tesztem azóta is emlegetik a Gamekapcson. Helyette viszont a Ryse: Son of Rome lett az esélytelenek befutója, szintén az elképesztő hangulat miatt, az első Xbox One játékom, drámai, véres, római, mintha csak és kizárólag nekem készítették volna.

 

Az év autós játéka

A Forza Motorsport 5 úgy győzött 571 szavazattal, hogy az Xbox One hivatalosan még nem is kapható Magyarországon. Ez az apróság azonban semmit nem von le a Turn 10 érdemeiből: brutális látvánnyal, kifinomult vezetési modellel felvértezve szinte kötelező vétel a Microsoft konzoljára, ha gyakorta szívod magadba a benzingőzt. Dacára annak, hogy az új részbe kevesebb autó és pálya került, mégis minőségi autós címmel gazdagodtunk, amely a legfőbb riválisát is eltángálta.

A Gran Turismo 6 még a leköszönő generációban tört babérokra, így is 474 szavazatra méltattátok, míg a bronzérem a GRID 2-é 383 szavazattal, annak ellenére, hogy néhány aspektusában visszalépésnek számít az első résszel összevetve. Az EA hiába töri magát: az aktuális NFS nem tud betörni az élvonalba: a Need for Speed: Rivals 292 szavazata csak a negyedik helyre volt elég. Az F1 2013 az ötödik 210 vokssal.

Az év verekedős játéka

A tavalyi évben egy kezünkön is nehezen számoltuk meg az érdemleges bunyós címeket, így a NetherRealm csapatának gyermeke, az Injustice: Gods Among Us toronymagasan, a szavazatok 43 százalékát birtokolva került ki győztesen. 1046-an gondoltátok úgy, hogy a DC-féle szuperhősök összeeresztése megérte a várakozást, a stúdió pedig bebizonyította, hogy vér nélkül is van út a stílus rajongóinak szívéhez.

Ford Fairlane kedvencei

1. Grand Theft Auto V
2. BioShock Infinite
3. The Last of Us

Sajnos már nem fér fel a Tomb Raider reboot, amit még kitüntetnék.

A Take-Two örülhet, hogy megszerezte a pankrációs bajnokság jogait a THQ-tól, a WWE 2K14 lett a második, igaz, jócskán lemaradva a győztestől (195 szavazat), a harmadik a Dead or Alive Ultimate-kiadása (137) Az Xbox One-ra elérhető Killer Instinctnek csak alig egy hónapja volt bizonyítani, ami meg is látszik a kapott voksok számán: mindössze 97-en álltatok mellé.

Az év szerepjátéka

Az óesztendőben egyértelműen vihar előtt csend uralkodott, hiszen a nagy kaliberű RPG-k (The Witcher 3, Dragon Age 3 stb.) csak idén látnak napvilágot, azonban így is volt miből válogatni. 633 szavazattal idén a Diablo III konzolos verziója került az élre. Ha emlékeztek még, a Blizzard akció-RPG-jének PC-s és Maces változata 2012-ben csak az ezüstérmet hódította el, ám a szélesebb közönségnek és a kontrollerre optimalizált irányításnak (és nem utolsó sorban az offline játéknak) hála javított a pozícióján. A frencsájz még nem hűlt ki teljesen, elvégre idén érkezik az expanzió.

A MOBA-hisztéria nem akar csillapodni, a Steam egyik sikerjátéka, a Dota 2 az ezüstérmet bitorolta el 335 szavazattal, nem sokkal előzve meg a magyar NeoCore Games alkotását, a The Incredible Adventures of Van Helsinget (303 voks) - ezúton is gratulálunk kishazánk ambiciózus stúdiójának! Holtversenyben lett a negyedik a népszerű japán rajzfilmkészítő, a Studio Ghibli nevével fémjelzett Ni No Kuni: Wrath of the White Witch és a Baldur's Gate II: Enhanced Edition 118-118 szavazattal. Az ötödik helyen a Marvel Heroes végzett 110 ponttal.

Az év platformjátéka

Az ugribugri címek szerelmesei nyakig elmerülhettek tavaly a jobbnál jobb címekben, ám mind közül az Ubisoft Montpellier fejlesztése, Rayman Legends állhatott fel a dobogó legfelső fokára 676 szavazattal. A zseniális designnal, humorral és zenékkel felvértezett kétdimenziós cím igazi hangulatbomba - akár egyedül játszva, akár társainkkal közösen. A művészi érték minden porcikájában fellelhető; már az Origins sem volt kutya, Michel Ancel csapata viszont még magasabbra tette a lécet. Rayman a legjobb, ez nem vitás!

Fojesz kedvencei

1. Grand Theft Auto V
A Rockstar az év legszórakoztatóbb és legtartalmasabb videojátékával rukkolt elő. A háromkarakteres felállás szuperül működik, a rendezés jobb, mint valaha, Trevor az év játékszereplője.

2. Tomb Raider
A Tomb Raider alaposan meglepett, már abban az értelemben, hogy nem számítottam arra, hogy ennyire jó lesz. A reboot sokkal szerethetőbb, mint az elmúlt néhány év folytatása, kérnék is belőle még egy kört!

3. BioShock Infinite
Bár a Rapture jobban tetszett annak idején, a BioShock Infinite sem okozott csalódást. Páratlan hangulat, tisztességes mélységű sztorival.

Jó döntésnek bizonyult a Traveller's Tales részéről, hogy a Marvel-univerzum szuperhőseit meghonosítja egy ízig-vérig LEGO-címben. 435 ponttal a LEGO Marvel Super Heroes-é az ezüstérem, míg a bronz a Ratchet & Clank: Nexus nyakában lóg (124 szavazat). A dobogóról csak öt szavazattal marad le a Nintendo Wii U blockbustere, a Super Mario 3D World.

 

Az év MMO-ja

Aki tavaly keresett volna egy AAA-kategóriás, előfizetős MMO-t, az hoppon marad, hiszen a műfajon belül inkább a free-to-play címek domináltak. 2013-ban nem volt új World of Warcraft-kiegészítő, viszont rengeteg friss trónkövetelő látta meg a napvilágot. Szavazásunkon mégis egy expanzió győzött: a havidíjas modellbe belebukó játék bővítménye, a Star Wars: The Old Republic: Rise of the Hutt Cartel, amely 361 voksot kapott tőletek. Az új küldetések elnyerték a tetszéseteket, a Hutt kartellról szóló pack számos játékórával örvendeztette meg az MMO egyre gyérülő játékosait. De így is elég volt a győzelemhez.

Tavaly végre végleges formát öntött a Path of Exile, a felülnézetes akció-RPG 255 szavazatot kapott tőletek, amely a második helyre elég. 228 szavazattal bronzérmes a második világháború légi csatáiba elkalauzoló War Thunder, míg a negyedik helyen a Neverwinter végzett 167 vokssal.

Az év lövöldözős játéka

A belső nézetben játszható shooterek dömpingje soha nem fog csillapodni, ám a túlcsorduló kínálat nem jelenti azt, hogy tavaly az igazán megnyerő alkotások nagyítóval kellett keresgélnünk. A műfaj rajongóinak igényét csupán a pénztárcájuk nagysága befolyásolta. A Gamekapocs olvasóinak körében Ken Levine markáns víziója, a Bioshock Infinite volt a legkedveltebb 875 szavazattal. DeWitt barátunkra és bájos segítőtársa, Elizabethre sokáig emlékezni fogunk, a felhők felett megalkotott disztópia bizonyítja, hogy az Irrational munkásainak van mit a tejbe aprítaniuk művészi véna terén.

Antihero kedvencei

1. Starcraft II: Heart of the Swarm
Lehet minden parasztnak elmondani, de nekem a zergek a kedvenceim ebben az univerzumban, és végre nem ők az ügyeletes rosszfiúk. Ráadásul Kerrigennek hála betekintést nyerhettem ennek a fajnak a mindennapjaiba, méghozzá magával ragadó módon. Iskolapéldája az inkább nem fekszem le aludni mert még van pálya játéknak.

2. Bioshock Infinite
Rohadtul idegesített, hogy semmi konkrétum nem volt kimondva az utolsó 15 percig, és sokszor azt se tudtam, hol áll a fejem, de a játék három felejthetetlen pillanatáért részemről megérte a belefeccölt napokat.

3. DMC: Devil May Cry
Szintén a megszereztem, leültem elé, és amíg csak volt történet. Bár Dante közel sem volt olyan laza, mint a reboot előtti időkben, de mégis nagyon remélem, hogy lesz folytatás, mert nagyon sok potenciált láttam ebben a részben. De sajnos Dante hiányában csak a harmadik helyre jó nálam.

A DICE 2013-ban nem kockáztatott: a Battlefield 4 úgy lett a második 623 vokssal, hogy tovább folytatta az előd hagyományát, mindent a multira hegyezett ki. A történet csak a Frostbite 3 techdemójának fogható fel, s bár jelenleg a többjátékos mód sem tökéletes, idővel még jobb lesz. Az ukrán 4A Games tisztességes posztapokaliptikus légkört fektetett le a Metro: Last Lightban, amely kategóriánk harmadik legjobbja lett (504). A negyedik helyen végzett a Crysis 3 (354) és tőle 12 szavazattal lemaradva a Call of Duty: Ghosts az ötödiken.

 

Az év sportjátéka

Egyszerűen képtelenek vagyunk elszakadni a focitól, ami rendben is van, elvégre szeretjük rúgni a bőrt a valóságban és virtuális formában is. A FIFA 14 minden meglepetés nélkül került az élre, ahogyan az aktuális rész évről-évre: 946 voksot gereblyézett össze. Hogy ebben mekkora szerepe van a PS4-es és Xbox One-os next-gen változatnak, nem tudni, de tény, hogy minden platformon fejlődött a fociszimulátor, hogy mekkora ütemben, az kérdéses. A PES-t még így is elkalapálta, de ezt már ugye megszoktuk?

Amiben viszont nem tud győzni az EA Sports, az a kosárlabda. Az NBA 2K14 a dobogó második fokát kaparintotta meg 340 szavazattal, külön dicséret illeti a next-gen változatot, hiszen az Eco-Motion engine valami egészen döbbenetes látvány produkált (érdekesség, hogy az NBA Live újraélesztésére nem voltatok vevők, az olvasók egy százaléka, mindössze 24-en szavaztak rá). Harmadik helyre evickélt be a Pro Evolution Soccer 2014 115 vokssal, míg a negyedik pozícióban az évfordulós Madden NFL 25 végzett.

Az év stratégiája

A Blizzard rögtön két kategóriában is győzedelmeskedett: a StarCraft II: Heart of the Swarm magabiztosan nyerte a harcot 484 szavazattal, így a zergek kampányára kihegyezett expanzió egy szépen csillogó medál lett a fejlesztők zubbonyán. A fordulatos sztorimódon felül a multiplayer szekció is megkapta a maga ráncfelvarrását, immáron megbízható, stabil és a rajongói kívánalmaknak megfelelően nyomulhatunk a Battle.neten.

Arell kedvencei

1. Starbound
Indie, befejezetlen, de a 2D űrfelfedezőben rejlő potenciál és élvezetes játékidő nálam dobogós helyre emelte a nagy címek között.

2. Europa Universalis IV
Politika, diplomácia, kolosszális háborúk és hódító hadjáratok a XV. századtól a XVIII-ig. Te hogy gondolnád újra az Osztrák-Magyar monarchiát?

3. Planetary Annihilation
A '97-es Total Annihilation méltó utódja, melyben kisebb aszteroidákról bolygókig és holdakig az egész naprendszert átfogó háborúk lebonyolítása a feladatunk.

Az érdekességek viszont csak most jönnek, elvégre a második és a harmadik hely között szinte alig volt szavazatkülönbség. Végül, a Total War: Rome II-é lett az ezüst 362 szavazattal, míg az XCOM: Enemy Within 331 voksa a harmadik helyre lett elég. Tőlük nem sokkal lemaradva (315) a SimCity végzett, csapnivaló start ide, folyamatos online jelenlét oda. Az ötödik helyen végzett a Age of Empires II HD Edition (196), míg a hatodikon a Civilization V: Brave New World (188). Elgondolkoztató, hogy a Company of Heroes 2 csak a hetedik lett - tényleg leáldozott a második világháborús RTS-ekenek?

 

Az év letölthető játéka

Ha valódi ötleteket keresel, akkor sok esetben nem a dobozos címek között kell keresgélned, hanem a digitálisan elérhető címek közt. A spin-offok korszakát éljük, bejött a Ubisoft húzása, amikor az alapjáték témájával teljesen eltérő mellékágat jelentetett meg Far Cry 3: Blood Dragon címmel. A VHS-korszakra jellemző sci-fi akciófilmek hangulatával felvértezett játék óriási fölénnyel nyert (669 szavazat). Michael Biehn vagány egysorosaira sokáig emlékezni fogunk, ahogyan a gyakorta alkalmazott nemzetközi jelzésre, a felfelé mutatott középső ujjára is. LSD-tripre emlékeztető látványvilág és remek zenék jellemeztek a Blood Dragont.

Beau kedvencei

1. BioShock: Infinite
Ken Levine visszatért. Az Infinite pedig szebb, jobb, érdekesebb, mint bármelyik hasonló cím. Egyértelműen vitte nálam a prímet idén. Meghajlok a fejlesztők zsenialitása előtt, az idei BioShock-ot szívfájdalom nélkül teszem az első helyre.

2. Beyond: Two Souls
A PS3-am  tönkrement, de a Quantic Dream bejelentette az újabb produktumukat. Gyors elhatározásra jutottam: valahogyan ki kell próbálnom. Szerencsére sikerült. Örömmel mondhatom, hogy nem csalódtam: mesteri sztori, remek körítés és a jelen generáció legzseniálisabb fejlesztőgárdája. Kell ennél több?

3. Borderlands 2 (2012-es)
Őrület, akció, király helyszín, király ellenfelek és karakterek. Végtelenig húzható játékidő. Hm... Fincsi.

A második helyre a régen várt The Walking Dead: Season Two - All That Remains került fel, amely még friss élmény, talán még nem sok rajongóhoz jutott el. Az első epizód rögtön a második helyre volt elég 331 szavazattal. 2014-ben - immár a teljes évaddal - újra bizonyíthat a Telltale. A Techland mellékága is élvezetesnek bizonyult, a Call of Juarez: Gunslingeré a dobozó harmadik foka 275 vokssal, míg a negyedik a Starbreeze megható meséje lett a testvéri kötelékekről - ez a Brothers: A Tale of Two Sons (169). Ötödik helyre volt elég The Cave 146 szavazata.

 

Az év mobiljátéka

Követve a piaci trendeket, idén új kategóriát indítottunk, hiszen joggal hihetjük azt, hogy a GK olvasói előszeretettel nyomulnak az okostelefonjaikon és táblagépeinken. A Rockstar immár a második aranyérménél jár: a Grand Theft Auto: San Andreas mobilos változata hódította el a trófeát 413 szavazattal. Amerika nyugati partja már a tenyerünkben is megelevenedik, Carl Johnson kalandját most már bárhol és bármikor élvezhetjük.

barackostej kedvencei

1. Bioshock: Infinite
Ami a F1-nek Vettel volt, az számomra a játékok között a Bioshock: Infinite. Utánozhatatlan és utolérhetetlen, az általam próbált címek közül az év legjobbja. Egyedi világa annyira megfogott, hogy az összes hibáját meg tudtam neki bocsájtani, a Rapture-be visszafolyó DLC pedig csak megkoronázta az egészet.

2. Battlefield 4
Hibái és novemberi megjelenése ellenére ezzel a játékkal játszottam a legtöbbet az évben. Hiába az összecsapott és blőd egyjátékos kampány, a multi annyira szórakoztató és tartalmas, hogy nálam simán megszerezte a dobogó második fokát.

3. Metro: Last Light
Nagy rajongója vagyok a Metro univerzumnak, viszont az előző részen még nagyon érződött, hogy egy kezdő csapat munkája. A folytatás kijavította az hibákat, kicsit nyugatiasodott de mégis megtartotta azt a jól felismerhető hangulatot, ami a kelet-európai játékokat körüllengi.

A PopCapnél továbbra is tart a növények kontra zombik párharca. A Plants vs. Zombies 2: It's About Time-ban történelmi korszakokban csapnak össze az ellenfelek, ami nektek is bejött: 368 szavazattal a második helyre hoztátok be a tower defense-t. A dobogóra felkapaszkodtak még a dühös madarak az Angry Birds Star Wars II-vel, amely 231 voksot ért el. A harmadik helyen végzett a vadiúj hisztéria, a Temple Run 2 (211 szavazat), a negyedik pedig a Real Racing 3 lett 191 vokssal.

Az év horrorjátéka

Nem követtük el azt a hibát, hogy a hideglelős címeket más kategóriákba suvasszuk, nem lett volna fair. Mint a műfaj nagy tisztelőiként idén külön porondon eresztettük egymásnak a horrorjátékokat. A játékipari veteránokból álló Red Barrels csapata megütötte a főnyereményt: az Outlast zsigeri ijesztgetésekkel kecsegtet: az elmegyógyintézetben tett utazásunkra sokáig emlékezni fogunk, az eltorzult gondozottak sokági kísértenek majd rémálmainkban. Ha szorongani akarsz, s a tavalyi év kínálatából szemezgetsz, a toronymagasan (706 szavazattal) győzedelmeskedett Outlastnél jobbat nem tudunk ajánlani.

 

Sunny kedvencei

1. BioShock Infinite
Bioshock a fellegekben. Szerencsére nem csak a játéktér, hanem maga az Infinite is toronymagasan emelkedik a tavaly megjelent játékok fölé. A tündéri Elizabethet pedig örökre a szívembe zártam.

2. Rayman Legends
A Rayman Legends megcsinálta a lehetetlent, és minden aspektusában több, szebb és jobb lett, mint az elődje. A zenés pályák pedig őrületesen jók és ötletesek. A Rayman Legends maga a Videojáték.

3. Grand Theft Auto V
Megmondom őszintén, a többiekkel ellentétben, én nem vártam annyira ezt a játék. Többek kötött ez abból adódott, hogy számomra a negyedik rész elég nagy csalódás volt. Mindenesetre megelőlegeztem a Rockstar-os arcoknak a bizalmat, és a megjelenés napján magamhoz szólítottam egy példányt a GTA V-ből. Egyértelműen az év legpozitívabb csalódása volt számomra a három "barát" története. Los Santos hatalmas, a grafika ezeken a rég elavult konzolokon is gyönyörű, Trevor pedig egy hipster.

Habár a kritikák alapján a Dead Space 3 már nem nyújtja ugyanazt az élményt, mint az első rész, mégis sokan szerettétek a fagyos kalandot: 529-en szavaztatok rá, ami a második helyre volt elég. Jócskán lemaradva, harmadiknak futott be az Amnesia: A Machine for Pigs 228 szavazattal, pedig a megjelenése előtt még befutónak gondoltuk. Sajnos, a The Dark Descent összetettségét nem hozta, hiszen más csapat rakta össze - azért szépen csillog az a bronz is! Negyedik lett a Slender: The Arrival (163 pont), ötödik a Dead Island: Riptide (156 voks).

 

Az év csalódása

Sajnos 2013 sem szűkölködött gyér minőségű videojátékokban. A hibás, de még szórakoztató alkotásoktól kezdve egészen a totális zsákutcákig terjedt a paletta, ám mind közül az Aliens: Colonial Marines bizonyult a legrosszabbnak. Ha hihetünk a pletykáknak a kampányért nem a Gearbox, hanem a Timegate felelt, ostorozták is miatta a Segát rendesen. Idejétmúlt mechanikával, gyatra látvánnyal felvértezett tucat-FPS-t kaptunk, amely nem méltó a filmes jogokhoz. 928-an gondoltátok így.

 

Hiába tudhatták magukénak az AMC-féle jogokkat a Terminal Reality illetékesei, nem tudtak mit kezdeni az aranytojást tojó tyúkkal: a The Walking Dead: Survival Instinct pocsék egy játék, a 321 szavazat a második helyet jelentette. A SimCity rebootja sem sikerült fényesen: a startkor tapasztalt szerverproblémák, a szűkös játéktér miatt az EA öröme nem lehet felhőtlen - 213-an osztottátok a véleményünket, amely a citromdíj harmadik helyére elég. A City Interactive hozta a formáját: a kategória negyedik helyezettje a Sniper: Ghost Warrior 2 lett 183 vokssal, tőle mindössze egy szavazattal maradt le az ötödik, a Star Trek: The Video Game.

K2 The Highest kedvencei

1. Tomb Raider
Hatalmas meglepetés volt számomra a friss, teljesen újragondolt epizód bejelentése. Fiatalon ismerkedtem meg a szexi, bögyös kalandornő történetével. Az első kalandja teljesen elbűvölt, ezek után minden részt végigjátszottam, annak ellenére is, hogy az "újabbak" már nem tudtak annyira lekötni és megfogni. Gyönyörű grafika, szerethető karakter, érdekes, néhol csavaros történet színezte a produktumot. Hatalmas jellemfejlődést és szinte tökéletes játékmenetet kaptunk a pénzünkért. Az érzékeny, kalandra éhes kislányból, erős és legyőzhetetlen ragadozó válik. Lara Croft legendája itt és így indul, nem is kívánhattam volna jobbat. Drámai képsorok, megindító dialógusok, szívszorító és dühítő pillanatok. Számomra ez nyerte el az Év játéka címet.
2. Outlast
Nagy horror fanatikusként már jó ideje vegetálok, arra várva, hogy valami csoda folytán egy minőségi ijesztgetés kerüljön a rettegésre kiéhezett agyam elé. Az Outlast nagyszerű játékmenete és fantasztikus hangulata már elég is lett volna a sikerhez, de még rádobtak egy nagy lapát minőségi horror elemet, egy csipetnyi sztorit és egy egészen kedvelhető karaktert. A végigpörgetése ugyan nem volt valami időrabló, de a masszív adrenalin, amit felpumpált az agyunkba minden egyes percét feledhetetlenné tette. Még így is csak második, de a horrorok között az első.
3. Deadpool: The Game
 Deadpool karaktere mindig is közel állt a szívemhez, éppen ezért számomra különösen nagy öröm volt, hogy elkészült ezt az idiótát felölelő produktum. Rengeteg beteg poén, még több felfoghatatlan jelenet, valamint rekeszizom szaggató beszólások hulláma vert állon végigjátszása során, de sajnos a játékmechanika és a látványvilág eléggé fapados maradt, a játékmenet pedig még a legegyszerűbb Hn'S-t is alulmúlta, szóval csak harmadik lehetett. "Did Someone say Chimichanga?"

Ui.: Mondjuk egy TOP5-ben a Crysis 3 és a Metro Last Light is megfért volna :)

 

Az év platformja

Mese nincs: Magyarországon, s azon belül a Gamekapocs olvasóinak többsége még mindig a PC-t favorizálja. A leadott szavazatok 43 százalékát (1365) birtokolja a masina, azaz míg a konzolosok 7-8 évente cserélnek gépet, addig a nagy többség folyton hardvert fejleszt - jobb esetben is kétévente. Költségesebb, beüzemelése kényelmetlenebb, viszont igazi multifunkciós masináról van szó és hazai játékosok többsége még mindig számítógépeken szeret nyomulni - next-gen konzolok ide vagy oda.

 

InGen kedvencei

1. The Last of Us
A játékmenetnek ugyan akadnak hibái, de mégis a legjobb, legkomolyabb, legfelnőttesebb játék. Nem csak az év, de az egész generáció egyik legjobbja.
2. Tomb Raider
Habár a régi rajongóktól nagyon sok savat kapott, az új Tomb Raider végre tényleg elhozta nekünk a modern Larát!
3. Forza Motorsport 5
Még komolyabb szimulátor, még szebb grafika. Csak lenne benne több autó és pálya!

A második helyezett kiléte igazi meglepetés! Az már csak hab a tortán, hogy a negyedik helyik igen csekély szavazatkülönbség van a masinák között. Hölgyeim és Uraim, az ezüstérem a PlayStation 4 nyakában lóg 465 szavazattal, s tőle mindössze egyetlen árva szavazattal (464) maradt le a Sony előző generációs gépe, a PlayStation 3. Az Xbox 360 dominanciája tehát romlott tavalyhoz képest, csak a negyedik helyre volt elég a 443 voks. Ötödik lett az Xbox One 164 ponttal, hatodikok lettek az okostelefonok 127 szavazattal.

 

Az év játéka

A bűnözés kifizetődő. Bármennyire is szeretnénk nyugodt életet élni, hajt a vérünk, a nagy balhéra vágyunk, pedig van egy szép nagy házunk, autónk, teniszpályánk és úszómedencénk is - valahogy így gondolja Michael a Grand Theft Auto V egyik főszereplője, aki belefáradt két idegesítő gyerekének és hűtlen feleségének istápolásába. A Rockstar nyitott világú akciójátéka idén minden vitt, amit lehetett, s övé a Gamekapocs olvasónak szimpátiája is. Fölénye behozhatatlan: 854-en gondoltátok Év játékának a GTA V-öt, mi pedig fejet hajtunk a nap akarata előtt, s ezzel hivatalosan is ő kapja a legértékesebb díjat. Maradandó élmény a műfaj szerelmeseinek, hatása vitathatatlan, sokáig beszélünk majd róla.

Kenway kapitány ilyen rivális mellett megmarad örök másodiknak: az Assassin's Creed IV: Black Flag 507 szavazata csak az dobogó második fokára elég, a bronzérem pedig Joel és Ellie nyakát ékesíti a The Last of Us-ban (462 voks). A negyedik helyen a Tomb Raider végzett (385), az ötödik lett a BioShock Infinite (360), hatodik a Battlefield 4 (222) és hetedik a Metro: Last Light (196).

Zoenn kedvencei

1. The Last of Us
Alighanem a legdrámaibb posztapokaliptikus cím, amivel valaha is játszottam. Már az első percekben kifacsar és szétszed, pedig hol van még a vége! Igazán szerethető karakterekkel teli, sziporkázó  dialógusokkal megírt hangulatbomba. Ritka az ilyen erőteljes hangulatú videojáték, a filmkészítőknek tanulnia kéne tőle. S mindezek tetejébe még ott van az okos játékmenet is.

2. Grand Theft Auto V
Lehetetlen nem szeretni. A Rockstar pimasz stílusa személyes kedvencem, mindhárom szereplőt a szívembe zártam, s végre a küldetések is élvezetesek. Örömmel fedeztem fel a terepet, amely főleg hajnalban és napnyugtakor a legszebb.

3. Outlast
Habár az Amnesiát vártam jobban, a Red Barrels alkotása körberöhögte az idei horrormezőnyt. Nem semmi élmény, nem egyszer kaptam frászt a monitor előtt ülve. Egy percig sem unatkozunk, s az eredmény? Jó pár ősz hajszál és szabálytalan szívritmus. Epekedve várom a folytatást!

 

2014 legjobban várt játéka

A babérkoszorúk átadása és a fanfárszólamok után nem árt kicsit jövőbe tekinteni. A ráadáskategóriában arra kerestünk választ, hogy Ti mely játékokat várjátok a legjobban. Nos, az idei évi kínálatot nézve legtöbben (767-en) a Watch Dogsot szeretnétek megkaparintani. A Aiden Pearce telefonjával szanaszét hackeli majd a nagyvárost, sötét titkokat leplez le, lövöldözik, száguldozik és a saját hasznára fordítja a mindent átszövő hálózatot idén tavasszal.

Valami azt súgja, hogy a lengyel felebarátaink nem nagyon lőnek bakot a The Witcher 3: The Wild Hunttal: 463-an szavaztatok bizalmat Ríviai Geraltnak. Harmadik lett a bitang jól kinéző The Division 335 vokssal, míg negyedik a Thief 304-gyel. Ötödik legjobban várt cím a Titanfall lett 245 szavazattal.

S akkor eredményt hirdetünk!

A szavazást beharangozó hírünk hozzászólói közt egy, a NeoCore Games-től kapott The Incredible Adventures of Van Helsing Steam-kódot sorsoltunk ki a Random.org algoritmusa alapján. 180 kommentelő került a virtuális kalapba, a nyertes pedig:

ktome!

A Steamen aktiválható kulcsot privát üzenetben juttattuk el neki, gratulálunk!

Kapcsolódó cikkek

72.
72.
dragonkris2000
Szerintem a GTA 5 jó de már unalmas már csak mész és ölsz semmi más csak az idő és grafika. Már csak az embert változtatja szihopatává és más semmi. Nekem az assassin's creed fog meg de ne értsetek félre a GTA 5 is jó.
71.
71.
andy976
#68: Ha valakit érdekel, töltöttem fel sok saját készitésű snapmatic-os képet a GTA V-ből kis kedvcsinálónak ;)
69.
69.
#62: Nálad a pont, meg, amúgy is Jokerhez képest Trevort sehol sincs.:D
66.
66.
Nem az én kedvencem nyert. Jobb ha most megölöm magam.
Ui: mindannyian szarok vagytok, mert nem egyezetek meg velem
:(
65.
65.
Yanez
Nagyjából egyetértek a listával. Nálam persze nem a GTA V vitte a pálmát, de teljesen jogosan kapta meg a dijat. Az persze szerintem is gáz, hogy rengetegen úgy szavaztak rá, hogy nem is tolták, de szinte biztos, ha már lett volna PC-re, akkor még többen tették volna le mellette a voksukat.

A "nagyon csalódott vagyok" meg a "nem érdemli meg" jellegű kommentek csakis az adott személy elvakultságát jelentik, ami ott ér véget, hogy Ő nem élvezte. Olykor ki kell nyitnunk a szemünket és meg kell látnunk a részleteket és főleg más emberek véleményét is figyelembe venni! Akkor talán rájövünk, hogy mely játék miért nyert.
63.
63.
Stranger
#62: Bioshock infinite aztán páratlan alkotás játékmenetileg. Az a baj, hogy te tényleg el nem tudod képzelni, hogy valakinek más ízlése van mint neked...
62.
62.
Ra1D3n
#60: Fatális tévedés azt gondolni, hogy csak ezekkel a "nagyágyú" címekkel verettem idén, de tény, hogy ezek maradtak meg bennem a leginkább. Tudod, általában engem a sztori és játékmenet, valamint a nyújtott hangulat együttese szokott meggyőzni egy adott cím értékéről. Nálam az AC4 mindenben hozta a közel tökéletest még a hibái ellenére is(olykor szar követős-hallgatózós feladatok, de ezektől eltudok tekinteni), mert hangulatban, történetvezetésben tud olyat hozni, amit idén más cím nem. Azt már nem mondanám, hogy Edward Kenway az év legjobb karaktere, de biztos nem mondanám, hogy a GTA5 ökörbaromállat Trevorja év karakter címet érdemelne, aki azzal vívott ki sikert magának, hogy egy buta bunkó fasz, amolyan vérbeli redneck. Az év legjobb karakterei közé már befér Kenway, akárcsak Booker DeWitt. Bioshock Infinite meg hiába "mainstream" mint a még "mainstreamebb" AC4, azt csak elismerni tudom, hogy páratlan alkotás lett, mind történetileg, mind játékmenetileg és hangulatilag.

Megjegyzés: Én a Diablo 3-at nem indítottam volna a szavazáson, mert bár konzolra idén jelent meg, lényegében már 2012 óta kapható PC-re, és én is elsősorban PC-n nyúzom.
61.
61.
KőbányaKispest
Az év legnagyobb csalódása és a legröhejesebb játéka a ACm, de GK-n legalább 8 pontot kapott!
60.
60.
mestermagyar
#56: Diablo 3 idei játék? Egál.

Nalátod, te is pont ugyanúgy csak erre a pár nagyköltségvetésű címre mentél rá. Te is benne vagy a nagy tömegben, és úgylátszik én nagyon keményen a stratégiák, és a szimulátorok felé húzódtam. Idén nem játszottam sokat tömegjátékot. Nincs is kedvem annyira árkád könnyű szórakozáshoz.
59.
59.
Szelenas
Nem olvastam el az összes kommentet, szóval csak ennyit mondok: IN YOUR FACE CONSOLE.
/flame on
57.
57.
tyber16
na igen, Valahogy érezhető volt, hogy a GTA lesz az év játéka. Azért is nem írom a Last of us-t,meg a beyond two souls-t mert nincs ps3-om, pedig a beyondal nagyon szívesen játszanék. Nálam az AC 4 az év játéka,mert van benne tartalom, hosszú,többször végigjátszható, történetileg is szerintem aki kellő érzelmi intelligenciával rendelkezik az biztos átfogja érezni, hogy mennyire epikus szerintem.Gondolok itt arra hogy a Kenway családot sikerült ugymond körbevonalazni,meg a hasonlóság Edward és Connor sorsa között. Egy játék se hagyott olyan nyomot bennem idén mint az AC 4 mikor a végére értem, Bioshocknál is megvolt a WTF pillanat a végére,de másnapra el is múlt. Van xboxom,igy volt szerencsém a gta v-höz is, megvannak a pillanatai,látszik hogy nem 1 éves összedobott munka, de valahogy nemtudott megfogni. szerintem az akció játéka idén toronymagasan a DMC ! ps3as játékokról nemtudok nyilatkozni.
56.
56.
Ra1D3n
#55: Ismerem a címeket amiket felsoroltál, de azok meg nem voltak még picit sem olyan hatással rám, hogy az évjátéka jelzőt ráaggassam. Mortal Kombat különben sem 2013-as játék(max PC-re jött ki 2013-ban). A stratégiai játékok meg ha tetszik, ha nem, rétegjátéknak számítanak.
55.
55.
mestermagyar
#39: Amit mondasz igaz. A gond hogy minden 2. ember a GTA V-ig lát. A másik, hogy a többi meg azokig amit fel tudtál sorolni. ;)

EU 4, rising storm, starbound, mortal kombat PC, Dayz, rust, pay day 2, arma 3, kerbal space program. Azt azért megnézném, hogy ha a konzolosok felnéznének PC-re, mennyi játékot ismernének egyáltalán, és mennyit a PC-sek, ha felnéznének a onzolos store-ba.
54.
54.
mestermagyar
#51: Hatalmas bejárható terület. mmm
http://www.thegtabase.com/forum/index.php?/topic/636-gta-v-map-size-vs-just-cause-2-other-games/

Tudjátok mit vettem észre? Azt vettem észre, hogy az év játékai manapság mindig csak ilyen konzolos érzelgős meg "húdemenő" baromságok. XD
53.
53.
drakecsaj
#39: Szivembol szoltal, de sajnos ez varhato volt.
52.
52.
Ra1D3n
#51: Meg amúgy az AC4-et felhoztam példának és az is szintén sandbox. A különbség csak annyi mondjuk ezen címek és a GTA5 között, hogy számomra minőségibb szinten hozza azt a kevés plusz lehetőséget amiből a GTA5-ben annyi van mint a szemét(mármint lehetőségekből, és a legtöbb ilyen lehetőség felesleges).
51.
51.
Ra1D3n
#50: Far Cry 3 sandbox, kevesebb lehetőséggel, és irgalmatlanul élveztem. Én még a Prototype-al is tök jól elvagyok, még a 2. részével is, de szerintem a GTA5 sandbox témában semmi kiemelkedőt nem nyújtott a hatalmas bejárható területen kívül.
50.
50.
Stranger
#48: Csak az ilyen sandbox játékok lényege, hogy tele legyen szir-szarokkal, ha neked nem jön át, akkor nem tetszik a műfaj, téged nehéz lesz meggyőzni.
Mondjuk attól még persze lehet, hogy nem az év játéka a GTA5, hogy iszonyat összetettségű.... De végülis mit értünk év játéka alatt?
49.
49.
Atti93
Hali :)
Ha valakinek megvan a Madden NFL 25 ps3ra akkor vegyen fel ismerosnek es jatszhatunk majd :)) :
AttiTheAce
46.
46.
kopic
OFF:

http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=22334&news&3%20milli%F3%20felett%20az%20Xbox%20One,%20%FAj%20Halo%20id%E9n
45.
45.
kopic
Varhato volt, hogy a GTA5 lesz az ev jateka, bar a TLoU is lehetett volna. A platformoknal a Ps3 3.helye meg teljesen megerdemelt, elkepeszto, hogy milyen kiraly exkl. jatekok jottek ra tavaly (TLoU, Beyond, GoW)

#7: "GTA V úgy nyert, hogy a PC-s játékosok többsége rá szavazott úgy, hogy valószínűleg nem is játszott vele."
Ez eleg nagy baj.:S

#26:" Én őszintén sajnálom, hogy a Last of Us-t, egy ilyen kivételesen jó játékot nem élvezhet mindenki."
Egyetertek.:(
40.
40.
Jersey
39.
39.
Ra1D3n
#3: Szerintem meg nem az a legjobb. Idén annyi sokkal jobb játék volt mint a GTA5. Persze mondhatom ezt olyan embereknek akiknél kb megáll a Föld mikor azt mondják, hogy új GTA rész jön. Tomb Raider, AC4, Bioshock Infinite, The Last of US stb... Ezek mind minőségibb és összességében tartalmasabb szórakozást nyújtottak mint a GTA5. A GTA5 csak azért év játéka, mert az a címe, hogy GTA5, semmi másért. Ez az a játék ami sokkal több csőcseléket tudhat magának mint az adott új Fifa vagy CoD, persze nem kell magadra venned eme jelzőt. Az utolsó utáni vérpistikét is kiugrasztja a bokorból. Az viszont érdekelne, hogy az 1365 PC szavazós emberke mégis hány százaléka tette le a voksát a GTA5-re(gondolok itt azokra, akiknek a PC mellett nincs konzolja), mert már a szavazós hír kommentjeinél is látni lehetett egyéb "magas értelmiséget képviselő" egyedet, akik szimplán a GTA5 megjelenését már akkora mércének tartják számon, hogy amiatt, hogy megjelent, évjátéka címet érdekel, és ahhoz játszani sem kell vele...

Számomra csalódás ez az évjátéka szavazás, kurva nagy csalódás... Nem hiszem el, hogy egy ilyen középszerű GTA rész évjátéka lett ami hangulatban csak 1-2 küldetésnél volt toppon, viszont a többi küldetésnél semmi extra, vagy éppen dögunalom volt(még a sokat vitatott GTA4 is érdekesebb volt ennél, de ilyet, hogy GTA San Andreas már fel sem hozok, mert hangulatban még mindig lemossa). Na, nem szapulom tovább ezt a címet, örülök neki, hogy a sok tizenéves a gatyájába élvezett tőle 2013-ban(mint anno a grafika buzik a Crysis megjelenésekor, ami a grafikán kívül semmit nem tudott kb).

Ami számomra érdekes és megkérdőjelezhető még, az a PS4 kiemelt helyezése. Oké, hogy vannak fanboyok, meg ilyenek, oké, hogy frenetikusan sikerült agyat mosnia a Sonynak a PS4-el, de azért messze nem olyan jó mint ahol a szavazatok szerint helyet foglal. Persze a PS3-hoz képest nagy előre lépés, de összességében annyit sok újdonságot és forradalmat nem hozott magával(sőt, forradalmat talán egyáltalán nem hozott véleményem szerint). Ettől eltekintve ezen még úgy ahogy szemet tudok hunyni, nem úgy mint az előző bejegyzéseim alanyán.

Amúgy ezt a pár dolgot leszámítva elégedett vagyok a listával, viszont röviden csak annyit a részemről, hogy sok a birka gamer :)
38.
38.
Goldge
Ééés most megy a hiszti, hogy miért a GTA V nyert, "mé nem a lászt of ász vagy az ÁCnéégy". :D
37.
37.
markoci555
állítom a legtöbben úgy szavaztak, hogy nem próbálták ki az adott szekcióban az összes játékot, így teljesen elveszti az értelmét az egész
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...