Gamekapocs
Viva, Las Vegas! A sercegő magnetofonból egy valaha volt kultikus zenész, Elvis Presley nótája zendült fel a csendes, nyugodt vidékre. A kopár kősivatagban egy szelíd ördögszekér táncolt végig a hajdan virágzó kaszinóiról és felhőkarcolóiról elhíresült város felé vezető úton. A szupermutáns arcára torz vigyor ülepedett, ez lenne az amerikai álom? Hanyag mozdulattal rúgott bele a kiürült Nuka-Cola flaskába. Évekkel a mindent elsöprő atomtámadás után, a remény a legritkábban előforduló érzés, mely megragadhatja egy kegyvesztett túlélő szívét. Ez már nem más, mint az Új Vegas! - Írta: Zoenn
hirdetés
Az Obsidian Entertainmentre nem kisebb feladat hárul, mint az, hogy egy imádott, díjnyertes szerepjátéknak folytatást generáljon, csakúgy, mint a Bioware hagyatékát kibővítvő KOTOR 2 és a Neverwinter Nights 2 esetében. Most viszont a nagy nukleáris világégésbe kell új színt vinniük, s a Fallout univerzuma kényes, nem hittük volna két éve, hogy a Bethesda belső nézőpontból játszva is hathatós folytatást generál egy alapvetően izometrikus hardcore RPG-nek. A kor kívánalmainak megfelelően a kidolgozott történet és a non-linearitás, a fejlődési szisztéma, a terjengős párbeszédek és a cinikus utalások megtették a hatásukat, a Fallout 3 minden porcikájában velős, persze csak akkor, ha nem ódzkodunk a radioaktív poszt-apokaliptikus paradicsomtól. Az önálló folytatás inkább egy mellékszál, megtartva a némileg átdolgozott grafikus motort is, ám több markáns újítást visz véghez ahhoz, hogy az új környezet merőben eltérő lehetőségeket tartogasson, mint amit már a Capital Wastelanden megszoktunk.


Mint ismeretes, a játék az egyesült államokbeli, hajdani Nevada sivatagában virágzó Las Vegas atomcsapás sújtotta vidékein és azok vonzáskörzetében járunk. Több földrajzi jellegzetesség is visszaköszön, mint a Colorado folyó és a Hoover-gát, ugyanakkor a szélsőségek új, kisebb nagyobb emberek és mutánsok által lakott településekhez és ipari létesítmények születéséhez vezetett. Összefoglaló nevén a Mojave Wasteland lesz kalandozásaink színhelye, olyan eltérő hangulatú városokkal, mint Fremont és Primm (utóbbiban van egy topless-revü is), öröm az ürömben, hogy Vegas nem kapott olyan sok atombombát, mint pl. Washington, így több nevezetes épület tanúskodik a hajdanvolt szerencsejátékok és a bűn városáról. Általában a városfalakat elhagyva dús sivatagi vegetáció várja a túlélőket és pl. embermagasságú, mégis humanoid vonásokkal rendelkező gekkók fenik húsunkra gyíkszájukat. A bejárható terep jóval nagyobb, mint a Fallout 3-ban, és annál kidolgozottabb, a lerombolt betondzsungelek annyira nem megkapóak, mint a mutálódott vadon.


A főhősünk egyszerű futárként tengette az életét, nem volt vault-lakó, ám egy nap gazfickók rajtaütöttek, és sebesülten egy jelöletlen sírba dobták. Itt talál ránk élet és
Csapatmenedzsment
A különféle frakciókkal való szívélyes kapcsolat többek között arra is jó, hogy ne csak egyedül kelljen elvégezni a piszkos munkát. Időnként több társ is szegődhet hozzánk, kiknek egy megfelelő menü segítségével parancsokat is osztogathatunk. Megadhatjuk nekik, hogy közelharcot, vagy távolsági harcot vívjanak, maradjanak közel, vagy tartsák a távolságot, siessenek a segítségünkre. Beállíthatjuk, hogy agresszív, vagy passzív viselkedéssel álljanak a küzdelmekhez, stimpakkal gyógyítsák-e magukat, kövessenek, vagy várakozzanak, netán ha dumálni akarunk velünk, akkor azt is megtehetjük.
halál között Victor, az aprócska robot, aki testünket kiássa és egy vadnyugati stílusú városba, Goodspringsbe viszi gazdájához, a helyi doktorhoz, az ősz szakállt és cowboykalapot viselő Mitchellhez. Az öreg összefoltoz bennünket, s felkészít arra, hogy kiderítsük a titkot, hogy kinek és miért állt szándékában szerény személyünk meggyilkolása. Miután felébredünk, az elődhöz hasonlóan a történetbe ágyazva végezhetjük el karaktergenerálásunkat, mikor a doki megkérdezi nevünket, megadhatjuk korunkat. Majd az ágyból felkelve, egy szál bokszeralsóban a fejünk fölé magasodó gépezetben, az ún. Vigour Testerben megejthetjük a további beállításokat. A készülék meghatározza kik is vagyunk valójában, persze csak úgy, ahogy mi szeretnénk, mint ahogy a You Are Special könyvet kézhez kaptuk a Fallout 3-ban, képességeink és tulajdonságaink finomhangolása céljából. Következik a pszichológiai profil teszt, a GOAT, melynek során Mitchell apó különböző furmányos kérdéseket tesz fel nekünk, s a válaszaink alapján leszűri morális mibenlétünket. A karakteralkotás lényegesen rövidebb procedúra, mint korábban, a fejlesztők azt ígérik, hogy öt percen belül már a vidék felfedezésének kapuja tárul ki előttünk, miután a dokitól megkapjuk a karunkra szerelhető Pip-Boyunkat.


A forgatókönyvet is úgy alakították, hogy a karakter ne legyen olyan nyámnyila, nevesincs hős, hanem sokáig emlékezetes maradjon. A Fallout 3-ban sodródtunk az árral, most jóval több beleszólásunk lesz a történésekbe. Érdekesség, hogy a válaszadásainknál, kérdéseinknél immáron minden lehetőség meg lesz jelenítve, függetlenül attól, hogy rendelkezünk-e a kimondásukhoz szükséges képességgel, vagy nem. Ha rendelkezünk bizonyos skillekkel, mondjuk a robbantással, akkor az ehhez kapcsolatos lehetőségekről diskurálhatunk a megfelelő helyen. Igazin fanok élhetnek a hardcore nehézség lehetőségével, ilyenkor nem elég életben maradnunk, tiszta vizet kell innunk minden nap, a lőszereknek és egyéb tárgyaknak súlya lesz, és a gyógyítás sem hat azonnal. Normál módban az előd játékmeneti nehézségei lesznek mérvadók.


Ott állunk hát Goodspringsben, a szokatlanul fényes nap a szemünkbe süt, tisztában vagyunk képességeinkkel és stílusunkkal, az öreg pedig ellát még némi gyógyszerrel és stimpakkal is. Az első pillanat a szabadban felemelő, ez már az elődben is így volt. A nukleáris csapás furcsa deformációkkal sújtotta a környéket, az égbolt furcsa, szaturált színekben pompázik, minden komfort hiányzik, az emberek barátságtalanok, a látóhatár viszont szinte végtelen. Ideje munkához látni! Még a tutorial alatt elsajátítjuk a VATS harci rendszer sajátosságait, ilyenkor, ha valós időben jól szerepelt hősünk a tűzharcokban, lehetőségünk nyílik kimerevíteni az időt, és célzott lövéseket adhatunk le az ellenfelek különböző testtájaira, mintha az egész körökre osztott struktúrában zajlana, majd külső nézetből megcsodálhatjuk taktikánk végkifejletét. Újítás még, hogy a közelharci fegyverek speciális mozgásokat tesznek elérhetővé a VATS-ban, a lövéseink ereje immáron hátradöntheti az ellenfelet, nem állnak ott bambán, mialatt sorba kapják be az ólmot. Fegyvereinket különböző módozatokkal is elláthatjuk némi pénzmagért cserébe, mint például a jobb tűzgyorsaság, nagyobb sebzés és pontosabb célzás elérése végett.


Már a kezdetekkor, Goodspringsben is abszolválhatunk néhány sziszi-fuszi munkát. A városkát a Powder Gang nevű, szökött bűnözők csoportja tartja rettegésben, kiknek vezére Ringo. Segíthetünk a lakosoknak leszámolni velük, hogy felkeressük búvóhelyüket. Többféleképpen is teljesíthetjük a feladatot, használhatjuk lopakodó képességünket, vagy szemtől szembe is betámadhatunk, utóbbi nem kis veszéllyel kecsegtet. Ne féljünk beszélőkénk használatáról, keressük fel mondjuk az őrült öreg hobót, Easy Pete-et, kitől -némi meggyőzés után- dinamitot zsákmányolhatunk, és egy tisztességes tűzijáték keretében tehetünk pontot a Powder Gang kellemetlen ügyködésére, persze csak ha kezdetben gondoltunk a robbantási skillünk feltornászására is. Bárhogy is lesz, jutalmunk mindenképpen pozitív karma lesz és a persze a hírnevünk feltornászása.


Igen, hírnév, ami a Mojave Wastelandon székelő különböző frakciókhoz viszonyuló kapcsolatainkban lesz jelentős. Minden csoportosuláshoz külön fel lesz tüntetve a hozzájuk kapcsolódó hírnevünk, és értelem szerűen a vidéken elkövetett (gaz)tetteink hatására állnak szóba, vagy viselkednek ellenségesen velünk. A fő sztoriszál alapvetően a keleti partvidéken rabszolga-kereskedő New California Rebublic, és a New Vegas-i közlakosok, a Caesar’s Legion közti konfliktusról szól majd. Az előbbiek a McCarran repülőtéren székelnek, míg az utóbbiak a Vegas Strip hotelben vertek tanyát. Több ideológia feszül egymásnak, mindenki külön területet szerzett magának, és természetesen a riválisok erőforrásaira pályáznak. Persze a szupermutánsokkal is összeakaszthatjuk a bajuszt, például amikor egy barátságos ghoult – bizonyos Rault - kell kimenekítenünk a karmaik közül a black mountainbeli búvóhelyükről, ki később csatlakozik majd hozzánk. A mutánsok egyik vezetője például egy nő, stílusos ötvenes évekbeli frizurát és szívecske-keretes szemüveget hord.  Persze nem mindegyik mutáns viselkedik okosan, de lesz egy különös elit típus, ezek a Nightkin, akik jól álcázzák magukat és lesből támadnak. A Black Mountain pedig hemzseg a veszélyes, fizikára épülő csapdáktól, így az egymás közötti kommunikációs eszköz -egy transzmitter- jelentős előnyhöz juttat majd minket Rault kiszabadításában.


Választásaink és döntéseink nagyban befolyásolják a vidék sorsát, olykor olyan nagyszabású feladatokat kell végrehajtanunk kedvezményezetteinknek, mint pl. az elektromos energia visszaállítása. A Hoover-gát kulcsfontosságú a térségben, ez szolgáltat energiát, így nem mindegy, hogy kinek a szolgálatába állítjuk. Vagy mint a Helios naperőmű, ezt viszont önkényesen akár a saját magunk hasznára is fordíthatjuk, ugyanis erőteljes lézernyaláb segítségével durva fegyvert is előhívhatunk ennek birtokában, de azt is megtehetjük, hogy a demokrácia elvén mindenki számára egyenlő áramot adunk, de a végén tuti, hogy mindenki többet akar majd. Vigyázzunk, mert a reaktorok túlterhelődhetnek! Akiknek hiányoztak a menedékek, ne csüggedjenek, hiszen feltérképezhetjük a Vault 21-et is. Általánosságban a küldetés-struktúra kidolgozása újrajátszhatósági szempontból is sokrétű és a lehetőségeink nagyban függnek képességeinktől és a perkektől.


A Gamebyro Engine ezúttal sokkal részletgazdagabb sivatagi vegetációt mutat fel, a játéktér terjedelme még a kissé esetlen karakter-animációk és arcok felől is elvonhatja a figyelmünket. Jó érzékkel nyúltak a motorhoz a fejlesztők, és ezúttal a PS3 tulajoknak sem kell botrányos memóriakezelési gondokkal küzdeniük, erre külön felhívták a figyelmet. Pip-Boyunk rádiójának zenéiről még nincs pontos információ az előadókat tekintve, ám bizonyára dallamos country muzsikák is fel fognak csendülni. Nevada várni fog, ám most mindenféle szerencsevadász újgazdagok nélkül. Nagyobb, stílusosabb a New Vegas, az Obsidian ügyel a színes játékmechanikára és struktúrára, mely minden Fallout rajongó ínyére válhat majd. Vibráló, napfényes, radioaktív RPG lesz, remélhetőleg még idén, a megszokott platformokra.

Oszd meg a haverokkal is: iWiW-en | Facebookon | Google Readeren
Dátum: 2010.02.25. Író: Zoenn
Aktuális sztárok: Grand Theft Auto: San Andreas | Need for Speed: Most Wanted | Jövőbe tekintő sorozat | Call of Duty: Modern Warfare 2 | James Camerons Avatar: The Game | The Godfather | Hardver rovat | Call of Duty 2 | Xbox 360 | Battlefield: Bad Company 2