Day of the Dead

A helyszín egy amerikai kisváros, azon belül is egy elhagyatott gyártelep. Nina (AnnaLynne McCord) és Trevor (Michael Welch) éppen romantikusan igyekszik elveszíteni a szüzességüket, és még csak nem is sejtik, hogy a város köré már katonai kordont vont az állam.

Az okát egyelőre nem tudja senki, azt viszont már sejteni lehet, hogy nagy a baj, lévén minden második ember valami ismeretlen betegségtől szenved, ami leginkább egy erős megfázásra emlékeztet, csak furcsa módon az áldozatok orra is vérzik tőle. A katonák nem engednek, senki sem mehet át, és már csak órák választják el a várost attól, hogy a pokol kapui megnyíljanak előttük…


Az eredeti Romero „trilógia” 1968-ban indult a Night of the Living Dead-el, 1978-ban folytatódott a Dawn of the Dead-el, majd az 1985-ben a Day of the Dead-el fejeződött be. Mindenki tudta, hogy ezeknek a filmeknek semmi köze sincsen egymáshoz, egyedül csak a zombi-téma közös bennük. Romero víziói egészen különös módon közelítették meg ezt a kérdést, még apró mondanivalót is sikerült becsempésznie ezekbe a filmekbe, pontosan ettől különböztek a tömeg számra készült hasonszőrű produkcióktól. Aztán 1990-ben elkészült az első résznek (Night) a felújított változata, ami nem ütött olyan nagyot, de határozottan jól sikerült, ahogyan a másodiknak (Dawn) a feldolgozása is kellemes meglepetést okozott és sikerült valami újat vinni a szériába. Sajnálatos módon a teljesen új Land of the Dead nem lett valami jó, éppen ezért féltem egy kicsit attól, hogy az eredeti harmadik részt újra elővették. De tekintettel arra, hogy annak idején ez sikerült a legjobban, adtam neki egy esélyt… nem kellett volna.


Már akkor éreztem, hogy konvergencia van az erőben, amikor sehol sem láttam a készítők között Romero nevét. Aztán elkezdődött a film és rögtön nyakon csapott a következő döbbenet; az Amerikai Pitéből megnemszeretett Mena Suvari egy „kőkemény” katonacsajszit igyekszik alakítani… hogy mi? Nem kellett hozzá sok idő, hogy kedvenc mondatommal is találkozzam:

Doki: Egy katona miért hord magánál fegyvert, ami nincsen megtöltve?
Csajszi: Ne akarja megtudni!

Na ekkor tört el bennem valami, és az időnkénti kellemes szórakozásból átváltott a hangulatom valami megmagyarázhatatlan érzésbe, amit leginkább a vígjátékok nézése közben szokott megtapasztalni az egyszeri mozirajongó. Hirtelen észrevettem, hogy bármennyire is igyekszem nem kritikusnak lenni, a film amit nézek kegyetlenül pocsék. Lesz itt minden, ami segített ehhez; 120km/h sebességgel rohanó, falakon lazán mászó, 100 métereket ugráló, tűztől vámpírként szétmálló, paradicsomként-szétrobbanófejű zombik. Haverzombi, aki annyira jó fej és szerelmes, hogy még zombiként is megmarad ilyennek lenni. 150 kiló fegyverrel felszerelkezett katonacsajszi, akinek még egy kamus filmes pisztoly (15deka) tartásától is kifelé görbül a karja. Idétlen, értelmetlen, oda nem illő párbeszédek. Zéró történet. Nulla értékkel bíró színészi alakítások. Egyedül Ving Rhamesnek sikerült valami szint vinnie az egészbe, de ő sem volt túl sokáig olyan formában, hogy színészi képességeit kamatoztatni tudta volna. Szerencsére AnnaLynne McCord kifejezetten kellemes külsővel rendelkezik és éppen elég ideig él ahhoz, hogy szépségében elveszhessünk.


De hogy valami jót is mondjak a filmről… hajjaj ez bizony nehéz lesz, de megpróbálom. Nekem igazából két dolog tetszett; az egyik az, ahogyan végre valahára megtapasztalhattuk, hogy milyen módon is történik egy egész város bezombulása. Mit mondjak? Nem valami kellemes élmény, megtapasztalását senkinek sem ajánlanám. A másik dolog pedig a Dead Rising rajongóinak fog egy picit kellemes meglepetést okozni, amikor páran kiszabadulnak és halomra szeletelik a zombikat mindenféle talált eszközzel. Ez a rész kifejezetten szórakoztató lett. Ezeken kívül sajnos egyebet nem tudok mondani!


A Day of the Dead eredetileg otthoni videózás céljából készült, volt róla szó, hogy esetlegesen kiadják moziban is, de tekintettel arra, hogy milyen kegyetlenül bénára sikeredett, erőteljesen kétlem, hogy ez bekövetkezne. Igazából nem ajánlom senkinek sem tiszta szívből, maximum egy házibulin tudom elképzelni, ahol már mindenki hulla részeg és olyan agyi kapacitással rendelkezik, hogy még ezen is képes egy jót szórakozni. De nekik is csak úgy ajánlanám, mint egy jópofa kis vígjátékot.