ExitPoint bemutató

Idén igyekeztünk csöppet feldobni a karácsonyi szerkesztőségi bulit, elmentünk hát előtte az ExitPointba, az egyik “room escape” játékba. Aki nem tudná, miről beszélek: újfajta szórakozási forma hódít a fiatalok körében manapság, a vállalkozó szelleműeket bezárják egy adott helyre, és meghagyják nekik, hogy szabaduljanak ki egy órán belül. Semmi tipp vagy tanács, csak ti vagytok meg a szoba, és annak minden tárgya, amik a logikai feladatsorozat megoldásait rejtik magukban. Nekünk nem jött össze, bent ragadtunk.

Az egészet úgy kell elképzelni, mint egy point & click kalandjátékot, csak élőben. Merthogy az ötletet valójában tényleg ezek a játékok adták, sőt a room escape, mint műfaj, virágzó dolog, ha ráguglizol, már az interneten is egy csomó ilyet próbálhatsz ki. Élőben viszont más, és nem csak a grafikáról van szó, meg hogy nincs pixelvadászat. A saját kezeddel felfedezni a terepet, megfogdosni a környezetet, megmozgatni és működésre bírni a tárgyakat már önmagában nagyon izgalmas, mindenben a továbbjutás kulcsát kell keresned, jóllehet eleinte fogalmad sincs, merre.

Az ExitPoint Budapesten a 1073. Akácfa u. 49. szám alatt található Fogaskertben kapott helyet. Három pályán van lehetőségetek kipróbálni tudásotokat a Madness a Rabbit Hole és a Mirrors is, kiváló szórakozási lehetőséget nyújt. Mi a Mirrors névre hallgató fejtörőt próbáltuk ki. A pálya három helyiség mindössze, ráadásul ebből csak egyet látsz először, mégis olyan belépni ide, mint reggel felébredni: hirtelen eléd tárul egy teljesen más világ, amit egyben kell befogadnod és megértened, ki kell zökkenned az addig megélt dimenzióból, és muszáj máshogy gondolkodnod.

Egyáltalán nem olyan egyszerű, mint hinnéd, sőt! Legendák keringenek a room escape játékok nehézségéről, és bár a többség kijut, ők sincsenek sokkal többen, mint a bent ragadtak. Egyfelől a környezet hiába emlékeztet egy átlagos lakásra, részleteiben annyira szürreális és furcsa, hogy azonnal kizökkenti az embert. Egy lófejű ember szobája ez, tele van aggatva a képeivel a fal, de az ember nem érti, hogy kerül az Oscar-díjátadóra és a Real Madrid mellé - mi az összefüggés? Miért van a szobában egy földhöz rögzített bicikli? Miért vannak telefirkálva a falak és asztal, és miért van tele szerszámokkal a sarok? Bizarr és felfoghatatlan, de az embert azonnal magába szippantja a hangulata.

Másrészt ott vannak a feladatok. Utólag visszagondolva egyszerű az összes, de sok kicsi sokra megy, és különben sem tudod, hogy éppen mi a teendőd, mit kell tenned ahhoz, hogy továbbjuss. Találsz egy kulcsot, de ettől még nem vagy előrébb, a haverod is talált, csak hát lakat egy darab sincs. Ugyanígy, hiába ollózol össze egy kódot, lehet, hogy a pálya egy teljesen másik pontján van hozzá számzár. Megfogdosol és felemelsz mindent, kinyitsz vagy húsz könyvet, majd csalódottan tovább keresel. Gondoltad volna, hogy éppen a huszonegyedikben volt a megoldás? Ráadásul erre a tervezők már korábban egyértelműen utaltak, kár, hogy botor módon teljesen máshoz kapcsoltad azt az információt.

A játékban könnyű elveszni, lehet, hogy belejöttök és hirtelen záporozni kezdenek a jó ötletek, de az idő nagy részét úgyis aktív kereséssel és brainstorminggal töltitek majd. Viszed magaddal az addig fel nem használt, de kulcsfontosságúnak tűnő tárgyakat, kétségbeesetten próbálod mindenhol alkalmazni őket (azok a jó öreg kalandjátékok!), de nem jön az ihlet. Segítséget kérni lehet, a postaládán keresztül utalnak a megoldásra, a mikrofonon is beszólhat a játékmester, ha pedig nagy a baj, végszükség esetén a pánikgombot is leüthetitek - ilyenkor idő előtt kiengednek titeket.

Az egésznek nagyon érdekes pszichológiája van. A játékra csapatosan lehet nevezni, de egyáltalán nem jelent előnyt, ha többen vagytok. Ahány ember, annyi gondolat, párhuzamosan vizsgáltok meg mindent, más utakon jártok, pedig éppen az együttműködés lenne a legfontosabb. Az idő előrehaladtával egyre kevésbé figyeltek egymásra, ha nincsenek meg a szerepkörök, és mindenki egyszerre akarja érvényesíteni az akaratát, a játék garantáltan káoszba fordul. (Két csoport ellen szólnak a statisztikák, ők az ittas emberek és a nők - viccen kívül.) És bár mi bent ragadtunk, egyáltalán nem voltunk csalódottak, mert sok feladatot megoldottunk és építettük a csapatot is - volt sikerélményben is részünk, bőven.

Remekül éreztük magunkat, két észrevétel viszont egyöntetűen megfogalmazódott bennünk. Egyfelől a játék túlzottan lineáris, ami a megoldás szempontjából ugyan könnyítés, viszont újrajátszás nincs: ha egyszer megvan a megfejtés, nem lesz másik útvonal, amit legközelebb kipróbálhatnál. Másfelől a játéktervezéssel is adódtak bajok. Mint utóbb kiderült, részben az hátráltatott bennünket a kijutásban, mert alaposan félrevezettük magunkat, miután az egyik szerencsétlen közülünk (nevezzük nyugodtan fojesznek) megoldott egy feladatot, amit nem ott, akkor és azzal az eszközzel kellett volna megcsinálni. Ezzel nem csak az egyik eszközünket cipeltük magunkkal feleslegesen, de egy kulcsfontosságú információtól is elvágtuk magunkat, hát megakadtunk. Alapvetően persze ez a mi hibánk, ráadásul ez az eset eddig csak nálunk fordult elő, de épp azért van a játékmester, hogy vis maior esetén korrigáljon.

Le kell szögezzük: az ExitPoint brutálisan jó szórakozás, ráadásul egyre több ilyen hely nyílik, ez a játék is további két pályával bővül majd januárban. Érdemes nyitott szemmel járkálni, mert bár a média is foglalkozik velük, alapvetően mégis elmondható, hogy a room escape játékok híre underground terjed: a játékszervezők egymást hirdetik a helyszínen, és a játékosok mesélnek egymásnak róluk. Feltétel nélkül ajánljuk mindenkinek, de fogadjátok meg a tanácsunk: mindig nézzetek körbe alaposan, és ne igyatok a játék előtt!