E3 2011: Új kormány érkezik az Xbox 360-hoz

  • Írta: InGen
  • 2011. június 7.
  • Érdekesség
Link másolása
A tegnapi Microsoft konferenciába, úgy látszik, már nem fért bele, de később megkaptuk a bejelentést, hogy a cég egy új hivatalos, Xbox 360-as kormányon dolgozik, mely októbertől lesz elérhető. De hogy pontosan miért így néz ki, és mire lesz jó, arról egyelőre fogalmunk sincs, lehet találgatni.

Kissé furcsán néz ki az Xbox 360 új, hivatalos, vezeték nélküli kormánya. A megjelenését októberre időzítették, az ára pedig 60 dollár körül fog alakulni, s a Microsoft elmondása szerint kifejezetten a Forza Motorsport 4-et szem előtt tartva fejlesztették ki.


De hogy miért pont így néz ki, az egyelőre rejtély. Tekintve, hogy jelen formájában sok mindenre alkalmas, csak kormányzásra nem (hiszen hiányzik a teteje, arra pedig azért szükség szokott lenni autóvezetés közben), a legtöbben jelenleg arra tippelnek, hogy valamit még hozzá kell majd csatlakoztatni.


De mit? Persze arra is lehet esély, hogy az egész cucc valamiféle furcsa és bizarr módon együttműködik a Kinect szenzorral. Ti mit gondoltok?

 

9.
9.
Vopesz
Érdekes. Valami még biztos jön hozzá, mert pl hogy nyomom meg a közepén a Back gombot? Nekem úgy tűnik a távolságokból, hogy ahhoz el kell engednem a bal kezemmel a d-padot, viszont akkor a kormány bal oldalának elveszik a támasztása.
8.
8.
Mortis
Nagyon f*sul néz ki, ez nem vitás. Nem csak a kialakítása, hanem azok a zöld "kupakok" is, a tetején. Azért remélem nem arra gondolnak ,hogy két részletbe csomagolják és meg kell majd venni mindkettőt...
7.
7.
Raam989
Lehet, hogy egy sima giroszkópos kormány lesz. Minden esetre, elég suta egy kialakítása van...
6.
6.
lszabesz
Szánalmas egyébként, hogy boxhoz nem lehet venni normális (force feedback-es) kormányt. Legalább engedélyeznék akkor nem microsoftos termékek használatát usb-n keresztül...
3.
3.
InGen
Kinectnek pont az volt a lényege, hogy "You are the controller" szóval furcsa lenne, ha most mégis kontrollerekkel kellene irányítani, de más ötletem nekem sincs :)
2.
2.
dean winchester
1.
1.
SSJ Gábriel
Mi van akkor ha ez egy multifunkcionális dolog lesz.
Mondjuk azoknak lesz ez kisegítés akiknek nincs kinectjük.
Ezzel így lehetne fitness-ezni,vagy egy felső alkatrésszel forzázni.
Szerintem nem lehetetlen. De meglátjuk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...