Már elérhető a Dragon's Dogma 2 karakterkészítője

  • Írta: pandaril
  • 2024. március 8.
  • Hír
Link másolása
A játék megjelenése előtt már létrehozhatjuk a tökéletes avatárunkat és elsődleges NPC segítőnket is, így amikor végre elérhető a játék, már nem kell ezzel pepecselnünk.

A küszöbön áll a Capcom RPG-jének megjelenése, így természetesen a játék körüli fennforgás is fokozódik. A készítők is igyekeznek olyan feature-öket beletenni a játékba, amelyektől az egyedi lesz, könnyen megközelíthető, mégis megmarad az első részben megismert kihívás faktor.

Azonban az élményt csorbíthatja, ha a karakterünket csak úgy összedobjuk, és kapkodásunk bizonyítékát több tíz órán át nézhetjük, ugyanakkor az is lelombozó lehet, amikor két-három órán át maceráljuk a karakterkészítőt ahelyett, hogy játszanánk a játékkal. Ennek a dilemmának a megoldása a már elérhető Character Creator & Storage nevű eszköz, ami letölthető PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is. Az ingyenes alkalmazás lehetővé teszi, hogy öt karakterdizájnt készítsünk avatárunk számára, de a elsődleges Pawnunkat (a játékon belüli, A.I. vezérelte társaink) is előre testre szabhatjuk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a karakterkészítés gyorsabb lenne, ellenkezőleg, a rengeteg időnek hála mindent testre szabhatunk majd. Viszont így a játék március 22-i megjelenésekor a elkészített és eltárolt karakterterveket egyből behúzza majd a játék, így nekünk már nem kell ezzel foglalkoznunk.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...