HWSW: Nincs nagy sikerük az új App Store kondícióknak

  • Írta: szlav
  • 2024. május 14.
  • Biznisz
Link másolása
Az Apple és az Epic jogi csatározásának egyik folyománya, a külső fizetési linkek a jelek szerint közel sem annyira vonzók fejlesztők tömegei számára, ahogy azt eredetileg a játékkiadó képzelte.

Alig használják az App Store alkalmazásfejlesztői a piactér felhasználói feltételeibe nemrég bekerült új opciót, mely lehetővé teszi, hogy az alkalmazásokból külső fizetési felületekre mutató linkek kerüljenek - derült ki egy pénteki bírósági meghallgatásból, mely az Apple és az Epic Games játékkiadó között folyamatban lévő, évek óta húzódó jogvitás eljárásnak a része.

A külső fizetési linkek elhelyezése éppen az egyik sarokköve volt az Epic Games kontra Apple pernek, mely másodfokon - idén januárban - megerősítette az elsőfokú döntést, mely voltaképpen nem mondta ki, hogy az Apple megsértette volna a kaliforniai versenyjogot, ám arra kötelezte a céget, hogy változtassa meg az App Store felhasználói feltételeit. A januártól élő új lehetőséggel - a külső fizetési linkek elhelyezésével - ugyanakkor csupán a fejlesztők töredéke élt, ami a 65 ezer regisztrált partner közül mindössze 38-at jelent.

Bár a bírósági döntés alapján létrejött változtatás első olvasatra kedvezőnek tűnhet a fejlesztői közösség számára, az Apple az App Store-on kívüli vásárlások esetében is elvárja a jutalék megfizetését, mely a kisebb fejlesztőknél jelenleg 12, a nagyobb partnereknél pedig 27 százalék.

Mivel a fejlesztők mindezek mellett a fizetési szolgáltatás üzemeltetőinek is kötelesek jutalékot fizetni, könnyű belátni, hogy mégsem minden esetben olyan nagy buli a külső fizetési linkek használata - részletek a HWSW-n.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...