Neverwinter Nights: Hordes of the Underdark Teszt

Link másolása
Valószínűleg sokan játszottak a Neverwinter Nights nevezetű hőseposszal annak idején, és az még valószínűbb, hogy jól is szórakoztak az említett egyedek, és kérem, ez nem lehet véletlen!Nézzük, mit nyújt nekünk a második kiegészítője!

Nagyon mélyről jött, csúnya hordák

Történt vala, Faerun földjén, annak is Waterdeep nevű városkájában, hogy, tulajdonképpen nem is történt semmi. Semmi észrevehető. Az emberkék rendben élték kicsiny életüket, míg a felszín alatt maga a pokol kénköves tüze égett. Nevezhetnénk ezt a poklot Undermountain-nek is, mivel vannak ezen a földön olyanok, kiknek már sajnos ismerősen cseng e név. Ezen helyen alkotta meg az őrült varázsló, Halaster, kicsiny kis dungeonját, hogy itt kedvére szórakozhasson az idetévedő kalandorpalántákkal. Ám még ő sem tudta, hogy létezik pokol V2.0, méghozzá az ő kazamatái alatt! Pokol V2.0 jelenleg Underdark néven fut, lakói pedig a Sötét és Gonosz, Szennyeslelkű Sötét Elfek (huhh, mennyi nagybetű). Nos, ők a Drow-ok, és biza még a lelküknél is sötétebb dolgokat forgatnak a fejükben, nevezetesen, hogy lerohanják a békés fenti Waterdeepet, hogy igájukba hajtsák az ott élő földieket. Waterdeep tehát segítségért kiált, s hát ki más hallaná meg eme kiáltást, mint szerény, romlott lelkű nekromantám? :D

Nézzük, mink van!

Tehát feltettük a HotU-ot, így immáron teljes kis NWN pakkunk a gépünkön, így egészében (az Undertide-al együtt) majd 5 giga helyet foglal.L Ha túljutottunk ezen a megpróbáltatáson, akkor vessük bele magunkat az új kalandokba. A HotU 3 modult tartalmaz (meglepően lényegretörően fogalmazok, mi? :D). Bele is ugrunk az elsőbe, és ahogy az már lenni szokott, új karaktert „teremthetünk”, avagy egy meglevővel folytathatjuk. Jómagam nem akartam veszendőbe hagyni 18. szintű nekromantámat, így azonnal csatasorba állítottam! :D

Amúgy, ha új karaktert indítunk, az elején rögtön 14. szintre „ugrik”, és ennek megfelelően tuningolhatjuk őkelmét. Avagy rábízzuk a gépre (automata fejlesztés), amit a legszigorúbban ellenzek! :D Tehát ott vagyunk a közepén, egyből le is támad valami kis mitugrász szörnyecske, és miután lealáztuk, jönnek a bocsánatkérő szavak egy ifjú leány szájából, hogy nem tudja, hogyan fordulhatott elő ilyen, hogy így ránk törtek. Ja, és az összes meglevő cuccunkat elvitték… Mit ne mondjak, marha jól nézett ki félisten szintű karakterem egy szál alsógatyában… :D Innen a történet a szokásos, mentsünk meg mindenkit, stb…, ami kb. ki is fog merülni abban, hogy legyakjuk az összes elénk kerülő goblint. Ezek után szinte felüdülésként hat a második modul finom, fejtörős és intrikákkal dúsított sötételf része. Mondjuk azt nem értem, hogy ha már ennyire kellünk ennek a fránya világnak, akkor miért nem bánnak velünk egy kicsit több tisztelettel, karakterünket úgy kezelik, mint egy utolsó jött-mentet. L Persze nem csak minket, hiszen mint az eddig is megszokott volt, csatlakoznak hozzánk henchmen-ek (vagyis csicskák :D). Igen, indokolt a királyi többes, ugyanis immáron nem csak egy, hanem egészen kettő (2) db. is lehet partynkban. Üdvözlendő dolog, bár szerintem akkora változatosságot nem ad, mert az egyiknek mindenképpen érdemes lenne beválasztani Tommy-t, a fontoskodó félszerzetet, aki ugyan néha kicsit idegesítő, viszont remekül ért a zárak nyitásához, és bizony ennek nagy hasznát fogjuk venni kalandjaink során. Már ha nem surranót indítunk. Csak éppen nem lehet a régi hencsmenekkel nyomulni, helyettük viszont kapunk vadi újakat! Nem fogtok csalódni! :D Most pediglen vegyük csak szemügyre azokat az égető újdonságokat, amik már annyira be akarnak nekünk mutatkozni!

Prestige Classok-amellyek klasszak! :D

Nos, a preszitzs kasztok nem számítanak annyira nagy újdonságnak, hiszen az előző kiegészítőben is megtalálhatóak voltak már, ám nem pont ezek a kasztok! :D Miről is van itten szó? A Prestige Class-ok, amolyan alkasztok, vagy ha úgy ismerősebb valakinek, vegyeskasztúság.Kezdjük rögtön a kedvencemmel a

Red Dragon Disciple-vel:

Nos, ezt a presztizs klasszt (milyen hülyén néz ki magyarul leírva.J) csak a varázsló, vagy bárd kasztú egyedek tudják majdan felvenni, egészen pontosan, ha már legalább 8-as szintű a Lore tulajdonságunk. A RDD arról szól, hogy vannak emberkék, kiknek ereiben sárkányvér csörgedez, még ha egészen minimális mennyiség is, és ezt kihasználva remekül át tudnak transzponálni olyan csúnya sárkánnyá, ami sok embert legyak egyetlen mozdulatával. Ez jóóó! :D Kicsit hasonló ahhoz a varázslathoz, mint amit sikerült kedvenc nekromantámból kihozni. :D Hogy miért is jó nekünk e tulajdonság? Ezekért: Először is lesz majd neki egy olyan képessége, hogy Dragonic Armor, ami szintenként adagolja szépen neki a plussz védelmet, valamint egy Dragon Breath nevű cuccos, ami viszont a támadását fogja jelentősen növelni az uraságnak, egészen pontosan első szinten 2d10-el, harmadik szinten azonban már 6d10-el. Megnyerően hangzik…:D Van még Dragonic Ability Score, ami szintenként plussz erő és karizma pontokkal jutalmazza sárkány hatalmasságunkat, valamint itt van még a Hit dice d10, ami szintén plussz hit-pointokkal gazdagít majd minket. 9-es szinten már szárnyakat is tudunk növeszteni, 10-es szinten viszont már fél sárkányokká válunk, ami azt jelenti, hogy immúnisak leszünk az álomra, paralízisre, és a tűzre! 21-es szint fölött már igazán brutális a kicsike, hiszen ilyeneket tud már: Dragon Breath képességhez 1d10-et kap háromszintenként 10. szint fölött, viszont szegény ellenfeleinknek a mentődobása a mi kis tüzes lehelletünk ellen 1-el csökken minden negyedik szintenként 10 fölött. Ja, nem is említettem, hogy milyen kis nyalánkságokkal bír majd emberünk: Armor Skin, Automatic Quicken Spell, Automatic Silent Spell, Automatic Still Spell, Damage Reduction , hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Jöhet a

Weapon Master:

Vagy ha úgy jobban tetszik valakinek, akkor a Kardművész. Ez persze nem teljesen igaz, mert lehet az egy csomó más is, de ebbe most ne kössünk bele. Szóval Kardművész barátunknak megvan az a jó szokása, hogy ráfeszül egy fegyverre, és arra biza nagyon keményen rágyúr. Ez azért jó, mert ha szerzünk ebből a típusból egy jófajtát, akkor mi lehetünk a hentesek a grundon, ám ugyanez a hátránya is: túlzottan leszűkíti e kaszt használhatóságát, azzal hogy ennyire egy fegyverre koncentrál. Akinek mégis szimpatikus, azoknak álljon itten a tulajdonságok halmaza, illetve előbb a klassz felvételéhez szükséges kondíciók: Base Attack Bonus-nak +5 vagy annál magasabbnak kell lennie, Weapon Focusnak egy közelharci fegyverben, Dodge, Mobility, Expertise, Spring Attack és Whirlwind tulajdonságoknak. Ezzel még nincs vége, hiszen Megfélemlítésben (intimidate) is legalább 4. szinten kell állnunk. Mivel látszik, hogy rengeteg feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy felvegyük ezt a kasztot, ezért a szokásosnál is illik hidegebb fejjel gondolkodni, és nem beleugrani, ha nincs minimum 13-as dexterity-nk és intelligenciánk. Na, ennyi szörnyűséges feltétel után nézzük meg miért is érdemes ezt a kasztot választani: Első szinten lesz egy Weapon Choice skillünk, ami egyértelmű ugyebár (kiválasztjuk a kedvenc fegyverünket, és ha ezzel harcolunk, az átlagosnál jóval több bonuszt kapunk rá). Lesz még itt Ki Damage, amivel naponta egyszer garantálva vagyon a maximális sebzés, amit bevihetünk. Főellenfeleknél hasznos tud lenni. Következő az Increased Multiplier, ami többszörös szorzókat ad majd kedvenc választott fegyverünknek, rettenetes brutálissá téve azt. Superior Weapon Focus, ez már csak 5-ös szinttől jön, és azt eredményezi, hogy minden 5 szintenként +1 módosítót kapunk a választott fegyver támadásához. 7-es szinttől megkapjuk a Ki Criticalt, ami +2 ad a fegyverünk hatósugarához, vagy hatótávjához, vagy ahogy tetszik. Ha Epic Weapon Masterek leszünk (21-es szint fölött), az a következőkért lesz nekünk jó: +2 intelligenciamódosítót kapunk szintenként, 1 bónusz feat háromszintenként. A plussz featek itt figyelnek: Armor Skin, Damage Reduction, Devastating Critical, Epic Toughness, Epic Prowess, Epic Weapon Focus, Improved Whirlwind Attack, Overwhelming Critical, Superior Initiative.

Pale Master:

Hát már kinek ne tetszenének azok a karakterek, akik csúnya, gonosz bácsikat/néniket személyesítenek meg? Hát igen, a Pale Master sem a Jóvágású Feri a szomszédokból, mindenféle alattomos élőhalottakkal, meg ilyesmi démonokkal konspirál! Micsoda egy alávaló gaz! És ezért mennyire szeretjük! :D Már csak azért is kedveljük, hiszen nem túl nehéz kondíciókat kell ahhoz teljesítenünk, hogy Pale Masterek legyünk, nevezetesen bármilyen nem-jó kaszttal kell bírnunk, valamint az Arcane Spellcastingnek legalább 3. szintűnek kell lennie. Na ugye, hogy nem is olyan vészes? :D Tehát, 1-es szinten kapunk egy Boneskin nevű képességet, ami +2-t ad az armor classunkhoz, és négyszintenként még 2-vel növeli! 2-es szinten Animate Dead a jutalmunk, gyakorló nekromantáknak nem kell részleteznem, hogy ez mit is jelent, ám akik mégsem tartoznának bele ebbe a körbe, azoknak elárulom a nagy titkot: Élőhalott megidézése! Persze nem fenékig tejfel ez sem, hiszen naponta csak egyszer tehetjük meg. L 3-as szint: Darkvision-sötétbenlátás. 4-es szint Summon Undead: ez egy kicsit táposabb familiárisunk lesz, mint sima élőhalott barátunk. 5-ös szinten Deathless Vigor, aminek +3 pont az eredménye Toughness képességünket nézve. 6-os szint: Undead Graft a jutalmunk, ami lecseréli kis praclinkat egy igazi (!!!) élőhalottéra, így naponta kétszer paralízisbe tudjuk kergetni ellenfeleinket, 8-as szint fölött viszont már napi 3-szor! 7-es szinten (basszus, ez a Pale Master minden szinten kap valami bonuszt??? Ez nem ééér! :D) Tough as Bone képesítést kapunk, ami azt jelenti, hogy immúnisak leszünk a hold, paralize, és stun varázslatokra! 9-es szinten (háháá, 8-as szinten nem kapott semmit!!! Ja nem, mert ott van az Undead Graft 3/nap. Ehh…) Summon Greater Undead, amit most nem kezdünk el boncolgatni, valószínűleg mindenki kitalálta, akit érdekel, akit meg nem annak minek magyarázzuk, nemde? :D 10-es szinten Deathless Mastery a jutalom, ami immúnissá teszi a critical hitekre! Ja, még van itt a Deathless Master Touch (brühühüü, én is Pale Master akarok lenniiii!), amivel kinyírhat egy ellenfelet, egyetlen érintéssel, igaz, csak 3-szor naponta. Végül még itt vannak a bonusz featjai: Automatic Quicken Spell, Automatic Silent Spell, Automatic Still Spell, Energy Resistance, Epic Spell Focus, Epic Spell Penetration, Improved Combat Casting. Nagyjából ennyi, amit tudni kell róla (asszem elég is lesz! :D).

Champion of Torm:

Torm bajnokai azok az elvetemült egyének, akik a jónak szentelték az életüket, mindenféle szegények meg árvák megsegítése, templomok/szent helyek védelme, gonoszok lemészárlása tartozik a munkaköri leírásukba. Ha mi is ezek szeretnénk lenni, csak a következőknek kell megfelelnünk: +7 Base Attack Bonus-al kell bírni, bármilyen kasztúak lehetünk, kivéve valamilyen gonoszt, valamint egy közelharci fegyverre rá kell gyúrnunk. Cserébe első szinten kapunk Lay on Hands-et, ami egyfajta gyógyítás, mégpedig a kaszt szint szorozva a karizma módosítóval, ennek függvényében tudunk segíteni magunkon/barátainkon. Minden második szinten kap egy bonusz feat-et, mint a sima harcosok. 2-es szinten jön a Sacred Defense, ami +1-et ad a mentődobásainkhoz, valamint minden 2 szintenként plussz még egyet. 3-as szinten Smite Evil a jutalmunk, amivel egyszer naponta Charisma bonuszhoz jutunk a támadó dobásainkhoz, és +1 pontot ad a támadásainkhoz, attól függően, hányadik szinten is állunk Torm Bajnoki posztunkon. 5-ös szinten kapunk Divine Wrath-et, amivel naponta egyszer +3 pontot kapunk a támadáshoz, védekezéshez, és mentődobáshoz, valamint +1/5-öt redukál a mi sebződésünkből a karizma bonusztól függően. Featek következnek: Automatic Quicken, Automatic Silence Spell, Automatic Still Spell, Armor Skin, Damage Reduction, Devastating Critical, Epic Toughness, Epic Prowess, Epic Spell Penetration, Epic Weapon Focus, Great Wisdom, Improved Combat Casting, Improved Stunning Fist, Improved Whirlwind Attack, Overwhelming Critical, Planar Turning, Spell Focus, Superior Initiative. Ennyi.

Shifter

Avagy Shape Shifter. Alakváltó. Mint olyan, csak druidák vehetik fel ezt a presztizs kasztot, mert csak. Mondjuk úgy, ők vannak elmélyedve eléggé a spirituális és egyéb tudományokban ahhoz, hogy mindenféle furcsaság formáját fel tudják venni, és azzal rémisztgetni mindenkit. Ők csak befele figyelnek, a belsőre koncentrálnak, mondja róluk a fáma, és ez valószínűleg így is van, mert hát ki tudná váltogatni az alakját, miközben mellette mondjuk egy jófajta véres hurkát sütögetnek? :D Félretéve a tréfát, most bevizsgáljuk miért is érdemes választani ezt a kasztot: 1-es szinten piros, zöld, fekete, fehér vagy kék gilinyók tudunk lenni, már ha akarunk… 3-as szinten már minotaurusszá, hárpiává, vagy gargoylé-vé változhatunk. 5-ös szinten már lehetünk manticore-ok (Heroes of Might and Magic-ből lehet ismerős, ott meglehetősen tápos lényecske volt), bazilikusz, vagy baziliszkusz, esetleg bazeliszkusz, hívja mindenki annak, aminek akarja, úgyis tudjátok, miről van szó; valamint driderek is lehetünk. 7-es szinten különböző humanoid alakokat vehetünk magunkra. 10-es szinten már azért komolyabb dolgokká is át tudunk lényegülni, mint pl.: egy böhöm nagy tigrissé, meduzává (???), valamint mindflayer-ré. Featek: Automatic Quicken Spell, Automatic Silent Spell, Automatic Still Spell, Construct Form, Dragon Form, Energy Resistance, Epic Spell Focus, Epic Spell Penetration, Improved Combat Casting, Great Wisdom, Outsider Shape, Undead Shape. A shifter azért egy jó presztizs, mert vannak olyan tulajdonságai, amik nincsenek semmihez kötve, pl.: napjában hányszor lehet baziliszkusz fingusz varázslatot megereszteni. Szóval kényelmes, na.

Dwarven Defender

Törp uram, ki meglehetősen zömök kiszerelésének köszönhetően elég jól bírja a kiképzést. Aszongyák róla a legendák, hogy keményebb, mint egy 10 láb vastag sziklafal, és annál még veszélyesebb is! :D Értelemszerűen, ha ezt a PK akarjuk választani, nem árt, ha bírunk némi nemű törp vérrel, ezen kívül már csak Base Attack Bonus-nak kell +7-nek lenni, tudni kell a Dodge és Toughness-t, és ha mindez megvan, akkor már csak törvénytisztelőnek kell lennünk! Ja, meg nem árt, ha legalább 13-as dexterity-nk van. Ekkor a következők várnak ránk: első szinten Defensive Stance, ami egyenlőt jelent napi egyszeri strength +2-vel, +4 concentrate-el, +2 minden mentődobáshoz, és +4 dodge bonusszal. Ugyanezen a szinten kapunk még Defensive Awareness-t, ami plussz Dexterity pontokban nyilvánul meg. 3-as és 5-ös szinteken Defensive Stance-t tudunk napi 2-szer, majd napi 3-szor használni. 6-os szinten Damage Reduction a jutalmunk, ami 3 damage pontot ignorál a ránk mért ütlegek sorából. Ezen a szinten van még Defensive Awareness II, amivel a karaktert nem tudják oldalbatámadni. 7-es és 9-es szinteken szintén Defensive Stance növekményeket kapunk, előbb napi 4-szer, majd napi 5-ször hasznosítható eme tudomány. 10-es szinten Damage Reduction ismét, immár 6 pontnyi védelmet kapunk természetanyutól. Ja, és még kapunk Defensive Awareness-t is (ennek a karakternek nem sikerültek különösképpen változatosra a képességei…), ami plussz 1-et jelent a mentődobásnál csapdák ellen. Ennyi, valamint a Featek még: Armor Skin, Damage Reduction, Devastating Critical, Energy Resistance, Epic Toughness, Epic Prowess, Epic Weapon Focus, Overwhelming Critical, Perfect Health.

Most, hogy kiveséztük ezeket, szólnék pár keresetlen szót, hogy miért is szívás ez a presztizs dolog. Ugyanis, ha mondjuk, indítunk egy Sorcerert (mint már láttuk, egyből 14. szinten kezdünk, ja, és a felső limit itt 40 (!!!) szint. :D), teljesítjük a 8-as Lore és Sorcerer vagy Bard előkövetelményeket, akkor felvehetjük a Red Dragon Disciple Prestige-t. Ez remek, vannak szép és jó zsíros tápjai (tekintsétek meg őket feljebb ;-)), csakhogy a Sorcerer így marad 14. szintű, a RDD viszont első szintű lesz. L Ez a prestige dolog jó lehet olyanoknak, akik szeretnek polihisztorkodni, azoknak viszont nem ajánlom, akik inkább egy adott irányra fekszenek rá, és azt minél keményebben kigyúrják. Talán egyedül a Weapon Master kivétel ez alól, őt érdemes kipróbálni mindenkinek. Már aki ráér. ;-)

Újabb Ellenfeleink

Nos, mint az már lenni szokott, Bioware-ék rengeteg szépséges új szörnnyel kápráztatnak el minket. Szemezgessünk! Legelőször is ott vannak azok a kedves kis lények, akiknek az alakját Shifter barátunk fel tudja venni: Harpy, aki ugyan nem olyan nagy ellenfél, viszont ronda, mint a csokító. :D Ott van még a Drider koma is, aki leginkább valami elbaltázott pókkirálynőhöz hasonlítható, viszont nagyon kellemetlen, mert ért a Darkness spellhez, ami szívfájdító tud lenni, ha nem vagyunk védve ellene. Ha már a pókoknál tartunk, nézzünk meg egy igazi pókot: Spider Demon, kinek beceneve: Bebilith. Nos, ezek a kedves kis lények, démonokat vacsoráznak, tehát kemények, mint a vídia, és természetesen hálót is tudnak lövellni. Következő a sorban a Mind Flayer, aki igazán kemény gyerek, mert pszionikus (vagy mifene) képességeivel átveszi testünk és lelkünk fölött az irányítást, aztán csak nézhetünk. Aranyos… Van nekünk még Shadow Dragon-unk is a kalapban, aki a sötétség ura, s joggal nevezi annak magát szerény 31. (!!!) szintjével és 387 Hp-jével. Van neki egy nagy testvére, úgy hívják, hogy Prismatic Dragon, aki 40. szintű (!!!!!!!!) és 1032 Hp-je van. Ő viszont true neutral, szóval, ha nem szekáljuk, akkor jó eséllyel békén hagy minket. Előző két rokonához képest már egészen kismiskának számit Dracolich, neki csak 527 Hp jutott, viszont jellemét tekintve igencsak kaotikus gonosz, szóval kerüljük… Következő a sorban Adamantine Golem, aki igaz, hogy csak 220 Hp-vel rendelkezik, ám cserébe 38-as AC-je van, és még ráadásul egy csomó mindenre immúnis is. Van neki egy testvérkéje is, nevezett Mithral Golem, aki nem sokban különbözik kuzinjától, max. megjelenésében. Oh, majd’ kimaradt a sorból mindkettőjük uncsitesója, Demonflesh Golem, aki hármuk közül a leggyíkabb, és a tetejébe még olyan vicces fejet is vág, hogy nincs kalandor, aki ne kezdene el röhögni rajta. :D Csak 172 Hp-vel bír. Ismerősökön gázolunk keresztül, én mondom, itt van például Beholder úr, aki ugyan nem túl kemény (60 Hp), viszont elég utálatos, és ennek tetejébe még létezik egy Beholder Mage nevű rokona is, aki egy kicsit keményebb, és egy kicsit még idegesítőbb. Ja, és hogy honnan ismerős? Hát persze, hogy a már fent említett HoMM-ből! :P Van nekik is egy unokatesójuk (kész szappanopera van itten kinézőben :D), nevezett Eyeball, aki 5 Hp-vel bír, így nem nagyon fog elénk rögös akadályokat gördíteni, ne is foglalkozzunk vele többet. Ha már a gyík részlegnél tartunk, feltétlenül meg kell említeni a Gelatinous Cube-ot (öcsém, nagyon fáradtak lehettek a programozók, vagy designerek, vagy mittomén, akik megalkotják ezeket a lényeket!), aki híven kasztjához, meglehetősen sekélyes, ám kellemetlen helyzetbe tud hozni minket paralizis támadásával. Gyengélkedő részünk utolsó versenyzője Deep Rothe (fantáziadús) névre hallgat, és igazán nem sok vizet zavar, leginkább egy muflonra hasonlít. Vagy egy Jakra Tibetből. :D Már a vége fele közeledve, be kell még mutatni Slaad-ékat (ők is ketten vannak: fekete és fehér). Egész kemény legények, mivel 440-es Hp-vel bír (fehér), míg fekete testvére 529-el, emellé tartozik még 40, és 49 AC, valamint az a csúnya képesség, hogy meg tudnak idézni újabb Slaad-okat, mindegy utánpótlást generálva ezáltal. Utolsó előtti versenyzőnk Demilich, aki egy lebegő koponya, gyémánt szemekkel (én mondtam, hogy furcsák ezek a lények, de hát elvégre is fantasy világban vagyunk, vagy mi a szösz). Nem is lenne különösebben nehéz ellenfél, ha nem ismerné az Aura of Fear varázslatot, nem lenne Damage Resistance-je, és nem lenne immúnis egy rakat dologra. De így az. Azér’ még van egy bestiánk, akit feltétlenül érdemes bemutatatni, mégpedig személyesen Azer. :D Ő a tűz küldötte, legalábbis erre gyanakszom, mikor lángsörényét bámulom, s közben jót röhögök Red Dragon Disciple-mmel, mivel rajtam nem fog a tűz, ehe ehe ehe… Mondjuk rajta se. Ezenkívül nem sok érdemleges tulajdonsága van. Hát ennyi volna a rengeteg új ellenfél, ami nem is olyan rengeteg, ha figyelembe vesszük a sok „rokoni” szálat. Meg tulajdonképpen nem is dobtam hátat ezen opponensektől sem, hogy húú mennyire eredetiek lennének. Na, ne panaszkodjunk, elvégre ez csak egy kiegészítő lemez. :D

Újabb Feat-jeink, és varázslataink

„Fíttyeinről” annyit kell tudni, illetve annyi újítás van, hogy most már léteznek un. Epic feat-ek (huhh, mennyi szóismétlés! De most őszintén mit használjak Feat helyett? Lássuk csak a szótár a következőket kínálja: bravúr, hőstett, vívmány, mutatvány… Lehet, hogy rossz szótárt használok??). Ezeknek megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy csak 21. szinttől lehet őket felvenni. Viszont cserébe ütnek! :D Pl.: ott van az Epic Spell Penetration karon öltve egy Finger of Deathel, amivel úgy hazavágtam egy Demilich-et, hogy még észbe sem tudott kapni. :D Szóval a „Vívmányokról” már csak címszavakban, mert ezt tényleg marha sok lenne mind kivesézni. Tehát összesen 50 darab van, ám még mielőtt mindenki a szívéhez és a pénztárcájához kapna, és elrohanna megvenni az anyagot, annyit azért még hozzátennék, hogy ez a szám egy kicsit csalóka. Ugyanis Damage Reduction-ból is létezik 5 (egyre erősebb, és ezt sajna csak a barbár tudja megtanulni) fajta, ezen kívül még Energy Resistance-okból is van egy rakat, csak éppen mindegyik különféle elemek ellen nyújt védelmet (sav, hideg, tűz, elektromosság, stb…). Létezik még Great Charisma/Constitution/Dexterity/Intelligence/Strength/Wisdom, ami +1-et ad szintenként a kiválasztott tulajdonsághoz, egészen +10-ig. Aztán van még Improved Combat Casting/Ki Strike/Attack stb. amik különböző „meglepetés” bonuszokat adnak nekünk támadáskor. Ezen kívül vannak a különböző alakváltáson (Wildshape) keresztül az elátkozott nóták dalolásán keresztül (Cursed Song), a szörnyű dühöngésig (Terrifying Rage) minden. Tessék őket kipróbálni! :D Nem szóltam még a rengeteg új varázslatról. Mindjárt itt van az egyik kedvencem a Hellball, ami ugyan szintén Epic-hez kötött, ám nem kicsi 10d6 sebzése van, plusszban pedig minden ellent befenyít acid-dal, electricity-vel, fire-al, valamint sonic-al. Kedves… :D Hasonló kedvesség a Greater Ruin is, ami 35d6-ot sebez…Van még Dragon Knight, ami megidéz egy kisebbfajta Vörös Sárkányt, a mi oldalunkra, és ellenfeleink legnagyobb bánatára. Hasonló aranyosság a Mummy Dust, ami egy oszladozó múmiát állít csatasorba. Persze nem csak támadó jellegű varázslatok vannak, pl.: az Epic Mage Armor +20 AC-vel kifejezetten védővarázslatnak mondható. Ezek csak a legérdekesebbek, ám a legnehezebben megszerezhetőek, hiszen mindegyik 21. szinthez van kötve.L

Értékelősdi

A grafikától nem vágtam hanyatt magam, mondjuk már az eredeti NWN megjelenése idején sem veszélyeztetett egyetlen más konkurenst sem ebből a szempontból, értem ez alatt a majdhogy nem funkcionális grafikát. Na jó, azért bedobtak a fiuk egy új kameraállást, ami viszonylag jól és kényelmesen használható, és lehet zoomolni is vele. Aztán itt van még a fejlesztők nagy büszkesége, az „ég-effekt”, ami az alkonyat-pirkadatváltozásokat óhajtott szavatolni. Igen, el kell mondanunk, kellemes lett, csak hát a föld alól ebből vajmi kevés látszik, már pedig azok a fránya goblinok nem hajlandóak előjönni onnan, így nekünk kell lemennünk oda, ergo kb. nem sokat élvezünk majd ezen újításból… Állítólag teljesen újramodellezték a karakterek mozgását, hitelesebbé téve így azokat, áldásom rá, úgy látszik csak én vagyok vak, én nem vettem észre. Történt ez annak jegyében, hogy sokan viszont észrevették az előző részekben, hogy ez milyen bénán néz ki. Természetesen ismét több poligont használtak a szereplők megformálásához, így ezek is egy kicsit jobban néznek ki, ezt viszont már én is észrevettem. :D Hangok terén nem sok újítás történt, sajna. Én is imádom, ahogy a varázslók kántálnak, mielőtt elsütik a kis varázslataikat, de hogy ebből is csak 3-4 fajta legyen még mindig, az azért kevés. Mennyivel jobb lenne, ha minden varázslathoz külön szöveg tartozna. :D Olyan nagy kérés ez??? :D A játszhatóság természetesen remek, mint eddig is volt, hangulat ott van, talán csak az első modul lehet egy kicsit unalmas a már említett „elmegyek-oda-legyakom-a-goblint-visszajövök” metódus miatt, ám később jobb lesz, bízhattok benne! :D Amiért ennyi pontot érdemel, az az, mert az Epic cuccok nem olyan jól használhatóak, mint annak tervezték őket, meg különben is, ez nem egy új játék, ez csak egy kiegészítő! :D

Ui: Köszönettel Tartozom Kabai Mátyás barátomnak, aki nagyban segítségemre volt a cikk elkészítésében!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...