Quake II Enhanced teszt

Link másolása
1997 karácsonyát sosem fogom elfelejteni. Szüleink jóvoltából akkor kaptuk meg öcsémmel és húgommal az első közös számítógépünket, amin mára már klasszikussá vált címek tömkelege várta, hogy felfedezzük őket.

Mai szemmel nézve persze megmosolyogtató a 233 Mhz-es Pentium 2-es szörnyeteg, ami mellé beszuszakoltak még 16 MB RAM-ot, valamint egy 3Dfx Voodoo videókártyát, de akkoriban ez bőven elég volt ahhoz, hogy a korszak nagyjai komolyabb probléma nélkül elfussanak rajta a maximális 1024x768-as felbontáson. Az a csoda pedig, ami akkor várt minket, miután elindult a Windows 95 operációs rendszere egyszerűen leírhatatlan volt. Az asztalon és a start menüben játékok sokasága sorakozott, méghozzá a legkülönfélébb műfajokból és bár akkoriban még fogalmunk sem volt arról, melyik micsoda, mi minden bátorságunkat összeszedve egymás után pakoltuk bele az írott CD-ket a meghajtóba, nehogy lemaradjunk akár csak egyről is. Fifa 98, Need for Speed 2 SE, Star Wars Jedi Knight: Dark Forces II, Croc és Hexen II szerepelt a listán, de végül a legutolsó játék volt az, ami mind közül a leginkább beszippantott minket. Ez pedig nem volt más, mint az id Software nevével fémjelzett Quake II.

Azt azért gyorsan szeretném leszögezni, hogy mi akkor már tudtuk, hogy mi fán terem a Quake, hiszen pár hónappal korábban egy ismerősünknél láttuk az első részt, igaz, akkor még hangfal nélkül, ami miatt az élmény nem volt teljesen tökéletes, de így is első látásra beleszerettünk ebbe a fantasy-ba oltott pokoljárásba. Ezt követően gondolom mondanom sem kell, hogy a második rész elindítását követően igencsak meglepődtünk, hiszen ugyan az FPS nézet megmaradt, a középkori miliő helyett azonban egy teljesen új, jövőben játszódó körítést kaptunk, ahol az emberek élet-halál harcot vívnak az őket elnyomó strogg-ok ellen. Ha szigorúan nézzük, akkor a történet szempontjából ez a valódi kezdet, hiszen a fejlesztők itt fektették le az általuk teremtett világ alapjait, amit aztán csak jó pár évvel később, a negyedik részben vittek tovább. Mi ebből természetesen akkoriban nem sokat fogtunk fel, hiszen angoltudás hiányában csak annyit láttunk, hogy ezúttal más környezetben és sokkal szebb grafika mellett kell halomra ölni a robotikus ellenfeleket, miközben próbálunk keresztülvergődni a labirintusszerű helyszíneken a következő pályára.

Ez pedig még az egyszerűbb játékmenete ellenére is hihetetlen élmény volt, amit most szerencsére újra megtapasztalhatunk, méghozzá eddig még soha nem látott pompájában. Az idei QuakeCon-on ugyanis a semmiből (voltak azért árulkodó jelek) bejelentették a Quake II Enhanced kiadását, sőt, a megjelenéssel sem tétlenkedtek, hiszen rögtön ezután már elérhetővé is vált az alaposan felpimpelt változat. Kibővített HUD-ban, feljavított átvezetőkben, dinamikus fényekben és sokkal szebb, jócskán finomított animációkban gyönyörködhetünk, méghozzá akár 4K-s felbontásban, szélesvászonnal megtámogatva. A ray tracing ugyan kimaradt a felhozatalból, viszont ezen kívül minden mást megkapunk, sőt, pár effektet bekapcsolva akár még az eredeti grafikát is visszavarázsolhatjuk, ezáltal növelve tovább a nosztalgiafaktort. Mondjuk ez utóbbi inkább csak jópofa, mintsem hasznos, mivel a felújított verzió mellé ingyen megkapjuk az eredeti, a mai napig moddolható verziót is, amit a Steamen keresztül bármikor elindíthatunk.

És ha már itt tartunk, akkor bizony bőven lesz majd mit elindítani, ugyanis nemcsak az alapjátékból kapunk kétféle verziót, hanem a hozzá megjelent kiegészítőkből is (The Reckoning és Ground Zero), sőt, grátiszként még hozzájuk csapták a korábban kizárólag csak Nintendo-ra megjelent Quake II 64-et, valamint egy teljesen új expanziót is. Utóbbi a Call of the Machine névre hallgat és az a Machine Games áll mögötte, akiknek többek között az újragondolt Wolfenstein játékokat is köszönhetjük. Azt hiszem, ahhoz kétség sem férhet, hogy ez a valaha készült legdefinitívebb Quake II élmény (megannyi kisegítő lehetőséggel megtámogatva), ráadásul mindezt akár többedmagunkkal is átélhetjük. A szokásosnak mondható és az eredeti verzióból visszatérő, egyszerre maximum 16 fős PvP játékmódok mellett (kapunk bot támogatást is, amit bekapcsolva rögtön feltűnhet majd a feljavított AI) ugyanis lesz lehetőségünk kooperatív játékra, méghozzá online és offline egyaránt. Utóbbinál egyszerre 4-en küzdhetünk meg a strogg-ok erői ellen és a cross-play-nek hála az sem gond, ha a többiek más platformon keresztül szerezték be a játékot.

Azt hiszem most érkeztünk el a leglényegesebb ponthoz, a játék árához, hiszen egy régebbi klasszikus cím felújításának sikerét nagyban befolyásolja a tartalom mellett az, hogy mennyire fog vastagon a kiadó tolla. Szerencsére itt ilyenről szó sincs, ugyanis a Quake II Enhanced verziója (ami ahogy fentebb már említettem, tartalmazza az eredeti változatokat is) kemény 10 euróba kerül, ráadásul emellett még bekerült Gamepass-be, sőt, ha Steam-en, vagy GoG-on már megvásároltad korábban az előző kiadások bármelyikét, akkor ingyen megkapod az egész csomagot, ami a kiegészítők mellett tartalmaz még egy id Vault névre keresztelt kis extrát is. Itt tulajdonképpen a fejlesztés hátterébe tekinthetünk bele megannyi koncepció rajzon és egyéb hasznos információkon keresztül, ezáltal ismerve meg még jobban a Quake II borzalmas, de egyben mégis csodálatos világát.

Ezek után nem is lehet kérdés, hogy a Quake II Enhanced változata egy eddig is tökéletes játék még tökéletesebb kiadása, ami az eredetihez hasonlóan ismételten egy megkerülhetetlen alkotás lett a maga nemében. Hiába kapunk ugyan „csupán” egy remastered-et a képében, egész egyszerűen nem lehet belekötni, mert minden a helyén van. Nálam ez újból szerelem volt „első” látásra és amint kezdetét vette a feljavított bevezető videó, valamint megszólaltak a háttérben a Sonic Mayhem által komponált zúzós riffek, én újból egy 10 éves kissrácnak éreztem magam, akit 1997 karácsonyán egy életre megfertőzött a videójátékok szeretete. Természetesen számomra a nosztalgiafaktor hatalmasat emel az élményen, de ha lehántoljuk róla az ebből fakadó többletgyönyört a Quake II Enhanced akkor is egy olyan alkotás, ami minden valamirevaló, magát játékosnak tartó ember virtuális polcán ott kell, hogy díszelegjen, hiszen ez a játék nem kevesebb, mint egy szelet történelem. 

A Quake II Enhanced kiadás augusztus 10-én jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, Nintendo Switch-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.

10.
10.
delphijos
#9: Nincs kedvem vitázni, elég nagy fiú voltam akkoriban.

“Ez akkor kifejezetten szarnak számított. "Nincs" 3D gyorsítás, Covington Celeron (nincs L2 cache), és mégis kapott 32MB RAM-ot”

Pont a többi alkatrészen spóroltak. A 64 98-ban EXTRÉM volt, “halandó” ember nem engedte meg magának hogy “feleslegesen” erre költsön , ha volt pénze, akkor jobb 3D VGA-t vett, a 32 tényleg mindenre IS elég volt.
9.
9.
Heldengeist
#8: A 64 high-end volt, de volt, viszont a 16 meg PII és Voodoo mellé kevés. A 32MB már elég általános volt. 98-ban már videokártyák jelentek meg, amiken 16MB RAM volt (Voodoo Banshee június, Riva TNT június, Rage 128 VR/GL augusztus). A legtöbb játék minimum gépigénye már megkövetelte a 16MB RAM-ot (vagy többet, pl. a Quake II 24MB-ot) és akkoriban a minimum nem azt jelentette, hogy stabil 30fps a legnépszerűbb felbontásban.

A 90-es évek második fele pont az az időszak volt, amikor a memóriaárak leestek és nagyon gyorsan eljutottunk 8/16MB-ról 64/128MB-ra. Mire eljutottunk oda, hogy PC-66 SD-RAM, addigra a 32MB már mainstream volt.

Ezt egy 1998-as 576Kbyte magazinból fotóztam:
https://ibb.co/C8kNtW5
Trans-Am Devil PII turbo számítógép. Ez akkor kifejezetten szarnak számított. "Nincs" 3D gyorsítás, Covington Celeron (nincs L2 cache), és mégis kapott 32MB RAM-ot.

A Balati Computer iskolakezdős gépe 1998-as gamer szemmel szintén elég gyenge. Pentium 120 MHz (nincs MMX), S3 Trio64 (valószínű 2MB), de még ez is kapott 16MB RAM-ot.
8.
8.
delphijos
#7: Még 98-ban is sok az a 64 amit írtál először…..
7.
7.
Heldengeist
#4: Kérdőjelezz, de a cikk is (19)98-as időkről szól ('97 karácsonyán vásárolt Pentium II alapú gép). Nyilván magának a W95-nek és a 95-96-os játékoknak elég 16MB RAM. 1998-ban Voodoo és Pentium II mellé viszont elég életszerűtlen, és 16MB már az 1998-as játékoknak is bít szűkös lenni.

Talán egyszer majd összedobok egy a cikkben szereplőhöz hasonló gépet és megkergetem az 1998-as húzócímekkel.
6.
6.
Low Noise
Annak idején végig játszottam, az összes kiegészítőjével együtt, nem látom értelmét miert kellett ezt elővenni, inkább csinálnának egy új részt.
5.
5.
delphijos
#4: Pontosan. Win 95 idején a 8 mega volt viszonylag normális, sőt, a fejlesztés kritikus pontja volt hogy 4 megával is elfusson , mert sokaknak még 8 se volt. 95-ben 64 giga ? Szerintem te vagy eltévedve... A Voodoo1 felbontás az viszont igaz , de az meg csak 96-ban jött , a QII 97-ben a V2 meg 98-ban. A W95 megjelenése idején szoftveres 3D volt.
4.
4.
logic5
#1: Én meg téged kérdőjelezlek meg, mert Win95-nél 16Mb ram, mindenre IS elég volt. Amiről te beszélsz, az már a 98-as korszak....
3.
3.
Májkül
#1: Ez a baj a nosztalgiával, hogy megszépíti az emlékeket
2.
2.
crytek
Quake IV-el kezdjenek valamit végre
1.
1.
Heldengeist
Nem akarom megkérdőjelezni az emlékeidet, de... meg fogom. Erősen kétlem a 16MB RAM-ot. Windows 95 plusz a korszak nagyobb címeihez képest nagyon-nagyon szűkös. Szerintem inkább 64 MB lehetett az, de nagyon minimum 32 és a videokártya volt 16.

Annál is inkább, mivel a Voodoo (1) nem támogatott 640×480-nál magasabb felbontást, 1024×768-hoz minimum Voodoo2 SLI (szólóban 800×600 a plafon) vagy Banshee kellett, vagyis a 16MB-os kártya Voodoo Banshee lehetett. Bár mindkettő '98 közepefelé jött, úgyhogy nem kaphattad meg '97 karácsonyra. Talán a felbontásra emlékszel rosszul vagy az évre?

Egy Pentium MMX 233-at már sokkal életszerűbbnek látok 16MB RAM-mal és Voodoo-val (lásd. kettővel ezelőtti blogom: https://www.gamekapocs.hu/tag/heldengeist/blog/11890/agyon_szarra_ver_mindent_brutalizator_mk_i).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...