Dallas - sorozatajánló

  • Írta: Daks
  • 2012. augusztus 30.
  • dallas, sorozat, tv
Link másolása
Harc az olajért, a hatalomért, a pénzért. Mocskos világ ez, ahol csak a legerősebbek győzhetnek, a Ewingok visszatértek, az RTL Klub elkezdte vetíteni a sorozat legújabb évadát. S hogy mire számíthatunk a következő nyolc hétben? Azonnal kiderül!

A Dallas minden idők legnagyobb filmsorozata. Generációk nőttek fel, és öregedtek vele, mocskos üzleti fogások, botrányos magánélet, vesztegetés, csalás, háború, a családnak kijutott minden jó és rossz a sorstól, az olajszakma nem az a hely, ahol könnyű elkerülni mindezt. Az 1978-91 között vetített dráma több kisebb folytatás és film után pedig most újabb mérföldkőhöz érkezett, a Ewing testvérek megöregedtek, helyüket az új generáció vette át.


Southforkban csend és béke honol. Bobby és Ann a milliárdos nyugdíjasok gondtalan életét éli, miközben Jockey egy öregotthonban igyekszik kipihenni vereségének kínzó fájdalmait. A családot a gyerekek hozzák össze. Johnny és Christopher keményen igyekszik megvetni lábát a szakmában, s újra felemelni a Ewing nevet a legnagyobbak közé; előbbi olajat fúr, utóbbi pedig alternatív energiaforrásokban gondolkozik. A Southfork alatti, korábban feltérképezetlen olajmező hatalmas sikerrel kecsegtet, de a másik munka sincs már messze az áttöréstől, a Ewing Energy emberei Kína partjainál kísérleteznek metánbányászattal, csak az utolsó finomítások vannak hátra.


Az öregek árnyékában élni nem egyszerű feladat. Meg kell felelni a névnek, és az elvárásoknak, Bobby tisztességre nevelte a fiát, Jockey pedig szeretné, ha utódja is olyan dörzsölt lenne, mint ő volt fénykorában. A konfliktust pedig éppen ez okozza. A két fiatal képtelen elfogadni a másikat, munkájuk célegyenesében pedig apjukhoz fordulnak segítségül, akik csak tovább mélyítik a kettejük közti szakadékot.


Bobby nem csak, hogy megtiltja a Southfork alatti olajfúrást, de magát a farmot is el akarja adni, hogy támogassa a metánbányász vállalkozást. Jockey természetesen ezt nem hagyja, és fia oldalán hazatér, követelve örökségét, de hogy a családi dráma még feszélyezettebb legyen, bemutatkoznak a fiúk barátnői is. Elena most Johnny menyasszonya, de korábban Chrissel járt, kinek oldalát jelenleg a szépséges Rebecca ékesíti, a fiú vissza-vissza kacsintgat korábbi szerelmére, a kettős játéknak sosem volt jó vége, idő kérdése csak, hogy kitörjön a vihar.


Ray és Lucy boldogan fordítja mindennapjait a családi vagyon rájuk eső részének elköltésére, de Cliff is nyugdíjas már, csendben számolgatja a millióit valahol Las Vegasban. Samantha fejében viszont még csak meg se fordult a visszavonulás. Kirobbanó formában van, cége gazdag és sikeres üzletasszonnyá tette őt, továbbá készül a texasi kormányzósági választásokra is, politikai karrierjének egyedül családja tehet keresztbe. A múlt emléke bárdként készül lecsapni fejére, a bukás előszeleként pedig ott van még az öregek, és fiaik közötti háború egyre csak sokasodó szennye is.


A régi ismerősök visszatértek hát, de jutott szerep az újaknak is. Tommy Sutter egyre közelebb kerül a családhoz, a nővérének, Rebeccának köszönhetően, Jockey sáros ügyeit bizalmasa, Bum intézi, a farm eladásánál pedig feltűnik a színen egy titokzatos, kiszámíthatatlan nő is. Marta Del Sol a tűzzel játszik, mikor a Ewing fiúkból próbál hasznot húzni, az olajszakma maffiaeszközöktől sem megriadó rosszfiújaként a venezuelai származású Vincente Cano mutatkozik be, akit pedig családi, és üzleti szálak is fűznek a főhőseinkhez, az nem más, mint Harris Rayland. Ő pályázik a Southfork alatt lévő nyersolaj szállítási feladatira, nem mellesleg pedig Bobby feleségének, Annek a korábbi férje ő.


Az új színészek kiváló munkát végeznek. A Johnny és Christopher karakterét magára öltő Josh Henderson és Jesse Metcalfe újonc még Southforkban, Larry Hagman és Patrick Duffy nagyapaként simán lejátssza őket a színről, de ahogy telnek az epizódok, úgy rázódnak bele ők is a jó és rossz testvér szerepébe. Az Elenát játszó Jordana Brewster, és a Rebeccát alakító Julie Gonzalo hasonló helyzetben van, az öregekre szívesebben figyelünk, mint rájuk, szerepük hamar felértékelődik azonban, mikor kiderül, kik ők, és a Mrs. Ewing név ereje mire is képes valójában. S hogy ki az én kedvencem? Természetesen Ken Kercheval, vagyis Cliff Barnes, kinek puszta feltűnése is majd kiugrasztja Jockey szívét a helyéről, öröm nézni az újabb csatározásukat.


Féltem tőle, hogy az új Dallas már nem hozza a régi filmek hangulatát, tévedtem azonban. Izgalmas, cselekményes és fordulatos lett a tíz részből álló első évad, olyan cliffhangerekkel, amire senki se számított. A filmet továbbra is az öregek teszik naggyá, a készítők azonban lassan, de biztosan kezdik átjátszani a főszerepet a fiataloknak, régi sebeket tépnek fel, és új viszályokat kezdenek, igazi Ewingok.


Eredeti ötlet: David Jacobs
Szereplők: Josh Henderson, Jesse Metcalfe, Larry Hagman, Patrick Duffy,
Jordana Brewster, Julie Gonzalo, Brenda Strong, Linda Gray, Callard Harris,
Leonor Varela,Kevin Page, Carlos Bernard, Glenn Morshower, Mitch Pileggi,
Marlene Forte, Charlene Tilton, Steve Kanaly, Ken Kercheval
Magyar hangok: Szabó Máté, Varga Gábor, Reviczky Gábor, Csankó Zoltán,
Huszárik Kata, Vándor Éva, Pápai Erika
Írta: Cynthia Cidre, David Jacobs, Bruce Rasmussen, Robert L. Rovner
Zene: Rob Cairns, Jerrold Immel
Készítette a Warner Horizon Television
Amerikában vetíti a TNT, Magyaroszágon az RTL Klub

IMDB értékelés: 7.5
Gamekapocs értékelés: 9.0

68.
68.
amd33
#30: Teljesen egyet értek én se számítottam rá hogy ilyen jó lesz de kellemesset csalódtam!
62.
62.
Bhse
#12: Az eredeti Dallas legnézettebb epizódját 41,7 millió háztartásban nézték Amerikában, ezzel akkor minden idők legnézettebb sorozata volt az országban. Nem csak Magyarországon volt kultsorozat...

http://www.huffingtonpost.com/2010/02/08/most-watched-television-b_n_453930.html?slidenumber=IYQIuEadHso%3D&slideshow#slide_image
60.
60.
szuja
#42: ebben nincs igazad, mert én 15 éves fejjel mind a 2 részt élveztem, és folytatni is fogom.
59.
59.
SLi
#51: Ó mester, légy kegyes és oszd meg velünk, porban térdeplő halandókkal, végtelen bölcsességedet, mond meg mit lehet és mit nem lehet lehozni az oldalon.
58.
58.
Daks
#57: Még egy kis OFF. Gyerek voltam én is. De azt tudom, hogy a kommunizmus nem 1 nap alatt alakult demokráciává, kapitalizmussá. Főleg nem társadalmi szinten. A 60 év elzártság után még a mai napig tanuljuk a nyugati életet, rossz példát kapunk apáinktól, nagyapáinktól, hibás gondolkodás, hozzáállás rögződik még mindig. Meg kell történnie egy teljes generációváltásnak, hogy azt mondd, Európához tartozol.
56.
56.
southbronx
Én nem divatból fikázom ezt a sorozatot,/ úgy mint sokan mások tisztelet a kivételnek./
Hanem a sorozat minőségét! A rendezést a vágást, a szinészi alakításokat, a fényképezést...
A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra.
De akkor is 9 pontot adni erre a középszerű,hatásvadász,közhelyes, silány sorozatra erős túlzás.
5 pont, de azt is azért mert a két régi szereplőt beleírták
55.
55.
Raam989
#54: Ez a #52-re ment volna, de az #53 is megérdemli... :D
53.
53.
tupaccc
48. a hivatalos vége ez volt, de rengeteg rajongó háborodott fel ezen, és végül aztán Jockey visszatért. Elég hülye részek voltak azok, és egy stílusú sorozathoz szerintem se illett az ilyen ördögös lezárás. Ez nem Final Fantasy :-D
52.
52.
BrendOoN
#48: Nem mutatták, hogy meghal. A végén bejön Bobby és azt mondja hogy "Úristen!" Rá X évre kijött a Dallas mozifilm, a legelején Jockeyt temettték, de kiderült hogy nem halt meg, és elment a saját temetésére is, vagy valami hasonló. :)
51.
51.
goblinfing
Ez aztán a gamekapocsra tartózik baszod..
50.
50.
Extol
Én anno is láttam elég sok részt, ennek ellenére azt mondhatom csak: Úristen!!!
49.
49.
Bako
#48, tipikus filmes trükk, nem láttuk hogy öngyilkos lett, csak azt hogy a fejének szegezte a pisztolyt, utána vágás és már csak a dörrenést lehetett hallani :)
48.
48.
Raam989
Jockey nem lett véletlenül öngyilkos az eredeti sorozat végén? Nekem valami olyasmi rémlik gyermekkorom hajnaláról, hogy Jockey találkozott a Halállal, aki megmutatta neki, hogy milyen lett volna az élet nélküle és milyen lesz nélküle a későbbiekben. Ekkor az öreg rájött, hogy mekkora ganaj volt mindvégig és kínjában főbe lőtte magát. Emlékeim szerint ezzel lett vége a sorozatnak anno, aminek én borzasztóan örültem, mert herótom volt tőle, hogy szüleim egyfolytában ezt nézték... :D
47.
47.
DevilGamer
Jó, de én maradok az Odaát-nál! :P
40.
40.
BrendOoN
Meccs előtt az első részt végig, a másodikat meg félig néztem. Bejött. Számomra sokkal jobban bejött mint a régi.
39.
39.
2pacal
9pont erre?
A régiek tényleg egész jók voltak,de ezek tele vannak unszimpatikus karakterekkel...
Leszedtem anyuméknak az első 8 részt azt a 4.részig bírták nézni,pedig ő elég nagy Dallas fan...
Ha ez 9 pont akkor a Walking Dead,Awake,Trónok Harca 13pontot érdemel...
38.
38.
giga321
Maradok a Castle-nel azt még szeretem is és kb csak ezért nézek tv-t keddenként semmi másért.

http://www.gamekapocs.hu/tag/giga321/blog/3164/marconan_jokepu_ember_vagyok_d

egy kis reklám ha megengedik hehe.
37.
37.
SLi
#34: az első évad 10 részes, ezt kezdte el adni az RTL most, Januárban kezdődik a második évad Amerikában az első 5 résszel majd nyáron folytatódik a maradék 10 résszel.Ez azt jelenti, hogy a második évad vége csak valamikor 2014-ben érkezik az RTL klubbra.
36.
36.
kulabácsie
Dallas bekaphatja....Dr.Houset néztem :)
35.
35.
Cooper911
Olyan mint a remake játékok. Szép, szép, jó jó, de már nem üt akkorát mint régen.
Aki nagy rajongója volt a réginek annak ajánlom, mert egyeltalán nem rossz, de engem nem vett rá, hogy hosszútávon nézzem.

Off:
A Big Bang Theoryt le sz@rozni na ekkora ökörséget is rég olvastam. Belenézett. Bruháháháááá!
34.
34.
Jinbobo
Végre egy sorozat, amit ismét örömmel nézek! Imádtam a régit is, úgyhogy ez az uj, tényleg érdekel. Meg is néztem az első két részét, tetszett, én biztos fogom nézni a további részeit.
Vajon ez is 360 részes lesz?:)
33.
33.
szcsaba1994
Lehet, hopgy jó sorozat, de engem valamiért nem tud érdekelni. Jó, mikor az első széria megszűnt én akkor még nem is születtem meg, de ha valamit 13 évig húznak, adnak hozzá 2 filmet és még egy folytatás-remake-t is csinálnak hozzám, az nekem már lehúzás szagú. Ez alól kivétel a Ki vagy, Doki, ami 49 éve fut, de a mai napig a legjobb sci-fi sorozat. Csak sajnos Magyarországon nem vetítik az új részeket.
A magyar nézőknek csak BK, JR kell, nem a minőségi sorozatok. (A nézettésgi adatok szerint)

Örülök, hogy az M1 levetít pár újabb, jófajta szériát is (mint a Once upon a time). Kezdem megkedvelni a köztévét
30.
30.
hakydakillah
26. ez a trend manapság. Ha valakinek valami nem tetszek, az azonnal szar, képtelenek tiszteletben tartani a másik ízlését, egyszerűen böki a csőrüket, ha másiknak az a bizonyos dolog mégis bejön. Szarozás helyett nehéz azt mondani, hogy - nem az én világom, köszönöm.

5. van pár utalás a régi részekre, de szerintem nem gond. A régi szereplők is csak addig lesznek, amíg beindul a sorozat. Én nem éreztem tegnap, hogy nagy szükség lenne a régi részekre, pedig láttam anno szinte mindet. Igaz az is, hogy szinte semmire nem emlékszem, max a rohadtul elcseszett végére... :-D

Amúgy nekem nagyon bejött, nem vártam, hogy ennyire hangulatos lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...