Rambo III visszatekintő kritika

Valószínűleg még maga a nagy Sylvester Stallone sem számított arra, hogy 1985-ben a Rambo II akkorát megy majd, hogy nem csupán több pénzt hoz, mint elődje, hanem világszinten konkrétan megkétszerezi annak, önmagában véve is megsüvegelendő bevételét. Az ellentmondásos politikai üzenetet tartalmazó és ezért a kritikusok által csúnyán földbe döngölt folytatás az év második legsikeresebb filmje lett, így hát nem volt kétséges a harmadik felvonás sem, amelyre összesen 63 millió dollárt (az első két rész büdzséjének majdnem a dupláját) költöttek. Ez akkoriban rekordösszeg volt, de hát amekkora popkulturális hatást váltott ki Rambo izomkolosszus, hadseregpusztító alakja a nyolcvanas évek közepén, teljesen magától értetődött, hogy a Rambo III gőzmozdonyába egy komplett vagyont kell belelapátolni, ahogy az is, hogy a filmmel őrületes pénzeket fognak majd keresni.

A producerek, köztük Andy Vajna apánkkal az élen teljes nyugodalommal dörzsölték a tenyerüket, és végeredményben a Rambo III premierje után ismét meglepődtek – csakhogy ezúttal fordítva. Amíg a második felvonásnál a hatalmas siker érte őket váratlanul, addig a harmadiknál a szép nagy bukás, ami 1988-ban tényleg felért egy kijózanító arculcsapással, utólag visszatekintve azonban már tisztán látni, hogy lényegében borítékolható volt a zakózás.

A Rambo III kifejezetten rossz csillag alatt született: egyik oldalról az akcióhősök következő generációja (Van Damme, Seagal, stb.) vitt be megsemmisítő pörgőrúgásokat, a másik oldalról pedig a földhözragadtabb, főszereplőiket már nem az izmok, hanem a coolság és a sebezhetőség mércéjéhez igazító akciófilmek (Halálos fegyver, Die Hard) támadtak, amelyek alapjában véve sem kedveztek a Rambo-szerű egydimenziós héroszoknak. És akkor a megváltozott igények mellett az évtized végére szintén jelentős változásokon átment világpolitikai légkörről még nem is beszéltünk, ami aztán tényleg megpecsételte a vietnámi veterán harmadik bevétését.

Ugyanis akkoriban a hidegháború a végéhez közeledett, a világ két nagyhatalma közötti versengés enyhülni kezdett, a Gorbacsov-féle peresztrojkának köszönhetően pedig a Szovjetunió sem volt már akkora ellenség, mint hajdanán. A film középpontjaként funkcionáló afganisztáni háború (ami egyébként tíz hosszú évig tartott és kardinális szerepe volt a Szovjetunió összeomlásában) alig érdekelt már valakit, és a filmipar sem volt rest a maga módján reagálni az egyre barátibb viszonyra (ne feledjük, szintén 1988-ban került mozikba a Vörös zsaru, amiben Arnold Schwarzenegger abszolút pozitív orosz rendőrtisztként egy amcsi kopóval haverkodott).

Szóval Rambo a nyolcvanas évek végére abszolút divatjamúlttá vált, ám ahogy a legtöbb régi filmet, úgy a harmadik epizódot is jócskán felértékeli a nosztalgia részrehajló, gyermeki lelkesedéssel átitatott szemüvege. Ma már tényleg nem készülnek ilyen mozik, és hiába próbálják megidézni ezt az időszakot, néhány nagyon-nagyon-nagyon-nagyon ritka kivételen kívül rendre csúfos kudarcot vallanak velük. Mert ezek a filmek saját koruk acélba égetett kőkemény lenyomatai, csak akkor és csak ott működtek, abban a közegben és berendezkedésben, amiben készültek. Ezt leutánozni lehetetlen, és ami harmincöt évvel ezelőtt maximum egy gigaköltségvetésű bugyuta akciómozinak számított, az ma már egy letűnt korszak fényesen ragyogó bájos relikviája (állítom, Magyarországon az összes Rambo-film közül messze ennek van a legnagyobb kultusza).

A Rambo III mindezen felül a boldog nyolcvanasok izomagyú akciófilmjeinek totális esszenciája, egyszerűen tényleg benne van minden, ami jellemző volt a műfaj akkori termésére. Mindent a végletekig túltolnak benne, amit csak lehet, és noha akkor nyilván még nem lehetett tudni, de az alkotás összességében egy jó ideig kövér pontot tett a tesztoszteronszagú izomkolosszusok aranykorának a végére is.

A Rambo III a második rész elemeit húzza elő újra a kalapból, és bár az akciójeleneteken eléggé érződik egy James Cameron-szintű forgatókönyvíró hiánya, a struktúrát és a látványt tekintve néha-néha valóban sikerül rálicitálni az előző felvonás csihi-puhijaira. Rambo most legjobb barátját, Trautman ezredest húzza ki a pácból, sziklák lebontása helyett egy thaiföldi kolostorban tengeti mindennapjait, szabadidejében pedig illegális bokszmeccseken vesz részt, ahol botokkal veri szét az aktuális ellenfelét. Jön a szokásos lelkesítő beszéd az öregtől (még egy vérgáz szobrász-hasonlattal is előáll, hogy meggyőzze a fiát – senki se aggódjon, a továbbiakban is bőven lesznek még ehhez hasonló feledhetetlen aranyköpések), és miután hősünk nemet mond, Trautman egyedül indul el a küldetésre, hogy aztán Rambo vesse be magát egy teljes szovjet zászlóalj ellen.

A dzsungeles, párás, fülledt vietnámi helyszínt Afganisztán aranysárga, kopár sivataga, égbe magasodó hegyei és hanyag módon összetákolt katonai bázisai váltják, Rambo pedig már-már félistenné lényegül át az ellenség és a közönség szemében egyaránt. Soha nem téveszt célt, akár gépfegyverrel, akár késsel, akár az ikonikus robbanónyilaival (itt már egy repülő alkalmatosságot is szétzúz vele), vagy puszta kézzel nyomul, mindig ő nyer. Nem fogja már sem golyó (bár az egyik jelenetben konkrétan egy fél gerenda áll bele az oldalába, aminek a sebét aztán puskaporral égeti ki – de valljuk be, ez neki csak egy sima hétköznap), sem gránát, sem pedig helikopter. Úgy osztja a halált, mint Halloweenkor a csokit szokás (a film 1990-ben a maga 108 brutális áldozatával még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült), az emberek legyekként hullanak körülötte, ám ő minduntalan feláll, leporolja magát, és tovább rohamozza az ellent. Már a második rész is nevetségesen túldimenzionálta a karaktert, de a Rambo III egyenesen szuperhősi magasságokba emeli a főszereplőt.

Ehhez remekül asszisztálnak a parádés egysorosok (megkockáztatom, a franchise legemlékezetesebb, legvadabb beszólásai ebben az epizódban hangzanak el), valamint a már említett, jócskán túlvezérelt akció-szekvenciák. Tömegmészárlás az afgánok rejtekhelyén (Rambo ötven méteres körzetében kb. mindenki meghal, csak Rambo nem), a szovjet bázis leamortizálása, a kötelező helikopteres harc, a nyilas hentelés a földalatti barlangrendszerben, a birkózás a benga orosszal, majd végül a hab a tortán, egy hatalmas, epikus csatajelenet, amelyben Rambo tankkal rohan bele a főgonosz helikopterébe. És természetesen túléli. A gonosz ismét elnyeri méltó büntetését, hősünk dzsipen száguld el a naplementébe barátjával az oldalán, és egy újabb nép lehet hálás John Rambónak. Az utókor a megmondhatója, azért elég ügyesen ellesték tőle a trükköket.

Ugyanis amellett, hogy a Rambo III iszonyatosan szórakoztató, adrenalinpumpáló akciómozi, ma már kifejezetten vicces, mi több, egyenesen ironikus vetülettel bír. A sztorit mindenki ismeri: miután 1989-ben a szovjetek kivonultak Afganisztánból, a mudzsahedinek egy sor próbálkozást követően sem tudtak megállapodni egymással, aminek köszönhetően polgárháború alakult ki az országban. Aztán a szeptember 11-ei terrortámadások után (mivel a mudzsahedinek több ponton is kötődtek a tálibokhoz), az amerikai propaganda hősök helyett már ellenségként tekintett az egykori szabadságharcosokra (lett is volna mit magyaráznia az alkotóknak, ha a film azzal a befejezéssel kerül a mozikba, amiben Rambo ottmarad harcolni az afgánokkal). A harmadik rész így nem csupán retro akció-klasszikusnak felel meg, hanem tökéletesen képet az USA politikájának sajátságos működéséről is.

Ennek fényében a Rambo III ma már kifejezetten nevettető, de a legnagyobb történelmi gyomrost mégis az a párbeszéd adja, amikor egy mudzsahedin harcos ecseteli főhősünknek, hogy az afgán népet még senkinek sem sikerült legyőznie, mert ez a nép erős és halhatatlan. És hát, azóta Rambóék is rájöttek, hogy tényleg…

Gamekapocs értékelés: 7

Rendező: Peter MacDonald
Producer: Buzz Feitshans
Forgatókönyv: Sylvester Stallone, Sheldon Lettich
Szereplők: Sylvester Stallone, Richard Creena, Kurtwood Smith, Marc de Jonge
Zene: Jerry Goldsmith
Operatőr: John Stanier
Vágó: James Symons, Andrew London, O. Nicholas Brown
Gyártó: Carolco Pictures
Forgalmazó: Tri-Star Pictures
Játékidő: 101 perc
Eredeti premier: 1988. május 25.
Hazai premier: 2023. április 27.