Felújítják az MDK2-t, finomítanak a nehézségen

  • Írta: fojesz
  • 2010. július 1.
  • Bejelentés
Link másolása
Az Interplay már jó ideje megszellőztette, hogy újra elővenné és felújítaná klasszikus címeit: legutóbb éppen az MDK2-t remake-jét jelentették be PC-re és Wii-re.
Az Interplay már jó ideje megszellőztette, hogy újra elővenné és felújítaná klasszikus címeit: legutóbb éppen az MDK2-t remake-jét jelentették be PC-re és Wii-re.

Ugrás a galériához

Bár az új verzióról egyelőre nem sokat tudunk, valószínűleg a restaurálással megbízott IdeaSpark Labs a grafika felújításával, illetve a szinkronhangok és zenék újrakeverésével kezdi meg a munkáját, utána pedig jöhetnek az egyéb extrák. Trent Oster, a Bioware néhai alapítótagja, valamint az IdeaSpark Labs kreatív igazgatója szerint az MDK2 rendkívül szórakoztató játék volt, és ezt a jó tulajdonságát semmiképpen sem akarják elszúrni a programnak, de egyúttal ez volt az egyedüli játék is, amely arra késztette a kollégát, hogy a kontroller csapkodásához kezdjen, ezért a nehézségen mindenképpen finomítanak majd. A felújított MDK2 PC-re és Nintendo Wii-re érkezik letölthető formában, várhatóan valamikor 2011-ben.

10.
10.
petyusa
Húúúú apám egyik favoritom

9.
9.
Sovereign
Ezzel de régen játszottam :D
8.
8.
rokakoma
7.
7.
JcGross
"...az Interplay Entertainment és a Beamdog digitális-elosztó fogott össze, hogy elhozzák nekünk nagyfelbontásban a csodás alkotást!" -.-
6.
6.
driftking15
ÁÁÁÁ NEEEE :D:D:DHATALMAS JÁTÉÉÉÉK :D:DNAGYON VÁROM
5.
5.
Horvi14
HÁÁÁ ilyen nincs!! kedvenc játékom volt! :D:D:D baszki alig várom =)
3.
3.
pjoco
Dokival mikor menni kell az valami nagyon nehéz! Végigjátszás nélkül rá se jönne az ember mit kombináljon mivel! :D Gyilkos kenyérpirító! Ez a játék egy klasszikus! Tuti végigviszem majd megint új grafikával!
2.
2.
XDannyL
JUPÍÍÍ

Imádom ezt a játékot!!! xD
1.
1.
K2 The Highest
Gyáááá! Mekkora játék, te jó isten:D Remélem nem b*sznak el semmit
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...