HWSW: Készpénz nélkül a Balaton Soundon

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 14.
  • Érdekesség
Link másolása
Tavaly a Balaton Soundon debütált a Metapay kártyás fizetési rendszere, ami a rendezvény ideje alatt kiváltja a készpénzhasználatot. Az elektronikus utalványként működő Metapay tavaly még csak opció volt, idén viszont csak ezzel lehetett a rendezvényen vásárolni, írja a HWSW.

Technikailag egyedülálló rendszer szolgálja ki a készpénzmentesítést, de a háttérből a felhasználók viszonylag keveset érzékelnek. A Balaton Sound tapasztalatai alapján a fizetési láncban szereplő minden résztvevő elégedett volt - a látogatók számára egyszerűséget, a kereskedőknek gyorsabb kiszolgálást és nagyobb forgalmat, a magyar Metapaynek bevételt, a Sziget Kft-nek pedig átláthatóságot és egy extra szolgáltatást hozott az új rendszer.

A Balaton Sound fesztiválon körülbelül 500 készpénzmentes fizetőhelyet alakítottak ki, ami nem azt jelenti, hogy ennyi kereskedő volt kint, a nagyobb pultoknál természetesen több terminált helyeztek el. Általában minden pénztárgép mellé került egy leolvasó, amik egyelőre még nincsenek összekötve magával a pénztárgéppel, így mindkét gépbe be kellett ütnie az összeget a pultosoknak, de még így is 5 másodpercre rövidült a fizetési procedúra. Ezzel szemben a készpénzes fizetés átlagos ideje akár 30-40 másodperc is lehet. Az eredmény kevesebb sorban állás, több szórakozás.

Érdekelnek, mik a fesztiválozók és a kereskedők tapasztalatai az új rendszer kapcsán? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

7.
7.
Roly
1-részt jó, mert míg máskor beálltál a sorba mattrészegen, és esetleg beadtad a 10ezrest, aztán "véletlen" 1000-ből adtak vissza, te meg megköszönted, akkor így jártál, most meg ezt nem csinálják meg.
másrészt szar, mint azt tapasztaltam, úgy úszik a lóvéd, mint a picsa. 4 óra alatt 8000 ment el..
6.
6.
Quent1n
#3: Szerinted ingyen van az egész és egy forintnyi pénzt se szednek el tőled pluszban? :)

Nekem tetszik a rendszer de ennek ára van, ami egy kólánál lehet, hogy nem tűnik fel de azért ott van. 1 kóla itt egy netes vásárlás ott, egy kártya tranzakció amott és azért szépen csöpög el a pénzünk. Tehát van igazság Optimus Prime szavaiban csak látni kell. Ezeket a dolgokat átalában nem elsősorban értünk csinálják ha nem járnának jól vele egy kicsit sem akkor nem hiszem csinálnák.
5.
5.
vinisoundz
A pultosok biztos nem kapnak egy fillér borravalót sem :) Amúgy jónak tűnik a kártyás rendszer.
3.
3.
JoHnNiEE
#2: Erre csak ennyit mondok, h kinek mi a fontos.
Ha beújítasz egy új PC-t illetve, konzolt x összegért, egy laikusnak az lehet lehúzás.
Más meg ink. elfesztiválozza közel ugyanazt a lóvét mivel úgy érzi az többet ad neki ennyi. Ebben a kártyás rendszerben mi a lehúzás neked hm?
2.
2.
Optimus Prime
...és még több pénz.
Az emberről lassan szívószállal szívják le a pénzét is mi örülni fogunk neki.
1.
1.
JoHnNiEE
Idén a Soproni VOLT fesztiválon találkoztam ugyanezzel a fizetési rendszerrel és nagyon kellemesen csalódtam vele :) Igaz h így a lóvé is jobban szalad le a kártyáról , mivel az ember a bukszája tartalmára mégis jobban odafigyel.
Nálam hihetetlenül sokat dobott az egészen. Nem volt az h 5 percet sorba kell állni a sörömért hanem odamegyek , kikérem, kiadja, pittyyy, és mehetek :D
Trollin' ON : Am a Sound meg ugy is csak az electros müanyagos düdörgőknek való :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...