Driveclub - vissza a tervezőasztalra

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 12.
  • Hír
Link másolása
A Driveclub megjelenéséről még mindig nem tudunk semmi hivatalosat, de legalább magáról a játékról hallani valamit: a Sony szerint visszaültek vele a tervezőasztalhoz, és nem akarják kiadni, míg el nem készül.

Scott Rohde, a Sony Worldwide Studios fejese az IGN-nek interjújában beszélt picit a Driveclubról - a játékról, aminek itt kellett volna lennie a PS4-gyel együtt, de végül eltolták a megjelenését idén tavaszra.


Hogy mi történt, azt nem tudjuk pontosan, de nagyon úgy néz ki, hogy azoknak volt igaza, akik szerint valami nagyon nem klappolt a Driveclubbal. Rohde azt mondta, hogy visszaültek a játékkal a tervezőasztalhoz, mert ha jelenlegi formájában adnák ki azt, akkor csak elriasztanák a játékosokat.

"Nem akarjuk kiadni a játékott azelőtt, hogy készen lenne. Természetesen előfordul olyan, hogy sínen vagyunk, és úgy gondoljuk, szuper lesz a játékunk, aztán ahogy haladunk előre, rájövünk, hogy csak kárt okoznánk vele, ha így kiadnánk."

Az, hogy a Driveclub csúszása anyagilag is fájt a Sonynak, az nem kérdés, a PS4 így nemcsak egy nagyon fontos nyitócímétől esett el, de a PlayStation Plus egyik húzócímét is elbukta - igaz, csak ideiglenesen. A játék megjelenéséről még mindig nem tudunk semmi konkrétat, a pletykák szerint áprilisban vagy akár júniusban is boltokba kerülhet.

13.
13.
LAZLOW20
A cikkhez kapcsolatba meg:Nagyon örülök hogy még nem vettem Next -Gen konzolt,mert most még tényleg nagyon gyér a kinálat,majd talán jövöre.
10.
10.
Josi21
#8: Maximálisan megértelek. 3 napja ilyen híreket olvastunk "Valamire készül a Sony" mára körvonalazódott a képlet. Olyanok mint a GPS, újratervezés...
"ps4 belseje nem mai" de mai, viszont ha számítási teljesítményét nézzük vérszegény. Pc-k jóval nagyobb kapacitással bírnak, tudom a konzol APi lényeges eltérő, de akkor is, a számok nem hazudnak, Next gen konzolok 4éves akkoriban high end pc szintjét sem ütik meg, így vagy lebutítják a "minőséget" vagy diavetítőt lealáz FPS számot produkál. Összeteszem a kezem, hogy nem vettem Nextgány masinát, amire lesz rá játék, ára lemegy 70k-re majd akkor lecsapok. :D
8.
8.
Zuzda18
Ergo visszaültünk az asztalhoz,és ahogy az UBI csinál a watch dogs-al,mutogattunk egy baromi szép játékot annó.......na most azt le kell rontani 70%-al és majd azt kiadjuk.
Valami ilyesmit látok e mögött is.Mi a szutykot nem tudtak eddig megcsinálni??????A ps4 belseje nem mai cucc......Hagyjuk már.....félnek hogy kiadnak egy csúnya valamit,amit úgy agyon reklámoztak,hogy ha kijön és nem olyan mint a bemutatókon,körülbelül minden második japán "Banzai" kiálltással rohanja le a Sonyt egy katana kiséretében.....
Ugyan itt eladó PS4. ROHADJ MEG SONY!!!!!!
Csak fél éve várok kb erre a rohadt játékra. Fél év alatt 1 db nextgen cím.....amit sikerült kiadni.(Killzone)Köszönjük ,hogy csináltak legalább 1 db játékot,és ezt úgy nyomják le a torkunkon,hogy még mutogatják is hogy mekkora hülyék vagytok ti vásárlók.....egy játék van rá,és 6 millió db-ot eladtunk a konzolból.Még egyszer nem húzol be sony.Dugd fel az érkező infamous-t biztos nem veszem meg mert én AUTÓZNI AKARTAM ANNÓ.......
Mielőtt valaki el kezdi mondani hogy x720-at vegyek inkább hagyjuk......
7.
7.
kopic
A tervezőasztalra ? Hát akkor ebből 2015-ös megjelenes lesz sztem.
6.
6.
Cristiano
jobb késni mint fél játékot ki adni
5.
5.
greenmelon
Elég nagy kibaszás ebben a formában, hogy nincs még autós cím a PS4-re, de inkább ez legyen mint ami a BF4 esetében történt, hála a drága EA-nek...
4.
4.
maktub
#1: A Need for Speed Rivals ennyire feledhető lenne?
3.
3.
Tyebeca
Az rendben van hogy a teljes verzió csúszik de azért a PS plus verziót már rég kiadhatták volna. Így, hogy nincs semmilyen autós cím PS4-re azért elég gáz (NFShit Rivals-t leszámítva). Még szerencse hogy ragyogóan süt a nap és kisebb dolgom is nagyobb annál hogy játsszak, de azért esténként szívesen vezetnék valamit a friss ropogós új konzolomon. Még szerencse hogy egy héten belül landol az új Infamous mert még azt érezném PS4-re nem fejleszt senki semmit. PSN-en is csak kb 2 hetente vagy havonta 1 gagyi Indie játék landol. Hurrá, bravó
Az eddigi legnagyobb élményt (mondhat bárki bármit) a Knack és a Resogun nyújtotta. Killzone 1x végigtolni jó volt de már másodszorra már maximálisan nem érdekel.
2.
2.
crashpipi
Ez szánalmas. :/ Akkor milyen állapotban lehetett akkor, amikor nyitócímként promózták?!
Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ha ez ki is jön valamikor, egy feledhető tucatszemét lesz csupán... :(
1.
1.
Moltes
Dejo hogy az egyetlen autos jatek a ps4-hez is kitudja mikor jon majd ki....hihetetlen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...