Grey Goo - új RTS az egykori westwoodosoktól

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 14.
  • Bejelentés
Link másolása
Új stratégia fejlesztésébe kezdett a Petroglyph, a Grey Goo nemcsak látványosnak ígérkezik, de a mesterséges intelligenciája is jó lesz - tanul a támadásaidból, és azok alapján alakítja majd ki a sajátjait.

Az egykori westwoodosokból verbuvált Petroglyph a Star Wars: Empire at War óta egy raklapnyi játékot fejlesztett, az utóbbi évei viszont nem voltak problémamentesek: az End of Nations-t lepasszolta a Trion Worlds-nek (ami MOBA-t akart csinálni belőle), a Victory című projektje pedig már a Kickstarter-kampánynál elhasalt.


Új játékuk a Grey Goo viszont jobb esélyekkel indul, már azért is, mert a hagyományos modell szerint kiadót kapott a Grey Box személyében. A sci-fi stratégia idén ősszel érkezik PC-re, és a maga egyszerűségében nem ígér mást a műfaj szerelmeseinek, mint hamisítatlan RTS-élményt. A játékban három frakció közül választhatunk majd, kapunk bázisépítést és termetes egységeket, és olyan mesterséges intelligenciát, amit állítólag a DARPA (ez az USA Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége) koncepciója alapján dolgoztak ki.


Ezek után csak a hab a tortán, hogy a WETA Workshop is besegít a látvány csinosítgatásába.

3.
3.
Juha
Anno a dune2000-ben is ez a hír volt már, hogy az mi tanul tölünk, szóval csak csínján a bizalommal :-)
Ennek ellenére én is figyelemmel kísérem, mert a régebbi munkáik bejöttek.
2.
2.
PAtr0n
Várós, az ex Westwood-os srácokban bízom!
1.
1.
Josi21
Hoppá, évtized híre ! Kíváncsian várom, fejlett MI elgondolás kifejezetten tetszik, ezek szerint amolyan "győzd le önmagad" stílus. Gondolok itt a "tanul a támadásaidból" kijelentésre, ezek szerint egy gyors stratégia váltás a győzelem titka, bár neki ez is tanítható, félelmetesen hangzik, de támogatom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...