Multiplayer módot kap a Telltale-féle Batman

  • Írta: Shifty
  • 2016. július 26.
  • Hír
Link másolása
A Telltale Games az idei Comic-Conon mutatta be a Batman: The Telltale Series egyik újdonságát, egy olyan multiplayer módot, ami lehetővé teszi, hogy másokkal együtt hozzuk majd meg a játékbeli döntéseket.

A Telltale játékai mindig is egyjátékos élményt kínáltak, így meglehetősen merész húzásnak tűnik, hogy a csapat következő játéka, a Batman: The Telltale Series már online szekcióval is fel lesz ruházva.

A Crowd Play funkció lényege, hogy a saját történetünkbe másokat is meginvitálhatunk, így miközben játszunk a játékkal, lényegében közösen hozhatunk majd döntéseket. A Crowd Playnek két különböző változata lesz.

Az egyik a Complete Control névre hallgat, ahol tulajdonképpen nem adjuk ki az irányítást a kezünkből, így a csatlakozott kíváncsiskodók mindössze javaslatot tehetnek arra, hogy milyen döntést hozzunk meg. Ezt egy képernyőnkön felugró szavazás kíséretében követhetjük majd figyelemmel. A másik a Majority Rules, ahol viszont a szavazatoknak súlya lesz, hiszen a legtöbb voksot kapott válasz kerül kiválasztásra, így lényegében nem mi, hanem a többiek alakítják a történet kimenetelét.

A Batman: The Telltale Series lesz az első, ami megkapja ezt az interaktív élményt, de a kommunikációért felelős Job Stauffer szerint a jövőbeli játékokba is beépítik majd.

Az első, Realm of Shadow című rész egyébként augusztus 2-án tölthető majd PC-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PS3-ra, PS4-re, Mac-re, iOS-re és Androidra.

3.
3.
Gorrister
Ezzel a húzással a Telltale gyakorlatilag beismerte azt, hogy nem képes játékélményt nyújtani csak sztoriélményt. Azt mondják, hogy végül is mindegy is, hogy ki "játszik", ki nyomkodja meg a megfelelő időben a megfelelő gombot, mert a hangsúly nem ezen van, hanem a történeten és annak választások útján történő alakításán.
Ezek után joggal merül fel ismét a kérdés, hogy mennyiben lehet ezeket játéknak nevezni, mert bár a grafika oké, a zene és szinkron hangok kiválóak, a sztori és párbeszédek remekül megírtak, de pont azt veszi el a képletből ami miatt játék egy játék és ez pedig az interaktív, összetett játékmenet.
Én remélem, hogy most már rövid időn belül kipukkan ez a Telltale féle interaktív sztori lufi, és a srácok nekiállnak újra játékokat fejleszteni.
2.
2.
Macifasz
#1: Pontosan. Ha már én akarok meghozni egy döntést, akkor azt a saját játékomban fogom megtenni, és nem egy youtube végigjátszást nézve teszek javaslatot. :-D
1.
1.
Yanez
Ki az aki a kepernyo elott fog voksolni, ahelyett, hogy maga jatszon??? Elvegre nem egy elerhetetlenul draga meg exclusive jatekrol van szo, pont ellenkezoleg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...