Phil Spencerék a Nintendót is meg akarták venni

  • Írta: osan
  • 2023. szeptember 20.
  • Pletyka
Link másolása
Az FTC kontra Microsoft ügy során megszellőztetett dokumentumok témája olybá tűnik, végtelen. Nem tudni ki felelős a szivárogtatásért, de mi fontos információkat és remek szórakozási lehetőségeket kaptunk általuk, köszönjük!

Van egy álmom...” – szól a szöveg Phil Spencer fejében, ahogy éppen a versenypiacot akarja romba dönteni. Lassan már odáig fajul az Activison felvásárlása és annak mellékágazatai, hogy nem lepődnénk meg egy Netflix feldolgozáson sem. A kiszivárgott dokumentumokban fellelhető egy email is még 2020-ból, melyben arra utalnak, hogy a Microsoft a Nintendot, a Valve-ot és a Warner Bros. videójátékos ágazatát is fel akarta vásárolni. Nintendo-részvényekről esik még szó a levélben, illetve a WB-üzlet potenciális akadályairól.

Természetesen az is kell, hogy ők hajlandók legyenek eladni ... és hogy mi legyünk a legjobb lehetőség a vásárlók körében.” – válaszolta a levélre Chris Capossela. Úgy tűnik akkor még nem vették számításba, hogy egy egyszerű adás-vétel nehezen ejthető meg, ha ilyen nagyságú és befolyású cégekről van szó.

Karrierpillanat lenne a Nintendo megszerzése, és őszintén hiszem, hogy ez lenne a helyes lépés mindkét cég számára.” – zárja a levelet Spencer. Ugyan a kapitalizmus alappillére csorbulna egy ekkora monopóliummal a piacon, de mit tudunk mi. Phil Spencer sikeresen vezeti a zöld konzollal rendelkező céget, mi pedig csak írunk.

Szerencsére a PlayStation tulajoknak nem kell aggódni, hogy a következő Zelda-játék nem jön ki PS-re, csak Xboxra és Switch 2-re. A Nintendo köszöni, de jól megvan, legalábbis egyelőre. Phil Spencer pedig a világra törő álmait még dédelgetheti egy kicsit tovább, vagy akár létre hozhatnának egy anonimcsoportot Muskkal.

A szivárgások során kiderült, hogy a közelgő években mivel készül a Bethesda, hogy milyen újításokat kaphatunk az Xbox Series X új változatában, és hogy az Activision már látta a Nintendo Switch 2-t.

13.
13.
zoli12i
#9: Igen, az volt. De ez hogy jön ide ?
12.
12.
zoli12i
#7: Élj a kis szivárványos álomvilágodban. Remélem majd egyszer felébredsz.
11.
11.
delphijos
#6: Ja, látszik hogy a "szolgáltatások" mennyire adják el a platformokat... ( A Switch konkrétan se konzol "milyenségben" , se szolgáltatásban nem ellenfél. Meglepő módon a JÁTÉKOK adják el.)

Amúgy meg nem annak örülök hogy "jaj de jó, akinek nincs Switch-je, az nem játszhat vele". De egy exkluzív cimnél többnyire - a Nintendo-nál mindenképp - látszik a több törődés. Ha más nem is, az erőforrás a több platformra fejlesztés / tesztelés helyett mehet másra. És ha más fejlesztőre bízzák a portot, abban sincs sokszor köszönet.
9.
9.
FrankBlack
#5: A Starfield-nél még "netto rosszindulat" volt szerinted az exkluzivitás.
8.
8.
Zuzmo
#6: Persze, a legolcsóbb az lenne, ha egy darab konzol lenne, arra jönne ki az összes játék. Hatósági áron adnák, csak két pálya között meg kellene hallgatni az aktuális propagandát.
7.
7.
Dio papa
#5: Persze, jobb, olcsóbb, minőségibb termékkel is lehetne, de egyszerűbb odaláncolni az egybiteseket. Értem én, csak nem tetszik.
6.
6.
Dio papa
#4: Arra, hogy ha minden platformon elérhetőek a játékok, akkor maguk a konzolok és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások versenyeznének. Most a rakat PS exkluzív miatt PS-t kell venned, vagy épp a Starfield miatt Xboxot / PC-t. A Zeldáról, Mariokról ne is beszéljünk.
5.
5.
zoli12i
#3: Hihetetlen, hogy még mindig itt tartunk felfogásban.
Valamivel el kell adni a saját konzoljukat. Ennyi, és ezen ne is agyalj többet vagy gondold túl. Felesleges.
4.
4.
Zuzmo
#3: Persze, ha minden platformra bugmentesen jelennének meg a játékok, és nem akarnának töltelék részeket készíteni, akkor oké.
Árverseny most is van. Vagy mire gondolsz?
3.
3.
Dio papa
#2: Nem értem, hogyan lehet annak örülni, ha valami exkuzív? Nem az lenne a legjobb a játékosoknak, ha minden játék minden platformon elérhető legyen és akkor tényleg a konzol "milyensége" és a kapcsolódó szolgáltatások döntenének? Lehet, hogy lenne árverseny is?
2.
2.
Zuzmo
A Nintendo külföldi felvásárlására kb. nulla százalék esély van, és nem is baj ez. Game pass előfizető létem ellenére nem szeretném, hogy hozzányúljanak a Nintendo exkluzívjaihoz. Jó lenne, ha a Nintendo se lenne hátrányban hardware erőben a konkurensekhez képest, de inkább ez, mint hogy feláldozzák a kreatív fejlesztéseket, vagy a csiszolt játékélményt, amit a címeik adnak.
1.
1.
Doomsayer
Cikkre reagálva:

Persze, de ahogy a cikk is említi, korábbi kiszivárgott anyagok alapján van az infó. Biztos, hogy még az előtt volt ez aktuális, mielőtt letették a voksukat és lépéseket tettek a Zenimax és az Acti-Blizzard mellett. Gondolom az volt, hogy eldöntötték, hogy valami nagyot bevásárolnak az iparban a saját hasznukra (nyilván) és egyébként meg annyi pénzt szántak rá - mert van, hogy bárki lehet a felvásárlás tárgya. És ilyenkor gondolom bekértek egy listát mérlegelésre és kiértékelésre.

De legalább ennyi öntudata van az írónak:
"de mit tudunk mi. Phil Spencer sikeresen vezeti a zöld konzollal rendelkező céget, mi pedig csak írunk"

Pontosan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...