Habár november közepe-vége környékén általában a szezon aktuális slágerjátékai és az olyan örök favoritok, mint a Call of Duty és a FIFA EA Sports FC tarolnak igazán hatalmasat, ezúttal egy már februárban megjelent játék került a brit toplista élére. Oké, a roxforti kaland egész évben szépen teljesített, az elmúlt héten azonban végre megjelent a Nintendo Switchre szánt kiadás is, illetve egy korai Black Friday akció is becsúszott a briteknél. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a varázslók és boszorkányok mindenki mást maguk mögé utasítsanak.
Lejjebb természetesen megtalálható a Call of Duty: Modern Warfare 3, az EA Sports FC 24, a Marvel's Spider-Man 2 és a Super Mario Bros. Wonder is - olyan címek ezek, amelyek bizonyára egészen az év végéig, s még azután is visszatérő szereplők lesznek a dobozos eladási listán. Érkezett azonban a Top 10-be két új üdvöske is: A Super Mario RPG remake-je a hatodik helyen, a Bluey: The Video Game pedig hetedikként végzett.
1. Hogwarts Legacy
2. Call of Duty: Modern Warfare III
3. EA Sports FC 24
4. Marvel's Spider-Man 2
5. Super Mario Bros. Wonder
6. Super Mario RPG (remake)
7. Bluey: The Video Game
8. Assassin's Creed: Mirage
9. Nintendo Switch Sports
10. Mortal Kombat 1
Ezt a gépet nem a third party címekérrt veszik az emberek.
Azért egyszer jó volna látni valami szám adatot legalább egy top 20-ban hogy mennyi fogyott a top 20 third party gameből switchre..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.