Ennyi volt: lehúzza a rolót a The Day Before fejlesztője

  • Írta: zoenn
  • 2023. december 11.
  • Gyászhír
Link másolása
Meglepő fordulat történt a The Day Before körül. Még egy hete sem jelent meg a korai hozzáférésű változat, ám a fejlesztő, a Fntastic máris bezárt. Nem támogatják tovább a játékot, és vissza sem térítik az árát.

Erre senki nem számított, ugye? A múlt héten jelent meg a vitatott megítélésű The Day Before Early Access-változata a Steamen, amely nem csupán hemzsegett a hibáktól, túlélő MMO helyett szimpla kivonásos shootert kaptak a vásárlók, és már fejlesztők sem tudták leplezni, hogy újrafelhasznált assetekből rakták össze a játékot.

Nos, aki azt várta, hogy egy idő után a helyzet javulni fog, tévedett. A Fntastic csapata ugyanis a mai napon bezárt. Noha a hivatalos közleményben a stúdió azt állítja, hogy a The Day Before kereskedelmileg kudarc volt, emiatt nem tudnak dolgozni tovább a játékon. Az összes befolyt összeget a partnerek felé fennálló tartozások törlesztésére fordítják.

Ami igazán szomorú, hogy a játék egyetlen javítást sem fog kapni, hogy legalább a kritikus hibákat kigyomlálják belőle, netán később emlékeztessen arra a produktumra, aminek anno hirdették. Ezzel a konzolos változatoknak is búcsút mondhatunk - szerencsére! Sajnos, akik ennek ellenére megvásárolták a The Day Before-t, búcsút mondhatnak a pénzüknek, hiszen nincs refund lehetőség sem.

Hihetetlen, hogy a Fntastic hogyan győzte meg az Nvidiát anno, hogy ezzel az alkotással promózzák az RTX-funkciókat, persze ray trancinget nem tartalmazott a korai hozzáférésű változat. Véleményünk szerint, ahogy szorult a fejlesztők nyaka körül a hurok, inkább gyorsan lehúzták a rolót, semmint szembenézzenek a várható perekkel.

31.
31.
Hoki György
#18: Most nézd, természetesen van egy nagy adag cinizmus is abban, amit mondtam, és abban is, ahogy majdnem mindenki reagált erre. Sajnos ez már szériatartozék ha a modern játékipart nézzük, valami vagy félkészen jön ki, vagy le akarnak húzni vele, vagy egy üres, rohadó csontváz a mikrotranzakciók és live service elemek nélkül, amik összetartják. Ezek után nem meglepő, ha jön egy csapat, promóz egy játékot, amit sokan szeretnének (mmo zombi open world, pénzt lehet nyomtatni az ilyesmivel ha jól van árazva és már épp csak közepes a minősége), beakasztják a horgot, aztán lehull a lepel, és trágya az első gameplay trailer, irreális a második, ráadásul az egész Early Accessben jön ki - nagyon de nagyon kevés játék hagyja el az early-t, ami oda születik. Szóval az ember leszűri a következtetést, hogy ez valószínűleg átverés lesz, hátradől, és nézi. Csúnya dolog lehúzni valamit, ha esetleg tényleg a vérüket és verejtéküket tették bele? Igen, de két dolog: pénzt kértek érte, így ítélhetővé válik, utána pedig futottak. A bizalom vagy a megbecsülés nincs ingyen itt sem: amikor a No Mans Sky kijött, ott is nevettek és lehúzták a deveket, halálos fenyegetéseket osztogattak nekik az élettelen fotelhuszárok, poénkodtak, gúnyolódtak. De mit tett a Hello Games? Nem bezárták a stúdiót és elfutottak, hanem fogták, és évek kemény - és ingyenes - munkája után visszaszerezték azt a bizalmat, azt a megbecsülést, ami már övezi őket, a NMS mára többet tud, mint ígértek, és még mindig gyártják hozzá az új tartalmakat. Ez a különbség az átverés és a játékfejlesztés között.

A játékfejlesztésről és pályagyártásról: én jobb, ha nem írok blogot az ilyesmiről - ahhoz még ne mvagyok elég magas szinten -, de van mindenféle tutorial, ami többé-kevésbé jól megmutatja mennyi munka előre elkészített assetekből pályákat fabrikálni - valamint én a Unityvel kezdtem és a Godot engine-t tanítom, de az Unrealban csak igazán egyszerű az ilyesmi, méghozzá nagyfelbontású modellekkel, könnyen használható grafikai eszközökkel, és iszonyatos mennyiségű asset packkal, amit felhasználhat az ember. Ha valaki szeretne beleszagolni a játékfejlesztésbe, most már nagyon egyszerű - csak illúzióromboló, ha játszani is szeret.
30.
30.
memoryman
#28: Nem. Pont ezért írtam azt hogy partnerek voltak benne, mert le se szarják a sok csalót. Ennyi.
29.
29.
Doomsayer
#26: Hát ennyire komoly már te sem lehetsz, haver. Azt kívánod nekem, meg az embereknek, hogy valami hipóval lemosott büdös húst együnk meg vigyorogva, csak mert okosnak hiszed magad valami elcseszett videojáték miatt és közben van még bőr a képeden megtervezett átverésről beszélni másokkal kapcsolatban, hogy az egy rossz dolog? Hát azt sem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek.

Tehát miközben te "rólam és a társaimról" úgy beszélsz, hogy reméled megesszük és jó pofát vágunk hozzá, miközben a következő mondatban meg azt mondod, hogy jóérzésű támogatókat vertek át, addig nekem drágább az időm és az életem, hogy ilyen félkész multis retteneteket kövessek. Válaszolj így mindenkinek az életedben és állj hozzá így mindenhez, aztán legalább gyorsan eljutsz a fogorvoshoz.
28.
28.
crytek
#27: Szerinted a valve vagy az nvidia magán nyomozokat fog felfoadni minden egyes kis cég után aki eladni akarja a térmékét vagy promoztatni vele bármit?
Ugyanmár. Pont ezért van fent sok szemét a steam-en. Mert ha a játékosok nem jelentik ezeket a valve magától nem fogja leszedni őket.
Sok csaló használja ki emiatt a steam piacot.. ingyenes assettet használ és annyit csinál vele hogy legyen egy db karakter amivel mész és ennyi. Eladja mint játék. Te meg a képek videok alapján azt gondolod hogy na egy újabb fasza kis walking sim (csak mondtam egy példát) Majd rájössz üres pálya amiben semmivel nem tudsz interakcióba lépni és semmit se csinálni.
Amikor évekig csináltam az indigale bundlekból group buyt rengeteg ilyet aktiváltam kegyetlen sokról tudnék beszélni. Legtöbbszőr az orosz csalók csinálják ezt. Szerintem a mai napig fent van az a game ami ugyanaz csak 2x van fent steamen más név alatt meg ugye figyelve a trükköt ne vegyék észre más cégnévvel..
Mondjuk ez legalább egy "rendes" game amivel játszani is lehet :)

Epic szarja ennyiben legalább "jó" oda nem kerül fel 130 ezer+ game meg bárki aki akar...
27.
27.
memoryman
#26: És ebben partner volt az Nvidia és a Steam is. Valószínűleg őket is csak a pénz érdekli hiszen nem szeretetszolgálat egyik sem.
26.
26.
sasncore
#25: A piacon van hogy szép árút veszel, de otthon kiderül megfagyott volt. Vagy spar meg a hentes lemossa a büdös húst, valami anyaggal... utána meg másnap dobhatod ki.. remélem Te és a társaid ezen dolgokat megeszitek, és jó pofát vágtok hozzá. Ennyi rossz embert ritkán látni, az átverés az átverés a jóérzésű támogatókat verték át.
25.
25.
Doomsayer
Hát jó, így hogy írjátok egy páran én elfogadom tőletek, hogy akkor tényleg átverés, mert én ezt tényleg nem követtem és már utólag nem is fogom :) Csak ugye ott voltak a hivatalos nvidia csatornára feltett szépséges trailerek is, amikből ugyan egyet néztem csak meg, azt is 11 hónappal ez előtt, de van 3 db is és így azt hittem, hogy ... hát hogy nem átverés :)

Na mindegy. Nem akarom itt játszani az agyam, de aki egy ilyenre beruház úgy, hogy legalább egy napot sem vár a véleményekkel, hírekkel, értékelésekkel - ha már előre nem látta jönni a dolgot, akkor az... well... magára vessen (finoman fogalmazva).
24.
24.
Spazz Maticus
#18: Nem, az emberek nem gonoszak, hanem szimplán hülyék,de legalább ráadásként nárcisztikusak is...XD

Soha nem lehet szólni semmiért. Sem megjelenés előtt mert akkor "troll", sem utána mert akkor "fikagép" az ember stb, stb...
Tucatnyi példa jöhetne ide most csak az elmúlt fél évből.

Halálra sértődnek amikor az ember gyerekként kezeli őket a megnyilvánulásaik, stílusuk, meglátásaik alapján, azután meg egy a sima hobbival/szórakozással kapcsolatos "világban" sem tudnak érdemben sem tájékozódni, sem saját erdekeik szerint érett vásárlóként/fogyasztóként viselkedni, a legolcsóbb PR/reklámpszichológoai fogásokkal b@sszák át őket nap mint nap.

De ha ezt szóba hozza bárki is : jön a : "mirőbeszész, énnemfoglalkozokezekkecsakjáccok, akkómennyétünteni, leszaromezcsakjáték, énpézem, úgykőtömahogyakarom", és hasonló egytbites megnyilvánulások hada, mert az EGO az viszont az egekben, hogy merészel mondani olyat bárki hogy ő nem látja át a dolgokat, sőt...XD

Ezzel a játékkal kapcsolatban is heti nagy átlagban kétszer fél-háromnegyed órás 5-6-honi és külföldi gamerhírlapot magába foglaló olvasással is több mint világosan képben lehetett lenni,
csak hát ahhoz ugye olvasni is kellene, de még szöveget is értelmezni, és ez mint látszik, a játékostarsadalom többségének képességeit messze meghaladja...

Egyébként mi sem mutatja jobban hogy mennyire vannak képben mint az, hogy pl. a Steam tele van ilyen játékokkal, ugyanezen minta, cégfelépítés, kommunikáció szerint működve, ugyanezen asset flip "technikával" létrehozva a sz@rjaikat, napi, heti, havi szinten átqrva a játékosok kisebb csoportjait, a The Day Before annyiban tér el ezektől, hogy a reklámját valamiért felkapta a -szintén "módfelett tájékozott" - gamersajtó, és akiknek a felelőssége az ilyenekben szintén megérne egy hoszabb "misét"...XD

De igen képzeld, ez bizony egy szándékos átverés volt, és igen, lehetett előre tudni annak aki nem tökhülyeként él csak úgy bele a vakvilágba, és "emberi gonoszsagról" beszélni ilyenkor csak a szokásos szimpla terelés, felelősséghárítás, ami az ostobaságból és/vagy tájekozatlanságból fakad. ;)



23.
23.
silkgoat
#18: De ember, ez direkt tenyleg atveres volt es az elejetol is annak volt tervezve. Hat pont ez az. Nem negativan allt hozza a kollega csak elmondta ezt. Annyit nem irt le csak, hogy "es mind tudtuk, hogy az elejetol kezdve egy szandekos atveres volt". Pont az a baj amit irtal, hogy nem kovetted. Ha kovetted volna, tudnad. :D
22.
22.
csongor1996
#18: Ha valaki kicsit is követte, akkor itt már jó ideje lehetett látni, hogy egy átverés az egész, ez nem negatívoskodás.
21.
21.
crytek
#18: Van egy srác youtube-on Murkl Mario ő egy személyben csinált már és csinál is játékokat

https://store.steampowered.com/search/?developer=Mario%20Murkl

Most készül a a LiFE cimű játéka (https://www.youtube.com/watch?v=KTPJQXrZ9H4)

Ő a csatornáján csinál UE tutorialokat abból ki tudod szűrni mennyi idő egy game vagyis ilyen "gamecske" amitt ez a scam csapat is összedobott nekünk.
20.
20.
Seraph
Mindegy mert a sok konzumidióta ebből se fog tanulni semmit. Ugyanúgy minden szart előrendelnek vagy day1 lecsapnak rá.
19.
19.
Nothing
Ez a Fntastic nevű csűrhe nem magyar illetőségű véletlenül? Vagy csak adaptálták a módszert?
18.
18.
Doomsayer
#11: "a pályát és a gameplayt talán egy combosabb hétvége összehányni"

Sokszor agyalok ilyesmin, hogy vajon mennyi idő összerakni egyes pályákat és játékelemeket, de én nem értek hozzá, úgyhogy ha te, vagy valaki igen, akkor arról lehetne egy blogot írni. Biztos többeket érdekelne :)

Másrészt meg én nem akarom védeni a játékot, mert azt sem tudom mi ez és annál is drágább az életem, hogy ilyenekről nézzek videókat... de eléggé negatívan állsz hozzá, mint ha direkt valami előre eltervezett átverés lett volna, amit órák alatt összeraktak és tudatosan évekkel előre marketingeltek volna... szóval biztos, hogy mindenki ilyen gonosz és tervezetten rosszat akar? Vagy csak fos lett a játék és az emberek ennyire gonoszak?
17.
17.
xanatos0911
Újabb gyászhír xd

#16: +1

Én nem követtem annyira figyelemmel ezt a játékot de a megjelenés előtt kiadott közleményük önmagában mindent elárult… amúgy undorító egy bagázs lehetnek, még rá is tesznek egy lapáttal a “vége előtt”.
16.
16.
Spazz Maticus
#15: ...És azon felül hogy megérdemlik hogy lehúzták őket, a Steam helyében mindössze egy villogó bohócorrot, plusz egy pár lépésre dudáló cipőt küldenék minden kedves The Day Before vásárlónak...XD

Tényleg nem rosszindulatból, de remélem senki nem kapja vissza a pénzt, bár aki volt ennyire hülye hogy ezt nem látta előre, az kétséges hogy tanulna-e abból valamit is...
15.
15.
markoci555
ez a hír rendes megmosolyogtatott, akinek eddig nem esett le, hogy ezek mit művelnek, és támogatta a játékot, az most meg is érdemli, hogy behúzták a pénzüket
14.
14.
sanada
#7: Küldj nekik pénzt, mert bajban vannak és azért egy igen pozitív csalódás volt neked a játék, számítanak rád!
13.
13.
Hoki György
#12: De nem adták fel. Siker egyáltalán nem volt: egy bugos romhalmaz volt, amin nevettek egy pár ezren miközben játszották pár százan - de annyi elég is. Itt nem volt más végkimenetel csak ez. A céljukat elérték, az ironikus vásárlókból meglett a pénz, a játékosok nagy része és a streamerek is tovább tolták mint két óra, így sok ember nem fogja visszakapni a pénzt. Ennyi, ha ennél tovább mentek volna az már nem scam, az már játékfejlesztés. Ahogy mondtam, amit letettek az asztalra, azt rendkívül egyszerű repliklálni, gyorsan össze lehet hányni, generáltak egy kis hypot, ami pozitívra lett tervezve, de negatívra sikerült, - ami mégjobb - végül pedig nagyon alacsony befektetett munkával és valószínűleg pénzzel kerestek egy jó nagy adag zsetont.
12.
12.
crytek
#11: "Rendkivül nyilvánvaló exit scam volt az egész"

Tehát felépítettek valamit ami mondhatni sikerre vittek ,mert valaki fizetett érte. Scamnek meg ez a lényege. Ezért is írtam elég hamar feladták..
11.
11.
Hoki György
Rendkivül nyilvánvaló exit scam volt az egész, de azért humoros volt a hétvégén nézni a bugtengert és poénkodást.

Am Crytek, "felépítették az ekkora valamit" - nem igazán építettek fel semmit. Előre használható templatekből dolgoztak (olyan szinten, hogy amikor crashelt a játék, az unreal kiírja a projektnevet, és az egyik leggyakoribb oktató survival template volt a játék alapja, meg se változatták. Az unrealben iszonyatosan gyors a prototipizálás, és mivel egy darab asset se az övék volt, a pályát és a gameplayt talán egy combosabb hétvége összehányni - ezért volt ennyire bugos, az implementált rendszerek nem mesheltek egymással semennyire.
10.
10.
memoryman
Állítólag a Steam 30 napig visszatartja pénzt. Az jó lenne, ha mindenki visszakapná a pénzét.
9.
9.
Chdz
They Before Scam.. :D Én előre megmondtam, hogy lépnek a lével.. Felgyújtani való retek banda..
7.
7.
crytek
Ej de hamar feladtak. Nem is értem. Felépítettek egy ekkora valamit erre ilyen hamar feladják...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...