Neil Druckmann bevallotta, hogy már a The Last of Us: Part III-on agyal

  • Írta: zoenn
  • 2024. február 3.
  • Érdekesség
Link másolása
A Part II fejlesztését részletező új dokumentumfilmben a széria atyja, Neil Druckmann elárulta, hogy már van egy ötlete a lehetséges folytatást illetően, így "valószínűleg lesz még egy fejezete" a The Last of Us történetének.

Végre a nagyközönség előtt is elérhetővé vált a The Last of Us: Part II kulisszatitkait elmesélő dokumentumfilm, amelyben a sorozat fejese, Neil Druckmann megerősítette, hogy már a fejében van egy harmadik játék "koncepciója", és szerinte még egy fejezet simán benne van a történetben.

Druckmann saját elmondása szerint évekig töprengett egy lehetséges harmadik részen, de soha nem jutott eszébe olyasmi, ami izgatta volna a fantáziáját. Ám a rendező szerint ez most megváltozott.

"Nincs sztorim, de van egy koncepcióm. Számomra olyan izgalmas ez, mint az első és második rész. Ez lehet a harmadik rész számára az átmenet. Úgy tűnik tehát, hogy valószínűleg még egy fejezete lesz a történetnek." - fogalmazott Druckmann.

Egy biztos, hogy nem a The Last of Us: Part III lesz a Naughty Dog következő játéka, úgyhogy jobb esetben hosszú évekig kell várnunk a trilógia harmadik darabjára, ám az nagyszerű, hogy a rendezőnek már van használható ötlete, amin a csapat elindulhat.

A Grounded II dokumentumfilm fentebb megtekinthető magyar felirattal, és rengeteg érdekesség elhangzik benne a Part II munkálataival kapcsolatban. Többek között az is, hogy egy ponton másféle befejezést kaphatott volna a sztori.

5.
5.
Marcus88
A második rész a bosszúról szólt a harmadik szólhatna a megbocsátásról.
Ellie és Abby kényszerből összefog és az útjuk során jóban lesznek,majd a végén Ellie meghal és a halálakor megbocsát Abbynek.
Ezzel le is lehetne zárni az ő történetüket és idővel egy spin off vagy új szereplők új történet más helyszínnel.
4.
4.
xanatos0911
Ez mar rogton a Part II utan hir volt. Mar akkor mondta, hogy vannak otletei meg egy story outline legalabb, de valoszinuleg tobb
3.
3.
Doomsayer
#2: Ahogy az Alan Wake-nél várod, hogy lejárjon az Epic, itt meg azt várod, hogy lejárjon a Sony, aztán megjelenjen dobozosban Steam-re?
2.
2.
crytek
#1: Mér a remake remastereje nem jelent meg nyugi :)
1.
1.
koffein
Hány éve van kinnt a part 2? Még csak most kezdett el agyalni egy folytatàson?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...