Felriadok, hol lehetek? Felemelem az arcom az alkohol áztatta asztalról a hangzavar megcsapja a fülem, az emberek csöcselékével teli klubban, persze...ahol kötelezően jól kell éreznem magam szombat este. Mi olyan különös nekem ebben és miért nem megy a szórakozás? Pedig a barátnőimmel vagyok itt, azokkal akik úgy tesznek mintha jobban megártott volna nekik az ital , így jó indokuk támad kihívóan vonaglani a parketten és sakálok falkájával körbevenni magukat egy kis figyelemért cserébe, amivel kábításba ejtik végzetüket. 

Megiszom a maradékot az már úgy sem árt. Hosszú hajam még mindig elfedi arcom, jobb ha nem is látnak sőt talán nekem is. Ahogy érzem a hajam szagát már volt ami kijött belőlem. -Héé te! -Ne foglald a helyet az asztalnál itt nem lehet aludni,takarodj ki ha rosszul vagy! Szólt az egyik biztonsági ember. Nem is lehetnél velem ennél kedvesebb... - Megkeresem a másik cipőm,  és húzok is el innen ahogy lehet. Senkire sincs szükségem .... hallom ahogy barátnőm kiabál felém, miért mész? Hiszen jó a buli, nézd milyen helyes ez a pasi. Azt nem tudta hogy elötte a pultnál alkoholtól kómás lányokat zaklatott az a jóképű férfi, azon volt hogy egy naiv és hiszékeny lányt keressen akit felcsábítva magához örök bilincsben tartson, egy szép arc mögé rejtve a szörnyeteget. Senki nem dőlt még ma éjjel be neki, csak te? kedves barátném,tényleg? vigyázhattál volna rám is néha fordított esetben ,még sem tetted, egy félmosollyal haladok a kijárat felé, fejemben a holnapi képpel ahogy  zokogva meséli majd a történteket.

Kijutottam erről az istentelen helyről is... ahhh végre levegő, a klub füstje és az emberi majmok szaga már eltelítette a tüdőm, úgy iszom a levegőt mintha most sóhajtanék fel életemben elösször. Fél pár magassarkú cipőben bicegve tudok csak járni, furcsa szerzet lehetek így botorkálva messziről, leveszem ezt az eggyet és kidobom az első szemetesbe. A város utcáin majd óvatosban haladok, tele a föld szilánkokkal, fecskendőkkel és olyan szeméttel amiből csak szivárog az emberi táplálék maradéka. És a város milyen szép is éjjel, hatalmas reflektor fényeit látom az egekig repülni, a látásom a cigiködben áztatott hely után nem tiszta és homályosan káprázom,talán a klub fényei? Nem is fontos de az utolsó korty pohár pia sem kellett volna, nem lényeges mi volt benne de jóleső meleg érzetet adott mellkasomban, ebben a hideg éjszakában. A kábultság csak ráadás, megtehetem, úgy sem vezetek ,a gyaloglás közben lesz időm magamhoz térnem. Száll a füst, érzem a szagokat, az éttermek szemeteseivel teli zsákutcákból pedig ömlik a bűz, megdöbbent mennyire kevesen vannak már ilyenkor hajnalban az utakon . Féltek ugye, ti gyáva korrupt népség?Talán könnyebb is bedeszkázott ablak mögött élni. Egyszerű lakosként én már nem tartok semmitöl, a bűnbandák úralta utcákban nöttem fel ahol a lakótelepek és a helyi bandák a mindennapok része. Azt hallottam hogy az utobbi időben visszafogottabbak, de azért a retikülöm a hónom alá csapom szorosan, ha gyorsan haladok még megélhetem a reggelt... 

Pislog a fény a következő lámpaoszlopnál, utánna csak a félhomály vár.. elhaladok de a szemeim összeakadnak, érzem ahogy a gyomrom kavarog és azt az édesen savas ízt hagyva a számban ami több órája még a torkomon csúszott le az üveg aljáról. Hajléktalanok tolják  a mocskos bevásárlókocsikat messziről hallom ahogy nyikorog a kerék, jobb ha kerülő írányban haladok. Egy kis rövid kitérő az éjszakában, persze... minden lány álma ez.... Sarkoknál megkezdődtek a bandák hosszú csizmájú üzletei, hölgyek most ti vagyok a táncparkett ördögei:), és derülten haladok a gondolataimmal. A rendőrség már rég nem tesz semmit, nem mernek a maffia, szórító, éles markával szembenézni és aki ezt a negyedet úralhatja büszke is lehet, mert virágzik a fertő és a piti kereskedelem.

Nem vagyok egyedül, a vízköpők vigyáznak rám a magasból, hasztalan épületdíszek, talán jobb szívességet tennének ha rám omlana? Véget érne minden? Lassan ők is eltünnek majd a hajnali ködben ami az utcákra telepszik, megóvhat a természet, addig sem látom ezt a nyomort, csak a kiáltásokat hallom a sikátorok útvesztőiben, megnyugtat a gondolat hogy vannak nálam is szerencsétlenebbek a sötétség leple alatt. Szedem a lépteim, hideg a kő, a talpam már  sebes, az utca és a kanálisok szennyétöl gőz csap az arcomba. Hallom ahogy követnek! Csattog a pasas cipője az érdes macskaköveken, gyorsabbra veszem a tempóm és fél szemmel hátra nézek. Csak remélni merem hogy jelentéktelen leszek, lüktet a szívem és kapkodom a levegőt, fojtogat a félelem, fhu,fhu,fhu érzem minden részemben az ösztönt ami futásra kényszerít, már nincs értelme, megpillantom üldözöm árnyékát magam elé kivetülve a földön.Futnom kell.... Szorosan itt van mögöttem... Utca utcát követ egymás mellett de merre menjek?, rosszul döntök akkor mind egy fele vezet, a legvilágosabbat választom ahol még egy utcai lámpa ég. Beszaladok az utcába keresek egy nyitott kapualjat ahol elrejtőzhetek. Talpam alatt gördülnek a kavicsok, befúródnak a lábujjaim közé.Ezt még elviselném de hogy zsákutcába jöttem azt már nem. Mit tehetek?Ha gyorsan megfordulok és szembeszállok a meglepetés erejétől talán megtorpan, hallaná valaki a sikolyom? segítene bárki? , vagy a támadóm csak erre vár? nincs időm tovább gondolkodni meg kell fordulnom és ellenállnom. Hirtelen megálltam, lüktet a testem, fordulok mindenre elszánva,de Senki! A szemem kikerekedik, minden csendes.... hallom a baglyot,egy park lehet az épületeken túl. Az ital tehette? mindig az utolsó...attol vagyok én állandóan rosszul, de hogy üldöznek, még is mit keverhettek bele? Visszakanyarodom, folytatom utamat, már nincs sok hátra addig a lepukkant motelszobáig amit még otthonomnak nevezhetek. De moccani sem bírok, meglepett az emberem, elöttem van.Reszketek... Egyik kezét a számra tette a másikkal egy kést nyomott a hasfalamba. Érzem a fémet ahogy áthatol a szöveteken, kihúzza és elragadja a retikülöm, Most már ez az enyém!.... Síkítanék, de nem jön hang, leblokkoltam. 

Felgyülemlik a vér a torkomban és hátraesem, a támadóm elsétál, tesz is pár lépést. De mintha számomra az idő megállna, nem létezik többé.Hátam a falnak csapódott, összeestem a földön. 

Mindig is ettöl rettegtem, magányosan, a lerobbant épületek között éjjel múlni el. Könnyeim hullanak a mélybe és peregnek végig a karomon, keverednek a vérrel. Felnézek a Holdra, hogy elköszönjek örökre tőle, annyit üzennék hátra ilyen itt az élet...  

Támadóm megtorpant, Mit nézhet fent? Talán árnyak lengik körbe és viszik el? Egy fekete alakot látok kivetülni, mintha szárnyas démon lenne, homályos a tekintetem,csukódik le a szemem... Hallom az ordítást, dulakodnak... csonttörések... késelőm arcal felém földnek esik, törött orrából arcomba fröccsen a vére.... Mit mondhatnék erre, hát most jobban sajnáljalak téged?

Karok emelnek fel, emberiek,de merevek,ridegek. Páncélt visel a lovagom, megnyugszom, most már bármi lesz, rosszabb úgy sem jöhet mint ez a szombati kalandom. Pislogva a földet látom, pöttyökben hagy vért rajta a sebem, megölnek végleg vagy megmentenek? Túl sokat vesztettem, késő már, örök álmom leple letakarja szemem.....

Felkelek....Mi az Isten?!? Merre,hol vagyok? minden fehér mégsem vagyok a mennyben... csak egy kórházban tértem észhez, ez így csövekkel kiállva belölem még rosszabb hely. Még mindig éjjel van, de másik nap, túl sokáig aludtam ,látom a falon egy naptárban. Ki tudja mennyi idelye nem lehettem fent.... Elérem fél kézzel a függönyt,elhúzom. Megint kikerekedett a Hold: - Drága, régi barátom most már befejezem mondatom , vigyázz a lovaggal együtt ma is másra, annyit üzennék hátra, ilyen itt az élet Gotham központjában:)

Ésss vége az előadásnak:)

Köszönöm szépen a figyelmet ! 

készült:Godach, Úton hazafelé c. műve alapján :)