laptos

laptos

Folytatások. Milyenek lennének, ha?

Link másolása
A nagy címek fiktív folytatásai szerintem, na és szerintetek?

Elképzeltem, milyenek is lennének, vagy inkább úgy fogalmaznék, elmerengtem azon, én milyennek is szeretném a játékok folytatását, na és persze az eddig bejelentett közelgő új részekkel kapcsolatban miket tapasztalnék szívesen.

1. Assassin’s Creed

A Black Flag nevet viselő negyedik rész már be van jelentve (mellesleg szívesen látok mindenkit az Assassin’s Creed IV –et váró klubbomban), sok újdonságot találunk róla szerte a neten. Nem is ezen merengtem el, hanem ha Connor történetét folytatnák. Persze tudom, hogy elképzelhetetlen, hisz Desmod szegénykém önfeláldozó természetének köszönhetően hősi halottá vált, mégis kevésnek éreztem az AC3-mat. Ha lenne még egy kalandja az indián orrgyilkosnak, jobban belevinném a polgárháborúba, és az indiánok és telepesek konfliktusába is. Szívesen látnék, és játszanék a katonák között álruhában megbúvó Conorról egy olyan jelenettel, mikor kiugrik a sorból, és csapattársait kell leölnie, miközben a másik fél oldalán áll. Több háztetőkön való ugrándozást képzelnék el, de a fő sztoiba nem nyúlnék bele, azt elég „ütősnek” érzem.

2. Call of Duty

Egyszerűen nem tudom már, hogy mit lehet még kihozni a CoD-ból. Annyi helyen és fronton zajlott már csuklónézetes háború, hogy hihetetlen. Jó ötlet volt a világháború, a hidegháború, és a modern korok harca is. A következő részben kipróbálnám, hogy milyen volt az első világháború hangulata. Tudom, hogy nem voltak olyan nagy horderejű fegyverek, és miegymás, de nagyon kevés ilyen játék van. Persze ez annak is köszönhető, hogy a első világháború lényege az volt, hogy a gyengébb elbújt egy bunkerbe, míg az erősebb lebombázta, vagy golyózápor által a halálba küldte, mégis.

3. Tomb Raider

Az új rész egyértelműen azt üzeni a final fight után, hogy várható (szerencsére) folytatás. Én is sokat merengtem, milyennek látnám, aztán a Lara kalandját megvitatni hivatott blogomban a hozzászólások között megtaláltam a legszuperebb ötletet, úgy hogy ha van kedvetek elolvasni – akár csak önmagában a hozzászólást is – akkor Ti is elgondolkodtok rajt, hisz ahogy „Solid Snake1984” ötletét olvastam, eldöntöttem: Ezt akarom!

4. Harry Potter

Tudom, tudom. A történet lezárult, van rengeteg játék is belőle, de én mást képzelnék el. Szívesen mulatnám az időt egy olyan világban, mint Harryé. Egy MMORPG-t képzelnék el, ahol a Roxfort, és környéke, és London bizonyos része is bejárható. Dúlna az online harc az aurorok és halálfalók között, tanulhatnánk a varázslóiskolában, seprűmeccseket élhetünk át, XP-t gyűjthetnénk, stb.

5. World of Warcraft

Nem figyeltem a jelentéseket ezzel kapcsolatban, és bár a Pandás résszel a szememben leszerepelt, látok benne még lehetőséget. A történet még sok részben kiaknázatlan, amit belevihetnének a játékba. Pl.: Nagák, egyéb Eredar fajok, ilyesmik.

7. Star Wars

A Star Wars hetedik része film kategóriában Miki egéréktől be van jelentve. Sokak első reakciója a fújolás, és a negatív hangú kritika. Szerintem az alap sztori jó, amit meg akarnak valósítani, igen tetszetős, akár csak az, hogy a régi szereplők is vállalnak majd a filmben pár képkockányi szerepet. A megvalósítás milyen lesz? Nem tudom. De szívesen látnék végre a vásznon sárga lézerkardot, hisz itt már csak olyan jedikről beszélhetünk, akik családot is alapíthatnak, hisz más út szinte nincs is, és annak bizony a narancs-citrom fényében izzó kard a jelképe. Szívesen tudnám meg, hogy kik is voltak azok a titokzatos birodalmi lovagok, és az örök rejtélyt: Yoda milyen fajból származik? A Millenium Falcont mindenképp akarnám, és titokzatosságot, nincs túl sok konkrét elvárásom, de amit kell, azt érje el, úgy gondolom.

Ti mit gondoltok? Szívesen olvasnám mindenki véleményét a leírtakról, és egyéb játékokról is :-) Addig is jó játékot mindenkinek!

19.
19.
Dunmer
#2: Egy Warcraft 4-nek én is őrülnék! :D
18.
18.
laptos
#13: az biztos, igen élvezetes játék volt :D A psx -es játékok még a játékélményre mentek, nem a vérengzésre, és a grafikára, mindben ezt szerettem.
#14: A WoW a Pandarenekkel játékkal mellé lőtt legalább is szerintem. Nagyon sokat wowoztam, de ez elvette a kedvemet tőle. Szerintem megvalósítható lenne egy HP MMO. A túlélést csak a free to playek számára lehetséges sajnos jelenleg, azt meg nem lehetne bejátszani egy ekkora és ilyen híres világra.
#15: A Divine Divinity-t én is élveztem, Nem is tudom, miért nem gondoltam rá, és ez a fellülézetes dolog még nem ment ki a divatból, valóban!
#16: A könyvekkel való párhuzamos sztori szerintem is jó ötlet, bár az ötödik rész szerinti párbaj rendszert egy mmo-ban nem lehet megvalósítani a pvp-k miatt. Bár tény, hogy az ötödik HP volt az eddigi legjobb.
17.
17.
detto1998
Nézd meg a pottermore-t szerintem az elég jó lessz!
16.
16.
Mr. Wagner
#14: Szerintem nem is muszáj MMOnak lennie. Egy jól felépített rpg single kampánnyal és co-op lehetőséggel simán nyerő játék lenne. Játszódhatna a könyvek sztorija előtt, után, párhuzamosan. Csak egy erős story kell hozzá, és egy jól kitalált varázslási rendszer. Azt hiszem az 5. részben volt az, hogy az egérrel kellett különböző jeleket rajzolnunk a levegőbe és úgy idéztünk meg egy-egy varázslatot. Na az menő lenne.
15.
15.
daenath
Star Wars: Jedi Outcast II. Na azt szivesen latnek, Kyle Katarn igazan remek karakter, lehetne meg epiteni ra. Yanez cimbora mar irta a Crasj Bandicoot-ot, en is szivesen latnam visszont a regi formajaba :D Es aminek igazan orulnek az a Divine Divinity folytatasa (a Beyond Divinity egy kulonallo expansion), es nem a Divinity 2 stilusban, hanem a regi felulnezet izometrikus stilusban.
14.
14.
benben10
Fuh, egy Harry Potter MMO nagyon is jó ötlet :D Csak hát ugye tudjuk hogy a WOW és a Guild Wars mellet,ebben a műfajban csak nagyon kevesen élik túl :(
13.
13.
Solid Snake1984
#12: a crah mekkora game volt psxen:D emlékszem, szét röhögtem rajta magam:D akkora egy láma a z a róka:D
12.
12.
laptos
Köszönöm a hozzászólást, Yanez, shooter1234, Rakottkrumpli és Solid Snake!
A Crash-al én is sokat játszottam, mostanság már csak vissza-vissza kukkantok psx emulatoron, én is szívesen látnék egy olyan folytatást, amit Te.
CoD-ban az XP rendszer a World at War multijában tetszett, de a single playerbe sem lenne ostobaság átültetni.
Lara általad lefestett sivatagos kalandja engem már megfogott, bármit is sejtettek a cikkekben, ezt képzelném el, SolidSnake!
11.
11.
Solid Snake1984
köszi laptos az idézést:)
de a játék végén van valmi napló féle a lány kezében és valami rejtélyes eltűnéseket tudtunk belőle kisilabizálni az egyik fórumozóval, nemis tudom talán a dlc-s cikkben van
de azért jó lenne, ha lenne sivatagos rész, persze nem uncharted koppintással
10.
10.
Rakottkrumpli
#9: Jön egyébként az új R6
http://www.youtube.com/watch?v=zNOLnB8bXrk
9.
9.
shooter1234
#8: Próbáltam és haverral végigtoltuk régen a R6V2 -t. :D Kár hogy abból nincs újabb rész, és ebből nyúlva jöhetne egy cod rész ha már a Black Ops 2ben elkezdtek valami ehhez hasonlót.
8.
8.
Rakottkrumpli
#7: Próbáltad már a Rainbowsix-et? Egy az egyben olyan, mint amit leírtál. ;) Csak 4 fős coop helyett 3 fős coopal. A codnak ilyennek kell lennie, amilyen, mert ezt a stílust sokan szeretik és nem nagyon van ennek az agyatlan darának más életképes képviselője, szóval ezt az egyet miért kellene elvenni a rajongóktól?
7.
7.
shooter1234
Codból játékmenetben lehetne újítani egy kicsit, a Black ops 2 -vel elkezdték, de az elég szegényesre sikeredett. Valami olyanra gondolok itt, hogy a szkriptelt átvezetők nagy részét kivágnák, ezzel lehetőséget adva egy 4 fős cooperative kampánynak, ahol a pálya elején mindenki beállítja a felszerelését, később pedig pálya közben bizonyos pontoknál (pl.: fegyveres ládák) lehetőség lenne változtatni. Játék közben ölésért xp járna és sorra nyílnának meg a jobb cuccok.

Kb. ennyit lehetne változtatni a játékon és akkor szerintem többen végigtolnák egyjátékos módban is.
6.
6.
Yanez
Én a legeslegjobban az összes létező játékból a Crash Bandicoot-ból szeretnék egy folytatást. De olyan lineárist, mint az első 3 rész volt, ahol hátulról látod kedvenc rókádat és közben nyomulsz előre. Aztán jönnek a jópofa bossfight-ok! PS3-ra vagy PS4-re ha lehetne. Remélem utóbbin ez lesz az egyik nyitócím!
5.
5.
Mr. Wagner
A Force Unleashed 3-at csak azért várom, mert remélem, hogy azzal végződik, hogy Vader felriad álmából, és kiderül, hogy ez az egész soha nem történt meg. :) Szerintem elég elhibázott lépés volt. Nem is a játékmenet vagy az extra kemény Erőhasználat, hanem inkább a story sántított.
4.
4.
laptos
Az biztos, Wagner, bár én azt hittem a Force Unleashed folytatását írjátok majd :D Bár a Force Unl. 2-vel eléggé leszerepelt. Köszönöm a hozzászólást!
3.
3.
Mr. Wagner
Ha már folytatások és Star Wars, én egy KotOR 3-at látnék szívesen. Bár ez szerintem sok embernek okozna örömet.
2.
2.
laptos
Köszönöm a hozzászólást, Espio! Ha ez megvalósítatlan marad, amit írtál, akkor hamar végére érhet a wow, valóban. Talán a Diablo tarén lépnek majd újat, vagy régi álmom is valóra válhat még.. Warcraft 4 :D
1.
1.
Espio
Csak wow terén vagyok up to date, ahhoz tudok hozzászólni... xD
Ott szinte minden lapot kijátszottak és lore bosst ellőttek már, szerintem egyetlen nagy dobásuk maradhatott még, az Emerald Dream. Ha jól megcsinálják, ütős lehet, meglenne a level 100 és talán ott érdemes is lenne abbahagyni a gémet. Ezt sem lehet már a végtelenségig nyúzni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...