Ha te is csak azért vagy itt, hogy közelebb kerülj az apámhoz, jobban teszed, ha odébbállsz.

Ha nem, légy üdvözölve. A nevem Verian Tramante a Harmadik. Hacsak nem barlangban nőttél fel, hallottál a családomról. Egészen az első Flotilla másodgépészéig vezethető vissza a történetünk, és a Tramante család, azóta is hűen szolgálja az emberi faj érdekeit. Már amennyiben a parttalan politikai sustorgás, és a puccos fogadások szolgálatnak nevezhetőek. A családunk mindig is egyet jelentett az Égvárosi politikával, diplomaták hosszú sora tarkítja a családfánk, ami jelentős befolyást hozott számunkra.

A fajok közti kolonizációs politika, egész embert kíván. Apám többnyire a világot járja, azon ritka pillanatokban is, mikor itthon  van, szűkszavú, gondolatai messze járnak. Anyám belehalt a gyermekágyi lázba, és apám a kötelességei miatt, tanítókkal vett körbe, akikre neveltetésem terhét bízta maga helyett.

Sokukat megkedveltem az évek során, különösen egy öreg Mullart, akire tudományos késségeim pallérozása hárult.

 Darengyr-ben remek barátra leltem. Rengeteget mesélt a helyről, ahonnan származott, és más messzi tájakról, ahova eljutott hosszú élete során. Azóta sem találkoztam nála bölcsebb és tanultabb lénynél szerte Égvárosban.

Később, ahogy idősebb lettem, Darengyr könyvei és történetei belették magukat a lelkembe. Egyre nyughatatlanabb lettem, hajtott a vágy, hogy én is átélhessem a magam kalandjait, hogy egyszer majd én is ott állhassak egy hasonló ficsúr asztala mellett, és a tetteimmel traktálhassam.

Elkezdtem elszökdösni otthonról. Gyakran vettem nyakamba a várost, egyre lejjebb merészkedve a szinteken, olyan helyekre, ahol többnyire csak zsiványok, dokkmunkások, és szajhák lófrálnak.

Egy nap mikor az egyik ilyen körutamat jártam, egy verekedés közepében találtam magam. Tízen támadtak egy robosztus külsejű férfira, aki csupán egy régimódi pengét szorongatott. Nem tudom mi vett rá, de a tömegbe vetettem magam és szétcsaptam a támadók között. Sikerült meglepnem őket, és mire kettőt pislogtam a kardos férfi mindet leterítette. Hihetetlen látvány volt, ahogy szinte táncolt, mégis minden mozdulata halált hozott ellenfeleire.

Így leltem újabb mesterre Pengés Deorach személyében. Azt hazudtam neki, hogy a szüleim hivatalnokok, a Középső szinteken. Rövidesen ismertek lettünk a helyi alvilág berkeiben. Kettős életet éltem. Nappal Verian voltam,- vagy Dammali ( Emberkém, Mullar nyelven), ahogy Darengyr nevezett-, akinek tanítói próbálták megtölteni a tivornyáktól kótyagos elméjét, a rengeteg jogi, matematikai és még ki tudja milyen ismerettel, esténként pedig Vertramként jártam az utcákat Deorachal, vagy éppen a vívás bonyolult tudományát próbáltam elsajátítani tőle. Ez lettem hát én,Vertram, a hivatalnok fia, aki hol szép szavakkal, hol fegyverrel szerez érvényt az akaratának Égváros éjszakájában.

Végül Deorach meghalt. Valaki leszúrta egy sikátorban. Próbáltam keresni valami nyomot, ami a gyilkosához vezethetne. Sikerült kiderítenem, hogy gyilkosa megbízást teljesített. És azt is tudom, hogy ez az alávaló féreg, felszállt egy Édenbe tartó teherhajóra. Úgy döntöttem megszököm. Követni fogom. És kibelezem a mocskot, és azt is, aki megbízta.