Pénzre mindenkinek szüksége van, ezért tetszik vagy sem, kénytelenek vagyunk melózni. Sőt, a legtöbben igyekeznek az életükből 5-10, de akár 12-15 évet is feláldozni, hogy még több zsozsót keressenek. Ezalatt  a tanulást értem. Például az orvosi pálya ígényelhet ennyi időt, legalábbis külföldön biztosan. Persze nem csupán a doktorálás kerülhet ennyi időbe, hanem rengeteg más érdemi szakma kitanulása is. Részben hazugság lenne azt mondani, hogy ezt csakis a pénzért csinálja az ember, hiszen karriert választ, olyat ami neki tetszik, vagyis nagyon gyakran valóban ezt vagy azt szeretné csinálni az életben. Eme tudat megszületését már gyerekkorunkban igyekeznek belénknevelni szüleink. Ők azt szeretnének, ha lennénk valakik az életben, ne pedig minimálbérért dolgozzunk egész életünkben. Sokan ezt nem értik meg és nem állnak kötélnek, majd későbbi éveikben pedig rájönnek, hogy bizony mekkora hülyék is voltak. Akkor pedig néha már késő. De így vagy úgy, tanult emberekké válunk és jól fogunk keresni, vagy keservesen dolgozunk majd meg az "apróért", ez nem változtat azon, hogy költekező avagy spórolós tipúsokká válunk-e.

 Ezt is már a kezdetektől fogva próbálják belénk nevelni, vagyis azt, hogy a pénzt gyűjteni kell, félretenni, hogy majd legyen a jövőnkre meg gyerekeinknek, hogy a tanulásukat tudjuk majd fizetni meg hasonlók. Ez tulakdonképpen helyes és önzetlen felfogás. Mert kinek éljünk, ha ne utódjainknak, szeretteinknek? Magunknak? Igen! De ezt inkább úgy értem, hogy magunknak is. Ugyanis vannak emberek, akik annyira önzetlenek, hogy szinte mindent megvonnak maguktól. Ez olykor már annyira elfajul, hogy ebből születik majd a fösvénység. Ilyenkor már a család is csak részben számít és magától is mindent sajnál az ember. Jó példa erre apám barátja, aki már 35 éve amcsiban van. Nyitott egy céget és milliomos lett. Nyíltan megmondta, hogy ő nem fél attól, ha beüt a válság. Ő már félretett annyit.

 Ez eddig jól is hangzik, csakhogy az ürge már a túlzásba vitte. Nem eszik rendes kaját és a felesége sem főz neki, mert nincs mit. Fagyasztott kajákat vesznek és abból is a legolcsóbbat. Akkor sem szégyelik magukat, ha ismerősök, barátok vagy rokonok jönnek vendégségbe. Őket is ugyanezekkel kínálják, és ez így ment 5 éven keresztül. Gondolom most is így van, de a fater már nem tartja vele a kapcsolatot. Arcra meg akkora sápadt a csávó, mint aki mindjárt feldobja a talpát. Soha sehova nem utaznak üdülni, bár gond nélkül mehetnének akár egy világkörüli útra is, nem aggódva a kiadások miatt. Emellett én, aki minimálbérért melózok, évi 2-szer is utazok a világba! Az ember ilyenkor energiát szerez, felfrissül, ez nagyonis kell! Különben a folytonos meló lassan és idejekorán megöregít, tönkretesz.

 Mégegy hasonló eset. Egykori főnököm mesélte akkoriban. Volt egy haverja, aki még előtte jött ide az USA-ba. A csávó csak a kétkezi munkához értett, de abban ezermester volt. Ráadásul okos emberkének bizonyult. Egy nagy Manhattan-i épületben élt ingyen, cserébe mindent csinált, javított ott. Az ottani, mondjuk úgy házmester, egyszercsak kirakta az utcára a csávó cuccait és menjen ahova akar, mondván nincs már rá szükség. A srác könyörgött, hogy ne tegye, mert nem tud hová menni és pénze sincs. Ám a házmester nem tágított. Emberünk templomokban és zsinagógákban aludt, cserébe ott is javítgatott, építgetett nekik. Lassacskán kisebb hírnévre tett szert, majd pár év múlva házatt is vett. Teltek-múltak az évek és a csávó bizniszt nyitott és rohadtul ment neki. Annyira, hogy dúsgazdag lett. Több épületet is felvásárolt, de elsőnek azt, amelyikből "kitessékelték" őt. Azonnal az utcára söpörte azt a házmestert, aki akkor elbánt vele. :) Ja, a bosszú olykor nagyon édes. 50 éves korára viszont gyomorrákot kapott és meghalt. Soha nem nősült meg, de nagyon fösvény volt még magához is. Képzeljétek el, hogy olyan ételeket fogyasztott, mint a hütőből mikrózott 2-3 napos pizza. És ezt évtizedeken keresztül! Ritka eset volt, ha normális meleg kaját evett. Mint az orvosok is beismerték, a pasas saját magát tette tönkre, mármint a gyomrát. Milliárdosként végezte és még ráhagyni sem volt kire. :(

 Ugyanez az exfőnököm a saját kis sztoriját is elmesélte. Ideje bőven akadt, hiszen volt, hogy 2 órát utaztunk a célpontig. Ő viszont épp az ellenkezője volt az iménti haverjának. Nála is beindult a biznisz és itt is milliókról van szó. Elmondta, hogy még csak huszonéves volt akkoriban és nem nős. Imádott bulizni! Miami, Las Vegas, Európa meg minden egyéb. Nem nézte a pénzt, a legdrágább dolgokra költött. Köztük rengeteget nőkre. Hencegve, de mégis megbánva vallotta be, hogy bizony nem egyszer úszott el ezekre a "bulikra" évi több, mint 1 millió amerikai dollár. 5-7 év múlva tönkre is ment a cége. Épp előtte jött össze az asszonnyal, aki egy nagyon okos és tanult nő. Ő húzta ki a szarból a srácot. Illetve hát sikerült még menteni, ami menthető. Hála ennek összetudott állni egy másik céggel, csupán ezt tehette, hogy az ő cége ne menjen tönkre teljesen. Ezután kerültem én is ide, de csak rövid időre, mert úgymondván "kölcsönadtak". Mostanra nagyon boldog életet él. És habár nem dúsgazdag, de mindennel megvan elégedve. Na jah, hiszen így is jól keresnek. :)

 Tehát, mint látjátok a túlzott herdálás sem jó, akár a beteges spórolás se. Voltak itt olyan esetek is, hogy a válság miatt 4-5 házat vesztettek el gazdagék. Merthogy beleestek abba a hibába, hogy rengeteg lóvét kerestek a bizniszükkel és nagy kölcsönöket vettek fel a bankoktól ingatlanra, abban a reményben élve, hogy még drágábban eladják. Ekkor beköszöntött még az akkori 2001-es terrortámadás és vele együtt a világméretű válság. Cégek, bizniszek zártak be. Ingatlant senki sem vásárolt, a bankoknak meg kellett fizetni a jelzálogot. A házakat elvették, a gazdagok tönkrementek. Sokan most egy szűk kis lakásban élnek. Mások még öngyilkosságot is elkövettek, "hála" a beleőrűlésnek. Voltak itt csúnya időszakok.

 Jómagam semmit sem sajnálok magamtól és ezt gyakran rosszul teszem. Más szempontból viszont csak egyszer élek és még nem vagyok nős. Tehát miért kuporodjak meg a sarokban és olyanra tegyek félre, ami lehet meg sem történik. Mert a holnap talán el se jő. És ha igen, akkor tuti nem leszek egyedül, ergo összetartásban az erő! Na jó, hülyén gondolkodom, de egyet biztosan tudok: itt vagyok, boldog vagyok, mindenem megvan és mindenki jól van. :) És Ti, veletek mi a helyzet? Hogyan vélekedtek erről a témáról?