Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Miért Ábrándultam Ki a Nintendóból?

Link másolása
RangerFos őszinte vallomása. :)

 Mivel kimaradt 3 heti vasárnapi blog, így jóideje már semmi humorosat sem írtam, ezért most itt van nektek RangerFos vallomása (amit tegnap ígért mára), avagy miért csalódott emberünk a Nintendóban?

RangerFos:

 

 Már az elején leszögezném, hogy ez az én saját szuperszubjektív véleményem, aminek semmi értelme, és annyira szubjektív, hogy már objektív. Ennek szellemében próbálom meg, teríteni kártyáimat. Azt azért tudniillik rólam, hogy már ősidők óta (kb 5 éve) szeret(t)em a Nintendót. Mi történt? Egyik reggel arra ébredtem, hogy hideg a kávém, ami rögtön rávilágított arra, a Nintendó nem az én világom. Tudom hülyén hangzik, de a mondás is úgy tartja: Ki mint madár igen ritka, úgy veti a macskát szarni az ágyába.


 Szóval annak idején úgy döntöttem kell a pc mellé valami elit is, és hát a Psvitya nem volt elég, így szereztem be a 3DS-t. No de nem ez a lényeg, hiszen már előtte is jól ismertem a Nintendó világát. Hosszú évek múltán rájöttem, ez a cég annyira gáz, hogy már szivárog. Kezdjük rögtön a névvel! Ott van az Xbox, szép rövid, kimondani is kellemes, sőt annyit is elég kimotyogni, hogy Box; még egy távoli bolygóról jött primitív lény is megértené, hogy a MS konzoljáról van szó. Vagy a Playstation, aminek ugyan undórítóan hosszú a neve, de ha azt mondom PS, egy szellemi fogyatékos dán veréb is tudja, ez bizony a Sony konzolja lesz! De nem, a Nintendót csak Nintendónak hívjuk, nem Wii-nek, vagy WiiU-nak, legalábbis az én baráti négyzetemben.... izé körömben! Kimondani katasztrófa! Mire belekezdek, hogy Niiiinnntttteeennn... már visznek is a dokik, mondván miféle szart szedtél be már megint? Persze rövidíteni is próbálják, N. Egy kurva betű. Egy (1). Milyen rövidítés ez??? Ha nem akarom elfecsérelni a teljes napomat mire kimondom, hogy Niinnntt... (hagyjuk!), hanem inkább a híres N-t használom a haverok előtt, azt kérdik: - Mi van bammeg, ennél a betűnél tartasz az abc-ben? Nagyon ciki gyerekek, nagyon! Most ott tartok, hogy tudják, van konzolom, de azt nem, hogy melyik cégtől. És ha nem változtatnak nevet, senki a büdös életben meg sem tudja!

 Jöjjön a második hidegzuhany! A "játékok". A Ninnntt... N, mint minden más konzolgyártó cég, tartja az iramot, és időközönként újabb modellt adnak ki masinájukból. Ha jól számolom, ez már a hatodik generációjuk, aztán lehet tévedek, mert matekból sosem voltam jó, ami annyit jelent, még ma sem tudom, hogy a 8-as az mi? Mert lehet a végtelen jele is, ugyanakkor inkább egy hóember. Na mindegy. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy míg más konzoloknál folyton jöttek/jönnek új IP-k, addig az N-nél már vagy ezer éve ugyanaz a nóta: Márjó - Zölda - Dinka Kong. Ha pedig valami "újat" "próbálnak" kitalálni, akkor az ezek kombinációja, így hát nesze neked racing, vagy fighting, de mindig ezekkel a szereplőkkel! Mintha kismilliószor hallgatnál egy zeneszámot, majd a változatosság kedvéért, visszafele is lejátszanád. De komolyan, hogyan lehet 3 nagy névvel ennyi időn keresztül bolondítani a jónépet? A vicc pedig az, amikor két székely utazik a vonaton.... ja nem, az egy másik! Szóval a vicc pedig az, hogy minden egyéb próbálkozásuk is ezeket a játékokat másolja. Például: ha ebédre rizseshúst zabáltál, akkor nesze vacsorára egy kis töltöttkáposzta! Én pedig nem fogok egy csónakban evezni, ugyanazon a tavon, ugyanabban a gatyában!

 Mire rájöttem ezekre a dolgokra, kellett ugye egy kis idő, mert egyből nem esett le. Most már kezdek felnőtt lenni (jön a bajusz, meg ráncosodik a here), úgyhogy nem kérek ebből a klónoztatott bohócból. Képzelem, kb 2000 év múlva: repülő kocsik, fénysebességű időgépek, természetes mellek - a Nintendó WiiZ-n meg Zelda, Mario és Donkey Kong. :D Menjenek Heródes farsára! Ennyi voltam.

 

U.I: Várjuk az eredetit is, RF! :)

 

                                                       Free Hit Counter

31.
31.
Yanez
#30: Ez pedig egy építő jellegű komment akart lenni? :D
30.
30.
Trapyd
Ez egy humoros írás akart lenni.
29.
29.
DON GONDOCS
Mi lesz itt ha kijön a Fatal frame vagy a Sacrilegium és Devils Third. Vajon mekkora sikere lesz ezeknek a játékoknak. Kb mint a zombie u-nak.
28.
28.
godach
#27: Nem mondom, hogy félig meddig nem adok igazat neked, de szerintem egyik sem különb a másiktól, ha a mocskos anyagiakat nézzük.
Tény, hogy egyik sem fogja a két szép szemünkért a nyeresége javát a mi szórakozásunkra fordítani.
A mostani gen meg amúgy sem nyert meg. Talán konzol váltás helyett, ismét pc váltás lesz, mint 2 éve.
27.
27.
mestermagyar
#26: Nem esélyt adunk. Pénzt. XD A nintendónak amúgy is van esélye, a wii u pedig akár több mint ígéretes konzol is lehetett volna. Ez a kapitalizmus, mindenkinek van esélye, és mindig kap újat ha nem sikerül valami, csak bírja a pénztárcája.
26.
26.
godach
#24: Nem. Egyáltalán nem ugyan az. Míg az egyiket, csak a nők érdeklik, addig a másikat a cég vezetése és a rá aggatott xy számú ember. Engem ugye gyerekkorom óta ez, de van olyan akit csak a pecázás.

Nekünk sem az a célunk hogy csak és kifejezetten játszani üljünk össze. Viszont ha egy bogrács alatt elver az eső minket és félig józan állapotban be kell vonulnunk, akkor van hogy előveszem a ketyerét. Persze először megy az elvont duma, hogy nem érdekli Őt a játék stb, de aztán nehezen lehet elzavarni őket...

A lényeg, hogy a nintendonak esélyt kell adni. Van aki erre nem képes. Van aki igen. Ezt meg is mutatják a Wii eladásai a PS3, X360 párossal szemben.
25.
25.
mestermagyar
#22: Igen, de tudod rohadt gyanús, hogy a nintendo egyszerre sugallja a konzoljával, hogy a grafika nem lényeg (pénz), és hogy ők "egyediek", ezért szinte csak a saját játékaik adják ki a konzolra (és nem tesznek annak érdekében hogy vonzzanak másokat), és még nagyobb %-ban kizárólag azok lesznek népszerűek (pénz). Ez olyan egy hasonlattal élve, minthogy mekkába azért kell a muszlimnak életében egyszer elzarándokolni, mert pár kereskedő érdekeit kellett mohamednek nézni 1000+ évvel ezelőtt. Ez egy előírt, és tisztelt dolog, de eredetileg csak pénz.

Minden platformra van ilyen játék, és mindenki jól elszórakozik ha összejönnek egy társaságban. Persze vagyunk mi PC-sek, akik a játékot nem a haveri összejövetellel keverjük (legalábbis én). Ebből adódóan viszont a multiplayer élvezeti faktora nálunk kb a plafonon van egy konzolhoz képest, ami pedig hangyapiszok (persze, kicsit elfogult vagyok :D). Félreértés ne essék, én itt nem a main-stream battlefield,COD és társai multiját értem.

Lehet, hogy elvagytok, meg élvezitek, de ez messze nem jelenti azt, hogy ők nap mint nap csak ezt a gammát tolnák TV előtt ülve, vagy hogy egyáltalán a stílusuk-e. A tömeggel sodródás elve meg itt is él, és az élvezet sem mindig magából a játékból jön.
24.
24.
#22: Javíts ki ha tévedek, de a játékkészítők nem szakma, hanem érdeklődési kör alapján céloznak be embereket. Ami viszont - elmondásod szerint nektek a haverokkal - ugyanaz. :)
23.
23.
Yanez
Látom a hivatalos blog elmaradt, legalábbis a beígért időre. :(
22.
22.
godach
#21: De a Nintendo nem csak egy réteget céloz meg. Mi haverokkal egész jól elszórakozunk amikor összeülünk. Márpedig ez elég vegyes mert 20-45 ig és szobafestőtől-szegmensvezetőig minden van a csapatban.
21.
21.
"Nem csak Resident Evil és COD vagy BF játékosok vannak. Mint ahogyan nem csak 18+ korosztály, hanem alatta is. Ezekre is gondolni kell." - Szerintem ezeket pont nekik találták ki. :D A gond amúgy szerintem ott van, hogy gyerekes (elnézést Norbiii, arcade) csak az egyik gépre, a többi meg csak a másikra jelenik meg. Legalábbis többnyire. Mi van, ha egy PS-tulaj is elszórakozna néha egy ilyennel, vagy egy Wii birtokosa lövöldözne kicsit? Sokkal népszerűbb lenne a Nintendo, ha nem csak egyetlen réteget célozna meg.
20.
20.
Norbiii
A sok töredezett hozzászólásért meg bocsi Yanez, máskor igyekszem egy komiban összegezni a véleményem, mert tényleg csúnya ez így. :(
19.
19.
Norbiii
18.
18.
Yanez
#17: Az oké, hogy nem láttad a nevem, de az AVATAR-om hogyhogy nem szúrta ki a szemed?
17.
17.
Norbiii
#14: És esküszöm, hogy nem voltam részeg, nem iszom...XD Ilyet hogy nézhettem be..xddd
16.
16.
Norbiii
#14: Eléggé padlón vagyok, az agyam ezer fele jár, azt hittem a posztot Rangerfox írta bakker. xd Most láttam a neved. Ilyen még nem fordult elő velem...XDDD

Rangerfox: Sorry. :)
15.
15.
Norbiii
Yanez elnézést kérek, de ezt benéztem. Azt sem tudom hol járt a fejem, de mikor rámentem a posztra, nem tudom miért, de megzavart, és azt hittem Rangerfox írta. Jesszusom de hülye voltam, bakker!

Tehát Rangerfoxnak véleményeztem, nem neked. A poszt meg jó lett, ha ilyen formában nézem!

Bakker............xd
14.
14.
Yanez
#13: Nem vetted be a humorgyógyszered? :)
13.
13.
Norbiii
Bár a Mario, Zelda és ezek a játékok vannak reflektorfényben, de a legtöbb játék nem Maio meg Zelda, se Donkey Kong. Eléggé meglepődnél, ha most felsorolnám, mondjuk a SNES, N64, GC, és Wii teljes játékkínálatát.........! Hogy a Nintendo nevén "kiakadtál" ez ne sértődj meg, de vicces, nem is vettem komolyan, a posztban rejlő időnkénti humoros próbálkozást meg értettem. Az viszont érdekes, hogy pár hónappal ezelőtt még másképp gondoltad, mint most, mert akkor még épp dicsérted ezt a fajta világot, de persze a blogban megindokoltad, hogy most "világosodtál" meg.


"Most már kezdek felnőtt lenni ..."

Ez sok millió N fan számára sértő, megmondom miért. Mert nem tartják gyerekesnek, sosem szerettem, ha valaki azért tart mondjuk gyerekesnek mert Mariozok. Miért ne? xd

Az őszinte véleményt viszont díjazom!
9.
9.
Yanez
#1: Persze, nyugodtan! :)
8.
8.
godach
#4: A "kinectes baromság"-ra ugyan azt tudom mondani, mint fontosnak az N-re.
Az, hogy téged nem fogott meg, még nem biztos, hogy baromság. Bár tény, hogy én is azt hittem, komolyabb és single címek fognak érkezni, nem látom hogy próbálnák a dolgokat forradalmasítani.
Olyan, mint egy PS1 kontroller, az alap analóg nélkül ami ma már nélkülözhetetlen.
Közösségi szórakozáshoz viszont, a Kinect nagyon ott van a toppon.
1.
1.
RangerFox
:D Ez dejó lett;) Talán az egyik képet beletenném a blogba. Köszönöm a megtiszteltetést.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...