Super Mario RPG teszt

Kis emberből lesznek a legnagyobbak: talán nem lenne még egy olyan kapós jelölt a munkaerőpiacon, mint Mario, aki a születése óta eltelt röpke 42 év alatt ne szedett volna össze olyan munkatapasztalatot, melynek során többek között volt már (állítólag) vízvezeték szerelő, golfozó, teniszező, baseballozó, olimpikon, versenyző, táncos, építész, zeneszerző, de még orvos is, száznál is több pozícióban próbálva ki magát. Illusztris karrierjét leginkább azok a mérföldkövek teszik igazán figyelemreméltóvá, amikor valami teljesen újba vág, a SNES hattyúdalára összehozott, a PlayStation-dominancia közepén SNES-re kidobott Super Mario RPG ennek pedig remek példája, ahol egyenesen a japán szerepjátékok akkori királya, a Square tolta át az RPG-k világába, hogy egy teljesen új műfaj keretei között is megmentse a világot. Korára és a választott platformra való tekintettel ennek újraálmodása a szokásosnál több energiát, idő- és pénzbefektetést követelt meg, de a Switch talán utolsó előtti éve pont ideális időpontnak bizonyult arra, hogy a 27 éves klasszikus parádés formában térjen vissza. 

Az azonos néven futó Super Mario RPG ugyanis nem lélektani folytatás, hanem egy komplett remake, amit az ArtePiazza (és szinte örökös partnerük, a Square Enix) jegyez, akik keze gyakorlatilag az összes Dragon Quest-epizódban benne volt 1996-os debütálásuk óta, így a műfaj a legkevésbé sem ismeretlen számukra. Ahogy az esztendő sem a Super Mario RPG-nek, ekkor jelent meg ugyanis az a szerepjáték, amit gyakorlatilag változatlan tartalommal toltak át 21. századba.

Ennek megfelelően a Mario-univerzumban ismét áll a bál, a helyzetről pedig kivételesen nem Bowser tehet, mivel ő maga is részben áldozat, miután egy gigantikus kard lehull az égből, egyenesen Bowser kastélyába, magával rántva a Star Roadot is, annak csillagdarabkáit hét részre szakítva és szétszórva szerte a világban. Marióra, és folyamatosan bővülő csapatára hárul a feladat, hogy bejárja az egészen grandiózus méretű világot, összegyűjtve a csillagdarabkákat és megmentve a helyieket a titokzatos ellenfél fogságából. 

Mindezt a Super Mario RPG pedig pontosan úgy tálalja, mint amit a név sugall: egy hagyományos (japán) szerepjátékként, ahol platformokra való felugrás helyett a középpontban a lineáris helyszínek felfedezése, az ott található ellenfelek püfölése, a csapat fejlesztése áll.

Mario a számára mindennapos feladatnak most sem teljesen egyedül áll neki, elsőként egy furcsa, a külseje ellenére magát békának valló lény, Mallow szegődik hozzá, aztán egy életre kelt játékfigura, de a hősökhöz idővel maga Peach hercegnő és Bowser is beáll. Mindegyikük egy adott szerepkört igyekszik betölteni, így Mario, Bowser inkább a harcban jeleskedik, Peach és Mallow pedig a gyógyításban és a támogatásban. 

Maguk a csaták körökre osztva zajlanak, a résztvevők pedig mindössze csak egy akciót hajthatnak végre ennek során, az egyszerű támadástól kezdve a különlegesebb mozdulatokon és tárgyhasználaton át egészen a speciális támadásokig. Alapvetően két erőforrással kell gazdálkodni: életerővel és azokkal a pontokkal, melyek a különleges, speciális parancsokhoz kellenek. Ez támadó karakter esetében lehet például tűzlabda-sorozat, a célpont számára nem éppen fájdalommentes ugrás, vagy egy a képernyőt elvakító, egészen destruktív rombolás, míg a támogatók esetében életerő visszatöltés, vagy épp buffolás/debuffolás.

Mindehhez egy olyan láncrendszer asszisztál, amely interakciót követel meg. Támadás esetén egy adott pillanatban egy gombot lenyomva növelhető a sebzés, védekezésnél pedig csökkenthető, vagy teljesen negálható a beszenvedett találat. Minél több körben sikerül ezt kivitelezni, annál nagyobbra nő a lánc, és annál nagyobb az így kapott bónusz. A csatákban mindig 3 hős vesz részt, így idővel muszáj lesz a brigádot az adott helyzethez igazítani, főleg, mert a legtöbb ellenfélnek, különösen az általában az egész képernyőt betöltő bossoknak mindig van egy-egy olyan gyengepontja, amit általában egy adott szereplő tud igazán kihasználni. 

A csatákért természetesen tapasztalati pont jár, amely egy adott érték elérésével automatikusan új szintbe fordul át, növelve ezzel a szerencsés életerejét, támadóerejét, és minden főbb tulajdonságát. Ezen felül azonban muszáj felszerelésről is gondoskodni, a menet közben szerzett aranyérméket a kisebb-nagyobb települések boltjaiban lehet páncélra, fegyverre, gyűrűre átváltani, ezek pedig kiválóan tudják egyensúlyozni az egyre könyörtelenebb világ kihívásait.

Olyannyira, hogy a gazdag ellenfél repertoár ellenére a Super Mario RPG kifejezetten könnyű tud lenni, és a földre igazából csak az opcionális összecsapások tudnak visszahozni, amik drasztikusan nehezebbek a történet fő kihívásainál. 

A történeténél, amely gyakorlatilag teljesen változatlan az eredetihez képest, a debütálása óta eltelt közel harminc év alatt pedig mit sem veszített bájából. Borzasztóan lendületes, szinte csak minimális mennyiségű mellékfeladatot kínál, folyamatosan előretol az újabb és újabb, semmi korábbihoz nem hasonlítható, látványos helyszínekre (melyek közé időnként intenzív, platformer és versenycentrikus minijátékokat ékel), ahol kisebb-nagyobb feladványok, rengeteg ellenfél, és minimális mennyiségű párbeszéd vár, nem lépve túl egy teljesen szabvány, hagyományos szerepjáték keretein, amely 10-12 óra alatt eléri csúcspontját. Eközben pedig tetszetős - de semmiképp se lélegzetelállító - tarka és változatos látványvilággal vár, amit egy sok önismétlő, de egészen csodálatos dalokat tartalmazó zenei repertoár koronáz meg, egy új generációt kápráztatva el egy mai szemmel nézve egyszerű, de annál briliánsabb szerepjáték-élménnyel, amelynél családján belül talán már van jobb, de a teremtő akkor is ő marad.

A Super Mario RPG kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.