Mégis dobozos játék lesz az új Rayman-epizód

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 7.
  • Hír
Link másolása
A korábbi tervekkel ellentétben mégis dobozos formában jelenik majd meg a Rayman-sorozat következő része, az Origins. Az előzményeket taglaló játékot eredetileg epizodikusan, letölthető formában adták volna ki, de Michel Ancel szerint váltottak, mert a rajongók igazi folytatást akartak.

Most megkapják. Az új Game Informert persze mindenki az Assassin's Creed: Revelations előzetes miatt várta, pedig volt még benne más érdekesség is bőven: a srácok kipróbálhatták a Rayman: Originst, sőt Michel Ancel mester is megosztott velük néhány érdekességet a munkálatok hátterével kapcsolatban.

Kezdjük a legérdekesebb infóval: Ancel akkor vágott bele az új Rayman fejlesztésébe, mikor a Beyond Good & Evil 2 mellett tudott egy kicsit szusszanni. Mint mondta, ő is dolgozott a méltatlanul megbukott játék folytatásán egy ideig, de azt már nem árulta el, hogy az ő kis szünete vajon az egész projektre kihat-e, vagy csak a saját időbeosztásán lazított ilyen módon.

Na, de Origins: az első Raymant állítólag viszonylag kevesen fejezték be, mivel meglehetősen nehézre sikerült. Mint most kiderült, az új játék egyszerűbb lesz (accessible, ahogy a fejlesztők mondják, ez általában annyit tesz, hogy kővé butítanak mindent a programban), és igyekeznek úgy megtervezni a játékmenetet, hogy mindenki megtalálja benne a maga számítását: ha szeretsz gyűjtögetni, akkor most gyűjtögethetsz, de ha csak rohanni akarsz a vakvilágba, megteheted.

A Lumok gyűjtögetésével különféle power-upokhoz juthatunk, így szerezhetünk életerőt, és részt vehetünk az úgynevezett "I Dary You" kihívásokon is, melyek lényege, hogy Rayman megpróbálkozhat valamilyen bonyolult mozdulatsor végrehajtásával. Négyfős kooperatív módot kapunk majd - az újságíró kollégák Raymant, Globoxot és két Teensiet irányíthattak -, ez egy gép előtt ülve már biztosan játszható lesz, az online lehetőségről még nem esett szó. A játék egyes pályáit úgy tervezték meg, hogy single és multiplayerben is jól játszhatók maradjanak - szintén accessible feature, hogy mindegyik karakter ugyanolyan képességekkel rendelkezik majd. Mondtuk, hogy egyszerű lesz.

Ancel azt is megerősítette, hogy miután a rajongók igazi folytatást akartak, ezért úgy döntöttek, nem epizodikus formában jelentetik meg a játékot, hanem dobozosan fogják kiküldeni a boltokba. A Rayman: Origins az idei év végén jelenik meg PS3-ra és Xbox 360-ra.

6.
6.
Teuton
"ez általában annyit tesz, hogy kővé butítanak mindent a programban" "mindegyik karakter ugyanolyan képességekkel rendelkezik majd"

Már most rettegek hogy mi lesz belőle. Félő hogy még konzoljátékok közt is kiemelkedik majd lebutítottság tekintetében.
4.
4.
wigyory
Nekem is az egyik kedvenc figurám volt, sokat játszottam vele-még megvan a PS2-is
de elég régen foglalkoztatott ez a game.Ha kijön, lehet hogy én is bevállalom.
3.
3.
HICKS
Kiváncsian várom,mindig is szerettem a szériát.
2.
2.
PcSanyko
#1: ÁÁÁ Nekem is régi kedvencem volt!Mivel már nem veszem elő a PS2-t nem is játszom vele... :D
1.
1.
Mortis
*.*.*.*.*.*.*.*.*.* Rayman...Gyerekkorom meghatározó programja. Azóta sem vittem végig, de örök emlék marad.
Nagyon, nagyon, nagyon várom. Akár könnyű lesz, akár nem. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...