Az Apple lett a világ legértékesebb márkája

  • Írta: zoenn
  • 2011. május 9.
  • Biznisz
Link másolása
A Financial Times közzétette a legújabb BrandZ Top 100-as listáját, melynek csúcsán az Apple csücsül, megelőzve ezzel a négy éve egyeduralkodó Google-t a legértékesebb márkák képzeletbeli versenyében. A lista már inkább a földhözragadtabb anyagiakról szól: az almás brand 153 milliárd dollárt ér.

A becslések szerint az Apple márka értéke már meghaladja a 153 milliárd dollárt, s ezzel Steve Jobs csapata megelőzte a Google-t, amely a rangsort uralta az elmúlt négy évben - hozta nyilvánosságra a Financial Times magazin.

Az iPhone és az iPad termékek nagyban hozzájárultak a márka sikeréhez. 2006-ban (amikor a listán debütált) "csupán" 137 milliárd zöldhasút ért az Apple, de mára már 859 százalékkal növelte az értékét. A technológiai cégek listájának első hat helye így alakul: Apple, Google, IBM, Microsoft, AT&T és China Mobile.

A lista másik győztese a Microsoft, hiszen a redmondiaknak sikerült felzárkózniuk az ötödik helyre, a másik két játékipari mágnás, a Sony a 85., míg a Nintendo a rangsor 79. helyén tanyázik.

A toplista felállításánál figyelmbe vették az eladott produktumok számát, a fogyasztói megítéléseket, a bevételek becsléseit és a vállalatok növekedési potenciálját.

Az Apple abszolút megérdemelten tanyázik az első helyen, már a játékipar hallatlanul nagy szegletét képviselik az iPhone és iPad játékok, de kétségtelenül nem ezek jelentik a legnagyobb húzóerőt.

46.
46.
raczviktor
#45: én csak az ubuntun használtam wine-t több kevesebb sikerrel, de inkább kevesebb :))
45.
45.
dareal
#44: igen, bár nem is pontosan emulációról beszélünk.
a wine az alapja, idéznék a wine leírásból:

"A Wine nem egy emulátor, hanem egy kompatibilitást biztosító szoftverréteg, amely a windowsos alkalmazások által meghívott DLL-ek alternatív implementációját biztosítja, de akár a Windows saját DLL-jeit is képes használni, amennyiben a felhasználó rendelkezik velük."

hülyén fogalmazva egy híd, amivel a wines hívásokat linuxon értelmezhető hívásokká alakítja.
44.
44.
raczviktor
#43: képes olyan szinten emulálni?
43.
43.
dareal
#42: itthoni pénztárcának drága, igen. de írtam is, hogy külföldön csak egy brand, nagyjából azonos az ára egy dell vagy más márkának (ritka aki építené a gépet).
egyébként a witcher2 szerintem gond nélkül fut imacen, mint a többi. persze egy imac csak játékgépnek nem éri meg itthon.
42.
42.
raczviktor
#41: értem, átnéztem a mac-es játéklistát is (mármint az eredeti mac-re kiadott játékok listáját) és ott még nagyon sokat kellene fejleszteni. Sokkal több játékot kellene kiadni mac-re. az apple perkálhatna a játékgyártóknak, mint az ms és akkor valszeg még többen vennének mac-et. minap sétálgattam az egyik üzletben és az egyik eladó asztalán ott feküdt az alma. mit mondjak, nagyon dekoratív látvány. nekem leginkább az áraival van a bajom. nem csak önmaga a gép drága, de a hozzá tartozó kütyük, programok is.
őszintén megmondom, a legtöbben azért használnak windowst, mert arra van pénze. ebbe bele tartozik a tört winndows, tört játék, tört program, mert nincs mindenkinek pénze mindent megvenni. szegény világban élünk. a másik pedig, hogy az iskolában is mindenkit a windowsra tanitanak, pedig ott mind a 3(win, mac, linux) rendszerrel meg kellene ismertetni mindenkit. akkor legalább tisztába lennél azzal hogy a windowson tul is van élet. még ma is rengetegen nem értik amikor megpróbálom elmagyarázni hogy létezik linux és ott vannak az apple gépek saját os-el.
nem akarom leoltani az apple cuccokat, csak nekem nem telik rá. + bajos lenne néhány játékot megoldani rajta. nem sok kedvencem van, de azok küzül egy kettő mint pl. The Witcher 2, nehezen menne ugy mint win7-en.
talán a milestonnal sikerül valami jobbat felmutatni a windowsnak is, még ennél a hetesnél is. a win7 első bétája óta fent van, de még sosem volt se kék se fekete halál, se lassulás, se semmi. ismerőseimnél is tökéletesen muzsikál. az xp-ről ez már nem mondható el, de hát az már egy 10 éves rendszer.
41.
41.
dareal
#40: nagyon félreértettél. nem játszom mac-en.
lényeg: írta, hogy a mac azért kula, mert alig van rá program. írtam, hogy blődség, mivel a windows-ra írt progamok nagyja is fut rajta, még a játékok is. erre írta, hogy továbbá azért kula a mac, mert játszani sem nagyon lehet rajta, a játékok 99%-a windows-os, mac-re randa vagy nagyon lassú szép szaggatós játékok vannak.
ezért küldtem a videókat, mert ehhez képest gyönyörű grafikán röcc nélkül futnak a windowsra írt játékok. (nemcsak, hogy szép játék és hibátlanul fut, de még windows-os alkalmazás is (tehát, állításai itt dőltek össze, mint a kártyavár. a post lényege ez volt)
ezért is írtam, hogy úgy fikázni a mac-et, hogy arról igazából egy halvány lila fingja sincs, nos az erős az én nézeteim szerint.

egyébként, miért vesznek bmw-t, ha a trabi és a lada is autó?
persze, csak játék miatt butaság mac-et venni, viszont munkára, hobbira, professzionális megoldásokra jóval kényelmesebb mint bármi más, amellett még szép is, nem csúfít el semmit (arról nem is beszélve, hogy imac esetén csak egy monitorról beszélünk, nincs ótvar nagy ház, nincs felbőgő ventilátor, stb). ha ezt windows gépre építed, már szintén 300-500e körül vagy (tudom, mert nemrég vettünk egy lenovo thinkcentre m90z i5 gépet, az egy imac copy csak touchscreenes, az is 340e píz volt. miről beszélgetünk akkor? ennyiért imac-et is kapok.)

nem véletlen, hogy professzionális területeken szinte mindenhol mac van, jóval kényelmesebb, stabilabb, mint egy windows.
40.
40.
raczviktor
#39: hát ez az! minek veszel macbookot ha windowsos játékot játszol??? érthetetlen.
39.
39.
dareal
#38: windows-os crysis 2 maxon futtatva egy imac-en:
http://www.youtube.com/watch?v=fjLQ1dZIU7E

érdekes, de ez is fut, mik nem vannak (ismétlem, ez is windows-os verzió, nem látok szaggatást és full maxon megy)
34.
34.
dareal
#31: iszonyat könnyen és jól kezelhető. ezt addig amíg nem használsz egyet, nem fogod tudni. gyors (a win7 bootidő még mindig röhej egy osx-hez képest) és felhasználóbarát. persze ez a winre is igaz, de az osx-re hatványozottan.
33.
33.
Dresa
#30: A hazai forgalmazóval van a gond, ő locsolja folyamatosan az olajat a tűzre. Mert míg itthon az átlagkeresethez képest baromi drágák az apple cuccok, amerikában mindenki megengedheti magának, a 80 éves öregaszonytól kezdve a 12 éves diékig mindenki ezzel rohangál...
Sikereségéhez hozzá tartozik, h teljesen más a "fizetési"kultúrájuk.. mindenki bannkártyázik, neten vásárol, így az appstore és az itunes is jóval használhatóbb mint nálunk (meg teljesen természetes)
32.
32.
fiucsavar
#30: Amerikában és a világ "gazdagabb" országaiban messze nem annyira presztízsmárka apple termékekkel rohangálni,mert szinte mindenki megengedheti magának.
Az iOS nem elterjedtebb mint az android,nem is lehetne az,hisz 5készüléken fut(amit jelentleg gyártanak),míg az android mindenen megy...
31.
31.
Goofey84
#28: Ha szépen megkérlek, akkor leírnád úgy, hogy egy laikus (én) is megértse, hogy miben jobb ezerszer a windowsnál? Baromira érdekel a téma, de a tudásom az op rendszerek terén megrekedt a windowsnál!
28.
28.
Sulphur
#27: Így igaz, egy kisebb befektetés kell csak és máris van egy jó géped ami futtatja a OSX-et, játszani is tudsz vele és nem kell több százezret kiadni egy Mac-ért. Én is úgy voltam a Mac-el először, hogy biztos csak egy nagy lehúzás az egész, nem tud többet mint egy Linux vagy egy Win, de körülbelül fél óra használat után rájöttem, hogy egy ilyen nekem is kell. :D
27.
27.
dareal
#26: az osx-et ha valaki tudja használni (értsd: ismeri a parancsgombokat, az egér gesztusokat), akkor annak egy igen kényelmes rendszer áll a rendelkezésére.
a windows-nak ezen a téren van hova fejlődnie, pl röhej, hogy win esetén a full drag&drop még csak egy álom (persze van, de közelébe sem ér az osx drag&drop funkcióinak, ebben egyébként anno a beos vert mindent, ott tényleg minden drag&drop volt).

az ms a win7-el elért egy szintet, ami nagyon jó, ha ezt tudják folytatni és hasonlóan sok és kedvező funkció kerül be, hasonlóan kényelmes lehet.
ezt a fajta kényelmet linuxon szerettem még meg, de hozzáteszem, hogy ott ehhez reszelni kellett a rendszeren. nem keveset (de megérte :)).
az osx egy nagyon jó rendszer, én szeretem használni. ettől függetlenül a legtöbbet windows előtt ülök, mivel a programjaim arra vannak meg (már itthon, ha itthon gép elé ülök, akkor leginkább játszom. ezt persze tehetném mac-en is, de ott kevésbé kényelmes, illetve ritka a natív játék (persze lehet, cider, crossovergames, blablabla, de az közel sem nyújtja az azonos szintet).

egyébként itthon tűnik ilyen drágának egy apple gép, ez külföldiában nem olyan vészes. főleg, ha brandeket veted össze. tehát nem saját magad által épített gépet, nem egy tesco gépet, hanem mondjuk egy dell-t, ibm/lenovo-t az apple-el. úgy annyira már nem is drága.
egyébként a hackintosh-t ajánlom én is, annak aki még nem használt mac-et. persze ehhez kell, hogy a gép támogatott legyen, megfelelő alkatrészek legyenek a gépben, de ha az adott, akkor mindenképp érdemes egy próbát tenni. sokak álla esne le, ebben biztos vagyok :)
25.
25.
raczviktor
Tapasztalatból mondom, az apple gépek tényleg jól néznek ki és minőségi anyagból vannak összegyúrva, de fele ennyit sem ér, sőt jó ha a negyedébe kerül a teljes gyártás és értékesités. biztosan nem érik meg az árukat. az osx-ről meg csak annyit hogy borzalom!!!! olyan mint egy tuningolt linux. a windows7 fényévekkel beelőzte már. ha pedig olyan qrva sok lóvéja van valakinek, vagy a papa megveszi neki az apple cuccot, csak azért mert menő és jól néz ki akkor az elmehet a ....! ha pl. összehasonlítanánk egy apple macbookot és ugyanolyan laptopot, csak windowsal, valszeg a windowsos fele annyiba kerülne. szóval, azért a pénzért 2x jobb géped is lehetne. nem mintha nem lennének szebb termékek az apple cuccainál, rengeteg szebbnél szebb elektronikai termék odaveri a kütyüiket árban és minőségben is. ha valaki nincs tisztába ezekkel a dolgokkal, az csak a tájékozatlanságnak tudhatom be.
egyedül a tabletek piacán vannak az élen, de az androidos termékek már ott vannak a nyomukban és a windows milestone is hamarosan elkészül.
23.
23.
adye
#21: Pont ők azok akik nem tudnak újat felmutatni =DDD
22.
22.
Blyan000
#21: Ez csak marketing kérdése, tavaly is eladták, hogy feltalálták a videótelefonálást :)
21.
21.
princeps27
#20: De ha Jobsék nem tudnak folyamatosan újat felmutatni akkor az emberek rájönnek, hogy egy 60-70k-s telefon is megfelel az igényeiknek.
20.
20.
Blyan000
#18: Hol lesz? Ugyanott, ahol most, hacsak nem omlik össze az IT szektor, de ha ez megtörténik, akkor BMW-t és Mercedest sem vesznek túl sokan. :)
Amúgy befektetések/befektetők alapján, eladási és piaci részesedések - ilyenek határozza meg egy brand értékét.
19.
19.
7Rusky
#10: jó de mire eladnak az országban 1 iPhone-t addigra 4 adidas és 5 nikeot
18.
18.
tabu3x
nem tudom, mi alapján súlyoznak (gondolom a hype aránya legalább 50 %-):-), de listán van jópár olyan cég, amelyiknek sokkal szerteágazóbb a mixe, vagy olyanok, amelyeknek már tényleg van törtélme, és még a dzsungelben is ismerik...
gondolom, ez csak pillanatkép. coca/pepsi kólát 100 év múlva is fogunk inni, a szerencsésebbek pedig esetleg BMW-t, Mercedest vezetni, de hol lesz akkor az apple, meg a google?
17.
17.
dareal
#16: 1,6ghz? inkább 1ghz az.
16.
16.
HerodPK
kereken 3 napja van meg az uj HTC 7 szerintem a telo szépen muzsikal teljesitményben:) 1.6ghz proci teloban...bar nem isemrem a piacot mik vannak de tetszik szép okos gyors wp7 is bejovos oprendszer csak meg most indul be a dolog + a Zune opcio...Még arra is csak most kezdek rajonni:)
és sose szerettem az apple cuccokat:) de arra rajottem hogy kell géprol >telora cuccot kuldeni:)XD gyakorlatileg korlatlan a telo memoriaja mert ha otthon megy a epen csak lehuzom a telora neten:) mar ha van wireless elérési pontom bar angliban nem sok hlely van lefedés nélkul:) 1 szo 1000 Apple off HTC eloreeeee
15.
15.
Sakee
#11: Ott a pont. Divatcikk. + elég volt pár amcsi filmben is előjövő "alma" logó... ;)
14.
14.
Speper
Az android rendszer lassan odaver az iOS-nek. Már haladunk szerintem afelé, amikor már inkább veszünk egy HTC-t, vagy másféle okostelefont, mint egy iPhonet. Igaz, az iPhone ott van a toppon hardverileg meg minden, de szerintem hosszútávon már nem kifizetődő egy zárt rendszer.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...