Prince robbantja ki az idei Sziget Fesztivált

  • Írta: InGen
  • 2011. július 21.
  • Érdekesség
Link másolása
Még mielőtt bárki reménykedne, megijedne vagy egyéb véletlenszerű emóciók törnének ki rajta, meg kell jegyeznünk, hogy nem a Prince of Persia főszereplőjéről van szó, hanem a 80-as évek legendás énekeséről, aki idén a Sziget nulladik napjával robbantja ki a fesztiválhangulatot.

Épp az imént kaptuk a hivatalos sajtóközleményt, hogy alig néhány héttel az idei Sziget Fesztivál kezdete előtt sikerült egy hatalmas nemzetközi világsztárt behozni a program nulladik napjára. Nem másról van szó, mint a legendás Roger Nelsonról, aki egyszerűen csak Prince-ként aratott le minden létező babért, s szerzett meg félelmetes mennyiségű díjat.

S aki mellesleg főként a 80-as években volt népszerű, ami egyben azt jelenti, hogy olvasóink tetemes része most csak pislog a monitorra, s azon gondolkozik, vajon miért nem a Cypress Hill, a Slipknot vagy a Limp Bizkit jön inkább.


De mielőtt belekezdenél ebbe a gondolatmenetbe, érdemes megemlíteni, hogy Prince hétszer nyert Grammy-díjat, valamint kapott Oscart és Golden Globe-ot is, úgyhogy elég csak megkérdezned apukádat, s rögtön képbe fogsz kerülni, mitől olyan hatalmas sztár ő, s mitől pályázik ez a koncert a Sziget szervezői szerint az "év koncertje" díjra.

De ha esetleg mégsem érdekelne a klasszikus popzene (lehet ilyet írni?), akkor a Sziget Rock-Metál Nagyszínpadán olyan együttesek várnak, mint a Klezmatics, a Boban i Marko Markovic Orkestar és a Leningrád.

A nulladik napra 13900 forintért lehet jegyet váltani, míg az ottalvós bérlettel rendelkezők számára ingyenes a belépés.

22.
22.
Quent1n
#18: Nah ha ilyen fellépők lennének mint a Daft Punk, RHCP meg Sting akkor még én is kimennék.

A mostani szigetről egem a Kasabian, a Kaiser Chiefs, a Motörhead, a Lostprophets ami érdekelne kb. :) Esetleg Quimby, Irie Maffia.

Nagyon drága móka lett ez már nekünk. :S
21.
21.
rozi07
#18: mondjuk latod evvel egyetertek!:)
20.
20.
Scoo
Még szerencse, hogy idén lesz szabadtéri Rock-Metal Nagyszínpad
19.
19.
Scoo
#18: Ami ennél rosszabb, hogy ilyen gyenge még sose volt a Szigeten az MR2 színpad! Általában ott szoktam sokat bulizni, nem a nagy színpad előtt. Oda csak be be ugrok egy egy koncertre. De idén iszonyat gyenge a magyar zenei felhozatal!
18.
18.
Vopesz
#13: Azért azt nem mondom, hogy szar, mert fesztivál, az meg jó dolog, és azért sok nagyon jó kis fellépő van (Crystal Castles, Hadouken, Dizzee Rascal, stb), de azért egyik sem olyan, hogy csak úgy 13ezret kivágjak egy napra...Ezzel elletétben a Volt, Ozora, Beertok de még a Hegyalja is tud/tudott újítani és rárakni az előzőekre, barátibb áron. A Balaton Sound után a legdrágább fesztivál, és évről évre ugyanazt kapod. Hanyadszorra tolják le a torkodon a Prodigy-t? A Szigetnek a kimagasló minőségre, egyediségre kellene törekednie de nem ezt látom, mintha megrekedtek volna ugyanott 3-4 éve. Pl. Prince is nagy név, de azért szerintem kevesen pisálták össze magukat a hír hallatán. Hoznák el a Daft Punk-ot, a Red Hot Chilli Peppers-t, Stinget, olyanokat, akiket nagyon régen, de inkább még sohasem láthatott magyar közönség, akkor azt mondanám igen kifizetem, de semmi ilyesmi, csak az árak nőnek.
17.
17.
Scoo
Ott leszek, de hogy nem hallgatom meg Prince-t, azt tuti. Nem szeretem a stílusát.
16.
16.
Extol
Ez az egyész úgy ahogy van szigetestől, mainstreamestől, cikkestől thumbs down.
14.
14.
Quent1n
#11: Mindig jó látni egy felvilágosult kurucinfo-s olvasót. :)
13.
13.
rozi07
#8: kivancsi vagyok velemenyedre hogy miert lett szar?:O
12.
12.
Grand Hustle President
Ottalvós bérlet: 54.000 Ft
A külföldiek pénztárcájához van igazítva az egész rendezvény!
A k*cs*g rendezők gondolhatnának a magyarokra is!

Prince fellépése az utóbbi néhány év legizgalmasabb zenei eseményének ígérkezik itthon. A Stones után egy újabb, a popzenét jelentősen befolyásoló híresség látogat el hozzánk. Kuriózum a javából!
Bárcsak ott lehetnék!
10.
10.
mamgu
Pedig én marhára bírom, de túl csóró vagyok ahhoz, hogy elmenjek rá .
Meg valahogy úgy érzem hogy Prince a szigeten ? ... gyöngy a disznók elé .
9.
9.
Urahara
sztem az olvasóközösség jelentős része még nagyban óvodában volt, amikor a Bizkit meg a Cypress Hill nagy név volt
8.
8.
Vopesz
Én azért pislogok a monitorra, hogy ez a "hír" mit keres itt ezen az oldalon? Persze sejtésem azért van. Részemről viszont egyedül a Hadouken értékelhető a "felhozatalból", sajnos az egész Sziget siralmassá vált a többi magyar fesztivál mellett. A fesztiválok cod-ja :D
7.
7.
Quent1n
#3: Mondjuk tök igaza van, ez csak töltelék hír különben a Hegyalja-s Voltos stb. hírek is jöhettek volna...

Prince meg Prince, nem keveset tett le az asztalra. Én spec nem bírom de elismerem. Sziget meg már rég nem olyan nagy eresztés. Porbafürdés vagyonokért kb. :)
6.
6.
Guppi
Foo Fighters-t akarok!! >:(
5.
5.
zibuprofen
#3: hat nem itt az biztos, de lehet a cikkiró Prince fan
bar eleg fail hogy egy jatekokkal foglalkozó oldal kirak egy ilyen cikket, ami magat az irot is minositi
4.
4.
Matt8888
#3: féjszbukon is kint van
3.
3.
danez11
2.
2.
izomkukac
és ez miért van kint a gamekapocson?
1.
1.
Matt8888
hát az is biztos h nem leszek ott :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...