Frissítve: Film készül a Minecraft alapján

  • Írta: fojesz
  • 2014. február 9.
  • Cooltúra
Link másolása
Brandon Laatsch eddig főleg YouTube-videókat készített, és bár Freddie Wonggal is együtt dolgozott, most az a nagy álma, hogy filmet csinálhasson a Minecraft alapján. Az adaptációt ingyenessé tenné.

Az adaptáció a Birth of Man címet kapta, és ahogy az első traileren is látható, mesteri módon keveri az élőszereplős jeleneteket és a CG-t. Ha minden igaz, decemberben már kész lesz, ehhez viszont arra is szükség van, hogy sikerrel járjon a projekt Kickstarter-kampánya, aminek a keretei között Laatsch 600 ezer dollárt gyűjtene össze.


A kész munkát egyébként ingyenesen elérhetővé tenné, de nem csak emiatt szimpatikus a hozzáállása. Mint mondta, az elmúlt négy évet Freddie Wong-videók készítésével töltötte, így bőven volt ideje kielemezni, hogy mit akar látni a mai fiatalság - nem meglepő módon videojátékos tartalmakat. A probléma viszont az, hogy az eddigi játékos filmadaptációk gyakorlatilag elárulták a közönségüket: a filmstúdiók csak úgy tudták fedezni az ezekbe ölt óriási pénzmennyiséget, ha a hardcore rajongók számára értékelhetetlen állapotig hígították az alapanyagot, hogy minél több emberhez eljuthasson az adott produktum.

A Birth of Man viszont próbál egyensúlyozni: az ígéretek szerint a rajongók és a laikusok számára is egyaránt élvezhető és érthető marad, viszont egyáltalán nem fog foglalkozni azzal, hogy miért úgy működik a Minecraft világa, ahogy.

Update! Ahogy a kommentek között is jeleztétek, időközben a kampány leállt, és úgy néz ki, éppen Notch és a Mojang szólt közbe.

48.
48.
br1Koo
én azt nem értem alapból mit lehet szeretni ezen az idióta balfasz játékon.. :D
47.
47.
LtK
#44: Azt írtad bárki aki nem kurva unalmas és van benne kreativitás. Gondoltam így magadat is oda sorolod akiben dúl a kreativitás, de ezek szerint akkor te is kurva unalmas vagy és semmi kreativitás nincs benned. Ebben az esetben ennyi, téma lezárva.
46.
46.
Dom Q
Jó is hogy bukott a terv. Nagyon rossz film lett volna.
45.
45.
GAMEROD
El lehet a játékkal szarakodni, az égvilágon semmi értelme. Élni egyik napról a másikra. Nekem kevés egy kicsit még multiban is.
44.
44.
randall13
#43: Kérlek idézd, hol írtam hogy én kitalálok egy történetet.
43.
43.
LtK
#42: Akkor olvasd el kérlek a második kommented ismét. Azért méltányolom , hogy ennyi komment után végre leesett mire is kértem választ. Ha te nem vagy képes rá akkor miért is ékeskedsz más tollával?=D Nem tudom a 15 millió ember , hogy jön ide(te biztos megkérdezted őket , hogy mit is gondolnak a videóról) de ez még mindig nem válasz a mondandómra. Szóval ismét valami kibaszott nagy hülyeséggel próbálod terelni és leplezni saját fogyatékosságodat. Így van az utolsó mondatod teljesen igaz. Azért remélem egyszer eljut a tudatodig.
42.
42.
randall13
#41: Egyrészt én sehol sem állítottam azt, hogy összerakok 5 perc alatt egy történetet, úgyhogy feleslegesek az elvárások. Másrészt szerintem a 15 millió emberből te vagy az az egy, aki nem tudott megkülönböztetni egy oktatóvideót egy vicces sztoritól. Most akkor vagy a 15 millió ember a hülye, vagy te. Ergo nem is én állítottalak be hülyének, hanem te magadat.
De nekem már rohadtul nincs kedvem a fasságaidon rágódni, bocs, de van jobb dolgom is. Ha szorult beléd valamennyi értelem akkor belátod (nem nekem, magadnak), hogy érvek nélkül szálltál vitába. Ha meg nem, akkor úgyis mindegy. A bolond sem tudja magáról hogy bolond.
41.
41.
LtK
#40: Azért látszik, hogy még mindig nem esett le a mondandóm. Én nem mondtam egy szóval se, hogy lehetetlen, sőt igazából semmit nem mondtam, de azt ne mond, ha az első részt nézed csak meg, nem az jön le ,hogy oktató . A másik pedig , hogy itt azzal volt a gond, hogy te kijelentetted, 5 perc alatt összeraksz simán egy story-t (csak mi hülyék nem tudunk) amit ugye azóta is várok. Szóval ne a másikat próbáld már beállítani hülyének, inkább ne jelents ki nagyképűen olyan dolgot amiről tudod, hogy kurvára nem igaz.
40.
40.
randall13
#39: Ezt neeee, kérlek ne folytasd xD Ha nem vagy képes végignézni egy fél órás sorozatot aminek van egy épkézláb története - ami szerinted nem lehetséges, mert hát az MC-nek kizárt hogy legyen, mert egy ötlettelen fos - , akkor inkább menj haza
és vidd ki a szemetet.
39.
39.
LtK
#37: Igen, te önelégült majomfasz, tudom , hogy az az első rész, de nem fogok végignézni egy sorozatot csak azért mert egy ilyen aberrált senkiházi próbálja adni a kreatív fasza gyereket közben pedig egy fogyatékos paraszt. Elmagyarázom neked : Mivel én az első részt nyitottam meg, aminek ugye ott a címe, de még mindig nem kaptam választ rá tőled a fordításra, abból ítélve ez nem más mint egy oktatófilm/rész. Igen a tipikus magyar retardált, ha már rájöttem, hogy kurva hülye vagyok belekötök a helyesírásba. Ennyi örömöd legyen =D
38.
38.
simon 555
Szerintem ez elég köcsög húzás volt a Mojang részéről...
Megérteném, ha haszonszerzés céljából készülne, tehát ha pénzért adnák. De mivel ingyenes lett volna így nem vágom, hogy mi a bajuk vele.
Mármint ha tényleg mind a 600 ezer elment volna a készítésre persze, ami nem elképzelhetetlen, ha megfelelő hosszúságú lett volna.(nem olcsó egész filmet CGI-vel leforgatni). De megoldhatták volna, ha marad valami vissza, azt vissza adják a fizetőknek és kész.
37.
37.
randall13
#36: Áááá jézus szíve de buta vagy x'D Nézd már meg azt a rohadt videót és talán neked is leesik. Gyengébbek kedvéért elárulom, hogy a linkelt videó egy sorozat első része. Bár akinek az IQ-ja meghaladja egy majomét, az erre magától is rájött volna és nem kéne nekem feleslegesen irkálnom. :-(

ui.:
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__helyesiras__3616546-melyik-a-helyes-leiras-letszives-vagy-letcives
36.
36.
LtK
#33: Létszíves akkor mond már meg nekem, számodra a cím mit is jelent magyar fordításba. Még mindig nem láttam az 5 perc alatt összerakott fasza sztoridat. Tudod mert mi kurva unalmasak vagyunk, úgy ahogy te is , csak neked még a pofád is nagy mellé.
35.
35.
simon 555
#31: Nehezen, mert ha nem jön össze egy adott projektre a kijelölt cél, illetve idő előtt lelövik, a pénzt visszakapják a fizetők.
34.
34.
Simonus18
Nekem csak az a logika nem esik le hogy lehet normál ember kinézete a szereplőknek egy olyan világban, ahol minden kockából épül illetve geometriai elemekből. Biztosan több esélyük lett volna ha ezt átgondolták volna előtte.
33.
33.
randall13
#32: te mi a pöcsömet néztél? most vagy ennyire tök hülye vagy angolból, vagy ... nem, nincs más alternatíva :\
32.
32.
LtK
#21: Ezt biztos te alkottad 5 perc alatt. Mert más kurva unalmas.
A másik ez mind szép és jó de ez egy oktatófilm. Film és oktatófilm között van különbség.
31.
31.
Axan
#28: És most boldogan üldögél otthon, 60k ropogós dolcsival a számláján.. nem rossz az :)
30.
30.
tsulok
#29: Sztem inkább emiatt: https://twitter.com/notch/status/431795020082216960
29.
29.
Stiw
#28: Á, szóval lassú volt a befolyó összeg, így jobbnak látták, hogy nem erőltetik. Köszi az infót! Nem, mintha annyira érdekelt volna a film, csak meglepődtem.
28.
28.
randall13
#26: Két nap alatt "csak" 60k jött össze nekik. Esélytelen lett volna a 600.000.
26.
26.
Stiw
Btw, nem tud valaki arról, hogy miért lett törölve a projekt? A Kickstarteren az van kiírva.
25.
25.
Stiw
Akit érdekel a film, annak ajánlok egy hasonló témájú filmet, ami inkább a Mojang-ról szól, de van benne rengeteg MC tartalom is. https://www.youtube.com/watch?v=ySRgVo1X_18
24.
24.
Extol
Tiszteletben tartom azokat akik szeretik minecraftot de én ingyen se ülnék be a moziba ezért
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...