Mozifilmként térhet vissza a Bloodborne?

  • Írta: szlav
  • 2023. november 5.
  • Pletyka
Link másolása
Mint minden Bloodborne-pletykát, úgy ezt is érdemes fenntartásokkal kezelni, a szóbeszéd azonban mindenképp érdekes. A csicsergő madárkák szerint már producere és írója is van a Bloodborne-filmnek.

Igen, tudjuk, a Bloodborne pletykái lassan felérnek a Half-Life 3 legendáival, így mindenek előtt ki is hangsúlyozzuk: sem a Sony, sem pedig a FromSoftware nem tett hivatalos bejelentést a következőkkel kapcsolatban. A Comicbook.com azonban kiemelt hírként hozta le az ismert insider, DanielRPK híresztelését, miszerint már javában zajlanak az előkészületek egy Bloodborne-mozifilmhez a Sony Pictures berkein belül.

A szivárogtató szerint már a producere és írója is van a feldolgozásnak: producerként Lorenzo Di Bonaventura (Transformer, G.I. Joe, DOOM), forgatókönyvíróként pedig Darren Lemke (Shazam!, Gemini Man, The Wheel of Time) neve került elő. A rendezőt, illetve a vezető színészgárdát még találták meg az állítólagos produkcióhoz. A film egyébként az első leírások szerint nagyjából az eredeti videojáték felütését követi majd, vagyis Yharnam sötét városa elevenedhet meg a képernyőn, melynek lakóit egy vérben terjedő kór vérszomjas szörnyetegekké változtatta.

Mit gondoltok, láttok rá esélyt, hogy egy mozis adaptációként térjen vissza a Bloodborne? Ti minek örülnétek legjobban, egy efféle feldolgozásnak, az eredeti játék régóta várt remasterének vagy a teljesértékű folytatásnak?

20.
20.
delphijos
#15: Mondjuk ezt én se értem, van trailer, némi szinopszis, millió film van ami se nem játék, se nem könyv adaptáció. Azokról se tud többet a a potenciális néző mint ezekről, de valahogy eldönti hogy érdekli-e, sőt ott még játékosok / olvasók sincsenek akik esetleg jobban ismerik a sztorit. Pont az a lényeg, egy adaptáció azon bukhat el, hogy a "külsősöknek" is meg kell felelni, nem lehet az egész fan service. Mint "standalone" film is meg kell állnia a lábán.
19.
19.
Hoki György
#18: Szívesen! Nem mondom, hogy engem annyira izgatnának az ilyen adaptációk, de ha véletlen jól sikerülnek, az mindenkinek előnyös - csak sajnos ritkán sikerülnek jól.
18.
18.
Spazz Maticus
#13: Neked pedig kösz a választ, érdekes nézőpont, ez így számomra is oké.
17.
17.
Spazz Maticus
#12: Ez egy nagyon rossz példa.
Ez az elmúlt 20-évben sokat változott, (főleg ahogy az első gamer generáció a korral előre haladt...XD), de -ezt én nem "sértésnek" szántam, és szerintem nem is az hanem tény- azért az ilyen filmek elsősorban a tizen,huszon,harminc-éves generációt mozgatják meg, amíg pl. a foci minden generációban rengeteg embert.
Hogy téged épp nem, az egy dolog.
De a példád sántít.
16.
16.
Spazz Maticus
#15: De képzeld, megfordult a fejemben, mivel ez bármilyen stílusú filmnél teljesen megszokott kategória hogy : "fingja sincs mi az, de beül", szerintem ez alapvetés, és egyébként teljesen irreleváns infó a kérdésem margójára.

Egyéb észrevétel ?
15.
15.
crytek
#11: Az meg sem fordul a fejedben, hogy valaki életébe nem halott erről a játékról csak ránéz majd a moziplakátra hogy azti szörnykaszabolás és beül rá?
14.
14.
delphijos
#6: Igen sajnos a játékadaptációnál nagyon vékony az a határ hogy egy szar film de fanservice lesz belőle, vagy egy nézhető film aminek szinte csak a címe az ami a játéknak. Az első esetben a nézők a másodikban a játékosok csalódnak. Hogy mindkettő összejöjjön mindenből kell valamennyi, de úgy hogy ne a másik kárára... Nem könnyű, mert egész más múfaj.
13.
13.
Hoki György
#11: Mint egy 3. x-et taposó félboomer csak annyit tudok mondani a dologra, hogy van egy jó világ, vagy jó karakterek, és megtapasztalhatja az ember őket egy új médiumban, egy új művész szemein keresztül. Ennyi volna a horog. Viszont, itt a csavar: senki nem szereti őket annyira. Főleg azért nem, mert akik készítik, legendásan el szokták szúrni, vagy nem értve vagy nem tisztelve a játékokat, amiről az új adaptációjuk készül. "A videójátékok gyerekes vackok, buták, egyszerűek" nézet az alap, így nem tudnak jól hozzányúlni az egészhez. Vagyis inkább többnyire nem tudnak. Ha valaki odafigyeléssel és jobb szó híján alázattal, esetleg egy friss nézőponttal áll neki az ilyesminek, nagyon jó dolgok születhetnek: a legfrissebb példa a Last of Us, ami kifejezetten jó lett, de ott van például a Cyberpunk Edgerunners, ami véleményem szerint jobb a sztori szintjén, mint a játék - legalábbis többet csinál a világgal és a koncepciókkal -, esetleg a Castlevania, ami egy nyolc bites, picúr, régi játékból kerekített egy kifejezetten jó kis eposzt.

Az embereket - vagy a fiatal korosztályt, bár ezt a kitételt nem értem, mivel a ténylegesen most fiatal korosztályt semmi ilyesmi nem izgatja - nem a játékadaptáció érdekli igazán, akarnak egy jó sztorit, jó karaktereket, esetleg izgalmas akciót. Ha pedig a játék már megadta ezeket, és alapból szeretik az IP-t, miért ne lehetne visszakapni egy filmtől vagy sorozattól is?
12.
12.
DragonBleacPiece
#11: én a focival vagyok így, izzadt kisportolt fickók futnak egy labda után és nem értem mi benne a jó a boomereknek
11.
11.
Spazz Maticus
Én meg mint egy 4-ik ×-et taposó igazi boomer kérdezném komolyan minden irónia nélkül : A fiatalabb korosztályok ezekben a "játékadaptációs" filmekben mi az istent látnak, hogy moziba is elmennek egy ilyenért ?

Imádom a játékot, de megmondom őszintén engem fegyverrel kellene kényszeríteni, hogy akár otthon megnézzek egy ilyet, nem is értem hogy miért van szükség ezekből filmre, annyira nem egy műfaj ez számomra...

Tényleg ha valaki leírná őszintén hogy mit lát ezekben, nagyon kíváncsi lennék rá...
10.
10.
Zisten
Remélem valami ótvar sztorit írnak neki!
Pl. Egy vihar átvisz egy katonai alakulatot abba a világba. XD
"Mert valamivel kötni kell a valósághoz." Ugye Hálivúd? :P
9.
9.
crytek
Nos ha lesz film lesz pc-s port is.. ki kell sajtolni mindent ebből amíg az emberek emlékeznek rá.
8.
8.
Hoki György
#7: Én is csak mostanában találtam rá, de meglepően jó kis film volt, jó szórakozást hozzá :)

És amúgy igen, olyan célokra jó volna egy adaptáció, de a BB-nek (és az összes Soulslikenak) van egy elég magas belépési küszöbe, amin már régen is fennakadtak az emberek, ismét megakadnának benne :D
7.
7.
DragonBleacPiece
#6: Igen, minden így igaz amit elmondtál... én csak azt remélem ha készül egy ilyen film, az buzdít majd játékosokat megismerni a bloodbornet és egyéb hasonló gameket. A farkasok szövetségét pedig köszönöm, valamiért kimaradt számomra és bepótolom mert jónak ígérkezik.
6.
6.
Hoki György
#5: Ebben van igazság, de sajnos nincs rá garancia, hogy így történik - a nevek, amiket idekötöttek nem túl bizalomgerjesztőek. A rengeteg pozitív példa ellenére, nagyrészt a videójátékos témákat még mindig nem úgy kezelik, ahogy kellene, így nagy esély van rá, hogy készítenének belőle egy buta akciófilmet, vagy valamit aminek a néven kívül semmi köze hozzá.

(Olyanunk pedig már van, a Farkasok Szövetsége című film, aminek a BB sokat köszönhet inspiráció terén.)
5.
5.
DragonBleacPiece
#4: dehogynem adaptálható, sőt a legjobban adaptálható mert szabadkezet kap a készítő, ott a bloodborne univerzuma és annak lovecrafti atmoszférái és rémei, adja magát hogy készül belőle egy film ahol egy vándor / nyomozó eltéved kutakodni aztán milyen segítőkkel és rémekkel, talányokkal találja szemben magát, tudod mint pl a johnny deppes álmosvölgy legendája c. film

nem szó szerint a bloodborne c. / xy souls játék konkrét eseményei kerülhetnek csak feldolgozásra, hanem az azt övező egész kerettéma, a dark fantasy stb
4.
4.
Hoki György
Nem tartom valószínűnek, hogy bármelyik Fromsoft játék jól adaptálható lenne, egy filmnek sztori kell, a Soulslike történetmesélés pedig nagyon nem adja magát filmhez, sorozathoz, vagy akár bármi máshoz, ami nem játék.

Bár ez feltételezi, hogy egyáltalán lenne bármi alapja ennek a pletykának, és ha a Bloodborneról van szó, semmit nem lehet elhinni azon kívül ami már kijött vagy 7 éve.
3.
3.
zoli12i
Ezekkel a nevekkel inkább ne nyúljanak hozzá!
2.
2.
DarkLord
Szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy a ps4 egyik legjobb címe, ami az elmúlt évek elteltével sem nagyon változott, pedig jöttek még ki jó címek. Stabilan ott a legjobbak között azóta is. Én is egy folytatásnak örülnék, de lehet midenki jobban jár, ha nem lesz folytatás és így hagyják az egészet. A filmre is kíváncsi lennék mit hoznak ki belőle.
1.
1.
n_csacsi
Lehet benne potenciál, de nálam az a kérdéses inkább, hogy bizonyos elemeket hogyan akarnak képernyőre tenni.
Nem tudom, hogy a Bloodborne-e a tökéletes soulslike játék egy moziadaptációs "teszteléshez".

Én személy szerint örülnék vagy a remasterednek vagy egy teljes értékű folytatásnak. A mozinak csak akkor, ha azt kellő alázattal készítenék el a Fromsoftware és a játék iránt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...