Az Obsidian több The Elder Scrolls-mellékágat is fejlesztett volna

  • Írta: zoenn
  • 2023. december 19.
  • Érdekesség
Link másolása
A Bethesda állítólag visszautasította az Obsidian Entertainment több játéktervét is, amelyek további spinoffokkal bővítették volna a The Elder Scrolls univerzumát. Az egyik a Fallout: New Vegasra hasonlított.

Az Obsidian társalapítója és korábbi kreatív igazgatója, Chris Avellone hétfőn kiteregette a szennyest és elárulta, hogy a Bethesda több játékjavaslatukat is elutasította, hiába házaltak náluk többször is. A csapat nem titkoltan további Fallout- és The Elder Scrolls-játékokat készített volna, ráadásul az egyiknek "ugyanazt a funkciót szánták", mint anno a Fallout: New Vegasnak. Azaz kitölteni az űrt a két fő rész között.

Az Obsidian egyetlen Fallout-játéka a 2010-es New Vegas volt, ami a rajongók egyöntetű véleménye szerint még a Bethesda-féle számozott részeknél (Fallout 3 és Fallout 4) is jobban sikerült. Ugyanilyen koncepciót képviselt volna az a spinoff, amely a The Elder Scolls univerzumában játszódott volna, szerepe szerint "még több kalandot biztosított volna a következő Bethesda-kiadás előtti években".

Az, hogy miért nem érdekelte a Bethesdát a projekt, nem tudni, mindenesetre Avellone 2015-ben lépett ki az Obsidianból, és azóta szabadúszóként járult hozzá olyan játékok sikeréhez, mint a Tyranny, a Torment: Tides of Numenera, a Prey, a Pathfinder-sorozat, valamint a Star Wars Jedi: Fallen Order.

10.
10.
Ooorky
#9: Jahh, most pont próbáltam tolni a fallout 4-et (420ft Gamepass mellé a season pass), de folyamatosan azon pörgött az agyam, hogy tolhatnám a New Vegas-t is, Mr House befejezés még nincs meg...

Nem is az agyhasználat sokszor a baj, ismerősöknél is aki a 4-et isteníti azért nem jön be neki az 1/2/NV mert döntéseket kell hozni, nincsenek szép színes feliratokkal ellátva, hogy figyelj ez fontos.
Lelövöd az NCR elnökét? Onnantól rád támad az NCR amint meglát.
Megölsz egy Légiós tisztet? Halálosztagokat küldenek utánad.

Nem úgy mint a bethesda játékaiban ahol kb. bármit megtehetsz, fontos npc-k úgyis halhatatlanok.
9.
9.
silkgoat
#8: Jo hat az elso fallout-okhoz (1,2) meg elegge kellett hasznalni az ember agyat. :D
8.
8.
Csoki80
#7: Nekem pont az első részek nem jöttek be játszhatatlannak tartom őket. Oblivion, Skyrim, Fallout 3, 4 viszont szuper lett. Próbáltam a régieket megjelenésükkor és most is hátha, de egyszerűen szörnyűnek tartom őket.
7.
7.
markoci555
inkább kiadták a skyrim-et még párszor, és mint a gta esetében, a két utolsó rész között akkora idő telik el, mint amennyi alatt az összes eddigi részt megcsinálták...
most pótolom az első két részt, és érezni, hogy kiveszett a varázsa későbbi részeknél, pont mint fallout esetén, csak itt még sikerült egy Morrowind-et kiadni, ott meg már csak az említett Obsidian tudta megugorni a szintet
6.
6.
Ooorky
#1: New Vegas-ról van egy nagyon jó videó miket tervezett az Obsidian és végül a motorlimit miatt miket kellett kivágniuk.
Pl. maga New Vegas is sokkal nagyobb lett volna, több ezer menekülttel.
5.
5.
Seraph
#4: Fallout 4 és a Starfield után én szívesebben bíznám a TES6-ot is az Obsidianra.
4.
4.
Extol
Azért nem olyan fajsúlyos képviselője a játékiparnak az Obsidian hogy TES játékokkal foglalkozzon. Az maradjon annál aki eddig is értett hozzá.
3.
3.
Parano1d
Nem baj, majd az Avowed-el villanthatnak.
Mondjuk én jobban örültem volna valami Dark Fantasynek, de biztos király lesz így is, mert a viccesebb vonal is jól áll nekik
Az Outer Worlds is jó volt, és erősen hajazott az is egy Bethesda RPG-re.
2.
2.
silkgoat
#1: Hat a Bethesdanak az utolso valamirevalo jateka a Morrowind volt, azota csak amolyan ubisoft-os cut&paste szarokat kapunk. Nem mondom hogy nem lehet veluk jatszani (400+ oram van a skyrim-ben), de azert zongorazni lehet a kulonbseget egy rendes szerepjatek meg az uj Bethesda futoszalagtermekek kozott.
1.
1.
Seraph
Még szép hogy vissza, túl nagy égés lett volna hogy ők sokkal jobbat tudnak a new vegas alapján.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...