NHL 09

  • Írta: zoenn
  • 2008. november 2.
Megrökönyödve vártuk, hogy idén majd az EA Sports hoki-szimulátorát végre megérinti a változás szele és a konzolos változatokhoz hasonló innovációt nyújtson PC-n is. Nos, az NHL 09 itt van előttem, de csak unott és lemondó fejcsóválásra telik tőlem pár lejátszott meccs után. Ahogy már tavaly is a nehezményezéseimnek adtam hangot, most se tudok elismerően nyilatkozni a windowsos verzióról. Jelen produktum igen csekély mértékben változott a tavalyihoz képest és ez mindenképpen elkeserítő.
Pedig elvileg nekünk kéne hálásnak lennünk Peter Moore-nak, hogy az EA sportdivíziójának vezetői székében nem törölte a játék számítógépes változatát, ahogy az megesett az NBA Live és Madden NFL 09-cel. Sőt, már-már bizakodva tekintettem az észak-amerikai profi jégkorongliga hivatalos szoftverére, tekintettel arra, hogy idén már a FIFA 09 is megkapta a konzolokon évek óta hasító újgenerációs grafikai engine-t. De nem. Maradt a durván elavult 2004-es motor, játékmechanizmus, pont mint a PS2-es változat esetében. Az alapvető, öt éves hibák újra előfordulnak, sanda gyanúm, hogy ezek már így is maradnak, míg a kiadóóriás nem szedi össze magát és a PC-s portra is ugyanolyan figyelmet fordít, mint a többi platformra. Ezért aztán, aki esetleg rajongója lenne a játéknak és arra vetemedett, hogy Windows-on futtatja azt, azoknak nem ígérhetek mást, mint vérlázító fikázást, jogosan. Az már csak hab a tortán, hogy erre kellett várunk több mint egy hónapot, mivel ez a verzió csúszott a legtöbbet.


Az első benyomások alapján sem várhattam túl sokat, a szokásos elnagyolt ikonokkal dolgozó, alacsony felbontású menü felépítése sem különbözött sokkal, csupán az új játékmódokat hangsúlyozták ki egy vörösen rikító NEW! felirattal, ami több óra után már szinte zavaró is. A régiek maradtak, pár klikkelés után sima gyorsmeccseket érhetünk el, csupán a ligát és a csapatokat kell kiválasztanunk, hasonlóan indulhatunk új bajnokságon is, vagy ennek egy kibővített lehetőségekkel, pontosabban menedzseléssel teletömött Dynasty móddal, ami még mindig elviszi a hátán az egész programot. És igen, az edzések, draftokban való ügyeskedések, pénzügyi mutatókkal való bűvészkedés elegendő elfoglaltságot jelent hosszabb távon is. Ha netán még további három játékost össze tudnánk hozni magunk mellé, akkor a Free 4 All-ban egykapuzásos bolondozás hozhat némi partygame feelinget. Megcsodálhatjuk a kapusok betonbiztos védelmét a büntetőlövések gyakorlását szolgáló lehetőségben. Magam részéről szinte 10 lövésből, jó ha egyszer landolt a hálóban a korong, hiszen derék hálóőreink valami emberfeletti tudással vannak megáldva és csak a véletlenen múlik egy-egy sikeres rálövés. A Creation Zone-ban újfent megalkothatunk új játékosokat, netán baráti körünk alteregóit, részletekbe belemenően, aztán mindezeket egy roosterbe elmentve később importálhatjuk egy neves csapatba.


Az igazi újdonság a Be A Pro mód, amelyben a hangsúly magán a játékoson van. Először is létre kell hoznunk egy új hokist arra való tekintettel, hogy milyen típust képviseljen. Lehet messziről pontos rálövő, univerzális csatár, netán gorillaalkatú hátvéd, vagy a kemény bodycheckekben jeleskedő daráló. A kiválasztott stílushoz persze ideális testalkatot is kell kialakítanunk a csúszkákkal, majd követheti az arc kozmetikázása. El kell döntenünk, hogy milyen ligában indítjuk újdonsült korcsolyázónkat, erősen ajánlott az AHL-ben kezdeni, elvégre játékosunk fejlődik a meccseken való teljesítményének arányában, így mire már az NHL-re kerülne a sor, ne csak egyszerű újonccal virgonckodjunk. Végül is ez egyfajta karriermód, ahol követnünk kell az edzőnk utasításait, minden lejátszott meccs után kapunk egy statisztikát, amelyből leszűrhetjük, hogy miben érdemes még fejlődnünk, mit érdemes hanyagolnunk. A kapott tapasztalati pontjainkkal tudjuk növelni az alap tulajdonságainkat, és ha jól teljesítünk a jövőben, a kezdő sorba is beléphetünk, vagy még egy komolyabb sztárcsapat figyelmét is felkelthetjük. Összességében a Be A Pro módban csak egyetlen játékost irányíthatunk, nincs lehetőség a többi hokis terelgetésére, ezt majd a gép saját maga végzi el. Elsőre kicsit furcsa, néha még a koronghoz jutás is elegendő kihívás, nemhogy a rálövés és a gól, de már egy-egy gólpasszal is elégedettek lehetünk az elején, lebegjen az előttünk, hogy később ez csak jobb lehet. Akinek persze nem fűlik a foga egy béna zöldfülű felvirágoztatásához, annak lehetősége van egy, a valóságban is létező NHL játékost kiválasztani és a karrierjébe belepiszkálni, de ez csak az elején könnyű lökés, a jövő kiszámíthatatlan.


A játékmenetet ellenben radikálisabb változtatások nem érték, ugyan a mérkőzések sebessége alig észrevehetően, de lassult. Több lehetőségünk van a taktika felépítésére, ez elsősorban az új védekezési képességekből adódik. Felemelhetjük a velünk szembe támadó játékos botját és a bodycheckek sem egyfajta mágneses reakcióhoz köthetőek, tehát korábban, ha megfelelő helyzetben voltunk, akkor a leszerelés szinte biztos siker volt. Ez már nem így van, több tényező együtthatójának kell érvényesülnie, jobban kell helyezkedünk, nem pörögnek a harmadok úgy, hogy természetellenes rálövési rátán nevessünk fel. A túlzások elmaradnak, az intelligencia finomabb lett, hangsúlyozom alig észrevehetően. Minden opció előhívásához persze a kontroller továbbra is elengedhetetlen, ugyan kezdőknek egy pár billentyűből álló kiosztást ajánl fel a játék első betöltésekkor, de aki komolyabb álmokat dédelget az EA Sports gyermekével, annak a klaviatúra igen-igen kevés lesz.


Az online játékot korábban nagy kritika érte, ideje volt egy normális, jól működő multi-rendszert elkészíteniük. Privát és nyilvános bajnokságokba bármikor csatlakozhatunk, ha a való életbeli időnket tudjuk a többiekhez, elsősorban a tengerentúli rajongókhoz kötni. De a netes megmérettetések igazi előnye, hogy a Be A Pro módhoz hasonlóan a többjátékos ligákhoz is összeüthetünk egy hokist, aki ezeken a meccseken is képes a fejlődésre. Zavaró lagok és véletlenszerű összeomlások néha még mindig aláássák a jókedvet.


Sajnos volt szerencsém látni az NHL 09 PS3-mas verzióját is futás közben és azt kell mondanom, hogy a PC-s társadalom csupán csontot kapott látvány és mechanizmus terén.  Össze sem lehet hasonlítani a konzolos verziókkal, ez még mindig az öt éves engine. Az animációk darabosak, a poligonszám alacsony, na és a közönség látványa horrorfilmekbe illő, kifejezéstelen arcuk előremered, és ezek bizony a hangulatnak alátesznek, még ha a jég csillog és folyamatosan használódik is el. Ellenben a mérkőzések hangjai még mindig kellően autentikusak és felemelők, valódi mérkőzéseken rögzítettek. Viszont az átvezető animációk is tökre ugyanazok mint tavaly, tavalyelőtt stb, hasonlóan a két idióta kommentátorhoz, akik már évek óta ugyanazokat a mondatokat darálják le. Mondanom sem kell, hogy konzolon még a narrátorokat is lecserélték, a csapat múltját is ismerik, jobban együtt élnek a mérkőzések hangulatával. A zene zúzos rock, mint mindig, néhány unikumdarabbal, tény, hogy összeszedettebb kínálat tavaly óta.


Még egy sarkalatos pont így az összegzésnél. Hiába jutott fel a magyar válogatott a legjobbak közé a tavasszal lezajlott Divízió I-es világbajnoki címet elhódítva, Ladányiékat még most is nélkülöznünk kell a nemzetközi csapatok kínálatából, teljesen érthetetlen módon. Persze a sehonnani Japánok még mindig benne vannak, reméljük jövőre ez másképp lesz. Nyugodtan letehetünk a PC-s NHL 09-ről, hiszen példátlanul háttérbe van szorítva ez a port, újdonságok teljes hiánya, a kinézet visszamaradottsága az új engine hiányában, mindenkit csak lebeszélni tudok. A Be A Pro módért meg nem éri meg a súlyos ezresek leszámolása, de ha van konzolod, feltétlenül azt a változatot válaszd, mert pont az ellentéte. Még egy év kell az üdvösséghez?

13.
13.
Aramisz93
Hogyha a fifába képesek voltak beletenni azt a tökéletes írányítást, akkor a többi sportjátékba miért nem? Egyszerűen nem értem.
12.
12.
kankadi
13: igen, meg még ez is....

12: sportrajongó vagyok, csak épp nincs belőle játék... vizilabda... járok is vizilabda edzésre, meccsekre... sztem ez a legjobb sport de kinek a pap...

11.
11.
N360
Tényleg,hol az A -csoportos magyar válogatott? Rossz pont! Na látod,ez lett volna az igazi újítás,de ez inkább csalódás....:(
10.
10.
N360
X360-on nincs vele gond,szuper lett! Kankadi,a fanatikusoknak nem sok az évente egy teszt! Érdekelnek a változások,az átigazolások,újítások...Te nem vagy sportjáték rajongó,azt vettem...Ízlések és pofonok,igaz? :)
9.
9.
kankadi
igan, de azokra gondoltam amikkel csak 1 vagy annál kevesebb évet foglalkoznak, és semmi ujitást (vagy csak egy kicsit) nem raknak bele...
8.
8.
elite_hun
9: De te azt mondtad hogy azok a játékok amik évente jelennek meg...
7.
7.
kankadi
6: az 3-4 ébente jelenik meg... amugy az nfs meg a cod-ra nem érvényes mert azokkal több mint 1 évet foglalkoznak... és abban RENGETEG UJITÁS VAN! a fifa, pes sajna mind ugyanolyan, csak az átigazolások másak, meg van benne egy PICI ujitás... pl fű, közeliharcok (lökdösődés)

az nfs meg a cod az nem 1 éve készül, mert volt is egy hir, h az nfs-t már 16 hónapja csinálják (az ujabbikat, az undercovert) ugyhogy az nem 1 évi munka... cod meg évente jelenik meg minden évben váltogatják egymást a fejlesztők, igy 2 évet dolgoznak rajta...
6.
6.
kankadi
oké, nem mondom h baj, hiszen ezt kérik tőletek... meg ahogy megnéztem van egy uj... far cry 2... ugyhogy én kérek elnézést :)
5.
5.
Daks
Kankadi, sokan kerik, hogy teszteljuk le mindig a FIFA-t, PES-t, az olvasok resze ezt varja el, a masik resze pedig csak az ujakra kivancsi. Szép mennyiségű cikk kerül ki rendszeresen a GK-ra, minden masnap (de van hogy naponta) irunk valamirol, es nem is nagyon szoktunk késni semmivel.
4.
4.
orange
Khm, én meg kimondottan örülök ha kritikát olvasok! Jobb mint ha agyon dicsérnék... Bár szerintem a GTA nem is rosz game, ahhoz képest hogy majdnem minden évben kiadnak egyet! :D
3.
3.
elite_hun
1: Tehát azt mondod hogy a CoD és az NFS is rossz játék? És nem kötelező elolvasni az összes cikket. Lehet hogy velem van baj de én nem leszek ideges attól ha mondjuk egy Little Big Planet-et tesztelnek ami egyáltalán nem érdekel

4: Azért nem írta le 1 kommentbe mert így feltűnőbb
2.
2.
kankadi
pl. az uj spider man... igaz h kipróbáltam és nem tetszik de ugyanigy van vki más játéknál csak épp az ellenkezője... meg kijtt egy csomó uj játék és annak sokmindenki örülne mint ennek... csak tipp volt... ÉS NEM KÖTEKEDÉSBŐL MONDOM! nehogy azt hidd h megbántani, csúfolni, fikázni akarlak, csak sztem mindenkinek jobb lenne igy...
1.
1.
kankadi
bocsánat, de javasolnék vmit (amit nem kötekedésből mondok de...) :

mért nem új, egyrészes, jó játékokat teszteltek, mért ezt a gagyiságot? ez azért igaz: tudhatjuk h az ilyen minden évben jövő játéksorozat pl: ez az nhl, fifa, pes, nba, stb. nem lesznek jok... már néztem is h ez a teszt van itt... mikor rákattintottam, egyből megsaccoltam h 6 pontot kap... erre 5.2-t... értitek... nem azzal van a gond h rosszul irjátok meg vagy ilyesmi... csak mért pont ilyen játékokat teszteltek előnyben, ami minden évben kijön, nagyon kevés, vagy egyáltalán semmi ujdonságggal?

NEM KÖTEKEDÉSBŐL IRTAM, DE VAN EGY CSOMÓ OLYAN játék amit előnyben kéne tesztelnetek... nem olyat, ami évente jön... bocsánat ezért de tényleg ez az igazság... főleg ennél az nhl-nál
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...