Damnation

Évről-évre el vagyunk látva jobbnál-jobb játékokkal, melyek az Xbox-ból és a PS3-ból kihozzák a legjobbat grafika és játékélmény szintjén. Ritkán volt alkalmunk beszámolni olyan programról, mely egy kicsit sem tetszett volna valamelyikünknek itt a szerkesztőségben. Ám, idén ez megváltozni látszik, hiszen a Blue Omega fejlesztőcsapatától megérkezett a mostani konzolgenerációk első igazi citrom-díjas alkotása: a Damnation! Figyelem mindenki csak saját felelősségére olvasson tovább!
A sztori szerint 1865-ben nem ért véget az amerikai civil háború, hanem a gőzgépek a fénykorukat élték, és az ezekben történő fejlesztések hatottak ki az egész kontinensre is. Egy őrült feltaláló hatalmas cégével gőz által hajtott robotokat és tankokat gyárt, ezenfelül zöld anyaggal fecskendezi be az átlag állampolgárokat, akik ettől agyatlan zombivá változnak. Hamilton Rourke bőrébe bújva nem a világ megmentése lesz a feladatunk, hanem elveszett barátnőnk felkutatása a steam-punk korszak ihlette világban.


Ennyi lenne összességében a sztori önmaga, amire már az első pálya végén fény derül. Gondolom sokan ezek után levegőért kapkodnak foteljükben, miközben agyuk egy haldokló csillagként összeomlik, majd hatalmas pukkanás kíséretében felrobban. Sajnálatos módon a B-kategóriás filmek szintjét sem sikerült elérni itt, ami hihetetlenül gusztustalan egy olyan játéknál, amely a Gears of War sorozattól pofátlanul koppintotta szinte minden aspektusát.


Ilyen történet után már igazán felüdülésnek gondolhatnánk a játékmenetet, mely az előbb említett kritika miatt egy hangulat nélküli agyatlan lövöldözős és ugrálós „nézd a hátam" anyag lett. Egyszer fedezékekben kell lövöldöznünk a felénk özönlő retardált MI által vezérelt zombikat, robotokat, míg máskor vagány motorjainkra pattanva kell megküzdenünk a nehézkes irányításukkal. Nem mintha a tűzpárbajok alkalmával jobb lenne a kontroll, ahol a gombok elosztása hajmeresztően furcsa és a kampány végére sem tudjuk igazából megszokni.


A fejlesztők elég tökösek voltak, így a Gears of War-sorozattal ellentétben itt tud ugrani főhősünk, ezzel hatalmas távlatokat nyitva számunkra. A pályákon lehetőségünk van falak és épületek megmászására ezáltal, amin Altair (Assassin's Creed főszereplője) hangosan felsikít. Hamilton kapitány akrobatikus mozdulatai egy hattyú kecsességét is megszégyenítenék!  Ezek után szerintem jogosan hiányoltam a kézikönyvből az alábbi feliratot: „Figyelem a gravitációval csak Chuck Norris és Hamilton Rourke tud szembe szállni. Kérjük, a játékban látható mozdulatokat ne próbálják ki otthon!"


Ha tovább szeretnénk fokozni az élményt, megtehetjük azt egy barátunkkal vagy családtagunkkal, hiszen a mostani generációban szinte kötelező jelleggel itt is van coop, illetve osztott képernyős funkció. Itt a két gépi társunk valamelyikének bőrébe bújva kell a sztori módban segítenünk egymást. Ez egy hangyányit javít a játékmenet közben eluralkodó közhangulaton, hiszen nem kell folyamatosan arra figyelnünk, hogy merre bújkálnak alacsony MI-vel megáldott barátaink.


Társaink, és maga a főszereplő eléggé kidolgozottra sikerült, mármint kinézetre, van itt okoskodó professzor, illetve egy csinos, dúskeblű hölgyemény is. Utóbbihoz hozzáfűzném, hogy a készítők bizonyára mo-cap technika segítségével hónapokig elemezhettek több száz sztriptíztáncosnő mozdulatát, mivel a rúdra mászás ennek a karakternek az igazán erőssége, ahol minden pozitívuma „felvillan". Felvillan, felvillan sok minden ellenfeleinken is, csak az a kérdés, hogy mi? A távolról csupán maszatnak tűnő, alacsony poligonszámú karakterekhez közelebb érve is ugyan ez a látvány fogadja a játékost. Olyan gusztustalanul igénytelenek a ránk rontó szörnyek és gépezetek, hogy már érdemes őket minél távolabbról és gyorsan lelőni, hogy ne szenvedjenek tovább.


A hangok és zenék mellett sem mehetünk el szótlanul, hiszen ezek is hozzák a Damnation átlag szintjét. Társaink monológjai idegesítők, semmitmondóak. A vékony, nyeszlett doktor dübörgő, mély orgánummal próbál dicsérgetni minket az oktatópályán, miután sikeresen felmásztunk egy gyerekméretű falra. Ugyancsak az első küldetésünk alkalmával vesszük használatba pisztolyunkat is, amely apró petárda ropogás hangjával jelzi felénk, hogy éppen most sütöttük el. Pár katonát leterítve felvehetjük első igazi gépfegyverünket, ami még gyorsabb ropogó hangot biztosít elsütése után. A röhejes és szánalmas hangok ellenére van, hogy egy átlagos mezei ellenfélbe is ki kell ürítenünk egy tárat, hogy a célpont elhalálozzon. Fordított esetbe más a helyzet, hiszen társaink és mi magunk nehezebb fokozatban 2-3 golyó után megpurcanunk.


Ha meguntuk már az egyszemélyes kampányban való szerencsétlenkedést, lehetőségünk van egymás elleni küzdelemre a neten keresztül. Itt megtalálható az összes átlagos többjátékos mód, amire egy mostani generációs lövöldözős játéknak szüksége van (Team Deathmatch, Deathmatch, Capture the Flag stb.). A teljes pályán mászkálás és ugrálás lehetősége itt is megmaradt, így ellenfeleinkre akár a pálya legmagasabb pontjáról csaphatunk le könyörtelenül. Ez a része elég jól sikerült a produktumnak, ám köszönhetően az alapvető játékmenetből fakadó hibáknak ez is egy idő után frusztrálóvá válhat sokak számára.


A Damnation nagyon meglepett. Tudom, hogy vannak rossz, pocsék és esetlegesen unalmas játékok, melyek bizonyos embereket megfognak, míg másokat soha sem. A Blue Omega srácainak viszont sikerült egy olyan anyagot összedobniuk, melyre visszagondolva bárkinek összeszorul a gyomra. Az igénytelenség és pocsékul kivitelezett munka iskolapéldáját láthatjuk, amely csupán arra tökéletes, hogy az elkövetkezendő évtizedekben méltó ellenpéldaként álljon minden fejlesztőcsapatnak.
 

Kapcsolódó cikk

34.
Scal
érdekes, hogy ennyien fújnak erre a játékra azért ennyire nem rossz, legalábbis tucatnyi rosszabbat láttam, a hangulata jó, a karakterek szintén, és 2009-es játékhoz képest nagyon zsírul fut
33.
soap mactawish
ez egy nagyon nagy szar!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
32.
Gillette
Engem sem fogott meg, eléggé összecsapott, unalmas szar...
31.
krisz.hu
SZerintem igyis ugyis szar játék.
30.
Mast3rmind
Nem! A játékban közel sem ilyen jó bőr... :(
29.
Optimus Prime
#29: én nem egészen! Tényleg nem menti a játékot még az a dús keblű csaj sem? :)
28.
Mast3rmind
Örülök, hogy ezúttal mindenki egyetért a pontozással és a cikkel :).
27.
Mathia$
Télleg ez is Codemasters játék! :/

((Bocs az z előtti baromságomért , máskor priviben elintézem azzal a ...#@?!...-al
26.
Fr33K
Kár érte pedig képek alapján mászt hev volt. :S Ezt a zsák verébkakit nem kéne a GoWal 1ütt említeni még csak képletesen sem. :)
25.
girgosz
Azért szerintem a Fuel is elég nagy bukta a Codemasterstől.
24.
Optimus Prime
Ezt valahogy nem tudom elhinni. Remélem lesz ennek is egy PC-s demója, mint az X-Blades-nek. Apropó PC, mi a gépigénye?
22.
Drider
Ekkora gagyiságot... több, mint 1 év fejlesztés, kaki grafika, semmi történet. A képeken van olyan, ahol egy kezem elég a polygonok megszámlálásához. A Codemasters-et meg nem tudom szidni, hiszen csak segíteni akar kisebb stúdióknak. (anno az Invictus-nak az 1NSANE-nél) Az Overlord is milyen jó kis játék, egyébként meg honnan ismerné valaki is a belga Triumph stúdiót? Viszont az itt említett játék grafikája és története tényleg katasztrófa, az UE3-at megszégyeníti (ha jól látom azt használja).
21.
Dr Kratos
Tényleg ennyire LOL a cucc ?
19.
Gula
Mert még manapság is vannak olyan pofátlan fejlesztők, akik pénzt várnak több éves munkájukért XD...... és a vevők, a vásárlással biztosítják, hogy a jövőben is jelenjenek meg játékok......a szemetek
18.
Crysisman
de jól elvan itt valaki :P

a játékot meg messziről elkerülöm!
17.
Giga0509
18-27: köszönjük Emese! szerintem te se leszel itt sokáig...
16.
Merchard
ezt nem tudtad volna egy hozzászólásban közölni?
15.
EddyRedmanKobe
hehe ahogy elnézem ez a csávó altair meghízott változata:D

nagyobbat ugrik mint lara croft a tomb raiderekben:D

nah meg ez a mozgás.....meg a fegyver semmit sem ránt?:S

GoW-ban legalább rántott
14.
Mathia$
Nekem a borító se tetszik, csak az a nagy revolver ami van a csávónál, minden szar, pedog nekem megvan :P

de ezek után lehet kidobom mert még nem is próbáltam. xD
12.
Ca$h
Nagyon jó cikk, egy kegyetlen fos játékról... én azért örülök annak, hogy vannak még ilyenek. Legalább 13K megmarad a zsebünkben! =)
12.
peterpal7
Mikor lesz nyereményjátékba? :D
10.
Giga0509
sry,őrült feltaláló.
10.
K.G.
"Szép a borító." LoL. :))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...